Nem mindennapi futamot hozott a Forma-1 történelmének első, de remélhetőleg nem utolsó Toszkán Nagydíja.
Hétvége legjobbja
Daniel Ricciardo
A hétvége legjobbja címet nálam Daniel Ricciardo nyerte meg annak ellenére is, hogy végül a dobogós helyezés nem jött össze.
Mióta a Renault 2016-ban visszatért a Forma-1-be, ilyen közel, mint most nem kerültek a dobogóhoz, és hogy erről lecsúsztak, abban az is szerepet játszhatott, hogy a 43. körben Lance Stroll kicsúszott a pályáról a második Arrabbiata kanyar felé haladva (vélhetően egy defekt miatt), ami végett egy újabb piros zászlót rendeltek el. Ezzel pedig harmadik alkalommal is fel kellett sorakozniuk a pilótáknak a rajtrácsra, piros lámpák mögé.
Azt nem lehet tudni, hogyha nincsen Stroll balesete, akkor meglett volna a harmadik helyezés, viszont ennek ellenére Ricciardo hétvégi teljesítménye nagyszerű volt.
Az időmérőn a Q3-ban nem sikerült a Q2-es idejét megfutnia, amiben az is szerepet játszott, hogy az 1:16.543-as körét még használt lágy gumikon teljesítette, s mikor az újakkal teljesített volna mért kört, akkor csapattársa, Esteban Ocon miatt erre nem volt lehetősége, így az 59 körös futamot a nyolcadik helyről kezdhette meg.
Az ausztrál jól kapta el az első rajtot, rögtön sikerült megelőznie Perezt, illetve Verstappan kiválásával egyből ott találta magát a hatodik helyen, ahonnan a futam második rajtját is kezdte. Igaz ez a startja nem sikerült annyira jól, Perez visszaelőzte, de a beragadó Albon megelőzésével maradt a hatodik helyen. Ám nem sokáig, mert elég hamar átrágta magát előbb Perezen, majd Leclerc-en, és Strollt támadta a harmadik helyért, akit végül a kiállások után előzött meg.
Ugyan a frissebb gumikon Stroll és a mögötte autózó Albon is gyorsabbnak tűnt, de jött a kanadai kiesése, és az újabb piros zászló.
Ricciardo ekkor úgy állt fel a rajtrácsra, hogy a célja a dobogó megszerzése volt. Ehhez hűen vett egy nagyon erős rajtot, megelőzve Bottast, így egy ideig a második helyen haladt. Azonban ez csak pünkösdi királyság volt a részéről, mert a következő kör kezdetén Bottas megelőzte őt, majd nem sokkal később az első dobogós helyezésére hajtó Albon is. Így végül Ricciardo lecsúszott a dobogóról, ennek ellenére nagyszerű versenyt futott, kihozva az autójában rejlő potenciált- talán még annál többet is.
Negyedik helyezésével beállította eddigi legjobb helyezését a csapattal. Az nagyon látszódik, hogy már csak Abiteboullal való fogadása miatt is nagyon harapós kedvében van, így nehéz elhinni, hogy a 2020-as szezonnak úgy lesz vége, hogy nem lesz egy Ricciardo-Renault dobogó.
Hétvége győztesei
Lewis Hamilton
Lewis Hamilton ismét megmutatta, miért is lesz ő idén hétszeres világbajnok (bocsánat a spoilerért). Előbb az időmérőn mutatta meg igazi klasszisát, mikor is a Q2-ig a hétvége minden addigi részében kikapott Bottastól (néha Verstappentől is), aztán a Q2-ben nagyobb fokozatba kapcsolt, ahol 13 ezreddel előzte meg finn csapattársát, majd jött a Q3, ahol 59 ezreddel ment nála gyorsabb köridőt. A második körében nem tudott javítani, azonban Bottas balszerencséjére, Ocon pont előtte csúszott ki a pályáról, ezzel pedig eldőlt, hogy Hamilton karrierje 95. pole pozícióját szerezte meg. A Mercedes gyári versenyzőjeként ez volt a 69. pole-ja, azaz csak a Mercedeses eredményeit vesszük alapul, akkor is többször volt pole-ban, mint a második helyezett, Michael Schumacher (68).
Hamilton első rajtja nagyon nem sikerült jól, csak Verstappen motor problémáinak volt köszönhető, hogy a második helynél hátrébb nem esett.
