Chrsitian Lundgaard könnyedén nyerte meg a mugellói sprintversenyt

Amit szombaton a biztonsági autós fázisok elvettek tőle, azt vasárnap egy hibátlan, nagyszerű versenyzéssel Christian Lundgaard visszaszerezte. Második F2-es győzelmével pedig a bajnoki címért folyóküzdelembe is visszaverekedte magát. Deletraz lett a második, Vips pedig első dobogóját szerezte meg.

Verőfényes napsütésben került megrendezésre a Forma-2 Toszkán Nagydíjának sprintfutama. Az első rajtkockából az idei szezon során először Artem Markelov indult, mellőle harmadik F2-es hétvégéjét teljesítő Jüri Vips várta a piros lámpák kialvását.

A főfutamot követően, a bajnokság új éllovasa, Mick Schumacher, Christian Lundgaard mellől a negyedik helyről rajtolt, miközben legfőbb riválisai, Callum Ilott a tizenkettedik, Robert Shwartzman pedig csak az utolsó, huszonkettedik helyről kezdhette meg a futamot.

 

A harmadik helyről rajtoló Christian Lundgaard nagyszerűen kapta el a piros lámpák kialvását, a picit beragadó Vipset és Markelovot megelőzve átvette a vezetést. Lundgaard ezután mindenkinek megmutatta azt, hogy a mugellói pályára a mezőnyből ő érzett rá a legjobban, s a főfutamot csakis a biztonsági autók beküldése miatt nem tudta megnyerni. Az ART Grand Prix versenyzője esélyt sem adva a többieknek könnyedén nyerte meg a futamot, ráadásul a leggyorsabb kör megfutásával a maximális 17 pontot is begyűjtötte. 

Lundgaard győzelmét senki nem fenyegette, egyedül akkor került egy pillanatra veszélybe, mikor a 23 körös futam 15. körében, az ötödik-hatodik helyen haladó két Hitech Grand Prix versenyző ütközött egymással az 1-es kanyarban, ami után Ghiotto egy megreptetést követően a kavicságyba csúszott, ami versenyének végét jelentette. A versenyirányítás az esetet követően virtuális biztonsági autós fázist rendelt el, így Lundgaard már akkor is tetemes előnye nem olvadt el a mezőnnyel szemben.

A két Hitech futama a balesetig igazán jól alakult annak ellenére is, hogy a rajtnál a kilencedik helyről induló Marcus Armstrong mind a kettőjüket megelőzte, azonban a Ghiotto-Mazepin páros hamar visszaszerezte vele szemben elveszített pozíciójukat. Tempójuk annyira jó volt, hogy a 10. körben már Mick Schumachert támadták, aki fennakadt az egyre jobban visszaeső Artem Mareklovon.

Markelov futama nem alakult jól. A rajtnál Christian Lundgaard átvette tőle az első helyet, majd a 6. körben Deletraz, a 10. kör kezdetén Jüri Vips előzte meg őt, amivel visszaesett a negyedik helyre. Ekkor Mick Schumacher kezdte el őt támadni, akire rádión rászóltak, hogy igyekezzen minél előbb megelőzni az orosz versenyzőt, utalva arra, hogy a Hitech duó nagyon gyorsan közeledik rájuk.

Schumacher megfogadva a tanácsot, a kör végén az utolsó kanyarban bement Markelov mellé, és meg is előzte, azonban ez nem bizonyult egy okos döntésnek, mivel Markelov nyithatta a DRS-t, aki ezzel simán visszavette tőle elvesztett negyedik helyezését. Azonban a 7-es kanyarban picit megcsúszott, amit kihasználva Schumacher az első Arrabiata kanyarban előzte meg őt, majd a második Arrabbiatában Luca Ghiotto ment be mellé, de összeértek egymással, amivel Markelov lesodródott a pályáról, ezt kihasználva Nikita Mazepin mind a kettőjüket mellett elment. Markelovnak ekkor megsérült a vezetőszárnya, így a kör végén kénytelen volt a bokszba hajtani.

