65. Belga Nagydíj - Értékelő

 

Ugyan a 65. Belga Nagydíj nem hozott sok izgalmat, helyette "új" arcok kerültek középpontban, miközben a Ferrari története egyik legrosszabb hétvégéjén volt túl.

 

Hétvége legjobbjai

 

Lewis Hamilton

A hetedik világbajnoki címére hajtó brit ezúttal is ihletett formában versenyzett, az egész hétvégén. A Mercedes gyorsasága miatt egyedül csapattársa, Valtteri Bottas volt rá veszélyes, aki az időmérő első-két szakaszában még közel tudott hozzá lenni, azonban a Q3-ban megint elővarázsolt egy olyan kört, amit tátott szájjal lehet csak nézni.

A futamon Bottasnak egyedül a rajtnál volt esélye ellene, azonban Hamilton nagyon okosan, az Eau Rouge-hoz közeledve közel engedte magához csapattársát, hogy ne tudjon elég közel lenni hozzá a Kemmel-egyenesben. 

Ugyan a biztonsági autó lenullázta előnyét, azonban ezt követően is magabiztosan megőrizte előnyét, és könnyedén nyerte meg karrierje során negyedik alkalommal a Belga Nagydíjat.

Hogy ne teljen el újabb hétvége rekorddöntés nélkül: Hamilton azzal, hogy mind a 44 kört az élen töltötte, megelőzte Michael Schumacher és 24 297 km-rel ő vezeti a legtöbb élen töltött kilométer listáját.

 

Daniel Ricciardo

 

Daniel Ricciardo Renault-s pályafutása legjobb hétvégéjét teljesítette Belgiumban. Ahogyan az időmérőt, úgy a futamot is a negyedik helyen fejezte be, de ami ennél is érdekesebb volt, hogy az utolsó körben megfutotta a leggyorsabb kört!

A gyári Renault utoljára még 2010-ben, Robert Kubicával a volán mögött tudott egy versenyen leggyorsabb kört szerezni (Kanadai Nagydíj). Ricciardo pedig a 2018-as Magyar Nagydíj után szerzett ismét leggyorsabb kört, ami karrierje során a tizennegyedik volt.

Ricciardo úgy tűnik mindent megtesz azért, hogy jelenlegi főnöke, Cyril Abiteboul még idén megkaphassa első tetoválását, amihez már csak egy helyet kell javítania.

 

Hétvége meglepetése

 

Renault

 

A Mercedes mögött ők gyűjtötték a hétvége során a második legtöbb pontot. A 23 megszerzett pontjuk pedig a legtöbb, amit a 2016-os visszatérésük óta egy hétvégén szereztek. (Az eddigi legtöbb 22 pont volt, amit a tavalyi Olasz Nagydíjon értek el- ez talán jó ómen lehet számukra a hétvégét megelőzően.)

A gyári Renault-ra tavaly még úgy hivatkoztunk, mint az év csalódása, ugyanis amilyen tervekkel vágtak neki a 2019-es szezonnak, ahhoz képest nemcsak alulteljesítettek, de még a partnercsapatuk, a McLaren is legyőzte őket a konstruktőri bajnokságban, nem kis előnnyel. 

Most viszont úgy néz ki, hogy a Renault ismét rálelt a helyes útra, a 2020-as autójuknak pedig nagyon fekszik az alacsony leszorítóerőt, motorerőt igénylő pályák. (Erre már tavaly is volt jel, elég csak arra gondolni, hogy Monzában szintén negyedik és az ötödik helyen végeztek.)

A 65. Belga Nagydíjnak az üde színfoltja volt a Renault teljesítménye. Az időmérőn Ricciardo negyedik, Ocon a hatodik leggyorsabb volt, amit aztán vasárnapra sikerült megjavítani azzal, hogy Ricciardo a negyedik helyezése mellé megfutotta a verseny leggyorsabb körét, Ocon pedig az utolsó körben megelőzve a közepes gumijaival bajlódó Alex Albont, megszerezve ezzel eddigi Renault-s karrierje legjobb helyezését.

