Noha maga a futam most sem tartogatott sok izgalmat, néhány versenyzőnek és csapatnak sok örömet hozott, de voltak akik ezt a hétvégét a lehető leggyorsabban szeretnék elfelejteni.
Hétvége legjobbja
Max Verstappen
Azt követően, hogy a két olaszországi hétvégén, két ugyanolyan műszaki meghibásodás miatt nullázott, most Szocsiban semmilyen balszerencse nem sújtotta őt, így újfent be tudta bizonyítani, hogy idén mennyire magas színvonalú teljesítményt képvisel.
Az időmérőn egy 100%-os körrel, kihozva az RB16-os Red Bullból az összes létező maximumot, futott egy olyan 1:31.867-es kört, amivel képes volt megelőznie a Q3-ban szenvedő Valtteri Bottast, aki az ideális köréhez (1:31.640) képest három tizeddel ment lassabbat (1:31.956), amit képes volt kihasználva Verstappen.
A futamot így a második helyről kezdhette meg, aminek kezdete előtt lehetett tudni, hogy a futam során a pole-ból rajtoló Lewis Hamilton majd valamilyen büntetést fog kapni szabályszegés miatt, így mondhatni ő állt a virtuális első helyen.
Ugyan a rajtja nem sikerült annyira jól, a 2-es kanyarban el is hagyta a pályát, amivel egy időre volt csapattársa, Daniel Ricciardo mögé került, de csak pár kanyarig maradt mögötte.
Mivel a Red Bull tempója nem volt egy szinten a Mercedesszel, így a maximum eredmény, amit elérhetett Lewis Hamilton büntetése után a második hely volt, amit végül meg is szerzett.
Újabb dobogós helyezésével pedig továbbra is 100%-os a tekintetben, hogy eddig idén ahány versenyt befejezett, akkor azt a legjobb három között tette. Ez pedig bizonyítja azt is, hogy idén eddigi F1-es karrierje legerősebb évét teljeíti.
Hétvége meglepetése
Danyiil Kvjat
A hétvége meglepetésembere a hazai közönség előtt versenyző, Danyiil Kvjat volt, aki egy nagyszerű versenyzéssel szerzett öt év után újra pontot hazai versenyén.
Pedig Kvjat időmérője nem alakult túl jól. 154 ezredet bent hagyott a Q2-es körében, ami pont azt jelentette, hogy most sem sikerült bejutnia a Q3-ba, ami idén eddig egyszer sem sikerült. Az időmérőn így csak tizenkettedik lett, ám Albon rajtbüntetésével előrébb tudott jönni egy helyezést, s az 53 körös versenyt a tizenegyedik helyről kezdte meg.
Gumitaktikája pedig igencsak kifizetődő volt számára. A futamot a fehér oldalfalú kemény gumikon kezdte meg, amiket végül a 30. kör végén cserélte le közepes gumikkal. A kemény gumikon teljesített első etapja annyira jól sikerült, hogy a kerékcseréjét követően, Esteban Ocon mögé a nyolcadik helyre tért vissza a pályára.
A futam végéig próbálkozott a francia versenyző megelőzésével, ami bár nem jött össze (ez részben a pálya karaszterisztikája, részben pedig a jelenlegi F1-es autóknak köszönhetően), nyolcadik helyezése, így is dicséretreméltó.
Kvjat nagyon jól teljesített, még csapattársát, Pierre Gaslyt is sikerült legyőznie. Az egyetlen probléma csak az, hogy ezen a hétvégén egyszerre kijött, hogy egy körön továbbra sem képes kihozni magából a maximumot (átlagosan 218 ezredet szokott bent hagyni a legjobb időmérős köreiben, amivel a mezőny legrosszabb versenyzője e téren). Ezzel pedig a saját maga dolgát nehezíti meg a versenyeken, ahol bár rendre jobban teljesít, most kiemelkedően is versenyzett, azonban ez már lehet késő az ő F1-es karrierje szempontjából. Ha az év eddigi részében is rendre úgy teljesített volna, mint a mostani orosz fordulóban, akkor alighanem beszélnénk arról, hogy jövőre Yuki Tsunoda veheti át a helyét az AlphaTaurinál.
