Igazán emlékezetesre sikeredett az F2 mezőnyének mugellói hétvégéje, ahol láthattunk egy parádés futamgyőzelmet, Mennyből Pokolba menetelést, új arcot a dobogón, na meg ez volt az a hétvége, ahol Mick Schumacher F2-es karrierje során először átvette a vezetést a bajnokságban.
A hétvége embere - Christian Lundgaard
Az ART Grand Prix dán versenyzője eddigi F2-es karrierje egyik legjobb hétvégéjét teljesítette.
Az időmérőn sikerült karrierje első pole pozícióját megszereznie, amit csak a balszerencse miatt nem tudott győzelemre váltani. Alesi kiesése miatt kabaréba illő mentési procedúra oda torkollott, hogy be kellett küldeni a biztonsági autót. Normál esetben, ezt az esetet biztonsági autó nélkül meg lehetett volna oldani, csakhogy az a megnyitás, ahova Alesi hajtott, oda nem nagyon fért be HWA autója, így a versenyirányítás nem tehetett mást, minthogy biztonsági autót rendeljen el.
Ezzel pedig Lundgaard versenye meg is lett pecsételve, mivel így a lágy gumikon levő társaival szembeni előnye teljesen elfogyott.
Az első biztonsági autós fázisnál még ott tudott maradni az élen, a másodikat követően előbb a két Hitech Grand Prix versenyző, majd a lágy gumikon autózó Deletraz, Drugovich és még Schumacher is megelőzte, így végül csak hatodik lett, ami a vasárnapi fordított rajtrácsra egy harmadik rajthelyet jelentett.
Lundgaard vasárnap bebizonyította azt, hogy mi történt volna akkor, ha nincsen a szombati futamon a biztonsági autó.
Egy elképesztő rajtot véve, rögtön az első métereken átvette a vezetést, amit leintéséig megőrzött, s nem kevesebb, mint 14 másodperccel előzte meg a második helyen befutó Louis Deletrazt.
A Renault protezsáltja végig dominálta a sprintfutamot, s bár összpontszámilag Deletrazhoz hasonlóan ő is 29-et szerzett, azonban az összteljesítményt vizsgálva ezen a hétvégén Lundgaard volt az, aki legjobb volt a 22 fős mezőnyben.
Ezzel pedig a dán visszaverekedte magát a bajnoki küzdelembe. Azt követően, hogy a spái hétvégét követően még 43 ponttal volt elmaradva a bajnokságot vezető Shwartzmannal szemben, most csak 16 pont választja el az új éllovastól Mick Schumachertől, és 8 Ilott-tól, az azóta csak nyolc pontot szerző Shwartzmant pedig öt ponttal meg is előzte.
Deletraz kettős dobogója
Minden dicséretet megérdemel az a Louis Deletraz, aki Christian Lundgaard mellett a mugellói hétvége legtöbb pontját szerezte.
Mugellói hétvégén pilóták által szerzett pontok
A Charouz 23 éves svájci versenyzője eddigi F2-karrierje legerősebb hétvégéjét teljesítette, ahol először sikerült mind a két futamot a dobogón befejeznie. Ezt a tényt pedig még inkább felértékeli, hogy egyik futamot sem kezdte meg a harmadik rajtsorból előrébb.
A nagyobb bravúrt a főfutamon érte el, ahol a tizenkettedik helyről hozott egy harmadik helyet, amiben a biztonsági autó is segítségül szolgált. Érdemeit viszont nem szabad csökkenteni, mivel a biztonsági autó csak a lehetőséget adta meg neki, hogy az ekkor kilencedik helyről egy top hármas helyezést hozzon össze, amivel ő tudott is élni, s végül a harmadik helyen ért célba.
A sprintversenyt így a hatodik helyről kezdhette meg, ahonnan Lundgaardhoz hasonlóan egy nagyszerű startot vett olyannyira, hogy három kanyart követően már a harmadik helyen találta magát.
