A Mercedes Japánban zsinórban hatodik konstruktőri világbajnoki címét szerezték, emellett az is bizonyossá vált, hogy a Forma-1 történelmében egyedülálló módon elsőként érik el azt a tettet, hogy hat egymást követő évben is ők adják az egyéni világbajnokot.
A Forma-1-ben eddig egyedül a Scuderia Ferrari volt képes arra, hogy egymást követő hat évben is megnyerje a konstruktőri világbajnokságot. A Mercedesnek Japánban nemcsak beállítani sikerült az olaszok megdönthetetlennek hit rekordját, de még túl is szárnyalta azt azzal, hogy az is bizonyossá vált, idén is az ő pilótájuk közül kerül ki az egyéni világbajnok (nagyon nagy eséllyel ez a személy megint Lewis Hamilton lesz).
A Ferrari 1999 és 2004 között hat kondtruktőri és öt egyéni (2000-2004) világbajnoki címet szerzet, ami egészen mostanáig egyedülálló volt a Forma-1 1950 óta íródó történelme során, ám most ezt a Mercedes meg is döntötte, mivel korábban még egyszer sem fordult elő, hogy egy csapat hat egymást követő évben az egyéni- és a konstruktőri világbajnoki címet is megnyerje.
Pedig 2012-ben a Mercedes a Forma-1-ből való kivonulását tervezte
Mikor 2009 év végén a Mercedes felvásárolta Ross Brawn egy szezont megélő világbajnok csapatát, a Brawn GP-t, akkor a stuttgartiak azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy Michael Shumacher vezetésével világbajnokok legyenek. Természetesen azzal a Mercedes is tisztában volt, hogy az első évek még az építkezésekről, a Forma-1-be való visszarázkódásról fognak szólni, ám mivel az eredmények nem nagyon akartak jönni, emiatt 2012-ben, mikor Nico Rosberg vezetésével megszerezték visszatérésük első futamgyőzelmét a pole pozícióból indulva, felvetődött annak a lehetősége, hogy az évad végén a Mercedes, mint gyári istálló kiszáll a Forma-1-ből.
Pedig Ross Brawn tudatosan kezdte el építeni a csapatot, melynek révén több nagy nevű mérnököt is átcsábított a rivális csapatoktól. 2012-ben Niki Lauda is csatlakozott az istállóhoz, mint tanácsadó, aki nagyban hozzájárult Lewis Hamilton átigazolásában, aki a 2012-es szezon végén végleg visszavonuló Michael Shumacher helyét vette át.
2013-ban Toto Wolff is a Mercedeshez érkezett a Williamstől, aki aztán a szezont követően a Mercedes mostani alapjait lerakó Ross Brawn helyét is átvette a csapat élén.
Hibrid-, azaz a Mercedes-éra kezdete
A Mercedes éveken át tartó építkezésének gyümölcsét 2014-ben, a motorformula megváltozásának évében kezdték el learatni. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy a csapat már a 2011 nyarán bejelentett 1.6-os V6-os turbómotorok bejelentésétől kezdve elkezdtek az új formulán dolgozni, melynek révén 2014-ben ők voltak a legfelkészültebbek a rivális motorgyártókkal (akkor még a Ferrarival és a Renault-val) szemben.
Motorjuk akkoriban messze a legerősebb volt a mezőnyben, ami a hibridéra első éveiben különösen fontos tényező volt, emellett az autójuk karosszériája is az egyik legjobb volt a mezőnyben. Ez a két tényező pedig legyőzhetetlenné tette őket. Egyetlen gyengepontjuk a megbízhatóság volt ekkor, ám az évek során az erőforrásuk egyre megbízhatóbbak lettek olyannyira, hogy ma már ugyan nem az övűké a legerősebb erőforrás, azonban messze a legmegbízhatóbb.
A hibridéra első felvonásában, azaz 2014 és 2016 között a Mercedes szó szerint legyőzhetetlen volt. Ez idő alatt 59 versenyt rendeztek meg, melyből csak nyolcat (!) nem ők nyertek meg. Egyedül pedig csak a 2015-ös Szingapúri Nagydíjon és a 2016-os Spanyol Nagydíjon fordult elő az, hogy egy pilótájuk sem állhatott fel a dobogóra.