Ez volt az egész hétvégén az egyetlen hibája Hamiltonnak. A második rajtnál sem indult annyira jól, de az 1-es kanyarban olyan rövidet fékezett, amivel a külső íven képes volt körbeautózni Valtteri Bottast, visszaszerezve ezzel első helyezését, amit a leintéséig a finn veszélyeztetni sem tudott. Még a verseny végén sem, ahol Hamilton macska-egér játékot játszott vele, hogy aztán a futam legvégén még a leggyorsabb körért járó plusz pontot is elvegye tőle.
Újabb, szám szerint a 222. pontszerzésével pedig egy újabb Schumacheri rekordot döntött meg. Idén annyi Schumacher-féle rekordot döntött/állított be, hogy nehéz nem elképzelni azt, hogy ennek az év végén nem ő lesz a világbajnok, hanem valaki más. Szocsiban például Schumacher megdönthetetlennek hitt győzelmi rekordját állíthatja be...
Alexander Albon
Ha volt ember, akinek mindenki örült a dobogón, akkor az Alexander Albon volt. A brit-thai versenyzőnek idén nincsen egy erős szezonja, így neki lélektani szempontból is nagyon jókor jött ez a dobogó, amit majdnem saját maga veszített el.
Albon ezen a hétvégén végig közel tudott maradni csapattársához, Verstappenhez. Az időmérőn most fél másodpercen belül volt hozzá képest (445 ezred), így a futamot a negyedik helyről kezdhette meg. Verstappen műszaki hibája, majd kiesése miatt ő maradt a Red Bull egyetlen bikája.
Csakhogy első rajtját elrontotta, és Leclerc megelőzte őt. Igaz, Verstappen kiesésével pozíciót nem veszített, maradt a negyedik. Azonban a második állórajtja az előzőnél is rosszabb volt, s a negyedikről a hetedik helyeg csúszott vissza. Innen viszont képes volt visszaverekednie magát az ötödik helyre.
A kiállásokat követően pedig nagy tempóval érkezett meg a Ricciardót üldöző Strollra. Előzési kísérlettel végül Stroll kicsúszása miatt nem kellett megpróbálkoznia, viszont az ezt követő piros zászlóval igencsak kedvezett neki.
Ugyan harmadik rajtja sem indult jól, egy ideig úgy tűnt, hogy Perezé lesz a negyedik hely, de a mexikói támadásainak visszaverését követően egyből utána eredt Ricciardónak, akit végül az 51. körben előzött meg egy parádés manőverrel az 1-es kanyarban, a külső íven.
Albon dobogós helyezésének mindenki örült, és csak remélni lehet, hogy ez a dobogó további önbizalmat ad neki, amivel be tudja bizonyítani mindenkinek, hogy ő a legalkalmasabb versenyző Max Verstappen csapattársának. De ehhez kelleni fog az is, hogy ne veszítsen feleslegesen pozíciót, és mint a mostani hétvégén, minimum fél másodpercen belül legyen Verstappenhez képest. Talán ez a dobogó pont ad neki annyi plusz löketet, hogy ezentúl minden hétvégén pozitív értelemben tudjunk róla beszélni.
Kimi Räikkönen
Az ember, aki a rajtnál balesetben keveredik, akinek első tervezett (ami a valóságban a harmadik volt) kerékcseréje során több másodpercig állt a bokszban tétlenül, aki később öt másodperces időbüntetést kapott (FOR WHAT?), mert a Stroll balesete miatt beküldött biztonsági autós fázisra reagálva, a záróvonalt átvágva hajtott be a bokszutcába, kettő pontot szerzett úgy, hogy Sebastian Vettel előtt ért célba.
Kimi Räikkönennek igazán kalandos futama volt, és hogy mindezen körülmények ellen pontot szerzett, az maga a csoda.
Idén nem először bizonyította, hogy közel a 41-hez még mindig nem öregedett ki a mezőnyből, sőt mintha harmadvirágzását élné a Forma-1-ben, annyira jól teljesít idén, amit egyedül a gyenge autója fed el.
Az időmérőn tizenharmadik lett, ami idei legjobb időmérős helyezése volt úgy, hogy ezredre azonos időt autózott a tizenkettedik Kvjattal szemben, miközben Giovinazzi megint kiesett a Q1-ben.
2007 világbajnokának teljesítményéről tényleg csak pozitívan lehet beszélni, aki a pályán amúgy mind a két Ferrarit megelőzte, s csak 1,4 másodpercen múlott, hogy a büntetése ellenére is mind a két Ferrari előtt maradjon.
