A Honda bejelentette, hogy 2021 után távozik a Forma-1-ből, ezzel igazán nehéz helyzetbe hozva a Red Bullt, amely csapatnak nemcsak egy új motorgyártót kell találnia, de még azon is dolgoznia kell, hogy valahogy maguknál tartsák Max Verstappen.
2020. október 2-án, magyar idő szerint délelőtt a Honda ügyvezető igazgatója, Hacsigo Takahiro egy tokiói sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a japán cég 2021 év végén, a jelenlegi korszak végén távozik a Forma-1-ből. Ezzel a Honda 2008 után újra sokkolta a sportágat és annak közösségét, de különösen két partnercsapatát, a Red Bullt és az AlphaTaurit.
Veszélybe kerülhet a Red Bull - AlphaTauri F1-es jövője?
Takahiro azzal indokolta kilépésüket, hogy a Honda teljesen szeretné magát elkötelezni a környezetvédelem mellett, így új céljuknak első lépéseként 2030-ig a megjelenő autóiknak kétharmadát szeretnék karbonsemlegessé tenni, 2050-ig pedig teljesen azzá akarnak válni. (Zárójeles megjegyzés, a Forma-1 egyik fő célja 2030-ra karbonsemleges motorokat használjanak.) Ezzel viszont igen nehéz helyzetbe hozták jelenlegi partnercsapataikat, a Red Bullt és az AlphaTaurit.
A két csapat Forma-1-es jövője olyan téren nincsen veszélyben, hogy ők is távoznának a sportágból '21 év végén, hiszen ők is aláírták a Concorde-egyezményt, de ez a váratlan lépés nem jött nekik jól.
Ugyan a Honda már augusztusban jelezte a Red Bull felé, hogy nem biztos, hogy maradnak a sportágban, a végső döntést pedig szeptember végén hozták meg.
Ez a döntés a Red Bull és az AlphaTauri számára azon okok miatt jött rosszul, mivel így a hosszabb távra kitűzött céljaikat kell alapjaiban megváltoztatniuk. A Honda támogatásával nyugodtan készülhettek úgy a '22-re halasztott szabályreformokra, amit úgy várhattak, hogy több évig biztosítva vannak motorfronton, és akkor jött a feketeleves, és az eddig biztosnak tűnő motorpartnerség pont akkor ér véget, amikor a Forma-1 történelmében egy új korszak venné kezdetét.
A két csapatnak így most úgy kell folytatniuk a felkészülést 2022-re, hogy jelenleg nincsen motorjuk, ami köré az aktuális autót tervezhetnék, és motorfronton nem állnak túl jól, ha azt nézzük, kik léphetnek szövetségbe velük...
Ki adhat nekik motort?
Ilyen téren sokkal inkább a Red Bull van kiszolgáltatottabb helyzetben, mint az AlphaTauri, mivel előbbi csapat az, amelyiktől a rivális Mercedes tart, és bár a stuttgartiak a tekintetben szövetségbe léphetnének a Red Bullal, hogy még inkább bebiztosítsák a Mercedes győzelmét az autósport királykategóriájában legalább motorfronton, azonban ezt miért is tennék meg, ha még itt van a gyári csapat?
Egyébként a mostani szituáció nem is olyan rég már egyszer megtörtént a bikásokkal. Ha öt évet visszamegyünk az időben, akkor pontosan ugyan ezzel a helyzettel találkoznánk. Ekkor volt ugyanis a Red Bull és a Renault nagy összeveszése, amikor az osztrák csapat vezetői annyira berágtak a franciákra, mivel a motorjaik nemcsak, hogy nem volt jobb a 2014-es verzióhoz képest, de cserébe még megbízhatatlanabb is lett, így a két fél a sajtó nyilvánosság előtt veszett össze egymással, ami során ki is jelentették, 2016-ban sem a Red Bull, sem annak partnercsapata, a Toro Rosso nem kap tőlük motort.
