Könnyed futamgyőzelemmel szerezte meg karrierje 89. futamgyőzelmét Lewis Hamilton, aki mögött a szokásos módon Valtteri Bottas és Max Verstappen végzett. Daniel Ricciardo a leggyorsabb kört az utolsó körben megfutva a negyedik helyen hozta be a Renault-t.
Enyhén felhős időben vette kezdetét a 65. Belga Nagydíj. A levegő hőmérséklete a 44 futam rajtja előtt 18, a pályáé pedig 30 Celsius-fok volt, mely értékek a hétvége legmagasabb értékei voltak. A szombati időmérőhöz viszonyítva a levegő hőmérséklete kettővel, a pályáé pedig hat Celsius-fokkal volt magasabb.
Csak tizenkilenc versenyző sorakozott fel a 65. Belga Nagydíj rajtrácsára. Történ ugyanis, hogy Carlos Sainz, a rajtrácsra kivezető körén műszaki meghibásodásra panaszkodott, ami miatt visszahajtott a garázsába. Csapata ugyan nekiállt a probléma felderítésének, amit követően jött a hír, hogy pilótájuk a kipufogórendszer meghibásodása miatt nem tud rajthoz állni.
Ahogyan történt az a szombati F2-es főfutam előtt, úgy a Forma-1-es futamot megelőzően is tartottak egy egy perces gyászszünetet a tavaly itt elhunyt Anthoine Hubert tiszteletére.
Gumiválasztás eléggé megosztó volt a tizenkilenc versenyző között. Az első három helyezett (Hamilton-Bottas-Verstappen) a közepes gumikon rajtol, amely a mezőnyben a legnépszerűbb választás volt, ugyanis a legjobb tízbe be nem jutó pilóták közül, csak Pierre Gasly (mezőnyből egyedüliként választotta a kemény keverékű gumikat) és Charles Leclerc (lágy) nem a sárga oldalfalú gumikat választotta a rajtnál.
A rajt nagyon nyugodtra sikerült, az első négy között például pozíciócsere sem történt. Ezt leginkább a negyedik helyről induló Daniel Ricciardo bánta, mivel a Les Combes-ba menet egy pillanatra úgy tűnt sikerül megelőznie volt csapattársát, de végül Verstappen maradt a harmadik a két Mercedes mögött (Hamilton - Bottas sorrendben).
A másik Renault-nak, Esteban Oconnak sikerült megelőznie a másik Red Bullt, feljőve ezzel az ötödik helyre.
Nagyon rajtot vett a tizenharmadik helyről rajtoló Charles Leclerc, aki egészen a nyolcadik helyig jött előre az első kör végéig, megelőzve Perezt, Gaslyt, Norrist és Kvjatot.
Az 1. kör végén az állás: 1. Hamilton, 2. Bottas, 3. Verstappen, 4. Ricciardo, 5. Ocon, 6. Albon, 7. Stroll, 8. Leclerc, 9. Perez, 10. Gasly, 11. Norris, 12. Kvjat, 13. Vettel, 14. Giovinazzi, 15. Magnussen, 16. Russell, 17. Räikkönen, 18. Grosjean, 19. Latifi.
A rajt utáni első körökben, a mezőnyben egyedüliként a kemény keverékű gumikon induló Pierre Gasly keltett feltűnést. Az AlphaTauri versenyzője a 2. körben, az Eau Rouge-ba menet megelőzte Sergio Perezt a kilencedik helyért, majd egy körrel később a Kemmel-egyenesben Charles Leclerc-t utasította maga mögé, amivel már a nyolcadik volt.
Charles Leclerc hiába rajtolt egy jót, azonban a Ferrari-motor gyengélkedése miatt folyamatosan esett hátrébb a mezőnyben, a 6. körben, miután Lando Norris is könnyedén kikerülte, már nem volt a legjobb tíz között sem. A 7. körben, Kvjat előzése után visszaesett a tizenkettedik helyre, és már csapattársa, Sebastian Vettel követte.
A verseny 11. körében be kellett küldeni a biztonsági autót a pályára, miután a 13-asból kijövet Antonio Giovinazzi elveszítette uralmát autója felett és a gumifalba csapódott, amelyről visszapattant a pályára, és az egyik leszakadó kereke eltalálta a vétlenül közlekedő George Russell jobb első kerekét, ami kitört, így a Williams brit pilótának is véget a futam. Szerencsére egyik versenyzőnek sem esett baja, noha távolról eléggé csúnyának tűnt a baleset.
Az esetet követően egyből beküldték a biztonsági autót, amit kihasználva többen is a bokszba hajtottak, hogy teljesítsék kötelező kerékcseréjüket. Egyedül a kemény keverékű gumikon rajtoló Pierre Gasly és a lágy gumis Sergio Perez nem tett így, akik ezzel feljöttek a negyedik és az ötödik helyre.
A bokszkiálláskor Alexander Albon kivételével- aki kihasználva azt, hogy a két Renault egyszerre cserélt kereket, átugrotta Ocont- mindenki kemény keverékű gumikat kapott, ő viszont közepeseket.
Az állás a biztonsági autós fázis alatt: 1. Hamilton, 2. Bottas, 3. Verstappen, 4. Gasly, 5. Perez, 6. Ricciardo, 7. Albon, 8. Ocon, 9. Stroll, 10. Norris, 11. Kvjat, 12. Vettel, 13. Räikkönen, 14. Leclerc, 15. Grosjean, 16. Magnussen, 17. Latifi.
