Lewis Hamilton 59 ezreddel győzte le a szabadedzéseket domináló csapattársát
Lewis Hamilton 59 ezreddel győzte le a szabadedzéseket domináló csapattársát

Lewis Hamilton karrierje 95. pole pozícióját hozta a Toszkán Nagydíj időmérő edzése. A szabadedzéseket domináló Valtteri Bottas végül Ocon hibája miatt nem tudott a Q3 végén javítani, így második lett, míg a harmadik rajtkockát ezúttal is Max Verstappen szerezte meg. 

 

Verőfényes napsütés fogadta a Forma-1 mezőnyét az F1 történelmének első mugellói időmérő edzésén. A levegő hőmérséklete 29, a pályáé 44 Celsius-fok volt a kvalifikáció ...

Valtteri Bottas mindhárom edzést megnyerte Mugellóban - Szabadedzés összefoglalók
Valtteri Bottas mindhárom edzést megnyerte Mugellóban - Szabadedzés összefoglalók

Eddig nagyon Valtteri Bottasnak áll a zászló, aki mindhárom mugellói szabadedzése az élen végzett. Azonban nem bízhatja el magát, mivel csapattársa mellett Max Verstappen is ott van a nyomában.

Ahogyan arra számítani lehetett, a pilóták teljesen odavannak a mugellói pályáért. A pénteki két szabadedzésen volt alkalmuk először élesben, valós körülmények között menni rajta, és a pilóták számára szerelem volt első látásra.

Részben a gyors, ...

Christian Lundgaard 5 ezreddel megelőzve Ticktumot első F2-es pole pozícióját szerezte meg
Christian Lundgaard 5 ezreddel megelőzve Ticktumot első F2-es pole pozícióját szerezte meg

Azt követően, hogy a monzai hétvége mindkét futamát dobogós pozícióban fejezte be, Christian Lundgaard karrierje első F2-es pole pozícióját szerezte meg, öt ezreddel megelőzve Dan Ticktumot. Mick Schumacher időmérője nem alakult jól, sérült padlólemezzel csak a tizenötödik lett, miközben Ilott harmadik, Shwartzman pedig kilencedik.

 

Christian Lundgaard mióta Olaszországban versenyez a Forma-2 mezőnye, igencsak megtáltosodott. Azt követően, hogy ...

Forma-2 - 2020-as Olasz Nagydíj sztorijai
Forma-2 - 2020-as Olasz Nagydíj sztorijai

Nemcsak a Forma-1-es Olasz Nagydíj, hanem a Forma-2 is történelmire sikeredett. Azonban nemcsak Mick Schumacher győzelme volt az egyetlen kiemelkedő esemény a hétvége során, ugyanis volt itt egy futamgyőztes kizárás, és több nagyszerű felzárkózás.

 

Mick Schumacher a győztesek útján

 

Mick Schumacher az utóbbi időben nagyon megtáltosodott. Alapból sokkal jobban megy neki idén az F2-ben, azonban a második silverstone-i hétvégétől kezdődően ...

RaceCoffee- Sikeres lehet-e a Vettel és az Aston Martin házassága?
RaceCoffee- Sikeres lehet-e a Vettel és az Aston Martin házassága?

Azt követően, hogy szerda este a közösség média oldalain Sergio Perez bejelentette, év végén távozik a Racing Pointtól már biztosra lehetett venni, hogy az Aston Martin Sebastian Vettel vezetésével tér vissza a Forma-1-be, aminek megerősítésére csütörtök délelőtt kilenc óráig kellett várni. 

 

Vettel az Aston Martinnál

 

A csütörtöki nap, és vélhetően a Toszkán Nagydíj hétvégéjének legnagyobb híre Sebastian Vettel átigazolása az ...

71. Olasz Nagydíj - Értékelő
71. Olasz Nagydíj - Értékelő

Az idei év legőrültebb futamát hozta a 71. Olasz Nagydíj, olyan dobogóval, amire tíz-húsz év múlva is emlékezni fogunk. És, hogy kik voltak ennek a nem szokványos futamnak a hősei és a vesztesei?

 

Hétvége legjobbjai

 

Carlos Sainz

 

Ugyan a futamot nem ő nyerte meg, mégis az egész hétvégi teljesítményét figyelembe véve ő volt a hétvége legjobbja.

A hazai, Spanyol Nagydíjtól kezdve Sainz nagyszerű formában versenyez (azon a ...

Hősköltemény - Gondolatok a 71. Olasz Nagydíjról
Hősköltemény - Gondolatok a 71. Olasz Nagydíjról

Pierre Gasly elképesztő utat járt be a Forma-1-ben az elmúlt másfél, de akár két évben. A gyorsan jött sikerek után megkapta azt a lehetőséget, ami egy Red Bull junior álma, azaz megkapta az anyacsapat egyik ülését. Azonban ez a kaland nem úgy alakult, ahogy arra számítani lehetett, visszakerült a Toro Rossóba, most pedig, már AlphaTauri néven megszerezte a csapat második futamgyőzelmét. 

 

Pierre Gasly elmúlt tizennyolc hónapja olyan volt, mint egy ...

Pierre Gasly nyerte az AlphaTaurival az érzelmekkel, és fordulatokkal teli 71. Olasz Nagydíjat
Pierre Gasly nyerte az AlphaTaurival az érzelmekkel, és fordulatokkal teli 71. Olasz Nagydíjat

Nem elírás történt, Pierre Gasly valóban megnyerte önmaga és az AlphaTauri első Forma-1-es futamgyőzelmét, miután kivédekezte Carlos Sainz utolsó körös támadásait. A dobogó legalsó fokára pedig nem más, mint Lance Stroll állhatott fel, aki a Racing Point első dobogós helyezését szerezte meg. És, hogy ez hogyan történt meg?