Akkor a Red Bull és a Toro Rosso előtt három, plusz egy opció lebegett: Mercedes, Ferrari, Honda, vagy egy saját fejlesztésű erőforrás. A Mercedes teljesen elutasította őket, a Ferrari csak a 2015-ös motort volt hajlandó kínálni nekik, a Honda a McLaren, illetve a Renault-nál is rosszabb paraméterek miatt nem jöhetett szóba, a saját erőforrás építés pedig egy ideig reálisnak tűnt, azonban végül ez is kútba esett. A Toro Rosso belement abba, hogy a Ferrari '15-ös motorját használja 2016-ban, a Red Bull pedig látva azt, hogy kényszerhelyzetben van, kibékült a Renault-val, de motort nem nevezhették a gyár nevén, így lettek elkeresztelve TAG-Heurernek.
És milyen lehetőségek vannak most a piacon?
Van a Mercedes, az FIA szigorításai miatt teljesítményben nagyon visszaeső Ferrari és az a Renault, akivel 2018-ban megint összevesztek a sajtó előtt, ami végett végül szakítottak egymással- ekkor váltottak át a Hondára.
Ha az AlphaTaurit nézzük, ők olyan téren jobb helyzetben vannak, hogy ugyan 2017 év végén, mikor a gyári Renault-val harcoltak a konstruktőri hatodik helyért, akkor oda-odaszólogattak nekik, mivel motorjaik több alkalommal is elfüstöltek a szezon hajrájában, de összességében mind a három motorgyártóval semleges a viszonyuk. Viszont ott az ellenérv, hogy nagyon szoros kapcsolatban vannak a Red Bull-lal, akikkel kimondva már "testvércsapatot" alkotnak, így vélhetően ők is hasonló motorokat fognak kapni, de nem elképzelhető az sem, hogy külön utakon fognak járni.
De melyik motorgyártó jöhet szóba reálisan?
Mercedes mellett az érvek:
- A mezőny legerősebb, legmegbízhatóbb motorja
- Versenyképesség garantált
Ellenérvek:
- A Mercedes azzal, hogy jövőre a McLarennek is szállítani fog motorokat, nem biztos, hogy további kettő, de legalább egy csapatot elvállalna.
- Red Bull a fő riválisuk, így emiatt a Mercedesnek nem áll érdekében riválisukat erősíteni
Mikor jöhet valóban szóba a Mercedes?:
- Abban az esetben, hogyha a Mercedes 2022-től kilép a sportágból, mint gyári istálló, utána, mint motorgyártó az ő legfőbb érdekük is az lesz, hogy partnercsapataikkal minél több futamot és világbajnokságokat nyerjenek meg. Ugyan ekkor az Aston Martin és a McLaren is ott lesz (plusz a vélhetően a jogutód csapat, ami az INEOS lehet), mint fő zászlóshajó, de ha a Red Bullt is ők látnák el, azzal csak megerősítenék pozíciójukat az élen.
Esély: Red Bullnál 10%, AlphaTaurinál 0%.
Ferrari mellett az érvek:
- A Ferrari főleg a Scuderia AlphaTaurinak lehet fő opció. 2007 és 2013, majd 2016-ban is együtt versenyeztek, még Toro Rosso néven, nem beszélve arról, hogy a Ferrarival szerezték meg első futamgyőzelmüket.
- A Scuderia AlphaTauri egy olasz csapat, és bár az AlphaTauri egy osztrák márka, elnevezése latinos, ami beleillik az olasz nyelvezetbe, kultúrában. Az AlphaTaurinak pedig fontos piac Olaszország.
- Olasz szálakat növeli az is, hogy az AlphaTauri a salzburgi autó- és divatbemutató mellett, Milánóban, a milánói divathéten, a Rinascente épület homlokzatán az idei autójuk replikáját helyezték el.
- És akkor ott van az is, hogy a Scuderia AlphaTauri bázisa Olaszországban van, Faenzában.
