A 70. Olasz Nagydíj futama veszi kezdetét vasárnap délután. Charles Lelcerc pole pozíciója révén a tifosik hazájában egy Ferrari fogja megkezdenia futamot, de vajon 2010 után sikerül az olaszoknak győzelmet szerezni, vagy a hibrid-éra óta veretlen Mercedes viszi haza a legfőbb díjat? És ami a legfontosabb, 2008 után látunk ismét esős futamot Monzában?
1. Nyer-e 2010 után ismét hazai közönség előtt futamot a Ferrari?
A Ferrarinak minden évnek két céllal vág neki: az egyik a világbajnoki cím elhódítása, a másik pedig a hazai közönség előtt győzedelmeskedni. Nos, az előbbiről már lecsúsztak (matematikailag még van esélyük, gyakorlatilag ez már elúszott), viszont az uztóbbira van esélyük, köszönhetően annak, hogy az SF90 autójuk a sok hosszú egyenesből álló pályákon működik a legjobban.
Azonban hiába a Ferrari rendelkezik a legtöbb futamgyőzelemmel (18 elsőség, a második helyen a McLaren áll 10 sikerrel) az Olasz Nagydíjok történetében, 2010 óta egyszer sem tudtak nyerni a hazai publikum előtt. Akkor Fernando Alonso a pole-ból indulva aratott győzelmet első Ferraris idényében.
A Ferrari ezután sokáig messze került attól, hogy hazai pályán esélyük legyen a győzelemre. Tavaly viszont Kimi Räikkönen révén, aki Leclerc-hez hasonlóan szintén a pole-ból indult, majdnem győzelemmel ünnepelte 100. dobogós helyezését, azonban hátsó gumijai elkoptak, s Hamilton a futam utolsó köreiben meg tudta előzni, ezzel elcsínve tőle és a Ferrari elől a győzelmet.
Most a Ferrari szeretne revánsot venni, de nem lesz egyszerű dolguk. Ugyan Charles Leclerc megszerezte az első rajtkockát, azonban az már Spában is látszódott, hogy ugyan egy körön jobbak a Mercedesnél az ilyen gyors pályákon, azonban a hosszabb etapokon az Ezüst Nyilak dominálnak.
Mivel Vettel időmérője nem alakult jól, így a negyedik helyről nehezen tudja segíteni csapattársát a győzelem elérésében, mint tette azt Belgiumban egy héttel ezelőtt. Neki most mindenképpen szükséges lesz egy jó rajt, hogy valahogy a két Mercedes elé kerüljön, ezzel védve Leclerc-et, aki Lewis Hamilton óta az első pilóta lehet, aki első futamgyőzelmét követően rögtön duplázni tudott.
Az Olasz Nagydíj márcsak a Ferrari és a Mercedes külön csatája miatt is izgalmasnak ígérkezik, de vajon a Ferrari kerül ki ezútttal sikeresen ebből a párharcból, vagy...?
2. Megőrzi-e győzelmi szériáját a Mercedes Monzában?
A Mercedes a hibrid-éra, azaz 2014 óta legyőzhetetlen Monzában: ez idő alatt megrendezésre kerülő öt futamból valamennyit megnyertek, s csak 2015-ben és 2018-ban nem arattak kettős győzelmet. Viszont 2015-öt leszámítva minden évben kettős dobogós helyezést értek el, ami eléggé jól mutatja azt, hogy autóik mennyire erősek a monzai versenypályán.
Zsinórban hatodik győzelmükre most is nagy esély mutatkozik, hiszen Lewis Hamilton a második, Valtteri Bottas pedig a harmadik helyről kezdheti meg az 53 körös futamot, nem beszélve arról sem, hogy versenyeken a Mercedes még azokon a pályákon is meggyőzőbben működnek, amelyek a Ferrariknak kedvez. Belgiumban is ezt láthattuk, ahol Leclerc győzelméhez nagyon kellett, hogy Vettel több körön feltartsa Lewis Hamiltont, akinek így már nem volt elég ideje ahhoz, hogy érdemben támadni tudja a monacói versenyzőt.