A 6. körben, Markelov megelőzésével feljött a második helyre, amit az utolsó körökben ügyesen megvédett az őt folyamatosan támadó Jüri Vipsszel szemben, s az Osztrák Nagydíj sprintversenye után újra a második helyen fejezett be egy F2-es futamot.
Ezzel a nagyszerű, kettős dobogós helyezést hozó hétvégével 122 pontra növelte pontjainak számát, ami csak 23 egységgel marad el a bajnokság harmadik helyén álló Lundgaardtól.
Mick Schumacher először az F2 élén
Mick Schumacher számára nemcsak azért volt különleges a mugellói hétvége, mert vezethette édesapja utolsó világbajnoki autóját, az F2004-es Ferrarit, hanem azért is, mivel F2-es karrierje során először vezeti a bajnokságot.
Pedig a nem túl jól sikerült időmérőt követően sokkal inkább arra lehetett számítani, hogy a hétvégét követően Ilott megint növelni fogja vele szembeni előnyét. Miközben a brit versenyző az időmérőn harmadik lett, addig Schumacher előbb hibázott az első körében, ahol meg is pördült, melyben az autójának padlólemeze is sérülést szenvedett, így a második köre csak egy tizenötödik helyre volt elegendő. Ez a tizenötödik helyezés az időmérőn pedig idei leggyengébb eredménye volt a pénteki kvalifikáción.
A főfutamon viszont Schumacher nagyon jó tempót diktált a kemény keverékű gumikon, majd a kerékcseréjét követően neki is nagy szerencséje volt a biztonsági autóval, hiszen a lágy gumikkal a tizedik helyről várhatta az újraindítást, miközben Ilott ekkor a keményekkel az ötödik volt.
Az újraindításnál lévő tömörülésben, helyezkedéskor még először úgy tűnt, hogy megint Schumacher lesz az, aki rosszul fog kijönni, ugyanis a 2-es kanyar féktávjánál koccanva Zhoúval autója egy pillanatra a levegőbe emelkedett, azonban autója ezt az ütést kibírta. Nem úgy, mint Aitken autója, aki Zhoúval együtt feladni kényszerültek a futamot. Schumacher autója pedig olyannyira nem sérült meg, hogy pár kanyarral később megelőzte Ilottot, akinek az első szárnya sérült meg, ami miatt a bokszba hajtott a kör végén, ez pedig meg is pecsételte a sorsát.
Schumacher a mugellói főfutamot az ötödik helyen fejezte be, miközben Ilott csak a tizenkettedik helyig tudott előre jönni. Ez pedig előrevetítette azt, ha Schumacher nem hibázik, vagy nem kerül bele semmilyen balesetbe, akkor tovább növelheti négy pontos előnyét.
Végül így is lett. A sprintfutamon negyedik helyen ért célba, addig Ilottnak a hatodik helyig sikerült feljönnie úgy, hogy a verseny végén a huszadik (!) helyről rajtoló csapattársa, Guanyu Zhou is megelőzte őt. Így a hétvégét követően Schumacher áll a bajnokság élén, nyolc ponttal megelőzve Ilottot.
Ugyan Ilott az utóbbi időszakban nem éppen a legszerencsésebb versenyzők egyike (Spában Tsunoda ütötte ki, Monzában lefulladt az autója a bokszban, ami futamgyőzelmébe került, majd mostani szárnysérülése a főfutamon), azonban Schumacher érdemeit sem szabad csökkenteni, ugyanis a második silverstone-i hétvége óta messze ő a legstabilabb, legtöbb pontot szerző versenyzője a sorozatnak. A második silverstone-i hétvégétől kezdődően ő 120 pontjával ő szerezte a legtöbbet, de még a második legtöbb pontot szerző Tsunoda is 36 egységgel szerzett nála kevesebbet, míg Ilott kereken 40 ponttal.