Egy körön még inkább kiemelkedtek a mezőnyből: az 59 időmérő edzésből csak hármat nem ők nyertek meg- minden évben csak egyszer fordult elő, hogy nem ők indultak a pole pozícióból.
Legdominásabb szezonjukat pedig nem is 2014-ben, a hibridéra első évében, hanem annak harmadik évében produkálták, 2016-ban, mikor is a 21 versenyből 19-et ők nyertek meg, amire korábban egyetlen egy csapat sem volt képes a Forma-1 történelmében. Csak egy házon belüli ütközés (Spanyol Nagydíj- rajtot követően ütközött egymással Hamilton és Rosberg) és egy műszaki hiba (Malajziai Nagydíj- Hamilton az élről esett ki elfüstölő motorja miatt) akadályozta meg őket abban. hogy százszázalékos szezont fussanak.
A 2017-es szabályváltozások után is az élen maradtak
A hibridéra második szakaszában (2017- mostanáig) a nagyobb aerodinamikai módosításoktól mindenki azt várta, hogy ez majd megtöri az Ezüst Nyilak egyeduralmát. Nos, a szabályváltozásokkal valóban sikerült elérni azt, hogy a Mercedes előnye ne legyen olyan nagy a mezőnnyel szemben, a Ferrari és Sebastian Vettel pedig méltó ellenfele is volt Lewis Hamiltonnak és a Mercedesnek a szezonban, ám végül a Mercedes köszönhetően a megbízható, precíz, profi teljesítményüknek zsinórban negyedik alkalommal is behúzták mind a két világbajnoki címet.
Nico Rosberg világbajnoki címét követő váratlan visszavonulásával és Paddy Lowe távozásával a Mercedes házon belüli hangulata is sokkal jobb lett 2017-re. Előbbi helyére a sokkal nyugodtabb személyiségű Valtteri Bottas, utóbbi helyére pedig James Allison érkezett a technikai igazgató posztra.
Hogy a Mercedes mennyire erős volt csapatként az a következő, 2018-as év mutatta meg igazán, mikor is úgy szerezték meg ötödik alkalommal az egyéni- és a konstruktőri világbajnoki címet, hogy ebben az évben már a Ferrari rendelkezett a legerősebb erőforrással. Ráadásul az olaszok a szezon első felében több alkalommal számítottak erősebbnek, mint ők, ám míg őket Vettel révén is a folyamatos hibák jellemezték, addig a Mercedesre a következetesség és a megbízhatóság volt jellemző. Egyedül az Osztrák Nagydíjon kellett mindkét pilótájuknak műszaki hiba miatt kiesnie, azt leszámítva végig remekül működött a németek erőforrása.
Rekorddöntő kezdés a tragédia árnyékában
2019-re az autók szárnyaira érkeztek módosítások, és a téli teszteken még úgy tűnt, hogy a Mercedes ezen változtatásokra nem tudott jól felkészülni. A téli tesztek második hetére például egy teljesen átalakított autóval érkeztek Barcelonába, de még így is mindenki a Ferrarit favorizálta.
Aztán jött Melbourne, ahol borult minden, és kiderült, hogy a Mercedes W10-es autója az utóbbi évek egyik legjobbja lett. Ugyan Bahreinben Sebastian Vettel megforgása, majd Charles Leclerc műszaki hibája kellett ahhoz, hogy kettős győzelmet szerezzenek, azonban Kínában, Bakuban, majd Barcelonában is ez csont nélkül ment a csapatnak. A zsinórban aratott öt kettős győzelmükkel pedig sikerült beállítani önmaguk és a Ferrari által kétszer is elért eredményt beállítani.
Monacóban úgy utaztak, hogy egy újabb kettős győzelemmel ezt a rekordot meg is dönthetik, azonban a hercegségben rendezett hétvége sajnálatos módon nem ennek jegyében telt...
A Spanyol Nagydíjat követően jött a hír, hogy a csapat tanácsadója, Toto Wolff mellett a másik vezére hosszas betegségben szenvedve elhunyt. A csapat hiába várta vissza a tavaly nyár végén tüdőtranszplantáción áteső Laudát vissza a paddockba, már nem tért vissza...
