RaceCoffee#2 - KEZDŐDIK!

A mai nappal kezdetét vette a 2020-as Forma-1-es világbajnokság előszezoni tesztje. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy a Forma-1 végleg felébredt téli álmából.

 

Ma reggel 9-kor végleg beindult az élet a Forma-1-ben, amikor is George Russell elsőként hajtott ki a Circuit de Catalunya versenypályára, megkezdve a 2020-as szezon előtti felkészülést. Azóta pedig minden csapat igénybe vette a pályát.

A reggel során az Alfa Romeo a nyilvánoság előtt leleplezte a 2020-as autójának festését. Autójukat már múlt héten láthattuk, igaz akkor még egy átmeneti festést használtak filmforgatási napjukon.

Noha nem bemutató formájában, de mikor kigurultak a garázsból először csodálhattuk meg a 2020-as Renault-t és a Racing Pointot. Utóbbi csapat egyébként még hétfőn leplezte le az idei festését, még a tavalyi autón a BWT főhadiszálásán, Mondsee városában. A Renault pedig eddig csak renderelt képeken mutatott némi ízelítőt a 2020-as autójáról, ám annak lényegi részét, a nagyon megkarcsúsított orrkúpját eltitkolták. A ma reggel során viszont ezt is megcsodálhattuk egy picit szokatlan külsőben, ugyanis a Renault a 2016-os visszatéréséhez hasonlóan most is teljesen fekete autóban tesztel. A csapat azóta megegerősítette, ez csak átmeneti festét, Ausztráliában már a korábbi sárga-fekete kombinációban fognak versenyezni, mint ahogyan azt a filmforgatási napukon is tették.

 

 

Mit várunk a tesztektől?

 

Ha viccesen szeretnék válaszolni, akkor a válasz röviden az lenne, hogy a Ferrari megint a leggyorsabb legyen, mint az az elmúlt években lenni szokott. 

Viszont a normálisabb válasz az, hogy először láthassuk a 2020-as autókat a pályán, először láthassuk azt, hogy mennyit fejlődtek az autók tavalyhoz képest. Természetesen egymáshoz való viszonyítás is elő szokott jönni, még akkor is, ha nagyon pontos képet nem fogunk tudni kapni. 

 

Középmezőny

 

Igazából a tesztekben ez az igazán jó dolog. A köridők, a megtett távok alapján kitalálni, hogy mi lehet majd az erősorrend Ausztráliában, amit azért se lehet pontosan megtippelni, mert vannak csapatok, akik már úgy utaznak Melbourne-be, hogy visznek magukkal jó néhány módosítást.

Mivel a technikai szabályzat csak minimálisan módosult a tavalyi évhez képest, így a csapatok többsége a tavalyi autójának a módosított, fejlesztett változatával versenyez, ezáltal drasztikus erősorrendváltozásra nem kell majd számítani. Viszont érdemes lesz figyelni, hogy a középmezőny csapati közül, melyik lesz az, amelyik közelebb tud férkőzni a Mercedes-Ferrari-Red Bull hármasához.

Ha a tesztek erről pontos képet nem is adnak, de arra mindenképpen jó lesz, hogy némi betekintést láthassunk azzal kapcsolatban, hogy idén a középmezőnyben lesznek-e csapatok, amelyek képesek lesznek egy picit megszorongatni a 2016 óta kilógó triót. 

És mely csapatok lehetnek ezek?

Én három plusz egy csapatban látok erre esélyt: a McLaren, a gyári Renault, a Racing Point és az AlphaTauri.

A McLaren 2019-es autója alapból egy jó konstrukció volt, ami aztán az év során, a fejlesztésekkel vált egyre jobbá. Mondhatni a csapat visszatért a régi önmagához, ugyanis a 2000-es évek végén, a 10-es évek elején a wokingiak voltak azok, akik a legjobban tudtak fejleszteni. Ebbe már volt szerintem némi szerepe a paddockban szép hírnévvel rendelkező James Keynek, aki nem egy kiscsapatból varázsolt egy olyan csapatot, ami a középmezőny meghatározó szereplője volt. Az idei autóban pedig már az ő keze nyoma is ott van, így a McLaren képes lehet, hogy hozza a Red Bull 2017-es/18-as szintjét, azaz egy-két hétvégén abszolút eséllyel pályázzon akár egy dobogós helyezésre. Hogy valóban így lesz-e, arról már a mostani tesztek árulkódak lesznek. Én optimista vagyok e tekintetben.