Megszerzett pontok száma a második silverstone-i hétvégétől számolva
Az ez idő alatt megrendezett tíz futamból mind a tízszer a legjobb hét között végzett. Legrosszabb helyezése is a hetedik helyezés, amit a második silverstone-i hétvége főfutamán szerzett, azóta hatodik helynél hátrébb nem végzett. Tíz futamból hatot is a dobogón fejezett be. Viszonyításként, a vizsgált intervallumban a második legtöbb dobogós helyezést elérő Christian Lundgaard is csak négyszer pezsgőzhetett a futamok után, a többiek pedig ennél kevesebbszer végeztek a legjobb háromban.
Schumacher és Ilott összehasonlításánál érdemes azt is figyelembe venni, hogy a két versenyző között a második silverstone-i hétvége főfutamát követően 55 pont volt a különbség, de még a spanyol hétvégét követően is 42 pont volt a differencia. Azt is érdemes hozzátenni, hogy Schumacher és Ilott között a spái hétvégéig mindig minimum 20 pont volt a különbség, ám miközben Ilottnak többször sem jött ki a lépés, addig Schumacher rendre kihozta a körülményekből a maximumot, sőt némi szerencsével, még többet is, ennek is betudható, hogy most úgy megyünk Szocsiban, hogy 8 pontos előnnyel ő vezeti a bajnokságot.
Schumacher és Ilott egymáshoz viszonyított pontkülönbség változása
Ugyan időmérőn továbbra sem ő a legjobb, de a futamokon már kezd kiemelkedni a mezőnyből, ami pedig bizonyítja azt, ha jövőre, vagy legkésőbb 2022-ben bekerül a Forma-1-be, akkor az nemcsak a neve miatt lesz.
Hitech Grand Prix hullámvasúton
A Hitech Grand Prixnak igazi hullámvasút volt ez a hétvége. Röviden összefoglalva azt is lehet mondani, hogy előbb megjárták a Mennyek útját, majd a Poklot.
És ha ezt állítjuk, akkor nem is foglalhatnánk jobban össze a brit csapat hétvégéjét.
Először is, a főfutamon kettős futamgyőzelmet arattak, amit az a Nikita Mazepin nyert meg, aki a futamot csak a tizennegyedik helyről kezdte meg, sőt az első biztonsági autós fázisnál is még csak a nyolcadik helyen autózott- igaz lágy gumikon. Az első újraindítást olyan jól kapta el, hogy a nyolcadik helyről egészen a harmadik helyig verekedte magát előre, csapattársa, a kemény gumikon levő Ghiotto mögé.
A második újraindításnál pedig egyszerre előzte meg Lundgaardot, és a dán pilótát előző Ghiottót.
Ghiottónak a kemény gumik miatt esélye sem volt, hogy Mazepinnel harcba szálljon, így kettőjük között nem változott a sorrend, és az első F2-es szezonját teljesítő csapat, rögtön az első évében kettős futamgyőzelmet aratott.
Amilyen csodálatos napja volt a Hitechnek szombaton, annyira volt pocsék a vasárnap, ahol minden csapat legrosszabb szcenáriója valósult meg: a két pilóta, az ötödik és a hatodik helyen haladva összeütközött egymással az 1-es kanyarban. Ghiotto a balesetben egyből kiesett, Mazepin pedig autója sérülése miatt behívták a bokszba, amivel egy kerékcsere nélküli versenyen meg is pecsételődött a sorsa.
Így miközben a főfutamon a maximális 43 pontot szerezték meg (eltekintve a leggyorsabb körért járó két bónuszponttól), addig a vasárnapi sprintversenyen nulláztak.
Annyi vigasz azért lehet a csapatnak, hogy ezzel a 43 ponttal a csapatok értékelésében a legtöbb pontot szerezték, amivel megerősítették harmadik helyüket a bajnokságban.