Ghiotto a 15. körben próbálta visszaelőzni csapattársát, és a célegyenesben, a DRS-t használva megtámadta őt a szokásához híven a külső íven, és úgy tűnt, hogy sikerül is elmennie Mazepin mellett, aki emiatt próbált olyan rövidet fékezni, amennyire tudott, azonban elmérte a féktávot, így kiütötte csapattársát a versenyből. Autója nem tűnt úgy, hogy nagyon megsérült volna, de csapata ennek ellenére kihozta őt a bokszba, aminek nem nagyon örült. Mazepin a versenyt végül a tizennyolcadik helyen zárta.

 

 

Lundgaard a virtuális biztonsági autós fázis után is tovább növelte előnyét a második helyen autózó Louis Deletrazzal szemben, akire az utolsó körökre megérkezett Jüri Vips. A DAMS beugró észt versenyzője több alkalommal is megpróbálta megelőzni ellenfelét, de nem járt sikerrel, így Louis Deletraz ért célba a második helyen, aki ezzel mind a két mugellói futamon felállhatott a dobogóra. Vips harmadik helyezésével pedig karrierje első F2-es dobogóját ünnepelhette, amit a harmadik hétvégéjén szerzett meg.

 

 

A negyedik helyen Mick Schumacher ért célba, akire az utolsó körben nagy nyomást helyezett Guanyu Zhou, de az UNI-Virtuosi kínai versenyzőjének már nem maradt lehetősége előzni. Zhou így is minden dicséretet megérdemel, mivel a futamot a huszadik (!) helyről kezdte meg, és így sikerült ötödik helyen célba érnie.

A hatodik helyen Callum Ilott ért célba, aki mentette a menthetőt a nem túl jól sikerült főfutamot követően. Hátránya Schumacherrel szemben nyolc pontra nőtt. Schumacherrel kapcsolatban érdemes megemlíteni azt, hogy negyedik helyezésével zsinórban hetedik alkalommal végzett a legjobb öt között, ami az idei szezonban szintén a leghosszabb ilyen sorozat.

Jehan Daruvala lett a hetedik, akit az utolsó kör, utolsó méterein is próbált megelőzni őt az a Marino Sato, aki a Hitech Grand Prix miatti virtuális biztonsági autós fázis során bent volt a bokszban kerékcserén. Sato így is elégedett lehet, hiszen nyolcadik helyezésével idei első pontját szerezte meg.

 A Hitech Grand Prix pilóták ütközésekor elrendelt virtuális biztonsági autós fázist kihasználva, Sato mellett többen is a bokszba hajtottak lágy keverékű gumikért. Így tett Tsunoda, Aitken, Matsushita, Samaia és Ticktum, akinek ez volt a második kiállása, miután a rajtot követően Shwartzmannal ért össze, ahol megsérült a vezetőszárnya. 

A futamot a tizenhatodik helyről megkezdő Tsunoda a lágy gumikon nagyon jó tempóra volt képes, a 20. körben pedig megelőzve Drugovichot feljött a nyolcadik, pontszerző helyre, azonban ennek sokáig nem örülhetett, mivel sérült első szárny miatt kiintették a bokszba. Tsunodának egy körrel Drugovich megelőzése előtt sérült meg a szárnya, amikor is a 3-as kanyarban hátulról eltalálta  brazil versenyzőt. Drugovich így visszakapta nyolcadik helyét, azonban az utolsó körökre annyira elkoptak a gumijai, így a futamot végül csak tizenötödikként fejezte be.

Nagyon közel volt hozzá, de végül nem jött össze az utolsó helyről rajtolva a pontszerzés Robert Shwartzmannak. Ebben az is szerepet játszott, hogy mikor a 19. körben, Marcus Armstronggal harcolt a kilencedik helyért, a 4-es kanyarban elrontotta a féktávot, ami miatt lecsúszott a pályáról, visszaesve ezzel a tizenegyedik helyre. Innen végül a kilencedik helyig tudott előrejönni, azonban ezért a sprintfutamon nem jár pont.