Hétvége győztesei
Valtteri Bottas
A szombati, a kevésbé, sőt számára egyenesen katasztrofálisan sikerült kvalifikációt követően, ahol nemcsak Hamiltontól, de még a hibátlan kört futó Max Verstappentől is kikapott, nehezen lehetett elképzelni azt, hogy végül nem a hétvége veszteseként, hanem annak egyik győzteseként beszéljünk vele kapcsolatban.
Ebben nagy részt az is közrejátszott, hogy csapattársa, Lewis Hamilton kétszer is elkövette ugyanazt a hibát a rajt előtt, amivel ki is iktatta magát a győzelemért folyó küzdelemből.
Azért Bottas érdemeit sem érdemes csökkenteni, ugyanis egy remek rajtot követően igen közel volt ahhoz, hogy önmaga jógán vegye át a vezetést, azonban a 2-es kanyarban, Hamiltont támadva, picit lesodródott, így csapattársa visszavette tőle a vezetést, amit végül bokszkiállása után adott vissza.
Bottasnak Hamilton büntetésével csak be kellett gyalogolnia autójával, és egy hibátlan versenyzéssel megszerezte Forma-1-es karrierje kilencedik futamgyőzelmét, a másodikat az idei évben, és egyben Szocsiban, ezzel pedig a Mercedes győzelmi sorozata ezúttal sem szakadt meg. (Eddig az összes Forma-1-es Orosz Nagydíjat a Mercedes nyerte meg.)
A leggyorsabb kört megfutva pedig, a bajnokságban a lemaradását 44 pontra csökkentette Hamiltonnal szemben, ami továbbra is tetemes, és ha a hétvégét összességében akarjuk vizsgálni, akkor továbbra is azt kell mondani, hogy a finn versenyzőnek még kell fejlődnie, ha valóban le szeretné győzni csapattársát. Ezért sem érződött a mostani megmondása a kritikusainak annyira erősnek, mint mondjuk a tavalyi Ausztrál Nagydíjon, mert míg ott önerőből képes volt diadalmaskodni Hamiltonnal szemben, itt azért a büntetés is számított. De talán ez a siker ad annyi önbizalmat neki, hogy a következő hétvégéktől kezdve közelebb legyen csapattársához, hogy a szezon hajrája ne legyen annyira sétagalopp.
Sergio Perez
Annak ellenére, hogy alkatrészhiány miatt ezen a hétvégén is le kellett mondania a Racing Point legfrissebb fejlesztési csomagjáról, azaz a módosított oldaldobozokról, padlólemezről, motorborításról és fékhűtésről, így is ő volt a csapat húzóembere a szocsi versenyhétvégén.
Az időmérőn most is sikerült beállítania F1-es legjobbját, azaz a negyedik helyet, amit a rajtnál a két Renault megelőzésével elveszített, azonban remek versenytempójával, és megfelelő ütemben végrehajtott kerékcseréjének köszönhetően visszaszerezte elveszített helyezését, amelyet aztán a leintésig meg is tartott. Ezzel pedig Perez idei legjobb helyezését szerezte meg.
Ha sokat nem is mutatták a hétvégén a képernyőn, Perez teljesítménye mindenképpen említésre és dicséretre méltó. Már csak azért is, mivel a Mercedes-Verstappen trió mögött ő végzett a legelőkelőbb helyen.
Renault
Jó hétvégén van túl a francia Renault istálló is. Ugyan a rajtot követően megszerzett negyedik-ötödik helyezést nem sikerült megőrizniük, de összességében Ricciardo által megszerzett ötödik és Ocon hetedik helyezésével is elégedettek lehetnek. Ráadásul a McLaren nullázásával, a konstruktőri bajnokság harmadik helyezettjével szembeni lemaradásuk hét pontra csökkent, és még a negyedik Racing Pointtól is csak öt ponttal vannak lemaradva.
