12 ezred döntött a két Mercedes között az év első időmérőjén
12 ezred döntött a két Mercedes között az év első időmérőjén

Valtteri Bottas karrierje tizenkettedik pole pozícióját 12 ezredes előnnyel nyerte meg Lewis Hamiltonnal szemben annak ellenére, hogy az utolsó próbálkozása során hibázott. Verstappen lett a harmadik, aki vasárnap majd a közepes gumikon rajtolhat, a Ferrari pedig visszacsúszott a középmezőnybe.

 

Több mint 200 nap után, ismét Forma-1-es időmérő edzést rendeztek, ezzel pedig végérvényesen is elkezdődött a Forma-1 2020-as szezonja.

Enyhén felhős ...

Harmadjára is a két Mercedes volt a leggyorsabb, éledezik a Red Bull
Harmadjára is a két Mercedes volt a leggyorsabb, éledezik a Red Bull

A pénteki két szabadedzést követően a szombati harmadik szabadedzésen is a Mercedes versenyzői voltak a leggyorsabbak, s ezúttal is Hamilton-Bottas sorrendben. Mögöttük a harmadik helyen Max Verstappen végzett, akinek lemaradása 28 század volt hozzájuk képest. A harmadik edzés alapján a Ferrari és a Racing Point egymással harcolhatnak majd.

Már a harmadik szabadedzés előtt is zajlott az élet a Red Bull Ringen, igaz ezúttal a zöld asztal mögött. A második ...

Forma-2 Beharangozó
Forma-2 Beharangozó

Az elmúlt évek egyik legizgalmasabb F2-es idénye lehet a 2020-as, amelynek mezőnyében több olyan versenyző is van, aki már most megállná helyét a Forma-1-ben. Nézzük kikre és mikre kell figyelni a Forma-2 2020-as idénye során.

 

A bajnokság

 

Az FIA 2017-ben nevezte át a korábbi GP2-es bajnokságot Forma-2-vé, melynek célja nem is volt más, minthogy a Forma-1 első számú nevelőszériája legyen. A 2017-es átalakulás óta eddig három szezont ...

Guanyu Zhou nyeri az F2 első időmérő edzését
Guanyu Zhou nyeri az F2 első időmérő edzését

A Renault által támogatott kínai Guanyu Zhou nyerte meg a Forma-2 2020-as szezonjának első időmérő edzését a Red Bull Ringet, méghozzá nem kis előnnyel! A brazil Felipe Drugovich lett a második, míg a harmadik rajthelyet a Ferrari Akadémia brit versenyzője, Callum Ilott szerezte meg.

 

Izgalmasra és eseménydúsra sikeredett a Forma-1 első számú nevelősorozatának az első fél órás időmérő edzése, amelyet 5 és fél perccel a vége előtt piros ...

A második edzésen is a fekete Mercedesek az élen
A második edzésen is a fekete Mercedesek az élen

Ahogy délelőtt, úgy délután is a két Mercedes végzett az élen a 33. Osztrák Nagydíj második szabadedzésén. Mögöttük pedig a "rózsaszín Mercedeses"  Sergio Perez végzett Vettelt és Ricciardót megelőzve.

 

A helyi idő szerint 15 órakor kezdődő második 90 perces gyakorlásra már a nap is kisütött a Red Bull Ring felett, így a csapatok nyugodtan, esőtől való félelem nélkül körözgethettek a pályán.

A második edzésen eső bár nem esett, ...

Kettős Mercedes siker az év első szabadedzésén
Kettős Mercedes siker az év első szabadedzésén

Több mint 200 nap után, ismét felbőgtek a Forma-1-es motorok hivatalos versenyhétvégén. A sportág történelmének legkésőbb megrendezésére kerülő idénynyitójának első szabadedzésén a feketére festett Mercedesek voltak a leggyorsabbak, Lewis Hamilton-Valtteri Bottas sorrendben.

 

Felhős, borús idővel vette kezdetét több, mint 200 nap után a Forma-1 2020.as szezonjának első szabadedzése.

A levegő hőmérséklete 17, a pályáé 22 Celsius-fok volt az ...

What iF1... - Ha tavaly is úgy indult volna a világbajnokság, mint idén
What iF1... - Ha tavaly is úgy indult volna a világbajnokság, mint idén

A What iF1... egy olyan cikksorozat, ahol azt nézzük meg, hogyan alakulhatott volna másként a Forma-1-es világbajnokság bizonyos esetekben. Első körben azt nézzük meg, hogyha tavalyi szezonban indult volna úgy a világbajnokság, mint idén, akkor az mennyiben változtatta volna meg a bajnokság végkimenetelét.

 

A héten nyilvánossá vált a 2020-as világbajnokság európai menete, pontosabban annak is az első nyolc fordulója, ugyanis a legfrisebb hírek szerint nem ...

Vajon jó ötlet a fordított rajtrácsos futamok bevezetése?
Vajon jó ötlet a fordított rajtrácsos futamok bevezetése?

Vajon a Forma-1 jól járna a fordított rajtrácsos sprintfutamokkal, vagy ez teljesen sportágellenes döntés lenne? Milyen érvek szólnak a sprintfutamok mellett, és milyen érvek szólnak ellene? 