A gyári Renault-t talán nem kell túlságosan magyarázni, azonban az említett négyesből ők azok, akikben azt is belelátom, hogy rosszabbul fognak teljesíteni, mint tavaly. Azonban az már a csapat vezetőségének is hatalmas égés lenne, ha a tavalyi gyenge szezonjukat is alulmúlnák, holott a tavalyi évben érték el a 2016-os visszatérésük legjobb eredményeit. Ha sikerül a tavalyi autójuk erősségeit átemelni, a gyengeségeit pedig kijavítani a 2020-as RS20-as modelljükön, akkor szerintem minden adott számukra ahhoz, hogy legalább a középmezőny legjobb csapata legyenek. Pat Fry, technikai igazgató érkezésével (akinek nagy szerepe volt a McLaren tavalyi feltámadásában) a csapat elindulhat a jó úton, de vajon 2020-ban ennek láthatjuk-e jeleit, azt még nehéz megmondani. Talán a tesztek után okosabbak leszünk.

A korábbi Force India, most Racing Point (jövőre Aston Martin gyári csapata) lehet az év egyik nem is annyira sötét, inkább rózsaszín lova. A tavalyi autójuk nem sikerült rosszra, de annyira jóra sem, mint mondjuk a 2017-es vagy éppen a 2018-as Force India, amely autókkal a középmezőny elején voltak. Ebben szerepet játszhatott a tulajdonosváltás, és az is, hogy a csapatot 2018 közepéna  csőd széléről kellett megmenteni, így a 19-es felkészülés semennyire nem volt ideális. 

Nem úgy, mint most, és a csapatfőnök, Ottmar Szafnauer a 2020-as festés bemutatóján el is mondta, az egyik cél, hogy két dobogós helyezést szerezzenek. Az, hogy erre mennyire van esély, azt nehéz megmondani, de a magabiztosság abszolút érződik náluk, nem csak amiatt, hogy jövőre az Aston Martin gyári csapata lesznek. A téli tesztektől tőlük pedig pont azt várom, hogy képesek lesznek meglepetést okozni.

Az AlphaTauritól is hasonlót várok, mint a Racing Pointtól, köszönhetően annak, hogy tavaly az egyik legjobb szezonjukat teljesítették, mint Toro Rosso. Az AlphaTauri bemutatóján pedig a csapatfőnök, Franz Tost pedig úgy fogalmazott, idén a konstruktőri világbajnokság ötödik helyezése a cél, amiről tavaly csak pár ponttal maradtak le a Renault-val szemben. Mivel az AT01-re keresztelt autó majdhogynem a tavalyi Red Bull, így én látok is esélyt erre, ezért is várom az AlphaTaurit a középmezőny elejére, már itt a teszteken is.

Három csapatról még rövdien: a Haas hiába kezdte jól az évet, az autójuk tapadáshiányával nagyon sokat szenvedtek, így a csapat történelmének legrosszabb évét zárták. Ha sikerült az autóval ezt kiküszöbölni, akkor velük is számolni kell a középmezőnyben. Szintúgy az Alfa Romeókkal is, azonban ők az év során annyira beleszürkültek a mezőnybe, hogy én csak bízni tudok abban, hogy visszatalálnak a 2018-as év második felében mutatott szintjükre. Ha ez így lesz, akkor idén a középmezőny csatája még izgalmasabb lesz, mint volt tavaly.

A Williams tavaly nagyon gyenge évet zárt, így csak bízni lehet abban, hogy az FW43-ra keresztelt autó lesz elgalább annyira gyors, hogy egy-két helyszínen George Russelléknek lesz esélyük a Q2-be jutásért harcolni. A téli teszteken azt várom, hogy ezúttal a csapat sokkal jobban fog szerepelni, mint tavaly- mondjuk a léc nincsen magasan, ugyanis tavaly az első két napot ki is kellett hagyniuk, mert az új autó nem készült el időben...

 

 

Élmezőny

 

Amit én szintén várok, hogy Helmut Marko nem a levegőbe beszélt, mikor azt mondta, ezzel az autóval a bajnoki címért küzdhetnek, és a Red Bull már az első naptól nagyon versenyképes lesz. A tavalyi szezon összességében nagyon erősnek volt mondható a Red Bull számára, különösen ha figyelembe vesszük azt, hogy Honda motorokra kellett váltaniuk. Az, hogy ez a váltás végül kifizetődő volt-e, az szerintem ebben ez évben fog igazán kiderülni, ugyanis a véleményem szerint a tavalyi Red Bull-Honda csomag nem sokkal volt jobb, mint a 2018-as Red Bull-Renault csomag. Így én azt mondom, ez az év lesz az igazán mérvadó a Red Bull-Honda számára, és hogy mennyire lehet sikeres 2020-ban ez a párosítás, az már a téli teszteken ki fog derülni, vagy legalábbi kaphatunk némi képet erről.