A Monacói Nagydíj így első sorban a Forma-1-nek és a Mercedesnek Niki Lauda megemlékezéséről szólt, amit aztán az Ezüst Nyilak Lewis Hamilton nagyszerű versenyzésének köszönhetően meg is nyert. Ugyan Bottas most csak harmadik lett, így a kettős győzelmi sorozat megszakadt, ám a másik még továbbra is tartott.
Kanadában Hamilton kétes körülmények között (Vettelt "veszélyes" pályára való visszatérés miatt 5 másodperces időbüntetést kapott, így hiába haladt elsőként át a célvonalon, csak második lett) ismét nyert, majd Le Castellet-ben vezetésével a Mercedes újfent kettős sikert aratott.
Nyolc futamból nyolc győzelem- elképesztő statisztikai mutató, amilyen kezdésre korábban egy csapat sem volt képes a Forma-1-ben. Mivel 2018-ban szintén megnyerték az utolsó két futamot, így zsinórban már tíz győzelemnél járt a csapat, amit korábban kétszer is elértek, ám a rekordot mégsem ők, hanem a McLaren tartotta tizenegy győzelemmel.
Ausztriában ennek a rekordnak a beállítása volt a cél, azonban a Red Bull Ringen a futamgyőzelem kérdése a jövő két meghatározó tehetsége, Max Verstappen és Charles Leclerc között dőlt el.
Az Osztrák Nagydíjat követően a Mercedesre a nyári szünetig a Red Bull, a nyári szünetet követően a Ferrari jött fel, így már nem volt annyira egyszerű dolguk, ha győzni akart, mint a szezon elején. Ám az ezt követő nyolc futamból négyet megnyerniük, közülük is a legemlékezetesebb talán Lewis Hamilton Magyar Nagydíjon aratott sikere, mikor is a megkockáztatott második kiállását követően elképesztő tempót diktálva dolgozta le előbb hátrányát élete első pole pozícióját megszerző Max Verstappenre, majd előzte meg.
A nagyon erős évkezdésük miatt nem volt meglepő, hogy 2019-ben is mind a két világbajnoki cím hozzájuk kerül, sokkal inkább az volt a kérdés, hogy mikor biztosítják azt be? A válaszra végül október 13-áig kellett várni, ahol a konstruktőri mellett az egyéni címet is bebiztosították maguknak, újabb rekordot döntve ezzel a Forma-1-ben.
Meddig tarthat még a Mercedes sikersorozata? 2020-ban jöhet zsinórban a 7. világbajnoki cím?
A 2019-es szezon utolsó négy versenyére azért is kell nagyon odafigyelni, mivel jövőre nem lesznek komolyabb technikai szabályváltozások, így az az erősorrend, ami ezen a négy versenyen kirajzolódik, az nagy eséllyel jövőre is megmarad.
Az látszik, hogy a szingapúri fejlesztésével a Ferrari ismét egyenrangú ellenfele lett nekik, azonban az elmúlt két hétvégén még látszódott, hogy még korántsem működnek olyan gördülékenyen, hatékonyan, mint a Mercedes. Emellett náluk meg kell majd azzal a belső párharccal is küzdeni, ami az első számú pilótai címért fog menni Charles Leclerc és Sebastian Vettel között.
Jó kérdés továbbá az is, hogy jövőre a Red Bull-Honda mennyire lesz versenyképes. Ha képesek lesznek jövőre egy erős konstrukcióval előállni, akkor ők is bejelentkezhetnek a trónfosztásra. Azonban sem a Ferrarinak, sem a Red Bullnak nem lesz egyszerű legyőzni a Mercedest, akik idén is bebizonyították, mennyire erősen képesek csapatként dolgozni.
2021 viszont óriási kérdőjel még, mikor is teljesen új autókat terveznek behozni a jobb versenyzés érdekében. A nagyobb szabályváltoztatások ugyan mindig remek lehetőséget adnak ahhoz, hogy az erősorrend átalakuljon, azonban a Mercedes 2014-ben, 2017-ben és 2019-ben is bebizonyította, hogy az új szabályváltoztatásokra képesek jól reagálni. Így könnyen lehet, hogy 2021-ben is ők fogják majd a mércét jelenteni a többiek számára. Ha pedig így lesz, akkor megjósolhatatlan lesz, hogy mikor fog véget érni a Forma-1 egyik legnagyobb, leghosszabb ideig tartó uralkodása...
Képek: Mercedes-AMG F1