Hétvége vesztesei
Valtteri Bottas
A hétvége legnagyobb vesztese egyértelműen Valtteri Bottas volt, aki hiába dominálta az edzéseket, hiába volt a leggyorsabb a Q1-ben is, a Q3-ban, mikor igazán megmutathatta volna teljesítményét, már nem volt lehetősége Ocon kicsúszása miatt. Pedig a Q2-es és a Q3 elején történt veresége ellenére is Bottas érződött a gyorsabbnak most ezen a hétvégén, de most a balszerencse érte utol őt.
A futamot viszont nagyon jól kezdte. Végre összehozott egy erős rajtot, amit eddig is vártunk tőle, így sikerült átvennie a vezetést Hamiltonnal szemben. Hogy ne tudja előnyét növelni, jött az első baleset és a biztonsági autó. Ugyan az újraindításnál nagyon okosan az utolsó utáni pillanatig kivárt, hogy Hamilton ne tudja őt az egyenes végén megelőzni, a középmezőnyben levő társai nagyon csúnyán benézték ezt az esetet, így jött a piros zászló, majd az újabb állórajt.
Bottas ekkor is jól indult el, de Hamilton az 1-es kanyarban parádés volt, így visszaszerezte első helyét.
Valamikor ekkor fordult meg a kocka, s ugyan a finn kérte csapatát, hogy a bokszkiálláskor ellentétes dolgot csináljanak neki, mint Hamiltonnak, ezt végül a közepes gumik extrém elhasználódása miatt nem tették meg vele.
Ekkor egy biztonsági autóért könyörgött, amit az égiek meghallottak, így ezt Stroll kicsúszásával megkapta, amire nagyon jó ütemben reagált. Azonban Hamiltonnak akkora előnye volt ekkor vele szemben, így azzal, hogy ő csak egy körrel később cserélt kereket, így maradt az élen.
Azonban Bottasnak nagy szerencséje volt azzal, hogy a versenyirányítás leállította a futamot, így jöhetett az újabb állórajt. Ezzel a lehetőséggel nem tudott igazán élni, s visszacsúszott a harmadik helyre. Ugyan végül bejött másodiknak, ami pont azért csalódáskeltő eredmény a részéről, mert ebben a hétvégében bőven benne volt a futamgyőzelem is a részéről. Azonban ezt nem foghatja csak a balszerencsére, mert a futam végén a piros zászlóval neki volt szerencséje, de ekkor már nem tudott olyan jó rajtot venni, mint első startjánál.
Hogy még jobban fájjon, Hamilton a leggyorsabb körért járó bónuszpontot is elhappolta előle, így hátránya már most 55 pont vele szemben...
Lance Stroll
Lance Stroll azért került fel erre a listára, mert a futamon végig nagyon jól teljesített. A második rajtot követő körökben feljött a harmadik helyre, amit végül Ricciardo egy elévágással tudott elvenni tőle, azonban a három körrel frissebb közepes gumikon gyorsabban tudott haladni az ausztrálnál, így minden esélye megvolt arra, hogy zsinórban második dobogós helyezését szerezze meg.
Épp DRS-nyitási távolságon belülre szeretett volna kerülni Ricciardóhoz képest, amikor is a második Arrabbiata kanyarhoz közeledve, egy feltételezhető bal hátsó defekttel kicsúszott a pályáról, és nagy sebességgel a gumifalba csapódott.
Szerencsére nem sérült meg, viszont amiatt csalódott lehetett, hogy ezzel a vétlen kieséssel egy dobogós eredménytől esett el.
Max Verstappen
Bottas mellett Max Verstappen volt a hétvége másik nagy vesztese a Red Bull hollandja volt, aki egész hétvégén végig ott loholt a Mercedesek nyomában.
Már csak emiatt is igen jó esélyekkel várhatta a futamot, ahol a sorsa még azelőtt eldőlt, hogy egyáltalán felállhatott volna a rajtrácsra. Verstappen már a rajtrácsra kivezető körén jelezte csapatával, hogy valami nincsen rendben az erőforrással, s ugyan szerelői egyből nekiláttak a javításnak, mint kiderült, nem tudták teljesen rendbehozni.
Pedig az elindulása nagyon jó volt, Hamiltont biztosan megelőzte volna, csakhogy ekkor a motorja már nem működött rendesen, így visszalassult, a többiek pedig jobbról és balról kerülték ki őt.
A bokszig már nem jutott vissza, mivel a 2-es kanyarban egymással összeakadó Grosjean-Gasly-Räikkönen trióból az Alfa Romeo versenyzője hátulról belecsúszott is kilökte őt a kavicságyba, ahol elásta magát az autója.
Kiesése már csak azért is volt kár, hogy megnézzük, lett-e volna esélye a Mercedesek ellen, de ez motorhibája miatt nem derülhetett ki.