Azt ne felejtsük el, a Red Bull legnagyobb gyengéje az elmúlt évek óta (úgy kb 2016), hogy az év elejét nagyon gyengén kezdik. Ha a szezon mindig az adott év végén kezdődne, akkor a Red Bull mindig a világbajnoki cím egyik fő esélyese lenne, de a gyenge évkezdés miatt nem nagyon volt esélyük reálisan harcba szállni a bajnoki címekért. Talán most...

Amely csapatra mindenképpen oda kell majd figyelni a nyolcról hatnaposra csökkentett előszezoni tesztek során, az a Scuderia Ferrari. A bevezetőben leírtam, hogy az elmúlt években az olaszok voltak a leggyorsabbak a teszteken, azonban ez semmit nem jelent, hiszen egyik évben sem ők lettek a világbajnokok, sőt tavaly esélyük sem volt igazából labdába rúgniuk a Mercedes mellett.

Ami miatt mindenképpen érdemes lesz nyomon követni őket a teszt során, hogy vajon sikerült-e a csapatnak kiküszöbölnie a tavalyi gyengeségeiket? A tavalyi SF90 autónak a legnagyobb gyengesége az volt, hogy a rivális csapatokhoz képest nagyon kevés leszorítóerővel rendelkezett, ezáltal a kanyarokban is sokkal lassabban tudtak közelkedni. Nem csoda, hogy a legjobban azokon a pályákon szenvedtek, ahol nagyon sok kanyar volt található, ahol többségben a lassú kanyarok voltak. 

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto az SF1000-re keresztelt autó bemutatóján úgy nyilatkozott, hogy az új autónál a fő koncepciót az jelentette, hogy a lehető legtöbb leszorítóerőt tudják elérni. A barcelonai pálya harmadik szektora, ahol az elsődlegesen a mechanikus tapadás számít, nagyon jó mérőpont lesz azzal kapcsolatban, hogy a csapat jó irányba indult-e el. Ha itt képesek lesznek hozni a Mercedes és a Red Bull szintjét, akkor lehet érdemes lesz a Ferrarira is odafigyelni.

Nem esett szó a Mercedesről, nem véletlenül. Nos, ők tavaly tökéletesen bemutatták, hogyan kell az egész világot megtéveszteni, így ők bárhogy is fognak szerepelni a teszteken, ugyanúgy ők lesznek az első számú favoritok. Tavaly nagyon sok embert megtévesztettek, hogy a béta verziójú autójukkal minden téren el voltak maradva a rivális csapatokhoz képest, aztán a második hétre előálltak a végleges 2019-es autójukkal, amivel hirtelen ott voltak az élen. Persze, akkor is ment a turpisság, a félrevezetés, mert direkt nem mutatták meg, mire is képes valójában az autó, de így utólag visszatekintve, sok apró jel volt arra, hogy az az autó világbajnoki autó volt. 

Így a Mercedest nem is nagyon érdemes figyelni, mert ők mindenkit félre akarnak vezetni- hozzáteszem nagyon jól is teszik ezt. Miért akarná bárki előre felfedni a lapjait? 

A Mercedes így sötét lóként fog viselkedni az egész teszt során, és mivel a tavalyi autó majdhogynem hibátlan volt, így nagyon minimális az esélye annak, hogy idén visszaesnének a mezőnyben. Azt a hibát pedig vélhetően nem fogják elkövetni, mint tette azt 2013-ban a McLaren csapat, amelyik a 2012-es évet még úgy fejezte be, hogy a mezőny egyik leggyorsabb autójával rendelkeztek, s a V8-as éra utolsó évében, mikor az idei évhez hasonlóan nem nagyon változott a technikai szabályzat, alapjaiban építette át autóját, ami finoman fogalmazva rosszul sikerült. Olyannira, hogy a csapat azzal is jobban járt volna, ha a 2012-es autójukkal versenyezték volna végig az évet. 

A Mercedes szerintem mindenképpen gyors lesz, emellett szerintem megtartják azon jó szokásaikat is, hogy a teszten ők fogják teljesíteni a legtöbb kört és a legtöbb kilométert is.

