Eredetileg egy Ausztrál Nagydíjat felvezető cikket szerettem volna írni, de azt követően, hogy a McLaren egyik alkalmazotjának koronavírusos tesztje pozitív lett, most arról kell írni, mikor lépi meg a Forma-1 azt a nem egyszerű döntést, hogy 1 nappal a versenyhétvége megkezdése előtt, mikor fújja le a szezonnyitót.
Hiába történt meg csütörtökön a sajtónap, hiába fotózták le először a 2020-as világbajnokság főszereplőit könnyen lehet, hogy mégsem kerül megrendezésre az év első futama, az melbourne-i Albert Parkban.
Az elmúlt napokban öt Forma-1-ben dolgozó embert kellett elkülöníteni, majd koronavírusra (COVID-19) tesztelni őket, mivel a koronavírusra utaló tüneteket produkáltak. Az öt dolgozó közül négy a Haas csapatának a tagjai voltak, egy pedig a McLarené. (Azóta kiderült kilenc tesztet végeztek el koronavírus gyanújával: ebből hét eredmény lett negatív, egy pozitív, egy eredményére még várnak.)
Előbbi négy ember tesztje a hírek szerint negatív lett, azonban a McLaren alkalmazott vírustesztje pozitív eredménnyel zárult, ami azt jelenti koronavírus fertőzött.
A csapat ennek okán egy közleményben tudatta visszalépnek a hétvégi versenyzéstől.
"A McLaren Racing ma este Melbourne-ben megerősítette, hogy visszalép az Ausztrál Nagydíjon való indulástól, miután pozitív lett az egyik alkalmazottjának tesztje a koronavírusra. A csapat dolgozóját elkülönítették és azonnal tesztelték, mihelyst felléptek nála a tünetek, és most a helyi egészségügyi intézmények kezelik.
"A csapat felkészült erre az eshetőségre, és támogatja dolgozóját, akinek most egy időre karanténba kell vonulnia. A csapat együttműködik az illetékes hatóságokkal, hogy lefolytassák a szükséges elemzéseket és vizsgálatokat. Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója, valamint Adreas Seidl csaaptfőnök ma este értesítette a Forma-1-et és az FIA-t a döntésről. A döntést a McLaren F1 dolgozóinak, partnereinek, valamint az összes csapat tagjának, a Forma-1 szurkolóinak és résztvevőinek védelme érdekében hozta meg" - állt a közleményben.
Ez egy nagyon bátor döntés volt a McLaren részéről, egy olyan, amit a Forma-1 és az FIA nem mert még meghozni. Mentségükre legyen szólva, mikor a téli teszteket követően úgy döntöttek megrendezik a futamot, akkor a helyzet nem volt annyira súlyos, mint jelenleg, a WHO sem nyilvánította a koronavírust világjárvánnyá.
Két héttel, de még múlt héten is úgy nézett ki a helyzet, hogy az Ausztrál Nagydíj minden gond nélkül megrendezésre kerülhet, azonban e hét hétfőjén jött az első hír, hogy a pálya környékén is megjelent a koronavírus. Ráadásul a versenypálya közelében levő Albert Park Hotelben járt az a 70 éves férfi, akiben kimutatták a koronavírust. Ezután kezdték el tesztelni a Forma-1-es személyzetet.
Mi lesz most?
Jelenleg is folynak az egyeztetések a futam megrendezésével kapcsolatban a helyi szervezők, a Forma-1, az FIA és a helyi egészségügyi szervezetekkel és hatóságokkal, aminél hozzá kell azt is tenni, hogy kevesebb, mint 12 óra választ el minket az első szabadedzés megkezdésétől.
A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn még korábban úgy nyilatkozott abban az esetben, ha egy csapat nem tud rajthoz állni az adott hétvégén, akkor azt a futamot, ha meg is rendezik, nem fog beleszámítani a világbajnokságba. Akkor Brawn a beutazással kapcsolatban fellépő karanténhelyzettel kapcsolatban nyialtkozta ezt, akkor arról még nem volt szó, mi fog akkor történni, ha valamelyik csapat személyzete elkapja a vírust.
Így jelenleg három opció áll fent: mivel ez a McLaren saját egyéni döntése a visszalépés, emiatt ugyanúgy a világbajnokságba beleszámító futamként megrendezésre kerül a 36. Ausztrál Nagydíj- ez az első opció. A második, mivel nem fog rajthoz állni mind a tíz csapat, és hogy emiatt a McLaren ne kerüljön jogtalan hátrányba, bár a futam meg lesz tartva, de nem számít bele az év végi értékelésbe. A harmadik opció pedig, hogy pár órával a hivatalos kezdés előtt lefújják az idénynyitó hétvégét.
Mind a háromra vannak érvek-ellenérvek, de talán a leglogikusabb döntés mégis a futam törlése lenne.
A mai sajtótájékoztatón a címvédő, hatszoros világbajnok Lewis Hamilton foglamazott úgy, hogy nem nagyon érti, miért is vannak itt, miközben egyre több helyen maradtak, halasztottak, függesztettek fel sport és egyéb eseményeket. Ráadásul pont a sajtótájékoztató előtti órákban jött a hír, hogy az amerikai kosárlabda-bajnokságot, az NBA szezonját is felfüggesztették, mivel az egyik játékos vírustesztje pozitív lett.
Hamilton arra kérdésre, hogy az F1, miért is járt el másként, már nem fogta visszamagát, és annyit mondott: "A pénz az úr. Őszintén nem tudom- tette hozzá, majd elmondta reméli mindenki nagyon elővigyázatos lesz, és bízik abban senki sem fog megbetegedni.
Jelenleg mindenki vár arra, mi lesz a döntés, de én azt mondom, ezt a futamot le kell fújni a szurkolók, a Forma-1-ben dolgozók egészségének megóvása érdekében. Más sportágak képesek voltak ezt a nehéz döntést meghozni (az elektromos formaautós sorozat, a Formula E például sajtóértesülések szerint a következő két hónapra felfüggeszti az aktuális bajnokságot, a MotoGP pedig az első négy futamát törölte/halasztotta el a járvány miatt), most a McLarenhez hasonlóan a Forma-1-nek is meg kell hoznia.
Kép: Australian Grand Prix (twitter)