Mugellói hétvégén csapatok által szerezett pontok
Új arc a dobogón
A mugellói hétvégén egy újoncot is avattunk a dobogón. A vasárnapi sprintfutamon harmadik helyen célba érő Jüri Vips ugyanis harmadik F2-es hétvégéjén megszerezte első top hármas helyezését a bajnokságban. Ezzel pedig az idei évben ő a tizenötödik versenyző (az eddigi huszonhárom induló közül), akinek sikerült legalább egy versenyt a legjobb három között befejezni.
Vips minden téren első bálozó volt a hétvégén, hiszen az időmérőn először sikerült a legjobb tíz közé bejutnia (hetedik hely, azonban a futamot csak a tizedik helyről kezdhette meg feltartás miatti hátrasorolás végett), a főfutamon elért hetedik helyezésével első F2-es pontjait szerezte meg, majd a sprintfutamon a dobogó is összejött a második helyről indulva.
Vips annak ellenére, hogy csak beugróként van jelen a sorozatban, nagyon hamar felvette a széria ritmusát, így leginkább azt lehet vele szemben sajnálni, hogy a Red Bull sportpolitikája miatt őt nem ebben, hanem a japán Super Formula bajnokságába nevezték be, mert a tempója megvan arra, hogy ő is ott legyen a legjobbak között.
Vips Szocsiban még biztosan ott lesz, a bahreini dupla hétvége egyszerre függ Sean Gelael felépülésétől és attól, hogy a Red Bull, mit fog számára prioritásnak tartani, ugyanis a december 6-ai szezonzáró hétvége egybeesik a Super Formula bajnokság suzukai állomásával, nem beszélve arról sem, hogy Japánban 14-napos karantén vár a külföldről beutazókra.
Vips helyzete nem egyszerű, de ha a Red Bull jövőre az F2-es bajnokságra helyezi a hangsúlyt, akkor jövőre vele mindenképpen számolni kell.
A hétvége vesztese - Dan Ticktum
Eddigi F2-es karrierje legjobb időmérő edzését teljesítette pénteken, ahol csak öt ezreden múlott a pole pozíció, majd a futamon is dobogós helyen autózott, amikor jött Alesi miatt a biztonsági autó.
Ez volt az a pont, ahol Ticktum versenye a jóból rosszra fordult, ugyanis az új rajtnál az addig negyedik helyen álló Yuki Tsunoda támadást indított ellene a célegyenes végén, azonban későn fékezett az 1-es kanyarban, így nekiment a DAMS brit versenyzőjének, aki ezzel egészen a tizedik helyig esett vissza.
Ticktum versenyzői gyengesége pedig itt bontakozott ki, mivel ezt követően mentálisan teljesen szétesett- legalábbis a rádiós üzenetei alapján, ahol végig panaszkodta az utolsó köröket, majd a leintés követően azt a költői kérdést is feltette 'Mit tettem korábban az életemben, hogy ezt érdemlem?'.
Aki nem lenne tisztában Ticktum múltjával, ő volt az a versenyző, aki 2015-ben, a biztonsági autós fázis alatt több versenyzőtársát is megelőzve ütötte ki szándékosan azt a pilótatársát, akivel a verseny korábbi szakaszában megforgatta őt.
Ez a hétvége nagyon jól megmutatta, hogy a Red Bull miért nem támogatta tovább, noha 2018-ban olyan terveik voltak vele, hogyha megnyeri az F3 Európa-bajnokságot, akkor Max Verstappenhez hasonlóan egyből felvitték volna a Forma-1-be, a Toro Rossóhoz.
Azonban hiába látszik, hogy tehetséges, hiába jó versenyző, amit Monzában is bebizonyított (ahol Lundgaardhoz hasonlóan győzött le mindenkit, azonban kevés üzemanyag miatt utólag kizárták), azonban mentálisan továbbra is labilis, így ha egy nem várt szituáció történik, akkor képes a szétesésre.
Ugyan összességében idén jól szerepel az F2-ben, azonban mentálisan kell még fejlődnie, ha egy nap a Forma-1-ben is szeretne szerepelni.
Bajnokság állása Mugello után:
Képek: fiaformula2.com, GettyImages