Hősköltemény - Gondolatok a 71. Olasz Nagydíjról

Pierre Gasly elképesztő utat járt be a Forma-1-ben az elmúlt másfél, de akár két évben. A gyorsan jött sikerek után megkapta azt a lehetőséget, ami egy Red Bull junior álma, azaz megkapta az anyacsapat egyik ülését. Azonban ez a kaland nem úgy alakult, ahogy arra számítani lehetett, visszakerült a Toro Rossóba, most pedig, már AlphaTauri néven megszerezte a csapat második futamgyőzelmét. 

 

Pierre Gasly elmúlt tizennyolc hónapja olyan volt, mint egy klasszikus hőstörténet, egy kiválasztott fiúval, aki el akart érni valamit, de az nem sikerült, majd a végén, ha nem is úgy, ahogyan azt eredetileg eltervezte, de megcsinálta.

Gasly 2017-ben kapta meg a Red Bulltól azt a lehetőséget, hogy a gyengén teljesítő Kvjat helyén bemutatkozzon a Forma-1-ben. Ekkor még senki nem várt el tőle semmilyen komoly teljesítményt, ennek ellenére, a Mexikói Nagydíjon úgy lett tizenharmadik, hogy műszaki hibák sora miatt a szabadedzéseken és az időmérőn is alig pár kört tudott teljesíteni.

De az igazán nagy sikereket 2018-ban érte el. 

Előbb a Bahreini Nagydíjon hozott egy váratlan negyedik helyet a Toro Rosso-Hondával, mindezt tette úgy, hogy korábban a csapat a legjobb négy között csakis rendkívüli körülmények között tudott végezni. Itt pedig nem volt sem eső, sem piros zászló, sem rengeteg biztonsági autó, hanem mindezt önerőből hozta össze. 

Az év további részében Monacóban és a Hungaroringen tudott kiemelkedőt autózni, előbbi helyen hetedik, utóbbin pedig a hatodik lett. Ezek az eredmények pedig eléggé meggyőzőek voltak ahhoz, hogy Helmut Marko Daniel Ricciardo váratlan távozása után neki szavazzon bizalmat a Red Bullnál. Ez pedig megteremtette neki a nagy lehetőséget a Forma-1-ben.

 

A lehetőség, ami kudarc lett

 

És akkor elérkezünk Gasly hőstörténetének azon fejezetéhez, amikor a hős sanyarú, küzdelmes időszakban találja magát. 

Minden jó hőstörténetben van egy konfliktus rész, ahol a hősnek küzdelmekkel kell szembenéznie. Gaslynak ez pont akkor történt meg, mikor megkapta a nagy lehetőséget a Red Bulltól. Olyan autót kapott, amivel nemcsak dobogókért, de adott esetben futamgyőzelmekért is harcolhatott, ami egy Forma-1-be vágyó pilótának az egyik legfontosabb dolog. Ugyanis a legfőbb céljukat, azaz a világbajnoki címet csak futamgyőzelmekkel és dobogós helyezésekkel lehet elérni.

Azonban ez a kaland nem úgy alakult, ahogyan azt Gasly várta. Nem tudott megbarátkozni a Max Verstappen köré épített Red Bull-lal. Gyengén teljesített, kétszer még kört is kapott saját csapattársától, így mikor a Red Bull a Magyar Nagydíjat követően jelezte, hogy leváltja őt, az a szurkolóknak nem okozott nagy meglepetést.

Rövid Forma-1-es karrierjének a mélypontján volt ekkor a francia versenyző, amit csak tetézett az, hogy első Toro Rossós hétvégéjén, a Belga Nagydíjon közeli jó barátja, Anthoine Hubert egy balesetben életét vesztette. 

Ez a két csapás, ami Gaslyt érte a legtöbb embert padlóra küldheti. Elveszítette barátját, elveszítette azt az ülést, amivel álmait valósíthatta volna meg, amivel dobogós helyezéseket, futamgyőzelmeket érhetett volna el. 