- Red Bullnak sem lenne új a Ferrarival való közös kapcsolat, hiszen 2006-ban az ő motorjaikkal versenyeztek.
Ellenérvek:
- A Ferrari-erőforrás teljesítménye az FIA szigorításaival nagyon visszaesett. Ugyan az olaszok mindent megtesznek azért, hogy erőforrásukat ismét versenyképessé tegyék, de azt jelenleg nem lehet megmondani, erre reálisan mekkora esély van. Nem beszélve arról sem, hogy a Honda és a Renault példájából is láthattuk, egyről a kettőre nem annyira egyszerű lépni, így a Ferrari fejlődése nem garantálható.
- Ferrarinak már így is ott van partnercsapatként az Alfa Romeo és a Haas, így két új partnercsapatot nem is biztos, hogy elvállalnak.
Esély: Red Bullnál 10%, AlphaTaurinál 50%.
Renault mellett az érvek:
- A franciák erőforrása évek során fejlődött, az elmúlt két évben pedig a motorerőt igénylő pályákon igencsak versenyképesek voltak (pl: Monza, Spa).
- 2021-től partnercsapat nélkül maradnak, így ők szeretnének új ügyfeleket.
- 2010 és 13 között közösen világbajnokok lettek. 2018-ban pedig bár nagy volt az összetűzés, a technikai hibákat leszámítva, a Red Bull-Renault csomag nem volt egy veszett ügy- különösen az évad második felében.
Ellenérvek:
- 2017-ben a Toro Rosso, 2018-ban a Red Bull vált el tőlük nem békés módon.
- A Renault nem biztos, hogy újra szeretné vállalni azt, hogy a Red Bull a sajtóban szidja őket hétvégéről hétvégére.
Mikor jöhet valóban szóba a Renault:
- Az FIA 2015 év végén, reagálva az akkori helyzetre, előírta azt, hogyha egy csapatnak nincsen motorbeszállítója, akkor annak a motorgyártónak kell ellátnia az erőforrás nélkül maradó csapatot/csapatokat, akik a legkevesebb ügyféllel rendelkeznek.
- Cyril Abiteboul már jelezte, hogy ők a múltbeli történések ellenére is hajlandó lenne erőforrással ellátni a Red Bullt és az AlphaTaurit
Esély: Red Bull 50%, AlphaTauri 20%
Érvek a saját motor mellett
- A Honda besegíthet a Red Bullnak azzal, hogy ugyan kivonulnak a sportágból, de az erőforrásaikat rá hagyják a csapatra, így nekik nem a nulláról kellene egy új motort elkészíteniük, hanem már lenne egy fix, kész motor. Ez azért is lenne jó a bikásoknak, mivel így a 2022-es autójukon sem kellene változtatniuk, hiszen ugyanaz a motor lenne benne, mint '21-ben. Ráadásul Hacsigo Takahiro bejelentette azt is, hogy jövőre egy új erőforrással fognak előállni, amivel a világbajnoki címet szeretnék megcélozni.
- Emellett szól az is, hogy a Honda európai bázisa pont Milton Keynesben található, ahol a Red Bull bázisa is van.
- Az F1-ben 2022-ben befagyasztják a motorok fejlesztését, csak a turbó és az ERS-rendszer területén lehet módosításokat elvégezni, így a Red Bull nem kényszerül arra rá, hogy a teljes erőforrást átalakítsa.
- A Volkswagen-csoportba tartozó Porsche már régóta kacérkodik az F1-es szerepvállalással, és bár 2022 korai lenne számukra, de mint névadó szponzor lehetne a Red Bull motorjának.
- Mind a két csapat közös motort használna.
Ellenérvek:
- A Honda nem biztos, hogy belemenne egy olyan üzletbe, hogy a motorjukat 2022-ben úgy használják, hogy ők nincsenek jelen a sportágban. (Bár 2009-ben 1 fontért odaadták a bajnoki autójukat Ross Brawnnak, aki Brawn GP-ként learatta a babérokat.)
