A Ferrarinak a Forma-1-es szereplése katasztrofálisan alakult, azonban a Forma-2-ben szereplő akadémistái domináltak, és kisajátították maguknak az év első dobogóját. Callum Ilott nyerte az év első F2-es futamát a nagyszerűen taktikázó Armstrong és Shwartzman előtt. Zhounak élről kellett kiállnia, Schumacher pedig a második helyről hibázott.
Már a rajtrácsra felvezető kör során megritkult a 22 fős F2-es mezőny. A tavalyi F2-es bajnokság harmadik helyezettje, Luca Ghiotto alatt állt meg az autó, aki így nem tudott rajthoz állni a 2020-as szezon első futamán. Ghiotto eredetileg a hetedik rajthelyről indult volna.
Nem ő volt az egyetlen, aki már az előtt feladni kényszerült a futamot, hogy az elindult volna. Marino Sato, aki az utolsó helyről indult volna, a felvezető kör kezdetén a rajtrácson maradt, így le kellett tolni a pályáról. Mivel Sato autóját ott sem tudták újraindítani, így a japán versenyző is feladni kényszerült a futamot.
Az év első F2-es rajtját Callum Ilott kapta el a legjobban, aki olyan jól rajtolt, hogy a harmadik helyről az első kanyarig feljött az első helyre. Azonban ezt csak pár kanyarig tudta megtartani a pole-ból induló Guanyu Zhouval szemben, aki a 6-os kanyarban visszaelőzte csapattársát.
Mick Schumacher is jó rajtot vett az ötödik helyről. Előbb Lundgaardot megelőzve a negyedik, majd Drugovich mellett is elment, amivel az első kör végén már a harmadik helyen haladt, Zhou és Ilott mögött.
A rajtot ugyan megúsztuk baleset nélkül, azonban a 3-as kanyarban a két Red Bull Junior és Carlin csapat pilótái ütköztek egymással. Pontosabban Yuki Tsunoda picit elmérte a féktávot, és hátulról megforgatta indiai társát, Jehan Daruvalát, aki ezzel az utolsó helyre esett vissza. Tsunoda orrkúpja a balesetben megsérült, így rögtön az első kört követően be kellett jönnie a bokszba orrkúpcserére. A japán versenyző később Daruvala megforgatása miatt egy 5 másodperces időbüntetést kapott.
Jack Aitken is egy büntetéssel kezdte a versenyt, de ő súlyosabbat kapott, mint japán társa. Aitken, amiért nem foglalta el megfelelően a rajtkockáját egy 10 másodperces stop-and-go büntetést kapott.
A rajtot és az első kört követően a legtöbb pozíciót Giuliano Alesi nyerte, aki a tizennyolcadik helyről egészen a tizedik helyig jött előre.
Az élen autózó Zhou-Ilott-Schumacher hármas hamar ellógott a többiektől.
A negyedik helyen autózó Drugovich hiába indult a második helyről, nem tudta tartani Zhouék tempóját, így leginkább őt támadták a többiek. Az F3-as bajnokság tavalyi bajnoka, Robert Shwartzman a 8. körben megelőzte őt, majd ezt követően Lundgaard és Dan Ticktum kezdte el támadni. De még mielőtt ők is megtámadták volna, bejött a bokszba a kötelező kerékcserére.
A kerékcserék sorát nem ő, hanem Marcus Armstrong kezdte meg, aki a 8. körben váltott kemény keverékű gumikra. Az új-zélandi döntése, aki a rajtot követően csak a tizenegyedik helyen állt,hamar kifizetődött, ugyanis miután mindenki kiállt egészen a negyedik helyig jött előre. Egyedül az élen autózó hármast nem sikerült átugrania.
Az élen álló trióból elsőként a futamot vezető Guanyu Zhou hajtott a bokszba, méghozzá a 18. körben. Egy körrel később csapattársa, Callum Ilott is megejtette kötelező kerékcseréjét, amivel át is ugrotta őt.
Mick Schumacher sem maradt sokáig kint a pályán, Ilottot követően egy körrel ő is a bokszba hajtott, amely során mind a két Virtuosit megelőzte, akik között a 3-as kanyarban helycsere történt, miután Zhou a már felmelegedett kemény gumikon megelőzte Ilottot.