Ocon megérdemel egy külön dicséretet, ugyanis látszik rajta, hogy ahogy kezd egyre jobban hozzászokni az autójához, úgy teljesít egyre jobban, ami leginkább a csapatának jön jól, akik a hétvégét megelőzően motort és váltót is cserélt a francia autójában, hogy közelebb tudjon kerülni Ricciardóhoz. Ez alapján a hétvégét követően úgy néz ki ez bevált, igaz azért még mindig van közöttük egy tisztes távolság, de ez már akkora, hogy azzal a csapat képes kihozni a hétvégéjéből a maximumot, ami a rózsaszín riválisuknak idén nehezen megy.

A Renault jelenleg igen optimistán várhatja a hétvégi Olasz Nagydíjat, ahogyan a jövő heti Mugellóban megrendezésre kerülő Toszkán Nagydíj is az ő autójuknak kedvező pályának tűnik, azaz ha valami történik a megbonthatatlannak tűnő Mercedes-Verstappen párossal, akkor Cyril Abiteboul következő nagy feladata az lesz, hogy egy jó tetoválószalont találjon magának. (Az más kérdés lenne, ha Ricciardo helyett Ocon szerezne dobogót, de azt csak Ricciardo és Abiteboul tudja, hogy milyen feltételekkel kötöttek fogadást.)

 

Hétvége csalódása

 

Ferrari

 

Ha van hétvége, amit a Ferrari mielőbb szeretne elfelejteni, akkor az a mostani belga hétvége. Bár látva a Ferrari belgiumi hétvégéjét, az sincsen jelenleg kizárva, hogy ennél csak rosszabb hétvégék következnek, ugyanis míg Monza teljesen motorerő pálya, addig Mugello Spához hasonlóan motorerő pálya, ahol különösen fontos lesz az aerodinamikai hatékonyság, ami az SF1000-re, mint ahogy ezen a belga hétvégén is kiderült, ez nem jellemző.

Ugyan az év elején a Ferrarinál ment a ködösítés azzal kapcsolatban, hogy az FIA szigorításai nem lesznek annyira hatással rájuk, azonban a belga hétvégén derült ki csak igazán, hogy a csapat mennyit is veszített a tavalyi motortrükkjük elvesztésével. 

Miközben a mezőny összes csapata (belefoglalva a Ferrari partnercsapatait is) képes volt javulni a tavalyi esztendőhöz képest az időmérőn, addig a Ferrari volt az egyetlen, amelyik elmaradt a tavalyi legjobb körétől. Mindez úgy történt meg, hogy a Pirelli az idei évre eggyel lágyabb keveréket hozott, azaz lágyabb, papíron gyorsabb gumikon sem sikerült a tavalyi pole-jukat megközelíteni.

 

2020-09-03_2.png

 

Az időmérős táblázatból látszik, hogy miközben partnercsapataiknak is sikerült, minimum nyolc tizedet javulniuk tavalyhoz képest a gyengébb Ferrari-motor ellenére, addig a gyári Ferrari közel fél másodperccel lett lassabb. Ebben pedig már az autójuk tervezési koncepciója is ludas, ami miatt a gumik felmelegítésével is problémáik voltak, amit a csapatfőnök, Mattia Binotto is megerősített. 

Ha össze szeretnénk foglalni az SF1000-es Ferrarit, akkor a következőt kapjuk: nem elég erős a motorjuk, így nem gyorsak a hosszú egyenesek, de mivel rossz az autó aerodinamikája, így a kanyarokban is lassúak, azaz minden területen kudarc a jubileumi autó. (Innen nézve még inkább felértékelődik Charles Leclerc két dobogós helyezése és egy negyedik helyezése, ahogyan Vettel hungaroringi teljesítménye is.)