Sokan biztosan összetörnénk ezután. A Forma-1-ben sem kell messzire menni, pont jelenlegi csapattársa, Danyiil Kvjat volt az, aki 2016-ban mentálisan esett össze, miután a Red Bull visszavezényelte őt a Toro Rossóba. Másfél év alatt nem tudott ebből kijönni, így ki is került a sportágból.

Ez a veszély pedig Gaslyt is fenyegette, azonban ő ahelyett, hogy összezuhant volna, visszavágott- de még hogy!

Rögtön az első Toro Rossós hétvégéjén, Anthoine Huberért is autózva hozott egy kilencedik helyet a tizenharmadik helyről rajtolva. Ahogy kezdte megszokni a Toro Rosso 2019-es autóját, úgy javult egyre jobban a teljesítménye, míg nem ő vette át a csapaton belül a karpálcát.

Legemlékezetesebb és egyben legjobb hétvégéjét Brazíliában teljesítette, ahol végig ő volt a legjobb a középmezőnyben. Ennek is volt köszönhető az, hogy a verseny végi biztonsági autós fázisokat követően ott volt a legjobb négy között, majd Hamilton Albonnal való ütközésével ott találta magát a második helyen, amit képes volt megvédenie Hamiltonnal szemben. 

Már ez egy katartikus pillanat volt számára, ahol bizonyította, hogy igenis egy tehetséges, kiváló pilóta ő. Ezen állítást pedig az idei szezonban eddig még inkább bizonyítja. 

Idén Gasly elképesztő formában versenyez, minden hétvégén képes olyan teljesítményt nyújtani, akár az időmérőn, akár a futamon, ami miatt dicsérni lehet őt.  Az előző Belga Nagydíjon pedig megint egy olyan kiváló versenyt teljesített, amivel az F1-es rajongók joggal őt választották meg a 'Nap Versenyzőjének'. 

És akkor elérkeztünk a hétvégi Olasz Nagydíjra, ahol pedig elérte azt, amit eredetileg mindenki a Red Bullal hitte, hogy el fogja érni.

 

Mutasd meg nekik, hogy tévedtek

 

A 71. Olasz Nagydíj igazán különlegesre sikeredett, olyanra, ami már most biztosan a klasszikus futamok listájára fog felkerülni, arra a listára, ahol egy az idei év eleji karanténos időszak alatt bármikor szívesen újra néznénk.

Egy nagyszerű hős történetet láthattunk, ami igazából nem is ezen a futamon kezdődött, hanem másfél évvel ezelőtt, mikor Pierre Gasly Red Bullos karrierje elkezdődött, azonban a gyenge eredmények miatt fél év után abbamaradt. Akkoriban még az is felmerült, hogy Gasly Forma-1-es karrierje ezzel véget fog érni, de amint visszatért a Toro Rossóhoz, jó barátja, a tavaly Belga Nagydíj hétvégéjén elhunyt Anthoine Hubert szavait megfogadva nemcsak a Red Bullnak, de a benne kétkedőknek is megmutatta, hogy tévedtek vele kapcsolatban. Anthoine Hubert volt ugyanis az a személy, akinek Gasly először írt a lefokozásával kapcsolatban, aki pedig erre azt válaszolta 'Mutasd meg nekik, hogy tévedtek.'.

Ez a futamgyőzelem pedig ennek a "visszavágásnak" volt a katarzis pillanata, ahol egyszerre mutatta meg Pierre Gasly, hogy tud az élen autózni, és még a nagy nyomás alatt sem remeg meg a keze, mikor Carlos Sainz már annyira közel volt hozzá, hogy csak egy hiba kellett volna neki ahhoz, hogy megelőzze őt. 

Nem volt egyszerű dolga, ugyanis addigra már elégég elhasználta a közepes abroncsait.