Scuderia Ferrari
Nem ilyen jubileumi futamot remélt a Ferrari, mint amilyen lett az 1000. ünnepi nagydíjuk. Bizonyos tekintetben tekinthetünk rá pozitívan is, hiszen az elmúlt két hétvége után előbb Charles Leclerc révén nemcsak bejutottak a Q3-ba, de egy elképesztő ötödik rajthelyet szerzett a csapatnak, majd a futamon a nagy káosznak is köszönhetően, mind a két autóval szereztek pontot.
Ugyanakkor nem beszélhetünk pozitívan a csapatról, mert különösen a futamon csak hátra fele lépkedtek, s míg Leclerc a rajtot követően a harmadik helyen állt, a nyolcadik helyezése igazán csalódáskeltő eredmény. Főleg annak tükrében, hogy esélye sem volt megragadni a legjobb öt között, mert aki csak arra járt, megelőzte őt.
Vettel versenye sem volt jobb, aki a rajtnál elég peches volt, és vétlenül koccant Sainz megforgó autójával, aminek következtében letört az első vezetőszárnya. Végül a sok kiesésnek köszönhetően Vettel képes volt a tizedik helyen befutni, hogy legalább annyi öröme legyen a Ferrarinak, hogy ebben a nehéz időszakban megélt ünnepi futamukon mindkét autójával pontot szerezzen.
George Russell
George Russell hétvégi teljesítményét nehéz jól megítélni, ugyanis teljesen ambivalens. Egyszerre mondhatjuk azt, hogy a körülményekből a lehető legtöbbet hozta ki, de ugyanakkor ott van az is, hogy volt két olyan hibája, ami miatt nem feltétlen beszélhetünk arról, hogy ő a hétvége győztesei közé tartozna.
Kezdjük a negatív oldallal.
Russell az időmérőn simán bejuthatott volna a Q2-be, azonban az utolsó gyors körében volt egy látványos lecsúszása a pályán, amit elképesztő módon kezelt, csakhogy ez pont abba került, hogy ne jusson be a legjobb tizenöt közé.
A futamon pedig a Forma-1 hivatalos futam utáni levezető műsorában őt hozták ki a biztonsági autós újraindítás rajtbalesetének legfőbb okozójának, amivel a felvételek alapján nehéz nem egyetérteni. Ő volt ugyanis az első versenyző, aki szándékosan lemaradt az előtte haladókról, csak azért, hogy majd az új rajtnál nagyobb lendülettel érkezzen meg a Kvjat-Ocon párosra. Ő volt az a versenyző, aki nagy sebességgel kezd el először haladni, amire a mögötte haladók is reagáltak, mert ők nem láthatták azt, hogy mi történik Russellék előtt. Ekkor vele együtt mögötte mindenki már nagy tempóval haladt, hogy aztán észlelve, nincsen még verseny, fékezzen, ami pedig elindította azt a láncreakciót, amiből majdnem tragédia lett. Mert a lassítására Magnussen még tudott reagálni, ahogyan Latifinek is sikerült elkerülnie, hogy ráfusson a dánra, azonban a végig takarásban levő Giovinazzi nem, aki teljesen vétlenül, magatehetetlenül hajtott bele Magnussenbe.
Ugyan az FIA végül a tizenkét versenyző közül, akiket behívott a futamot követően, azokat figyelmeztetésben részesítette, amiben a mugellói célegyenes sajátossága is szerepet játszott, illetve a pilóták egymás közötti rossz kommunikációja.
Viszont George Russellről nehéz csak negatívként beszélni, mert ugyanakkor előbb az időmérőn, majd a futamon is bizonyította, hogy generációjának egyik nagy tehetsége.
Az időmérőn úgy volt képes 88 ezreddel legyőzni csapattársát, hogy előtte a teljes harmadik, egy órás szabadedzést kénytelen volt műszaki hiba miatt kihagyni, majd a leggyorsabb, 1:17.232-es körében eléggé durván lesodródott a pályáról a 7-es kanyarban, ahol azt elvet vallotta 'sose vedd el', és nyomta tovább, mintha misem történt volna. Igaz ezzel elesett a Q2-es továbbjutástól, ami így is csak 150 ezreden múlott.
A futamot így a tizennyolcadik helyről kezdhette meg, ami olyan jól kezdődött számára, hogy a második rajtot már a tizedik helyről kezdhette meg. Itt ugyan Räikkönennel szemben veszített egy pozíciót, amit a finn nagyon lassú kerékcseréjével visszaszerzett, így igen jó úton haladt ahhoz, hogy karrierje első Forma-1-es pontját megszerezze.