- Red Bull nem rendelkezik motorépítési/fejlesztési tapasztalattal, így hiába vásárolnák meg a Hondától az erőforrást, azt fejleszteni is kell (még az FIA befagyasztási szabályai ellenére is), mert különben hamar visszaesnének, sőt akár a Ferrari sorsára is juthatnak.
Esély: Red Bull 20%, AlphaTauri 20%
Én jelenleg arra számítok, hogy a Red Bull 2022-ben újra összeáll a Renault-val, amíg nem jön egy új motorgyártó (Porsche) a sportágba, a Scuderia AlphaTauri pedig az olaszos vonal miatt a Ferrarival. Ugyanakkor a saját motor lehetőségét sem szabad elvetni.
Marad-e így Max Verstappen 2022-ben a Red Bullnál?
A motorválasztás mellett a másik fő kérdést az adja, hogy mi lesz így a Red Bull első számú versenyzőjével, Max Verstappennel?
Egyes paddockbeli pletykák szerint Verstappen szerződésében van egy olyan kilépési záradék, ami kimondja, ha a Red Bull nem képes olyan autót készíteni, illetve nem képes olyan erőforrást biztosítani neki, amivel a bajnoki címért harcolhat, akkor szabadon távozhat a csapattól. A 23 éves holland 2023 év végéig kötelezte el magát a csapathoz, azonban a jelenlegi helyzet miatt benne van a pakliban, hogy előbb fog távozni.
Különösen akkor, ha a Red Bull nem fogja tudni neki garantálni azt, hogy az új szabályok hajnalán nem lesz képes harcolni a bajnoki címért.
Egy biztos, Verstappenért sorba fognak állni a kérők, hiszen ahogy idén is bizonyította eddig, már most 23 évesen a mezőny legjobbjai szintjén van, így egy olyan csapat, aki világbajnok akar lenni, annak egy Max Verstappen aranyat érhet.
Szemtelenül fiatal kora miatt pedig az anyagiak sem játszhatnak akkora szerepet, mint mondjuk Lewis Hamiltonnál, vagy Sebastian Vettelnél.
Az a Red Bull, amelyik küldetésének tartotta még 2015-ben, mikor megadták neki az F1-es lehetőséget, hogy egy nap ő legyen a sportág legfiatalabb világbajnoka, elveszítheti versenyzőjét. Mert a cél, amit kitűztek maguk elé nemhogy nem fog idén megvalósulni, de már az is kérdéses, hogy 2022-ben versenyképesek lehetnek majd.
Ugyan a Honda jelezte, hogy jövőre továbbfejlesztik a motorjukat, hogy sikerüljön felérni a hibrid-érában a csúcsra, de a Mercedes előnyét látva, nem sok esélyt lehet annak adni, hogy pont jövőre fog a Red Bull-Honda egy olyan csomagot alkotni, amivel 2013 után bajnoki címet ünnepelhetnek.
Verstappen így most úgy került az átigazolási piac középpontjába, hogy papíron 2023-ig nem is lenne ott, a Red Bullnak pedig most nemcsak egy versenyképes opciót kell találnia motorfronton, de legnagyobb tehetségüket is valahogy a csapatnál kell tartaniuk, mert afelől ne legyenek kétségeink, a Red Bull mindent jobban szeretne, csak azt nem, hogy Verstappen más csapattal legyen először világbajnok.
Mi lesz Yuki Tsunodával? Perez köthet így ki a Red Bullhoz?
A Honda távozása viszont nemcsak Verstappenre, de a Honda első számú tehetségére is kihatással lehet, aki egészen október 1-ig az AlphaTauri ülésének fő várományosa volt. A jelenlegi F2-es kiírás harmadik helyezettjének helyzete viszont most alapjaiban változhat meg, még akkor is, ha év végén Abu Dhabiban mindenképpen pályára viheti a faenzai alakulat autóját.
