Harmincötödik alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Nagydíj. Ennek apropóján öt emlékezetes pillanatot szedtem össze az eddigi harmincnégy Magyar Nagydíjról.
1. Magyar pilóta a rajtrácson
A 18. Magyar Nagydíj minden magyar Forma-1 rajongó számára nagy jelentőséggel bír, ugyanis ez volt hazánk első, és mindmáig egyetlen Forma-1-es versenyzőjének, Baumgartner Zsoltnak a bemutatkozó versenye.
Zsolt már a 2002-es Magyar Nagydíjon lehetőséget kapott arra, hogy pár kör erejéig a magyar rajongók előtt vezesse a Jordan az évi autóját.
A 2003-as Magyar Nagydíjat megelőzően az eredeti terv az volt, hogy a magyar versenyző a pénteki szabadedzéseken kapott volna lehetőséget a sárga alakulattól, csakúgy, mint három héttel korábban a Német Nagydíjon.
A dolgok akkor változtak meg, amikor a szombat délelőtti szabadedzésen a Jordan csapat brit versenyzője, Ralph Firman balesetet szenvedett a 4-es kanyarban. Firman a balesetben agyrázkódást szenvedett, ami miatt az orvosok nem engedték meg neki, hogy a hétvége hátralevő részében versenyezzen, így jött a lehetőség a magyar versenyzőnek.
Zsolt élete első Forma-1-es időmérőjén, a Minardis Nicholas Kiesát (aki szintén beugró versenyző volt abban az évben) megelőzve a tizenkilencedik helyet szerezte meg. A futamon nagyon jól tartotta magát, azonban a 34. körben motorhiba miatt kénytelen volt feladni a versenyt.
2. Bolondos Q3 Felipe Massa balesetét követően
A 24. Magyar Nagydíj több okból is emlékezetes maradt, azonban ha tíz megkérdezünk, hogy mi az első gondolat, ami eszébe jut a 2009-es Magyar Nagydíjról, akkor az első gondolatok között biztosan Felipe Massa horrorisztikus balesete szerepel.
A brazil pilóta fejét az időmérő középső szakaszában, honfitársa, Rubens Barrichello BrawnGP-jéről leszakadó rugó találta el, aminek következtében tehetetlenül, nagyon minimális lassítással csapódó bele a gumifalba. Massát az Állami Egészségügyi Központba szállították, ahol sikeres operációt hajtottak rajta végre. Augusztus 3-án pedig kiengedték a kórházból, és bár 2009 hátelevő részében nem versenyezhetett, 2010-ben ismét ott volt a rajtrácson.
Miközben az egész mezőny Felipe Massa állapotáért aggódott, a kvalifikáció Q3-as szakasza megkezdődött, ahova egyébként a brazil versenyző bekvalifikálta magát.
Az időmérő Q3-as szakaszában a mezőnyt megviccelte, hogy a központi időmérő rendszer lefagyott, így senki sem tudta, hogy a megfutott körideje, hova is volt elegendő. Eléggé szürreális látványt nyújtott az, hogy az időmérő leintését követően a Q3-ban résztvevő kilenc versenyző egymást kérdezték, hogy ki, milyen időt is teljesített?
A bolondos Q3-at végül Fernando Alonso nyerte meg a Renault-val, a Red Bullokat (Vettel és Webber) megelőzve. Egyébként ez volt Alonso eddigi utolsó Renault-s pole pozíciója...
3. Lewis Hamilton és a Mercedes első közös győzelme
Lewis Hamilton és a Mercedes számára különös jelentőséggel bír a 28. Magyar Nagydíj. Ugyan az év korábbi szakaszában Hamilton többször is meg tudta szerezni a pole pozíciót (Kínai Nagydíj, Brit Nagydíj, Német Nagydíj), azonban a Mercedes W04-es autója nagyon hamar elhasználta a Pirelli abroncsait, amivel a futamokon rendre visszaestek. (Igaz, ennek ellenére Rosberg Monacóban és Silverstone-ban is nyerni tudott.)
A Magyar Nagydíj időmérőjén sokáig úgy tűnt, hogy a Mercedes német versenyzőjévé, Nico Rosbergé lehet a pole pozíció, aki a Q1-et és a Q2-öt is megnyerte, azonban a mindent eldöntő szakaszban Lewis Hamilton megfutotta a leggyorsabb kört, 38 ezreddel legyőzve a Red Bullos Sebastian Vettelt, miközben csapattársa, Nico Rosberg negyedik lett.
Hamilton karrierje negyedik Mercedeses pole pozícióját már sikerült futamgyőzelemre váltania, mely az első volt új csapatával. Ekkor csak sejteni lehetett, hogy ezzel egy új korszak veszi kezdetét, de arra senki számíthatott, hogy hét évvel később Lewis Hamilton úgy érkezik a Hungaroringre, hogy azóta öt világbajnoki címet és 63 további győzelmet szerzett.
A Hamilton-Mercedes páros pedig azóta is a legerősebb a Hungaroringen, ugyanis azóta csak kétszer, 2015-ben és 2017-ben nem végzett a legjobb három között. 2016 óta megrendezésre kerülő négy futamból hármat is megnyert.