Egy körön annyira visszaestek Spában, hogy az időmérő előtt az is kérdéses volt, hogy a Q2-be bejutnak-e, ami végül sikerült, és ha nehezen is, de sikerült legyőzniük azt a George Russellt, aki tavaly öt másodperccel volt náluk lassabb. A futamot így Leclerc-Vettel sorrendben a tizenharmadik és a tizennegyedik helyről kezdhették meg.

Leclerc egy remek rajttal hamar ott találta magát a nyolcadik helyen, ami arra volt jó, hogy kiderüljön, a Ferrari mennyire is életlen késsel versenyzett a riválisokhoz képest. Konkrétan Leclerc mellett csak az nem ment el a Kemmel-egyenesben, aki nem akart.

A kegyelemdöfést a Ferrari versenyének volt világbajnokuk, az Alfa Romeóban versenyző Kimi Räikkönen adta meg, aki a biztonsági autós fázist követően megelőzte Vettelt, és a két Ferrari előtt a tizenkettedik helyen ért célba. A két Ferrari csak a tizenharmadik és a tizennegyedik helyen látta meg a kockás zászlót: utoljára a 2010-es Brit Nagydíjon értek célba mind a két autójukkal ilyen rossz pozícióban. (Akkor az Alonso-Massa páros a tizennegyedik és a tizenötödik helyen ért célba.)

Binotto a futamot követően még úgy nyilatkozott, hogy ez csak egy egyszeri kisiklás volt- Monzában és Mugellóban kiderül, hogy valóban így volt-e...

 

Futam győztesei

Lando Norris

A futamot a tizedik helyről kezdő Lando Norrisnak csapattársa, Carlos Sainz idő előtti kiválása miatt egyedül kellett megvédenie a McLaren becsületét, amit egy nagyszerű futam formájában meg is tett.

Igaz a rajtja nem sikerült túl jóra, így az első kört a tizenegyedik helyen zárta, azonban ezt követően összekapta magát olyannyira, hogy a verseny végén utolérte az ötödik helyért egymással harcoló Albon-Ocon párost.

Ugyan végül előznie nem sikerült, de hetedik helyezése, így is nagyszerű eredménynek számít. 

A futamot követően elmondta, ha egy köre lett volna, akkor lehet lett volna esélye megelőznie az 1 másodperccel előbb célba érő Albont, aki ezzel a hatodik helyezéssel három pontra növelte vele szemben az előnyét a bajnokság negyedik helyén.

 

Pierre Gasly

 

A 'Nap Versenyzőjének' választott Pierre Gasly csodálatos emléket állított tavaly itt elhunyt jó barátjának, Anthoine Hubertnek. 

Az AlphaTauri francia versenyzője a tavalyi Mexikói Nagydíj után kapott ki ismét csapattársától, Danyiil Kvjattól az időmérőn, végzett az tizenkettedik helyen. Most a kvalifikáció nem sikerült olyan jóra, mint szokott, azonban a vasárnapi teljesítménye a legjobb volt az eddigi szezon során.

A mezőnyben egyedül ő kezdte meg a futamot a kemény keverékű gumikon, így a rajtnál emiatt arra lehetett számítani, hogy vélhetően egy-két pozíciót veszíteni fog, mivel azokat nehezebb felmelegíteni, mint a közepes vagy éppen a lágy gumikat, azonban Gasly ennek ellenére a tizenkettedik helyről feljött a tizedikre.

A második körben pedig a verseny egyik legbátrabb manőverét mutatta be, mikor is az Eau Rouge-ba menet megelőzte Sergio Perezt, aki a La Source-ból kijövet hasonlóan próbálta blokkolni, mint 2017-ben akkori csapattársát, Esteban Ocont, amiből aztán egy szép kis baleset keveredett. Most szerencsére nem történt ilyen, helyette láthattunk egy gyönyörű Gasly előzést.

Gasly taktikájának a biztonsági autó keresztbe tehetett volna, mivel a riválisai ez alatt nyugodtan megejthették kötelező kerékcseréjüket, ő azonban a kemény gumikon való rajtolás miatt ezt nem tehette meg. 