Most, hogy a Honda már biztosan nem marad a Red Bull-lal együtt, így az energiaitalosoknak sem szükséges egy japán pilótának fenntartani egyik versenyzői ülésüket.
Főleg úgy, hogy hiába Albon mugellói dobogója, teljesítménye továbbra sem acélos a Red Bullnál, így ő neki is az a kézenfekvő út, ha jövőre visszamenne az AlphaTaurihoz Pierre Gasly mellé. Ezt pedig pont azért tehetné meg a Red Bull, mert a pilótapiacon felszabadult egy bizonyos Sergio Perez, de ott van még Nico Hülkenberg is, akik ideális csapattársai lehetnének Max Verstappennek.
És mivel a Red Bullnak sem mindegy, hogy a Scuderia AlphaTauri, az AlphaTauri brandjük miatt hogyan szerepel, így ők most nyugodtan mondhatják azt, hogy már csak a testvércsapat mivoltja miatt is, a Scuderia AlphaTauriban ültessük be a két legnagyobb ígéretünket, és ez jelenleg nem Yuki Tsunoda, hanem Alexander Albon és Pierre Gasly. Egy Albon-Gasly páros pedig sokkal erősebb, és ütősebb lenne, mint egy Tsunoda-Gasly.
A Red Bullnak pedig fontos lenne, hogy legyen egy olyan második számú versenyzőjük, aki képes lesz Verstappent segíteni, erre a pozícióra pedig egy Sergio Perez tökéletes választás lenne, de ha ő nem is, ott van Nico Hülkenberg, aki idén beugróként bemutatta, hogy nem olyan rossz versenyző.
Így végül lehet, hogy pont az a Yuki Tsunoda marad hoppon, aki élete első Forma-2-es szezonjában nagyszerűen versenyez, és jelenleg is a legjobb az újoncok közül?
A kérdés itt az, hogy a Red Bull hogyan gondolkodik. Számukra van elég jó Tsunoda ahhoz, hogy már jövőre az F1-ben versenyezzen a Honda távozása ellenére is, vagy mivel a Honda nem marad, így inkább Verstappen, Albon és Gasly mellé "külsős" pilótát hoznak majd? Rövid távon az utóbbi biztosan jobb megoldás, de hosszabb távon, főleg ha Tsunodában sok potenciál rejtőzik, akkor már nem annyira jelenthető ki biztosan.
Tsunodánál azt se felejtsük el, hogy ez neki még csak a második szezonja Európában, és most világ legrangosabb nevelőszériájában versenyez, ráadásul igencsak jól, így a Red Bullnak nem biztos, hogy jó ötlet lenne elengednie a kezét.
Viszont egy olyan opció is elképzelhető, amit Gasly-val is megcsináltak, azaz a sikeres F2-es szereplés után nem egyből adnának neki esélyt, hogy megnézzék az Albon-Gasly párost az AlphaTaurinál, hanem elküldenék Japánba, a Super Formula bajnokságba, amit a világ harmadik legerősebb formaautósszériájának tartanak számon.
Összességében elmondható, hogy a Honda kivonulásának hírével nemcsak, hogy eddig Forma-1 szempontból az év legnagyobb hírét dobták be, de egy olyan láncreakciót indítottak el, ami nemcsak a Red Bullra és az AlphaTaurira lesz hatással, hanem a pilótapiacra, azon belül is Verstappenre, és pont a saját tehetségükre, Yuki Tsunodára.
Most még csak találgatni lehet, hogy mi történhet, de alighanem az amúgy is zűrzavaros 2020-as esztendő a továbbiakban sem fog csitulni, így izgalommal várhatjuk, hogy mi lesz a két bikás csapat, Verstappen és Tsunoda sorsa.
Alighanem lesznek még itt meglepetések.
Képek: Aston Martin Red Bull Racing (Twitter), fiaformula2.com (GettyImages), Honda Racing F1 (twitter)