Pilóták teljesítményére kitérve, Daniel Ricciardo ezúttal is vezére volt a csapatnak, akit az sem zavart meg, hogy pályaelhagyás miatt kapott egy öt másodperces időbüntetést.
A csapat francia versenyzőjének, Esteban Oconnak felemás futama volt. Nagyon jól kezdte, egy remek rajttal és helyezkedésekkel a hetedik helyről a negyedik helyig jött előre, azonban a kerékcseréjét követően előbb Sebastian Vettel mögé ragadt be (ami miatt a csapata arra kérte, hogy engedje el Ricciardót, aki egyből elment volt kollégája mellett), majd a verseny második felében Charles Leclerc mellett nem tudott elmenni, így végül a rajtpozíciójának megfelelő helyezéssel kellett beérnie. Pedig megvolt a lehetősége arra, hogy övé legyen az ötödik helyezés, így egy picit csalódáskeltőnek is lehet nevezni a hetedik helyezését. De az mindenképpen pozitívum, hogy a futam első részében igazán jó tempót volt képes diktálni.
Charles Leclerc
A szombati időmérő után még picit mérgelődött, mivel nem tudott bejutni a Q3-ba, azonban vasárnap egy teljesen hibátlan, profi versenyzéssel újfent kihozva a maximumot autójából hozott egy olyan hatodik helyezést, amire előzetesen nem nagyon lehetett számítani.
A Ferrarinál mindenki össze teheti a két kezét, hogy van egy olyan versenyzőjük, mint Leclerc, aki most is képes volt villantani.
A hatodik helynél több nem volt ebben benne, de az mindenképpen hatalmas pozitívumnak számít, hogy az egyik Renault-t sikerült legyőznie.
Versenyét egyedül a rajtot követő incidense árnyékolta be, amikor is a 4-es kanyarban összeért Stroll-lal, aki ennek következtében kiesett a versenyből. A dolog pikantériáját az adta, hogy ez az eset kísértetiesen hasonlított Lewis Hamilton ausztriai balesetéhez, ahol ő 5 másodperces időbüntetést kapott Alexander Albon kilökéséért, addig ő ezt megúszta figyelmeztetés, vizsgálás nélkül...
Antonio Giovinazzi
A hétvége egyik pozitív meglepetése Antonio Giovinazzi teljesítménye volt, aki az elmúlt időszakban árnyékba került Kimi Räikkönen által. Most, az orosz hétvégén Giovinazzi rendesen gatyába rázta magát, és csapaton belül végig ő dominált a hétvége folyamán.
A 70. Évforduló Nagydíj hétvégéje után ismét sikerült legyőznie Räikkönent időmérőn, majd a futamon egy parádés tizenegyedik helyezést hozott, ami idei második legjobb helyezése.
Giovinazzi most összekapta magát, viszont vele kapcsolatban a kérdés leginkább az, hogy ez a hétvégi jó teljesítmény, csak egy egyszeri fellángolás volt a részéről, vagy ezt képes hosszabb távon is fenntartani?
Ahogy Kvjatnál is szóba került, nagyon jó, hogy neki is sikerült jó hétvégét zárnia, de mivel az évad korábbi hétvégéin nem szerepelt annyira meggyőzően, így ez a feltámadás számára is lehet későn jött.
Hétvége vesztesei
Lewis Hamilton
A hétvégét megelőzően az szolgáltatta a fő témát, hogy Hamilton a hétvégén beállíthatja Michael Schumacher 91 futamgyőzelmes rekordját. Ezt a történelmi pillanatot a Netfix is meg akarta örökíteni, így az orosz hétvégén a Netflix stábja a Mercedes garázsában dolgozott.
Úgy néz ki Hamiltonnak ez nem jelent jó óment, mivel a tavalyi Német Nagydíjon szintén velük forgatott a Netflix, és akkor a Mercedes és Hamilton az év legrosszabb hétvégéjét produkálta.
Most a Mercedes szempontjából nem volt ennyire rossz a helyzet, Hamiltonnak viszont egy igazán kalandos hétvégéje volt.
