Nagyon szorosnak indult a Forma-2-es bajnokság Spanyol Nagydíjának időmérő edzése, majd jött Ilott, aki egy olyan kört teljesített, amit már senki nem tudott megközelíteni. A rosszul sikerült brit hétvégét követően Shwartzman idei legjobb időmérőjét teljesítve második lett, megelőzve az UNI-Virtuosi másik versenyzőjét, Guanyu Zhoút. A bajnokság második helyezettje, Christian Lundgaard csak a tizennegyedik rajtpozíciót szerezte meg.
Már a szabadedzésen látszódott, hogy a Spanyol Nagydíj Forma-2-es időmérője szoros lehet, ugyanis azt Dan Ticktum (1:29.660) úgy nyerte meg, hogy csak 9 ezreddel előzte Mick Schumacher, és 1 tizeddel a harmadik Yuki Tsunodát. Hogy mennyire szoros volt akkor a mezőny, az első tíz versenyző fél másodpercen, az első tizenkilenc pedig 1 másodpercen belül egymáshoz képest.
A fél órás időmérő első fele még ennél is túltett, ugyanis a kvalifikáció felénél annyira szorosak voltak az idők, hogy az addig élen álló Robert Shwartzman (1:28.862) és az ötödik helyezett Yuki Tsunoda (1:28.903) között csak 41 ezred volt a különbség. Az első tizenkét versenyző pedig fél másodpercen belül volt egymáshoz képest.
És ekkor jött az F2-es bajnokság éllovasa, Callum Ilott, aki 1:28.381-el közel fél másodpercet vert Shwartzman addigi legjobbjára, amivel átvette a vezetést. Ilott körét senki nem tudta megdönteni, így a UNI-Virtuosi brit versenyzője, idei harmadik pole pozícióját szerezte meg, ezzel pedig 23 pontra növelte előnyét a bajnokság második helyezettje, Christian Lundgaarddal szemben, akinek nem volt egy jó időmérője, csak a tizennegyedik lett, bő kilenc tizedes lemaradással hozzá képest.
Az idei szezonban, eddig minden időmérőt a legjobb háromban záró Callum Ilottot Robert Shwartzman tudta a legjobban megközelíteni, de az 1:28.564-es ideje, így is 183 ezreddel lassabb volt.
Jól ment az UNI-Virtuosi kínai versenyzője is, Guanyu Zhou 1:28.601-el, az időmérő legvégén megelőzve Felipe Drugovichot szerezte meg a harmadik rajtkockát.
A legjobb ötbe még Mick Schumacher fért be, azonban az ő lemaradása már fél másodperc volt Ferrari akadémista társával szemben. Schumacher azon pilóták közé tartozott, akik a kvalifikáció második felvonásában nem tudott korábbi idején javítani, mint ahogy ez nem sikerült a mögötte, csak 14 ezreddel elmaradó Yuki Tsunoda és Jack Aitken, aki csak kilenc századdal kapott ki a Prema német versenyzőjétől.
A szabadedzésen még leggyorsabb Dan Ticktum az időmérőn 1:28.986-al, csak a nyolcadik lett, azonban még ő is kevesebb, mint 1 tizeddel kapott ki (97 ezred) az ötödik helyen záró Schumachertől, ami jól jelzi, mennyire is közel voltak ők négyen egymáshoz képest.
A legjobb tízbe még Nikita Mazepin és Louis Deletraz fért be.
Képek: Formula 2 (Twitter),