Történelmi pillanat a Racing Point életében, ugyanis Sergio Perez FP1-en futott leggyorsabb köre azt is jelentette, hogy a rózsaszín alakulat 2019 óta íródó történelme során először sikerült egy hivatalos Fomra-1-es edzést megnyernie. Perez mögött Verstappen és Bottas végzett a második és a harmadik helyen.
Napsütéses idő fogadta a Forma-1 mezőnyét az év második hétvégéjének, a Stájer Nagydíj első szabadedzésén. A levegő hőmérséklete a 90 perces gyakorlása kezdetén 25, a pályáé pedig 41 Celsius-fok volt.
A mezőnyben történ némi változás a múlt héthez képest, az Alfa Romeo és a Williams is esélyt adott az első edzésen a tartalékversenyzőjének. Előbbinél Robert Kubica vette át Antonio Giovinazzi, utóbbi csapatnál a brit Jack Aitken vette át honfitársa George Russell helyét. Russell autójában egyébként a hétvégét megelőzően motorcserét hajtottak végre, miután az Osztrák Nagydíjon olajnyomás szivárgás miatt feladni kényszerült a futamot. Russell autójába egy új V6-os motor, turbófeltöltő, központi elektronika és MGU-H került.
Az edzés megkezdésével egy időben, azaz 11 órakor a Forma-1 hivatalosan is bejelentette a 2020-as módosított versenynaptárának kilencedik és tizedik állomását. A kilencedik futamot, ami egyben a Ferrari 1000. versenye is lesz, Mugellóban fogják megrendezni Toszkán Nagydíj néven, 1 héttel a monzai futamot követően. Majd Toszkán Nagydíjat két héttel később az Orosz Nagydíj fogja követni. (A Toszkán Nagydíj érdekessége, hogy az F1 mellett az F2 és az F3 is versenyezni fog itt, ami az utóbbi szériának a szezonzárója is lesz egyben.)
A hét egyik fő témáját Sebastian Vettel esetleges Red Bullhoz való szerződése jelentette. Christian Horner az első edzés során, a brit Sky Sportnak nyilatkozva elmondta, hogy 2021-ben nem lesz a korábbi világbajnokuk a csapat versenyzője, ugyanis jelenleg megvannak elégedve a Verstappen-Albon párossal.
Az edzés elég nyugodtan zajlott, egyedül az első fél óra végén kellett piros zászlóval megszakítani pár perc erejéig, mikor is Nicholas Latifi alatt technikai hiba miatt megállt a Williams. Az újonc kanadai versenyző pontosan ugyanott állt meg Williamsével, mint csapattársa, George Russell a vasárnapi futamon.
A Forma-1 történetének legelső Stájer Nagydíj első szabadedzését Sergio Perez nyerte meg a Racing Pointtal. A mexikói versenyző 1:04.867-es idővel végzett az élen, amely idő 51 ezreddel maradt el Lewis Hamilton múlt heti FP1-es győztes idejétől (1:04.816).
Max Verstappen 96 ezreddel elmaradva Pereztől, 1:04.963-al az első edzés második leggyorsabb versenyzője volt.
Az Osztrák Nagydíjat megnyerő Valtteri Bottas 1:05.089-el a harmadik helyen végzett, őt csapattársa, Lewis Hamilton és Lance Stroll követte a negyedik-ötödik helyen.
Alexander Albon a másik Red Bullal a hatodik helyen zárta a hétvége nyitótréningjét, megelőzve Sainzot, Gaslyt és Ricciardót.
Az első tíz sorát Sebastian Vettel zárta, akinek az 1:05.770-es ideje kilenc tizeddel volt lassabb, mint Perezé. Vettel csapattársa, Charles Leclerc a másik Ferrarival az első edzést csak a tizenkettedik helyen fejezte be, 970 ezreddel elmaradva Pereztől.
A Renault francia versenyzője, Esteban Ocon, aki a tizenharmadik lett, már 1 másodpercen kívül a győztes Perezhez képest.
Jól szerepelt élete első Forma-1-es bevetésén az F2-ben versenyző Jack Aitken. A brit versenyző 1:06.768-al a tizenhetedik lett, megelőzve a szintén az első edzésre beugró Robert Kubicát.
Az első edzés nagy vesztese a Haas dán versenyzője, Kevin Magnussen volt, aki az egész edzést kihagyni kényszerült autójának szerelése miatt.
Képek: Formula 1 (Twitter), BWT Racing Point F1 Team (Twitter)