"Az utolsó öt kör igazán nehéz volt, mivel a gumijaim teljesen elkoptak és már mindegyik kanyarban csúszkáltam. Láttam, hogy Carlos fokozatosan közelít. Ismerem magamat, nagyon dühös lennék magamra, ha az utolsó körökben buknám el a futamgyőzelmet, így mindent, amit csak tudtam beleadtam. És most nagyon boldog vagyok, hogy megszerezhettem első Forma-1-es győzelmemet"  - nyilatkozta a futamot követően Gasly, aki 1996-os Monacói Nagydíjat követően szerezett futamgyőzelmet hazájának, Franciaországnak.

Sainz és Gasly párharca ugyan nem kerék a kerék elleni küzdelem volt, ami látványosabb, azonban kettőjük csatája a verseny utolsó öt-hat körében, mikor Sainz másfél másodpercre követte az élen autózó ellenfelét, ugyanúgy izgalmas, végtelenig kiélezett küzdelem volt, ahol egy hiba dönthetett el mindent

Hasonló volt, mint a 2016-os Szingapúri Nagydíjon a Rosbeg-Ricciardo párharc, ahol Daniel Ricciardo frissebb és gyorsabb gumikon a verseny utolsó fázisában folyamatosan csökkentette lemaradását a német versenyzővel szemben, aki hasonlóan most Gaslyhoz egyszer sem hibázott perem mentén, így a leintéskor pont meg tudta őrizni első helyét.

Klasszikus futam, már csak emiatt is. Gasy győzelme pedig egy klasszikus hőstörténet. Ő a hős, aki nagy reményekkel indult, megkapta a lehetőséget, de valami miatt akkor elbukott, majd visszavágott. És bár a futamgyőzelmi célját végül nem a Red Bull-lal érte el, hanem azzal a csapattal, amelyik annak idején megadta neki a Forma-1-es lehetőséget, az a csapat, amelyik 1985 óta, még Minardi néven futva szívvel-lélekkel dolgoztak a Forma-1-ben azért, hogy sikeresek legyenek. Ők soha nem világbajnoki címekért, hanem a sportág szeretetéért versenyeztek, ami igaz volt rájuk Toro Rossóként, és AlphaTauriként is. Gasly velük ért fel a csúcsra, amely csapatnak mindig a következő generáció felfuttatása volt a célja. 

"Ez a csapat olyan sokat adott nekem. Ők adtak először lehetőséget az F1-ben. Ő velük szereztem első dobogómat és most velük nyertem első futamgyőzelmemet. Ez őrület. Őszintén mondom, hogy ez őrület, és most nagyon boldog vagyok. Nem tudom eléggé meghálálni nekik. Mindenkinek az AlphaTauritól kezdve a Hondáig."

És mi a vége ennek a történetnek?

Ezt még nem tudjuk, de Gasly a futamgyőzelmével egy új fejezetet indított el, és noha Helmut Marko továbbra is ragaszkodik Albonhoz, azonban Gasly már többször is elmondta, hogy a célja visszakerülni a Red Bullhoz. És ez igazán becsülendő benne. Visszatérne oda, ahol tavaly elbukott. 

Ahogyan az eddigi szezonja, úgy a mostani futamgyőzelme is bizonyítja, hogy most sokkal jobb versenyző, mint volt tavaly. Talán az a pofon kellett neki, amit tavaly elszenvedett ahhoz, hogy még jobb versenyző legyen. A jelenlegi mezőnyből is lehet példát hozni arra, hogy néha egy-egy rosszul sikerült szezon erősebbé tudja tenni a pilótát. Jó példa erre Lewis Hamilton, aki 2016-os veresége után úgy összekapta magát, hogy azóta sem lehet őt legyőzni. És most erre jó példa lesz Pierre Gasly is.

Red Bullos lefokozása után újra felépítette magát, erősebb versenyző lett, és győzelmével bizonyította, helye van a nagyok között.