Viszont így a nem túl izgalmas futamba tudott azzal némi színt vinni, hogy a közepes gumikra való váltás után nézhettük azt, hogyan előzi meg sorra az ellenfeleit, és végez a nyolcadik helyen.

Gasly idei egyik legjobb versenyével ismét bizonyította, hogy a Red Bullos kalandra egy egyszeri kisiklásként tekintsünk.

 

Kimi Räikkönen

Tizenhatodik helyről indult, a rajtnál visszaesett tizennyolcadik helyre, ennek ellenére mégis ő lett legjobb Ferrari-motoros versenyző, megelőzve mind a két gyári Ferrarit.

Ugyan a sajtóban egyre erősebbek a visszavonulásával kapcsolatos hangok, azonban most is megmutatta, hogy a teljesítménye semmit sem kopott, s bár pontok tekintetében Giovinazzi előtte van, mégsem az olasz az, aki a meggyőzőbb teljesítményt hozza csapaton belül.

A Ferrari Akadémisták F2-es térhódítása miatt még valószínűbb, hogy ez lesz az utolsó szezonja, amit igyekszik a pályán a lehető legjobb teljesítménnyel megkoronázni. Ez sikerül, ráadásul a hétvége előzését is ő mutatta be, mikor is a nem jól sikerült rajtot követően, a gyors balos kanyarban, a Pouhonban, a külső íven egy bátor manővert bemutatva körbeautózta Nicholas Latifit. 

Hogyha az Alfa Romeo egy pilótát megtarthatna a '21-es szezonra, az eddigi két szezon alapján Kimit kellene, mert bár októberben 41 éves lesz, a Spanyol és a Belga Nagydíjon határozottan bebizonyította, hogy még mindig megvan a sebessége a Forma-1-hez, csak egy erősebb autó kellene alá.

 

Futam vesztesei

 

Racing Point

 

A Racing Point idei egyik leggyengébb hétvégéjét teljesítette, ami csak kontextusában tűnik gyengének. Tavaly egy kilencedik és egy tizedik helyt követően elégedetten távozhattak az adott hétvégéről, idén, mikor egyes hétvégeken harmadik erőnek számítanak, egy ilyen hétvége már csalódáskeltőnek számít, ezért is ezen a listán szerepelnek.

Miközben a két héttel korábbi Spanyol Nagydíjon idei legjobb hétvégéjüket teljesítették, most is arra számíthattunk, hogy a Racing Point azon a belga pályán, ahol számít a motorerő és az aerodinamika, ott jól fognak majd szerepelni, végül mégsem így lett.

Egész egyszerűen nem volt meg a sebességük, ami miatt a konstruktőri bajnokságban a McLaren meg is előzte őket, igaz csak két pont a lemaradásuk.

 

Antonio Giovinazzi

 

 

Antonio Giovinazzit nem szereti a Spa. Tavaly az utolsó körben, a kilencedik helyről esett ki saját hibájából, idén pedig szintén önhibája miatt törte össze magát, s ezúttal vitte magával George Russellt is.

Giovinazzinak pont most, mikor az F2-ben Shwartzman, Ilott és Schumacher hétvégéről hétvégére bizonyítják sebességüket, miközben neki Räikkönen mellett nincsen egyszerű dolga. Ezzel a hibájával pedig lehet végleg megásta Forma-1-es koporsóját. 

 

Carlos Sainz

 

A futam legnagyobb vesztese a McLaren spanyol versenyzője. Carlos Sainz hiába remekelt az időmérőn, és szerzett egy hetedik rajtpozíciót, megelőzve mind a két Racing Pointot, még csak a rajtrácsra sem tudott felállni, mivel annak felvezető körében elkezdett füstölni az autója.

Az első hírek szerint a kipufogó rendszere hibásodott meg, amit az erőforrásának meghibásodása okozott. 