A még nem üzem meleg gumikon haladó Schumacherre hamar ráérkezett a két Virtuosi. Zhou a 21. körben támadta meg először a Prema versenyzőjét, akit végül a 4-es kanyar féktávjánál meg is előzött. Mögöttük Callum Ilott szorosan követte a két egymással küzdő pilótát, és Zhou után ő is megpróbált benézni Schumacher mellett, azonban mivel nem volt eléggé közel hozzá, így egy picit megpöckölte Ferrari akadémista társát.
Ilott két körrel már könnyedén elment Schumacher mellett, ezzel átvéve tőle a második helyet, ami a 26. körben első hely lett, miután az élen autózó Zhou autója lelassult. A kínai versenyző bement a bokszba, ahol végül rendbe jött az autója, így a mezőny végéről tudta folytatni a versenyt.
Az élen ekkor egy érdekes helyzet alakult ki, ugyanis az első négy helyen a Ferrari négy akadémistája állt Ilott-Schumacher-Armstrong-Shwartzman sorrendben.
A 27. körben Artem Markelov alatt is lelassult az autó, de ő Zhouval ellentétben rosszabbul járt, mivel a 3-as kanyarból kijövet teljesen elszállt a hajtás, így le kellett húzódnia apályáról. Mivel nem tudott eléggé közel hajtani egy pályamegnyitáshoz, így a versenyirányítás a 29. körben beküldte a pályára a biztonsági autót.
Az állás ekkor a következő volt: 1. Ilott, 2. Schumacher, 3. Armstrong, 4. Shwarztman, 5. Lundgaard, 6. Ticktum, 7.Deletraz, 8. Drugovich, 9. Daruvala, 10. Nissany, 11. Alesi, 12. Matsushita, 13. Mazepin, 14. Piquet, 15. Aitken, 16. Samaia, 17. Zhou, 18. Tsunoda.
A mezőnyben ekkor hárman is lágy gumikon (Nissany, Alesi és Zhou) voltak, amitől arra lehetett számítani, hogy ők majd az új rajtnál a keményebb gumikon levő társakkal szemben előnyben lehetnek.
A biztonsági autó a 31. körben hagyta el a pályát, és rögtön Nikita Mazepin kapott egy 5 másodperces időbüntetést, mivel túl gyorsan hajtott a biztonsági autós fázis alatt.
Ilottnak sikerült megőriznie a vezetést Schumacherrel szemben a biztonsági autós fázist követően, azonban a Prema német versenyzője mindenképpen meg akarta nyerni a versenyt, aminek a következtében a 7-es kanyarban hibázott, és a kavicságyba csúszott. Ugyan innen sikerült visszaverekednie magát a pályára, azonban ezzel visszaesett a tizenharmadik helyre.
Mivel Armstrong alatt sokkal idősebb kemény keverékű gumik voltak, így Ilott nagyon könnyedén meglógott az új-zélandi versenyző elől, akit volt Premás csapattársa, Robert Shwartzman támadott.
Ilott végül könnyedén nyerte meg a 40 körös Osztrák Nagydíj főfutamát, ami egyben karrierje első F2-es sikerét hozta. A második helyen végül Marcus Armstrong ért célba, akinek sikerült kivédekeznie Robert Shwartzman támadását, így a tavalyi F3-as bajnokság első-két helyezettje rögtön egy dobogós helyezéssel debütált az F2-ben.
A negyedik helyért is az utolsó méterekig ment a harc Chrsitian Lundgaard és Dan Ticktum között. Ticktum ugyan a kerékcserék előtt megelőzte a Renault által támogatott dán pilótát, aki a kiállásokat követően a pályán visszaelőzte Ticktumot, aki az utolsó körökben hiába került többször is közel ahhoz, hogy előzzön, végül be kellett érnie Lundgaard mögött az ötödik hellyel.
Mögöttük Giuliano Alesi ért célba a hatodik helyen, aki biztonsági autót követően a tizenegyedik helyről sikerült idáig előreverekednie magát a lágy gumikon.
Louis Deletraz lett a hetedik, míg a nyolcadik az újonc Felipe Drugovich lett, aki ezzel a sprintfutamot majd az első helyről kezdheti meg.
Az utolsó két pontszerző helyet Matsushita és Nissany szerezte meg. Mick Schumacher a hibáját követően a tizenegyedik helyig tudott előrejönnie.
A leggyorsabb kört végül a Guanyu Zhou futotta meg, de mivel csak a tizenhetedik lett, így a két pontot a második leggyorsabb kört megfutó futamgyőztes, Callum Ilott kapta.
Bajnokság állása a Főfutam után:
Képek: fiaformula2.com, Formula 2 (Twitter)