Már az időmérő Q2-es szakasza felér egy külön filmtörténettel, ahol a brit versenyző előbb megfutja a hétvége addigi legjobb idejét, de azt törlik pályaelhagyás miatt. Ezt követően Hamilton megint egy első helyet érő időn volt, amikor Sebastian Vettel balesete miatt belengették a piros zászlót 2 perccel és 15 másodperccel a Q2 vége előtt. Ekkor jött az, hogy Hamilton csak a bokszutcai sor végére tudott felállni,majd rögtön az első féktávon, a 2-es kanyarban lecsússzon a pályáról. Mindezek ellenére, 1 másodperccel a Q2 vége előtt el tudott menni mért körrel, s egy negyedik helyet jelentő idővel bejutott a Q3-ba, ahol pedig már az esélyét sem adta meg annak, hogy olyan helyzetbe kerüljön, mint a középső szakaszban. Az időmérőt végül 1:31.304-es körrekorddal nyerte meg, fél másodperccel elverve a teljes mezőnyt.
Azt leszámítva, hogy Verstappennel és Bottasszal ellentétben a lágy gumikon kellett megkezdenie a vasárnapi futamot, vasárnap délelőttig minden úgy állt, hogy Hamilton zsinórban harmadik orosz győzelmével beállítja Schumacher rekordját.
Azonban ekkor jött az a hiba, amivel tulajdonképpen Hamilton saját magát verte meg. Történt ugyanis, hogy mikor kinyitották a bokszutcát, hogy a pilóták felálljanak a rajtrácsra, ahogyan ilyenkor lenni szokott Hamilton rajtgyakorlatot akart csinálni. Igen ám, de ahogyan azt a csapatrádiójában is elmondta, az FIA által kijelölt helyen túl sok volt a tapadás, ami nem adott volna reprezentatív támpontot a valós rajthoz. Így engedélyt kért csapatától, hogy előrébb végezhesse el a rajtgyakorlatot, amit meg is kapott, ám Hamilton és a csapat teljesen mást értett azon, hogy előrébb. A Mercedes versenyzője ugyanis ez alatt a bokszutca kijáratát értette, ami már a pályához tartozott, itt pedig nem lehet rajtpróbákat gyakorolni. Hamilton ráadásul ezt nem egyszer, hanem kétszer is elkövette, így a futam során kétszer öt másodperces időbüntetéssel kivonta magát a futamgyőzelemért folyó küzdelemből.
Végül harmadik helyen behozta az autót, azonban ez az eredmény annak tükrében különösen csalódáskeltő számára, hogy amúgy a tempója bőven megvolt ahhoz, hogy már Szocsiban megszerezze 91. Forma-1-es futamgyőzelmét.
Alexander Albon
Amilyen jó, erős versenyhétvégéje volt Mugellóban, olyan rossz volt most Szocsiban. Egész hétvégén jócskán elmaradt csapattársától, Max Vertsappentől, az időmérőn ráadásul több, mint 1 másodperc (1,141 mp) volt közöttük a különbség, ami csapaton belül hatalmas differencia. Ráadásul Albon a Q3-ban nem tudta magából kihozni a maximumot, igaz csak 16 ezreddel ment lassabb időt, mint tudott volna, azonban ez bőven elég volt ahhoz, hogy Pierre Gasly a 70. Évforduló Nagydíj után újra legyőzze őt az időmérőn.
Albonnak ráadásul a futama sem alakult túl jól, amit váltócsere miatt nem a tizedik, hanem csak a tizenötödik helyről kezdhetett meg. A rajtot követően Russellhez és Norrishoz hasonlóan a bokszba hajtott kemény keverékű gumikért, amivel tizenhetedik helyen találta magát. Innen végül a sikerült egy tizedik helyezést szereznie másfél perccel (!) kikapva csapattársától, aki második lett. Ez még úgy is hatalmas hátrány, hogy Albon a futam során kapott egy öt másodperces időbüntetést, mivel nem követte a versenyirányítás előírását a 2-es kanyar elhagyásakor.
Ez egy nagyon felejthető hétvége volt számára, ami a mugellói harmadik helyezése után még inkább csalódáskeltő.