4. Teljes Red Bull-dobogó
A 2015-ben megrendezésre kerülő 30. Magyar Nagydíj is nagyon sok szempontból volt emlékezetes. Ez volt az a nagydíj, melyet elsőként rendeztek Jules Bianchi halálát követően.
A futam előtt az összes pilóta, és Jules Bianchi családja egy nagy kört alkottak, és így emlékeztek meg a francia versenyzőre.
A 30. Magyar Nagydíj időmérője a lehető legkiszámíthatóbb végeredményt hozta: Hamilton-Robserg-Vettel-Räikkönen végzett az első négy helyen. Az időmérő legemlékezetesebb jelenete Fernando Alonso nevéhez fűződött, aki a bokszutcába vezető út előtt megálló McLaren-Hondáját próbálta betolni a bokszutcába, amiben a magyar pályabírók segédkeztek neki.
Amilyen unalmas, kiszámítható volt az időmérő, a futam annyira sikeredett izgalmasra és változatossá. Hiába indult a két Mercedes az első rajtsorból, a rajtot követően a két Ferrari megelőzte őket, a pole-ból rajtoló Hamilton pedig ráadásul a sikánban elkövetett hibájával visszaesett a középmezőnybe. A brit versenyző innen még szépen felkapaszkodott, azonban Nico Hülkenberg kiesése miatt beküldött biztonsági autós fázist követően, az új rajtnál nekiment Daniel Ricciardónak, amivel be kellett mennie bokszba szárnycserére, plusz még egy bokszutca áthajtásos büntetést kapott.
Ekkor úgy tűnt, hogy a futamot követően Nico Rosberg átveszi majd a vezetést a világbajnokságban, azonban pár körrel a verseny vége előtt Daniel Ricciardóval csatázva a második helyért, ő is összeért az ausztrállal, aminek következtében defektet kapott, amivel visszaesett Lewis Hamilton mögé. Így ahelyett, hogy a német versenyző átvette volna a vezetést a világbajnokságban csapattársával szemben, végül az egész futamon csetlő-botló Hamilton négy ponttal növelte az előnyét.
A futamot végül Sebastian Vettel nyerte meg, ezzel pályafutása első győzelmét megszerezve a Hungaroringen. Mögötte Danyiil Kvjat végzett a második helyen, Forma-1-es karrierje első dobogós helyezését elérve, míg Daniel Ricciardo harmadik helyezésével teljessé tette a Red Bull-dobogót, ugyanis korábban Vettel is Red Bullnál versenyzett és szerzett négy világbajnoki címet. (A 2015-ös Magyar Nagydíj mellett a 2019-es Német és Brazil Nagydíjon fordult elő, hogy egykori/jelenkori Red Bull támogatott versenyzők voltak csak a dobogón.)
A Red Bull örömét azt tette teljessé, hogy a negyedik helyen, a Toro Rossónál versenyző Max Verstappen futott be, így elmondhatták, hogy a Magyar Nagydíj első-négy helyezettjét az ő egykori/jelenlegi versenyzői adták.
Ha pedig úgy nézzük a végeredményt, akkor az első öt helyen, csak olyan versenyző ért célba, aki megfordult a Minardi/Toro Rosso csapatnál, ugyanis az ötödik helyen Fernando Alonso ért célba, aki 2001-ben a Minardi színeiben debütált a Forma-1-ben.
5. Taktikai harc a győzelemért
A tavalyi, 34. Magyar Nagydíj nagyon izgalmas párharcot hozott Max Verstappen és Lewis Hamilton között.
Egy körön bár Verstappen volt a gyorsabb versenyző, Forma-1-es karrierje első pole pozícióját is megszerezte, versenyen viszont már a Mercedes és Lewis Hamilton.
Azonban az az első kiállást követően kiderült, hogy Hamiltonnak a pályán nagyon nehéz lesz megelőznie Verstappent, aki nagyon szépen levédekezte a brit ellene indított támadását., így a Mercedesnek taktikai oldalról kellett megpróbálnia legyőznie a bikásokat.
Mivel a két versenyző nagyon dominálta a futamot, így Hamiltonéknak belefért az, hogy egy második bokszkiállást is beiktassanak. Ezt a kiállást a csapat a 49. körben, azaz 21 körrel a verseny vége előtt húzták meg, amit követően Hamiltonnak közel ennyi másodpercnyi hátrányt kellett ledolgoznia.
A nagy meleg ekkor a Mercedesnek kedvezett, mivel Verstappen alatt a verseny végére egyre jobban kezdtek elkopni a kemény keverékű gumik, míg Hamilton a közepes gumikon körönként képes volt 1 másodpercet hozni rajta olyannyira, hogy végül négy körrel a verseny vége előtt meg is előzte riválisát.
Hamilton ezzel hetedik hungaroringi futamgyőzelmét szerezte meg, amivel nemcsak a pálya legeredményesebb versenyzője, de ha idén is ő nyer, akkor nyolcadik győzelmével beállítja Michael Schumacher egy adott pályán/nagydíjat elért futamgyőzelmek számát (8).
Képek: Formula 1 (Twitter), Formula1.com, Mercedes-AMG F1 (Twitter)