"Nem akartam elhagyni [a dobogót], mivel ezek azok a pillanatok, amikről soha nem tudhatod, hogy hányszor lesz lehetőséged kiélvezni." 

 

 

Forrás: F1.com

Képek: XPB Images (Laurent Charniaux), Scuderia Toro Rosso (Twitter)

Autosport Racing

Friss topikok

Címkék

70. Évforduló Nagydíj (10) Abu Dhabi Nagydíj (4) Alexander Albon (59) Alfa Romeo (19) AlphaTauri (20) Amerikai Nagydíj (3) Antonio Giovinazzi (14) Artem Markelov (3) ART Grand Pirx (5) Aston Martin (1) Ausztrál Nagydíj (1) Azeri Nagydíj (5) Bahreini Nagydíj (2) Baku (4) Baumgartner Zsolt (1) Belga Nagydíj (11) Beszámoló (3) Brazil Nagydíj (6) Brit Nagydíj (13) Callum Ilott (31) Carlin (2) Carlos Sainz (46) Charles Leclerc (80) Christian Lundgaard (21) DAMS (4) Daniel Ricciardo (41) Danyiil Kvjat (14) Dan Ticktum (21) Eifel Nagydíj (3) Elemzés (1) Emilia Romagna Nagydíj (1) Értékelő (4) Esteban Ocon (24) Felipe Drugovich (10) Felipe Massa (2) Felvezetés (2) Fernando Alonso (3) Ferrari (23) Főfutam (7) Forma-1 (107) Forma-2 (37) Francia Nagydíj (4) Futam (16) George Russell (37) Gondolatok (1) Guanyu Zhou (16) Haas (21) Hamilton (1) Hitech Grand Pirx (6) Holland Nagydíj (1) Honda (3) Időmérő edzés (36) Jackes Hughes (1) Jack Aitken (6) Jakes Hughes (1) Japán Nagydíj (5) Jehan Daruvala (6) Jenson Button (1) Jüri Vips (9) Kanadai Nagydíj (4) Kevin Magnussen (13) Kibeszélő (1) Kimi Räikkönen (29) Kínai Nagydíj (1) koronavírus (1) Lance Stroll (37) Lando Norris (41) Leclerc (1) Lewis Hamilton (110) Liam Lawson (1) Louis Deletraz (8) Luca Ghiotto (11) Magyar Nagydíj (19) Marcus Armstrong (10) Marino Sato (2) Max Verstappen (99) McLaren (42) Mercedes (95) Mexikói Nagydíj (5) Michael Schuamcher (3) Mick Schumacher (31) Monaco (2) Monacói Nagydíj (2) MP Motorsport (4) Mugello (3) Német Nagydíj (2) Nicholas Latifi (12) Nico Hülkenberg (25) Nico Rosberg (2) Nikita Mazepin (15) Nobuharu Matsushita (4) Olasz Nagydíj (12) Orosz Nagydíj (8) Osztrák Nagydíj (6) Pierre Gasly (48) Pirelli (2) Portugál Nagydíj (1) Prema Racing (9) RaceCoffee (6) Racing Point (45) Red Bull (86) Renault (41) Robert Kubica (3) Robert Shwartzman (28) Romain Grosjean (19) Roy Nissany (8) Saját vélemény (4) Scuderia Ferrari (59) Sean Gelael (2) Sebastian Vettel (86) Sergio Perez (35) Spanyol Nagydíj (14) sprintfutam (7) Stájer Nagydíj (8) statisztikák (3) szabadedzés (19) Szingapúri Nagydíj (3) Teszt (5) The Next Generation (6) Toro Rosso (12) Toszkán Nagydíj (6) Uni-Virtuosi (5) Valtteri Bottas (93) Vettel (2) Vietnámi Nagydíj (1) What iF1 (2) Williams (21) Yuki Tsunoda (21) Címkefelhő
süti beállítások módosítása