 

(Mikor a cikket írom (2020.06.02.) még csak az új, európai versenynaptárat közölte a Forma-1, arról még hivatalos bejelentés nem született, hogy mi lesz a sorsa a szombati, fordított rajtrácsos sprintfutamokkal.)

 

Először 2019 őszén állt elő a Liberty ...

RaceCofee#6 - Ausztrál Nagydíj a törlés árnyékában
RaceCofee#6 - Ausztrál Nagydíj a törlés árnyékában

Eredetileg egy Ausztrál Nagydíjat felvezető cikket szerettem volna írni, de azt követően, hogy a McLaren egyik alkalmazotjának koronavírusos tesztje pozitív lett, most arról kell írni, mikor lépi meg a Forma-1 azt a nem egyszerű döntést, hogy 1 nappal a versenyhétvége megkezdése előtt, mikor fújja le a szezonnyitót.

 

Hiába történt meg csütörtökön a sajtónap, hiába fotózták le először a 2020-as világbajnokság főszereplőit könnyen lehet, hogy ...

RaceCoffee#5 - Tippek az új szezon előtt
RaceCoffee#5 - Tippek az új szezon előtt

A hétvégén kezdetét veszi a Forma-1--es világbajnokság 71. szezonja Ausztráliában. Ennek apropóján pedig én is leteszem tippjeimet az új szezon előtt.

 

Lehet kihívója a Mercedesnek?


 

A téli tesztek alapján le sem kellene futni a 2020-as szezont, a Mercedes minden téren favoritnak számít, nem beszélve arról sem, hogy hiába dominálják a sportágat már lassan hét éve, továbbra is képesek előállni technikai innovációkkal, mint például a ...

Autosport Racing

Friss topikok

Címkék

70. Évforduló Nagydíj (10) Abu Dhabi Nagydíj (4) Alexander Albon (59) Alfa Romeo (19) AlphaTauri (20) Amerikai Nagydíj (3) Antonio Giovinazzi (14) Artem Markelov (3) ART Grand Pirx (5) Aston Martin (1) Ausztrál Nagydíj (1) Azeri Nagydíj (5) Bahreini Nagydíj (2) Baku (4) Baumgartner Zsolt (1) Belga Nagydíj (11) Beszámoló (3) Brazil Nagydíj (6) Brit Nagydíj (13) Callum Ilott (31) Carlin (2) Carlos Sainz (46) Charles Leclerc (80) Christian Lundgaard (21) DAMS (4) Daniel Ricciardo (41) Danyiil Kvjat (14) Dan Ticktum (21) Eifel Nagydíj (3) Elemzés (1) Emilia Romagna Nagydíj (1) Értékelő (4) Esteban Ocon (24) Felipe Drugovich (10) Felipe Massa (2) Felvezetés (2) Fernando Alonso (3) Ferrari (23) Főfutam (7) Forma-1 (107) Forma-2 (37) Francia Nagydíj (4) Futam (16) George Russell (37) Gondolatok (1) Guanyu Zhou (16) Haas (21) Hamilton (1) Hitech Grand Pirx (6) Holland Nagydíj (1) Honda (3) Időmérő edzés (36) Jackes Hughes (1) Jack Aitken (6) Jakes Hughes (1) Japán Nagydíj (5) Jehan Daruvala (6) Jenson Button (1) Jüri Vips (9) Kanadai Nagydíj (4) Kevin Magnussen (13) Kibeszélő (1) Kimi Räikkönen (29) Kínai Nagydíj (1) koronavírus (1) Lance Stroll (37) Lando Norris (41) Leclerc (1) Lewis Hamilton (110) Liam Lawson (1) Louis Deletraz (8) Luca Ghiotto (11) Magyar Nagydíj (19) Marcus Armstrong (10) Marino Sato (2) Max Verstappen (99) McLaren (42) Mercedes (95) Mexikói Nagydíj (5) Michael Schuamcher (3) Mick Schumacher (31) Monaco (2) Monacói Nagydíj (2) MP Motorsport (4) Mugello (3) Német Nagydíj (2) Nicholas Latifi (12) Nico Hülkenberg (25) Nico Rosberg (2) Nikita Mazepin (15) Nobuharu Matsushita (4) Olasz Nagydíj (12) Orosz Nagydíj (8) Osztrák Nagydíj (6) Pierre Gasly (48) Pirelli (2) Portugál Nagydíj (1) Prema Racing (9) RaceCoffee (6) Racing Point (45) Red Bull (86) Renault (41) Robert Kubica (3) Robert Shwartzman (28) Romain Grosjean (19) Roy Nissany (8) Saját vélemény (4) Scuderia Ferrari (59) Sean Gelael (2) Sebastian Vettel (86) Sergio Perez (35) Spanyol Nagydíj (14) sprintfutam (7) Stájer Nagydíj (8) statisztikák (3) szabadedzés (19) Szingapúri Nagydíj (3) Teszt (5) The Next Generation (6) Toro Rosso (12) Toszkán Nagydíj (6) Uni-Virtuosi (5) Valtteri Bottas (93) Vettel (2) Vietnámi Nagydíj (1) What iF1 (2) Williams (21) Yuki Tsunoda (21) Címkefelhő
süti beállítások módosítása