 

Picit hosszasan leírva, csapatról csapatra haladva én ezt várom az idei tesztsorozattól. Mivel idén nyolc helyett csak hat nap áll rendelkezésre a csapatoknak, így mindenképpen izgalmas lesz azt is nézni, hogy mennyire hatékonynan tudják ezt a csapatok kihasználni. Most egy-egy technikai és vezetői hiba olyan téren végzetes lehet, hogy az amúgy sem sok pályaidőből veszítenek. Illetve majd az időjárás is kulcsszerepet fog játszani, mert egy-egy hűvősebb, esős nap, szintén akadályozhatja a csapatokat a teljes felkészülésben. Bár e téren az előrejelzések nagyon kecsegtetőek a csapatok szemszögéből, hiszen kellemes tavaszi idő várható; legalábbis az első héten mindenképpen.

 

 

Képek: Formula 1 (Twitter), Rokit Williams Racing (Twitter), Renautl F1 Team (Twitter), Mercedes-AMG F1 (Twitter)

Autosport Racing

Friss topikok

Címkék

70. Évforduló Nagydíj (10) Abu Dhabi Nagydíj (4) Alexander Albon (59) Alfa Romeo (19) AlphaTauri (20) Amerikai Nagydíj (3) Antonio Giovinazzi (14) Artem Markelov (3) ART Grand Pirx (5) Aston Martin (1) Ausztrál Nagydíj (1) Azeri Nagydíj (5) Bahreini Nagydíj (2) Baku (4) Baumgartner Zsolt (1) Belga Nagydíj (11) Beszámoló (3) Brazil Nagydíj (6) Brit Nagydíj (13) Callum Ilott (31) Carlin (2) Carlos Sainz (46) Charles Leclerc (80) Christian Lundgaard (21) DAMS (4) Daniel Ricciardo (41) Danyiil Kvjat (14) Dan Ticktum (21) Eifel Nagydíj (3) Elemzés (1) Emilia Romagna Nagydíj (1) Értékelő (4) Esteban Ocon (24) Felipe Drugovich (10) Felipe Massa (2) Felvezetés (2) Fernando Alonso (3) Ferrari (23) Főfutam (7) Forma-1 (107) Forma-2 (37) Francia Nagydíj (4) Futam (16) George Russell (37) Gondolatok (1) Guanyu Zhou (16) Haas (21) Hamilton (1) Hitech Grand Pirx (6) Holland Nagydíj (1) Honda (3) Időmérő edzés (36) Jackes Hughes (1) Jack Aitken (6) Jakes Hughes (1) Japán Nagydíj (5) Jehan Daruvala (6) Jenson Button (1) Jüri Vips (9) Kanadai Nagydíj (4) Kevin Magnussen (13) Kibeszélő (1) Kimi Räikkönen (29) Kínai Nagydíj (1) koronavírus (1) Lance Stroll (37) Lando Norris (41) Leclerc (1) Lewis Hamilton (110) Liam Lawson (1) Louis Deletraz (8) Luca Ghiotto (11) Magyar Nagydíj (19) Marcus Armstrong (10) Marino Sato (2) Max Verstappen (99) McLaren (42) Mercedes (95) Mexikói Nagydíj (5) Michael Schuamcher (3) Mick Schumacher (31) Monaco (2) Monacói Nagydíj (2) MP Motorsport (4) Mugello (3) Német Nagydíj (2) Nicholas Latifi (12) Nico Hülkenberg (25) Nico Rosberg (2) Nikita Mazepin (15) Nobuharu Matsushita (4) Olasz Nagydíj (12) Orosz Nagydíj (8) Osztrák Nagydíj (6) Pierre Gasly (48) Pirelli (2) Portugál Nagydíj (1) Prema Racing (9) RaceCoffee (6) Racing Point (45) Red Bull (86) Renault (41) Robert Kubica (3) Robert Shwartzman (28) Romain Grosjean (19) Roy Nissany (8) Saját vélemény (4) Scuderia Ferrari (59) Sean Gelael (2) Sebastian Vettel (86) Sergio Perez (35) Spanyol Nagydíj (14) sprintfutam (7) Stájer Nagydíj (8) statisztikák (3) szabadedzés (19) Szingapúri Nagydíj (3) Teszt (5) The Next Generation (6) Toro Rosso (12) Toszkán Nagydíj (6) Uni-Virtuosi (5) Valtteri Bottas (93) Vettel (2) Vietnámi Nagydíj (1) What iF1 (2) Williams (21) Yuki Tsunoda (21) Címkefelhő
süti beállítások módosítása