 

Kellemes, napos időben került megrendezésre a 71. Olasz Nagydíj, ami egyben a Williams család utolsó Forma-1-es futama is lesz ...

Dan Ticktum nyert, de utólag kizárták a sprintversenyről * FRISSÍTVE*
Dan Ticktum nyert, de utólag kizárták a sprintversenyről * FRISSÍTVE*

Hiába dominálta Dan Ticktum a monzai versenyt, a verseny után kizárták, mivel nem volt elegendő üzemanyaga a futamot követően a kötelező mintavételhez. Ez pedig azt jelenti, hogy Callum Ilott nyerte a sprintversenyt Christian Lundgaard és Mick Schumacher előtt.

 

Verőfényes napsütéses időben került megrendezésre az F2-es Olasz Nagydíj sprintversenye. A levegő hőmérséklete 24, a pályáé 31 Celsius-fok volt a 21 körös futam kezdetén.

Az első helyről ...

Mick Schumacher idei első futamgyőzelmét szerezte meg a monzai főfutamon
Mick Schumacher idei első futamgyőzelmét szerezte meg a monzai főfutamon

A hetedik helyről bámulatos rajtot vevő Mick Schumacher győzelmét hozta a Forma-2 Olasz Nagydíjának főfutama, aki mellett Luca Ghiotto és Christian Lundgaard állhatott fel a dobogóra. Callum Ilott a kerékcseréjét követően fulladt le és hozott egy hatodik helyet, csapattársa Zhou a tizenhetedikről jött fel az ötödikre.

 

Kellemes, napos időben vette kezdetét a Forma-2-es bajnokság Olasz Nagydíjának főfutama, amelyet az idei szezon során negyedik alkalommal ...

Autosport Racing

Friss topikok

Címkék

70. Évforduló Nagydíj (10) Abu Dhabi Nagydíj (4) Alexander Albon (59) Alfa Romeo (19) AlphaTauri (20) Amerikai Nagydíj (3) Antonio Giovinazzi (14) Artem Markelov (3) ART Grand Pirx (5) Aston Martin (1) Ausztrál Nagydíj (1) Azeri Nagydíj (5) Bahreini Nagydíj (2) Baku (4) Baumgartner Zsolt (1) Belga Nagydíj (11) Beszámoló (3) Brazil Nagydíj (6) Brit Nagydíj (13) Callum Ilott (31) Carlin (2) Carlos Sainz (46) Charles Leclerc (80) Christian Lundgaard (21) DAMS (4) Daniel Ricciardo (41) Danyiil Kvjat (14) Dan Ticktum (21) Eifel Nagydíj (3) Elemzés (1) Emilia Romagna Nagydíj (1) Értékelő (4) Esteban Ocon (24) Felipe Drugovich (10) Felipe Massa (2) Felvezetés (2) Fernando Alonso (3) Ferrari (23) Főfutam (7) Forma-1 (107) Forma-2 (37) Francia Nagydíj (4) Futam (16) George Russell (37) Gondolatok (1) Guanyu Zhou (16) Haas (21) Hamilton (1) Hitech Grand Pirx (6) Holland Nagydíj (1) Honda (3) Időmérő edzés (36) Jackes Hughes (1) Jack Aitken (6) Jakes Hughes (1) Japán Nagydíj (5) Jehan Daruvala (6) Jenson Button (1) Jüri Vips (9) Kanadai Nagydíj (4) Kevin Magnussen (13) Kibeszélő (1) Kimi Räikkönen (29) Kínai Nagydíj (1) koronavírus (1) Lance Stroll (37) Lando Norris (41) Leclerc (1) Lewis Hamilton (110) Liam Lawson (1) Louis Deletraz (8) Luca Ghiotto (11) Magyar Nagydíj (19) Marcus Armstrong (10) Marino Sato (2) Max Verstappen (99) McLaren (42) Mercedes (95) Mexikói Nagydíj (5) Michael Schuamcher (3) Mick Schumacher (31) Monaco (2) Monacói Nagydíj (2) MP Motorsport (4) Mugello (3) Német Nagydíj (2) Nicholas Latifi (12) Nico Hülkenberg (25) Nico Rosberg (2) Nikita Mazepin (15) Nobuharu Matsushita (4) Olasz Nagydíj (12) Orosz Nagydíj (8) Osztrák Nagydíj (6) Pierre Gasly (48) Pirelli (2) Portugál Nagydíj (1) Prema Racing (9) RaceCoffee (6) Racing Point (45) Red Bull (86) Renault (41) Robert Kubica (3) Robert Shwartzman (28) Romain Grosjean (19) Roy Nissany (8) Saját vélemény (4) Scuderia Ferrari (59) Sean Gelael (2) Sebastian Vettel (86) Sergio Perez (35) Spanyol Nagydíj (14) sprintfutam (7) Stájer Nagydíj (8) statisztikák (3) szabadedzés (19) Szingapúri Nagydíj (3) Teszt (5) The Next Generation (6) Toro Rosso (12) Toszkán Nagydíj (6) Uni-Virtuosi (5) Valtteri Bottas (93) Vettel (2) Vietnámi Nagydíj (1) What iF1 (2) Williams (21) Yuki Tsunoda (21) Címkefelhő
süti beállítások módosítása