A biztonsági autó a 14. kör végén állt ki a versenyből.
Az újraindítás eléggé simára sikeredett, a mezőny első felében nem történt pozícióváltozás, noha egy pillanatra úgy tűnt, hogy Lando Norrisnak sikerül megelőznie Strollt, aki visszaszerezte kilencedik helyezését.
A lágy gumikon egyedüliként kint levő Sergio Perez nem tudta tartani az előtte levőkkel a tempót, így a 17. körben előbb Ricciardo, majd a Buszmegálló sikánban Alexander Albon is megelőzte őt. Perez végül a 18. kör végén hajtott a bokszba kemény keverékű gumikért, amivel visszaesett a mezőny legvégére, a tizenhetedik helyre.
Miközben Perez kerékcseréjét követően tért vissza a pályára, aközben a Kimi Räikkönen mögött autózó két Ferrari versenyzett egymással. Charles Leclerc támadta a tizenkettedik helyért csapattársát, Sebastian Vettelt, akit a Les Combes-ban a külső íven próbált körbeautózni. A két Ferrari egy pillanatra össze is ért egymással, viszont a pozíció nem változott meg kettőjük között.
A 21. körben, Daniel Ricciardo megelőzve bokszkiállás nélkül álló Pierre Gaslyt, feljött a negyedik helyre. Gaslyt ezután Alexander Albon támadta a közepes gumikon. A brit-thai versenyző végül a 24. körben előzte meg francia versenyzőt, aki mellett a 26. körben Esteban Ocon is elment.
Gasly végül a 27. körig nyúzta a kemény keverékű gumikat, ekkor jött be ugyanis a bokszba közepes keverékű abroncsokért. Gasly a kerékcserét követően a tizenhatodik helyre esett vissza. Azonban a friss közepes gumikon sokkal gyorsabb volt, mint az előtte autózó riválisai.
A 33. körben Sebastian Vettelt megelőzve már a tizenkettedik helyen haladt, ki mögötte elnézte e féktávot, és elfékezve a bal első kerekét lesodródott a pályáról.
Gasly egy körrel később Kimi Räikkönen mellett ment el, aki szintén elfékezte magát a Les Combes féktávjánál, de ő nem sodródott le a pályáról Ferraris csapattársával ellentétben.
Gasly a 36. körben utolérte az egymással, a kilencedik helyért küzdő Kvjat-Perez párost, mely csatát a mexikói versenyző nyert meg, miután a Les Combes-ban körbeautózta az oroszt. Kvjat a kör végén csapattársát is elengedte, aki ezzel már ismét pontszerző zónában volt.
Az élen eközben Hamilton annyira magányosan autózott, hogy elmérte a Buszmegálló sikán féktávját, amit levágott ezáltal. Mivel akkora volt az előnye a bal lába zsibbadására panaszkodó Bottasszal szemben, így ez a hibája nem nagyon befolyásolt sok mindent. Ráadásul Bottas pár körrel később egy az egyben lemásolta Hamilton manőverét, és ő is elmérte a Buszmegálló-sikán féktávját.
Lewis Hamilton ezt követően már nem hibázott, és könnyedén nyerte meg a 65. Belga Nagydíjat, negyedik itteni győzelmét aratva ezzel.
Valtteri Bottasnak most sikerült behoznia a másik Mercedest a második helyen, így a Stájer Nagydíj után a Mercedes ismét kettős futamgyőzelemnek örülhetett.
Max Verstappen újfent kihozva magából és autójából a maximumot harmadik helyen ért célba. Ezzel a lemaradása a világbajnokságban Lewis Hamiltonnal szemben 47 pontra nőtt, ami közel két futamgyőzelmi,
Daniel Ricciardo nemcsak, hogy behozta a Renault-t a negyedik helyen, de az utolsó körben, 1:47.483-as idővel elhalászta Lewis Hamilton elől a leggyorsabb kört.
A francia csapat 2016-os visszatérésük óta a legjobb versenyüket teljesítették, ugyanis Esteban Ocon Alexander Albon utolsó körös megelőzésével behozta az ötödik helyre másik autót, mely egyben eddigi legjobb Renault-s eredményét is jelenti.
Alexander Albonnak végül nem jött be a közepes gumis stratégia, így neki be kellett érnie a hatodik hellyel.
Carlos Sainz kiállása miatt a McLaren ezt a futamot csak egy autóval teljesítette, viszont azt Lando Norris a hetedik helyen hozta be.
Pierre Gasly nagyszerű futamot teljesített, a 40. körben Sergio Perezt, a 43.-ban pedig Lance Strollt is megelőzve a nyolcadik helyen ért célba.
Az utolsó két pontszerző helyen a két Racing Point ért célba, Lance Stroll - Sergio Perez sorrendben.
A Ferrariknak nem ez volt a legjobb versenyük, csak a tizenharmadik és a tizennegyedik helyen értek célba, Sebastian Vettel - Charles Leclerc sorrendben, ráadásul még az Alfa Romeós Kimi Räikkönen is megelőzte őket.
Képek: Mercedes-AMG F1 (Twitter), Formula 1 (Twitter)