Shwartzman, így az első silverstone-i hétvégét követően nullázott ismét, s bár hátránya Schumacherrel szemben csak 21 pont, Lundgaard győzelmével letaszította őt a harmadik helyről. 

 

2020-09-13_2.png

 

Képek: Formula 2 (twitter)

Autosport Racing

Friss topikok

Címkék

70. Évforduló Nagydíj (10) Abu Dhabi Nagydíj (4) Alexander Albon (59) Alfa Romeo (19) AlphaTauri (20) Amerikai Nagydíj (3) Antonio Giovinazzi (14) Artem Markelov (3) ART Grand Pirx (5) Aston Martin (1) Ausztrál Nagydíj (1) Azeri Nagydíj (5) Bahreini Nagydíj (2) Baku (4) Baumgartner Zsolt (1) Belga Nagydíj (11) Beszámoló (3) Brazil Nagydíj (6) Brit Nagydíj (13) Callum Ilott (31) Carlin (2) Carlos Sainz (46) Charles Leclerc (80) Christian Lundgaard (21) DAMS (4) Daniel Ricciardo (41) Danyiil Kvjat (14) Dan Ticktum (21) Eifel Nagydíj (3) Elemzés (1) Emilia Romagna Nagydíj (1) Értékelő (4) Esteban Ocon (24) Felipe Drugovich (10) Felipe Massa (2) Felvezetés (2) Fernando Alonso (3) Ferrari (23) Főfutam (7) Forma-1 (107) Forma-2 (37) Francia Nagydíj (4) Futam (16) George Russell (37) Gondolatok (1) Guanyu Zhou (16) Haas (21) Hamilton (1) Hitech Grand Pirx (6) Holland Nagydíj (1) Honda (3) Időmérő edzés (36) Jackes Hughes (1) Jack Aitken (6) Jakes Hughes (1) Japán Nagydíj (5) Jehan Daruvala (6) Jenson Button (1) Jüri Vips (9) Kanadai Nagydíj (4) Kevin Magnussen (13) Kibeszélő (1) Kimi Räikkönen (29) Kínai Nagydíj (1) koronavírus (1) Lance Stroll (37) Lando Norris (41) Leclerc (1) Lewis Hamilton (110) Liam Lawson (1) Louis Deletraz (8) Luca Ghiotto (11) Magyar Nagydíj (19) Marcus Armstrong (10) Marino Sato (2) Max Verstappen (99) McLaren (42) Mercedes (95) Mexikói Nagydíj (5) Michael Schuamcher (3) Mick Schumacher (31) Monaco (2) Monacói Nagydíj (2) MP Motorsport (4) Mugello (3) Német Nagydíj (2) Nicholas Latifi (12) Nico Hülkenberg (25) Nico Rosberg (2) Nikita Mazepin (15) Nobuharu Matsushita (4) Olasz Nagydíj (12) Orosz Nagydíj (8) Osztrák Nagydíj (6) Pierre Gasly (48) Pirelli (2) Portugál Nagydíj (1) Prema Racing (9) RaceCoffee (6) Racing Point (45) Red Bull (86) Renault (41) Robert Kubica (3) Robert Shwartzman (28) Romain Grosjean (19) Roy Nissany (8) Saját vélemény (4) Scuderia Ferrari (59) Sean Gelael (2) Sebastian Vettel (86) Sergio Perez (35) Spanyol Nagydíj (14) sprintfutam (7) Stájer Nagydíj (8) statisztikák (3) szabadedzés (19) Szingapúri Nagydíj (3) Teszt (5) The Next Generation (6) Toro Rosso (12) Toszkán Nagydíj (6) Uni-Virtuosi (5) Valtteri Bottas (93) Vettel (2) Vietnámi Nagydíj (1) What iF1 (2) Williams (21) Yuki Tsunoda (21) Címkefelhő
süti beállítások módosítása