Sebastian Vettel
Sebastian Vettelnek sem a hétvégi Orosz Nagydíj lesz karrierje legjobb hétvégéje. Mivel az idei Ferrari alapból nem fekszik Vettelnek, így nem is tud olyan jól boldogulni vele, mint csapattársa, Leclerc, aki egy hatodik helyezést volt képes szerezni, addig ő csak tizenharmadik lett.
Hogy mennyire is szenved ezzel az autóval, azt a szombati időmérő hibája jól mutatja, ahol igyekezett mindent megtenni azért, hogy valahogy javuljon, de ennek az akarásnak lett aztán a baleset a vége.
McLaren
A konstruktőri bajnokság harmadik helyezettjének nagyon rosszul végződött az orosz hétvége. Pedig nagyon jól indult, hiszen az időmérőn Sainz a hatodik, Norris pedig a nyolcadik rajthelyet szerezte meg.
Aztán jött a futam és az első kör, annak is a 2-es kanyarja, ami megpecsételte a wokingi csapat sorsát.
Sainz elmérte a 2-es kanyart, így a bukótérbe hajtva, és hogy a lehető legkevesebb időt veszítse az előre kijelölt útvonalon a pályára való visszatéréssel nem vette el a gázról a lábát, viszont a nagy gyorsaságának és annak köszönhetően, hogy rossz szögben fordult rá a kijelölt útvonalra, autója bal oldalával eltalálta a betonfalat, eltörve ezzel autója bal első felfüggesztését. Ennek a balesetnek lett aztán valamelyet az áldozata csapattársa, Lando Norris is, mivel autójáról leszakadó törmelékek eltalálták csapattársa autóját, aki emiatt kénytelen volt az első kör végén a bokszba hajtani. Ezután Norris 19-re lapot húzva kemény keverékű gumival megpróbálta a hátralevő 52 kört teljesíteni. Az ötlet nem volt rossz, hiszen Norris így 10 körrel a verseny vége előtt még a kilencedik helyen haladt, azonban gumijai annyira elkoptak, hogy esélye sem volt védekezni Gaslyval, majd Albonnal szemben, így másodjára is bejött a bokszba kerékcserére, s a futamot végül a tizenötödik helyen fejezte be.
A McLaren a nullázással nagy árat fizetett, mivel a Racing Point 14 pontos hátrányát kettőre, a Renault 23 pontos lemaradását hét egységre csökkentette.
Lance Stroll
Lance Stroll igazán rossz hétvégén volt túl. Előbb az időmérőn esett ki a Stájer Nagydíj után ismét a Q2-ben, mivel a Q2 végén, mikor ő is felsorakozott a bokszutcában, hogy elmenjen egy utolsó mért körrel, Mercedes-motorja túlmelegedett, így szerelőinek be kellett tolnia őt a bokszba. Az időmérőt a tizenharmadik helyen zárta, de Albon rajtbüntetésével előre jött a tizenkettedik helyre.
A futama pedig csak négy kanyarig tartott, amikor is Charles Leclerc kilökte őt a pályáról, ami versenyének végét is jelentette. Ez a kiesés csapatának is fájó volt, mert Stroll vélhetően pontszerző helyen ért volna célba, ami a konstruktőri harmadik helyért folyó küzdelemben igencsak fontos lett volna.
Hétvége (év?) rajtja
Kevin Magnussen elképesztően szuper rajtot vett a 7. Orosz Nagydíjon. A Haas versenyzője a tizennyolcadik helyről kezdhette csak meg a vasárnapi futamot, azonban ez nem zavarta őt, és nagyszerű rajtjának és helyezkedésének köszönhetően egészen a kilencedik helyig sikerült előreverekednie magát, kilenc helyezéssel megjavítva start pozícióját.
Sajnos autója teljesítménye miatt ezt a pozíciót a leintésig nem tudta megőrizni, így a futamot végül a tizenkettedik helyen zárta, de rajtja annyira emlékezetesre sikeredett, hogy ezzel joggal pályázhat az év rajtja címére.
Képek: Aston Martin Red Bull Racing (Twitter)