A harmadik rajtja, amit a kilencedik helyről kezdhetett meg már nem sikerült annyira jóra, így visszaesett az utolsó, tizenkettedik helyre, azonban Grosjeant hamar visszaelőzte, és üldözőbe vette az utolsó pontszerző helyért Vettelt. Ezt a csatát a rutinjának is köszönhetően Vettel nyerte meg, aki a versenyt követően elismerően nyilatkozott Russell-lel kapcsolatban.
Russel tizenegyedik helyezésével beállította karrierje legjobb helyezését, amely pozícióban legutóbb a tavalyi Német Nagydíjon végzett.
A Williams brit versenyzője idén többször is bizonyította tehetségét, és csak idő kérdése, hogy meglegyen első Forma-1-es pontja.
Pierre Gasly
Ez nem az Olasz Nagydíjat megnyerő Pierre Gasly hétvégéje volt. Pedig a szabadedzések alapján úgy tűnt, hogy az övé lehet.
Azonban előbb az időmérőn történt meg vele, hogy a Honda-erőforrásának elfogyott a célvonal előtt az energiája, így nem tudott olyan gyorsan haladni, amilyen gyorsan tudott volna, aminek a vége az lett, hogy fél századdal lemaradt a továbbjutásról. Ez pedig előidézte a vasárnapi kiesését, mivel így a mezőny sűrűjéből, a tizenhatodik helyről volt kénytelen rajtolni, ahol aztán a 2-es kanyar felé belekeveredett egy "szendvicsbe" Räikkönen és Grosjean körbezárásával.
Amennyire jól alakult számára a monzai hétvége, a mostani annyira volt rossz.
Hétvége Ferrarija
Újra visított a V10-es F2004-es Ferrari egy Schumacherrel
A hétvégéje Ferrarija titulust egyértelműen a legendás F2004-es autója érdemli ki, amivel Michael Schumacher nyolc pole pozícióval és tizenhárom futamgyőzelemmel megszerezte F1-es pályafutása utolsó, egyben hetedik világbajnoki címét.
Most, tizenhat évvel később a Forma-2-ben brillírozó fia, Mick Schumacher mehetett vele az F1-es futamot megelőzően pár tiszteletkört.
Érdemes megnézni, hogyan vezetett vele az ifjú Schumacher, aki nagyon jó úton halad afelé, hogy ne csak a neve miatt kerüljön be a Forma-1-be.
Hétvége jelenetei
George Russell Q1-es mentése
Ahogyan fentebb említve volt, George Russell hatalmasat mentett utolsó időmérős körében.
A 7-es kanyarban lesodródott a pályáról, így jobb első kerekével megcsípte a kavicságyat, s ahelyett, hogy ezt követően elvette volna, ő nyomta tovább tövig a gázt. Az egészben az igazán durva az, hogy így is csak 150 ezreden múlott a továbbjutása, és így is sikerült legyőznie csapattársát, amivel már 30 hétvége óta veretlen időmérőkön. Ez pedig abszolút csúcs a Forma-1-ben.
Baleset az újraindítás előtti pillanatokban
A hétvége, de talán az év legnagyobb balesetét hozták össze a középmezőny versenyzői az első biztonsági autós újraindítást követően.
Ez az eset jó példa arra, hogy mi történik akkor, ha a versenyzők nem figyelnek oda az előtte levő pilótákra. Csak a szerencsének és a Halónak köszönhetjük, hogy ebből a csúnya balesetből nem lett tragédia.
Futam túlélője
Romain Grosjean
A futam legnagyobb túlélője az a Romain Grosjean volt, aki benne volt a verseny két nagy balesetében, és ennek ellenére képes volt tovább versenyezni, sőt! Igaz a sérült autójával esélye sem volt a többiekkel szemben, de így is majdnem összejött a pontszerzés, amire biztosan nem gondolt akkor, mikor Gaslyval ütközve a kavicságyba csúszott a rajtot követően.
Hétvége X-Faktor győztese
Lando Norris
Lando Norris nem először csillogtatta meg énektudását. A tavalyi USA Nagydíj első edzésén is énekelve jelezte mérnökével, hogy jól működik a rádiója. Akkor azt gondolhattuk, hogy azt nem lehet überelni, ami egészen a Toszkán Nagydíj első szabadedzéséig volt igaz.
Norris egyébként egy jó hétvégét zárt, hiszen a tizenegyedik helyről indulva hatodik lett, amivel visszaszerezte az egyéni bajnokságban a negyedik helyezést.
Képek: Renault F1 Team (Twitter)