Guanyu Zhou nyeri az F2 első időmérő edzését

A Renault által támogatott kínai Guanyu Zhou nyerte meg a Forma-2 2020-as szezonjának első időmérő edzését a Red Bull Ringet, méghozzá nem kis előnnyel! A brazil Felipe Drugovich lett a második, míg a harmadik rajthelyet a Ferrari Akadémia brit versenyzője, Callum Ilott szerezte meg.

 

Izgalmasra és eseménydúsra sikeredett a Forma-1 első számú nevelősorozatának az első fél órás időmérő edzése, amelyet 5 és fél perccel a vége előtt piros zászlóval meg is kellett szakítani, miután a Trident csapat japán versenyzője, Marino Sato a 4-es kanyar kavicságyába ragadt.

 

 

A piros zászlós szakasz nem tartott sokáig, csak pár percig volt érvényben, azt követően pedig a pilóták egyből kihajtottak a pályára, hogy mielőbb megfussák a leggyorsabb körüket. Érdekes volt látni, hogy a 18 colos Pirelli gumik első időmérőjén a pilóták nem egy, hanem tulajdonképpen kettő felvezetőkört teljesítettek, ennyi kellett ahhoz, hogy az abroncsok elérjék a megfelelő hőmérsékleti tartományukat.

Az időmérőt végül a kínai Guanyu Zhou nyerte meg, aki F2-es karrierje második pole pozícióját szerezte meg ezzel. Az UNI-Virtuosi Racing versenyzője nem kis előnnyel nyerte meg az F2-es Osztrák Nagydíj időmérőjét! 1:14.416-os ideje több, mint 4 tizeddel volt gyorsabb, mint a második időt megfutó brazil újonc, Felipe Drugovich 1:14.880-as ideje. Zhou a pole pozíciójával az F2-es mezőny első pontszerzője is lett 2020-ban, mivel az időmérő győzelmével 4 pontot szerzett.

Drugovich 4 ezreddel előzte meg Callum Ilottot, ezzel megakadályozva azt, hogy a UNI-Virtuosi Racing rögtön az év első időmérőjén kisajátítsa az első rajtsort.

A dán Christian Lundgaard végzett a negyedik helyen, míg az ötödik rajthelyet az időmérő legvégén Mick Schumacher szerezte meg, aki csak 3 századdal maradt el az ART Grand Prix versenyzőjétől.

Mick Schumacher újonc, orosz csapattársa, a tavalyi F3-as bajnok, Robert Shwartzman egy nyolcadik hellyel debütált a Forma-2-ben. A két Premás versenyző közé a Red Bull által támogatott indiai Jehan Daruvala lett a hatodik, a hetedik helyen pedig az a Luca Ghiotto végzett, aki tavaly év végén még úgy versenyzett Abu Dhabiban, hogy az lesz az utolsó F2-es versenye.

A legjobb tízbe még Dan Ticktum és Louis Deletraz fért be.

Az időmérő végén ketten is hibáztak az utolsó mért körükben: Callum Ilott a 4-es kanyarban, Nikita Mazepin pedig a 6-os kanyarban veszítette el autója felett az irányítást és pördült ki a pályáról, egy kisebb ugratással megfűszerezve. Mazepin ennek ellenére a tizenegyedik helyen zárta az időmérőt, a szabadedzést megnyerő Yuki Tsunoda és az újonc Marcus Armstrongot megelőzve.

Az időmérő egyik legérdekesebb jelenetét Giuliano Alesi hozta össze, aki az időmérő 8. percében, hogy ne blokkolja az első abroncsait a célegyenes végi féktávon, kiengedte az autóját a bukótérbe, hogy aztán ott egy késői, elrontott kormánymozdulattal nekimenjen a gumifalnak, ezzel lekoccolva autójának első vezetőszárnyát. Alesi az időmérőt végül a 18. helyen zárta, 58 ezreddel megelőzve rutinos F2-es csapattársát, Artem Markelovot, aki a huszadik rajthelyet szerezte meg.

 

2020-07-03_8.png

 

Képek: Formula 2 (Twitter)

Autosport Racing

Friss topikok

Címkék

70. Évforduló Nagydíj (10) Abu Dhabi Nagydíj (4) Alexander Albon (59) Alfa Romeo (19) AlphaTauri (20) Amerikai Nagydíj (3) Antonio Giovinazzi (14) Artem Markelov (3) ART Grand Pirx (5) Aston Martin (1) Ausztrál Nagydíj (1) Azeri Nagydíj (5) Bahreini Nagydíj (2) Baku (4) Baumgartner Zsolt (1) Belga Nagydíj (11) Beszámoló (3) Brazil Nagydíj (6) Brit Nagydíj (13) Callum Ilott (31) Carlin (2) Carlos Sainz (46) Charles Leclerc (80) Christian Lundgaard (21) DAMS (4) Daniel Ricciardo (41) Danyiil Kvjat (14) Dan Ticktum (21) Eifel Nagydíj (3) Elemzés (1) Emilia Romagna Nagydíj (1) Értékelő (4) Esteban Ocon (24) Felipe Drugovich (10) Felipe Massa (2) Felvezetés (2) Fernando Alonso (3) Ferrari (23) Főfutam (7) Forma-1 (107) Forma-2 (37) Francia Nagydíj (4) Futam (16) George Russell (37) Gondolatok (1) Guanyu Zhou (16) Haas (21) Hamilton (1) Hitech Grand Pirx (6) Holland Nagydíj (1) Honda (3) Időmérő edzés (36) Jackes Hughes (1) Jack Aitken (6) Jakes Hughes (1) Japán Nagydíj (5) Jehan Daruvala (6) Jenson Button (1) Jüri Vips (9) Kanadai Nagydíj (4) Kevin Magnussen (13) Kibeszélő (1) Kimi Räikkönen (29) Kínai Nagydíj (1) koronavírus (1) Lance Stroll (37) Lando Norris (41) Leclerc (1) Lewis Hamilton (110) Liam Lawson (1) Louis Deletraz (8) Luca Ghiotto (11) Magyar Nagydíj (19) Marcus Armstrong (10) Marino Sato (2) Max Verstappen (99) McLaren (42) Mercedes (95) Mexikói Nagydíj (5) Michael Schuamcher (3) Mick Schumacher (31) Monaco (2) Monacói Nagydíj (2) MP Motorsport (4) Mugello (3) Német Nagydíj (2) Nicholas Latifi (12) Nico Hülkenberg (25) Nico Rosberg (2) Nikita Mazepin (15) Nobuharu Matsushita (4) Olasz Nagydíj (12) Orosz Nagydíj (8) Osztrák Nagydíj (6) Pierre Gasly (48) Pirelli (2) Portugál Nagydíj (1) Prema Racing (9) RaceCoffee (6) Racing Point (45) Red Bull (86) Renault (41) Robert Kubica (3) Robert Shwartzman (28) Romain Grosjean (19) Roy Nissany (8) Saját vélemény (4) Scuderia Ferrari (59) Sean Gelael (2) Sebastian Vettel (86) Sergio Perez (35) Spanyol Nagydíj (14) sprintfutam (7) Stájer Nagydíj (8) statisztikák (3) szabadedzés (19) Szingapúri Nagydíj (3) Teszt (5) The Next Generation (6) Toro Rosso (12) Toszkán Nagydíj (6) Uni-Virtuosi (5) Valtteri Bottas (93) Vettel (2) Vietnámi Nagydíj (1) What iF1 (2) Williams (21) Yuki Tsunoda (21) Címkefelhő
süti beállítások módosítása