Ez a kiesés Norrishoz viszonyítva lehetett fájó, mivel csapattársa a 44 körös futamot a hetedik helyen zárta, azaz megvolt a potenciál arra, hogy ő is hasonlóan erős versenyt teljesítsen. 

És ha mindez nem lenne elég, szegénynek azt is végig kellett néznie, hogy jövő évi csapata, a Ferrari mennyire is szenvedett a futam során... 

 

 

Képek: Scuderia AlphaTauri (Twitter)

Autosport Racing

Friss topikok

Címkék

70. Évforduló Nagydíj (10) Abu Dhabi Nagydíj (4) Alexander Albon (59) Alfa Romeo (19) AlphaTauri (20) Amerikai Nagydíj (3) Antonio Giovinazzi (14) Artem Markelov (3) ART Grand Pirx (5) Aston Martin (1) Ausztrál Nagydíj (1) Azeri Nagydíj (5) Bahreini Nagydíj (2) Baku (4) Baumgartner Zsolt (1) Belga Nagydíj (11) Beszámoló (3) Brazil Nagydíj (6) Brit Nagydíj (13) Callum Ilott (31) Carlin (2) Carlos Sainz (46) Charles Leclerc (80) Christian Lundgaard (21) DAMS (4) Daniel Ricciardo (41) Danyiil Kvjat (14) Dan Ticktum (21) Eifel Nagydíj (3) Elemzés (1) Emilia Romagna Nagydíj (1) Értékelő (4) Esteban Ocon (24) Felipe Drugovich (10) Felipe Massa (2) Felvezetés (2) Fernando Alonso (3) Ferrari (23) Főfutam (7) Forma-1 (107) Forma-2 (37) Francia Nagydíj (4) Futam (16) George Russell (37) Gondolatok (1) Guanyu Zhou (16) Haas (21) Hamilton (1) Hitech Grand Pirx (6) Holland Nagydíj (1) Honda (3) Időmérő edzés (36) Jackes Hughes (1) Jack Aitken (6) Jakes Hughes (1) Japán Nagydíj (5) Jehan Daruvala (6) Jenson Button (1) Jüri Vips (9) Kanadai Nagydíj (4) Kevin Magnussen (13) Kibeszélő (1) Kimi Räikkönen (29) Kínai Nagydíj (1) koronavírus (1) Lance Stroll (37) Lando Norris (41) Leclerc (1) Lewis Hamilton (110) Liam Lawson (1) Louis Deletraz (8) Luca Ghiotto (11) Magyar Nagydíj (19) Marcus Armstrong (10) Marino Sato (2) Max Verstappen (99) McLaren (42) Mercedes (95) Mexikói Nagydíj (5) Michael Schuamcher (3) Mick Schumacher (31) Monaco (2) Monacói Nagydíj (2) MP Motorsport (4) Mugello (3) Német Nagydíj (2) Nicholas Latifi (12) Nico Hülkenberg (25) Nico Rosberg (2) Nikita Mazepin (15) Nobuharu Matsushita (4) Olasz Nagydíj (12) Orosz Nagydíj (8) Osztrák Nagydíj (6) Pierre Gasly (48) Pirelli (2) Portugál Nagydíj (1) Prema Racing (9) RaceCoffee (6) Racing Point (45) Red Bull (86) Renault (41) Robert Kubica (3) Robert Shwartzman (28) Romain Grosjean (19) Roy Nissany (8) Saját vélemény (4) Scuderia Ferrari (59) Sean Gelael (2) Sebastian Vettel (86) Sergio Perez (35) Spanyol Nagydíj (14) sprintfutam (7) Stájer Nagydíj (8) statisztikák (3) szabadedzés (19) Szingapúri Nagydíj (3) Teszt (5) The Next Generation (6) Toro Rosso (12) Toszkán Nagydíj (6) Uni-Virtuosi (5) Valtteri Bottas (93) Vettel (2) Vietnámi Nagydíj (1) What iF1 (2) Williams (21) Yuki Tsunoda (21) Címkefelhő
süti beállítások módosítása