Mivel most Vettel a két Mercedes mögül fog rajtolni, így nagyon jó esély mutatkozik arra, hogy ezúttal egy akadállyal kevesebbel kell megküzdeniük. Viszont balgaság lenne leírni a negyedik helyről induló Vettelt, aki bármikor képes meglepni a Mercedes versenyzőit, ám a rajt előtt a Mercedesnek most mindenképpen jobb esélyei vannak arra, hogy legyőzzék Leclerc-et.
A két Ezüst Nyíl közül Hamilton pályázik jobb esélyekkel a monzai győzelem megszerésére. A hatodik világbajnoki elsőségére hajtó brit ugyanis 2014 óta csak egyszer nem nyert itt futamot, 2016-ban, de akkor is második lett. Újabb elsőségével pedig az Olasz Nagydíjak legsikeresebb versenyzője lenne hat győzelemmel. Jelenleg ezen a listán Michael Shumacherrel állnak az élen.
Egy dolog miatt viszont a Mercedesnél sem lehetnek nyugodtak, mégpedig a megbízhatóság miatt. Az új 3-as specifikájú motor igencsak megbízhatatlannak tűnik (legalábbis a partnercsapatoknál), ugyanis Belgiumban előbb Perez, majd az időmérőn Kubica alatt is elfüstölt az új motor. A motor megbízhatatlansága miatt például Perez a 2-es erőforrással kezdte meg a hétvégét, mely aztán az időmérőn szintén elfüstölt, így motorcserére kényszerül, mely azt jelenti, hogy ő is csak a mezőny végéról rajtolhat. Ez a gyári csapatnak sem jó hír, akiknek a megbízhatóságra is oda kell majd ügyelniük, pláne a versenynaptár leggyorsabb versenypályáján, ahol a kör 80%-ban állnak a pilóták a gázpedálon.
Emiatt Toto Wolffék akkor sem lehetnek majd nyugodtak, ha az élen fognak autózni, a technika ördöge ugyanis bármikor előbukkanhat...
3. Okoz-e meglepetést a hétvégén remekül teljesítő Renault?
A hétvége meglepetéscsapata kétségkívül a gyári Renault-istálló, akiknek versenyzői a harmadik rajtsorból fogják majd megkezdeni a szezon 14. futamát. Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg ötödik és hatodik rajthelye azért is különleges a franciáknak, mivel a 2007-es Francia Nagydíj óta nem rajtoltak két autóval az első három rajtsorból. Akkor a Giancarlo Fisichella-Heikki Kovalainen páros szintén az ötödik-hatodik rajtkockából kezdték meg a futamot, melyen végül csak Fisichella szerzett három pontot a hatodik helyezésével. (Akkoriban 10-8-6-5-4-3-2-1-es pontrendszer volt érvényben.)
Ricciardo révén Kanadában már egyszer a negyedik rajtkockából is kezdhettek meg egy futamot, viszont a mostani eredmény azért is jött nekik jól, mert két autóval rég vághattak neki egy versenynek ilyen jó körülmények között.
Ne felejstük el, a Renault középmezőnybeli csapat, így őket nem a Mercedeshez, a Ferrarihoz és a Red Bullhoz kell viszonyítani, hanem a többiekhez. Most ezen a hétvégén ők tűnnek a középmezőny legjobb csapatának, s minden esély adva van ahhoz, hogy ezúttal két versenyzővel maximalizálják a pontjaikat. Nekik az elsődleges cél, ha a Red Bullokkal nem tudnak versenyre kelni a hetedik és a nyolcadik hely úgy, hogy előttük egy riválisuk sem végez. Ez azért lenne fontos számukra, hogy megőrizzék esélyüket a konstruktőri bajnokság negyedik helyére, amit jelenleg a McLaren birtokol 82 ponttal, 39 egységgel megelőzve őket a hatodik helyen.
Persze könnyű dolguk nem lesz, mert a hetedik helyen rajtol a McLaren spanyol versenyzője, Carlos Sainz aki idén nem egy alkalommal bizonyította, hogy a versenytempó az egyik legnagyobb erőssége. A Renault korábbi versenyzője pedig igazán megizzaszthatja őket abban, hogy a középmezőny legjobbjai legyenek a monzai futamon.
4. Szerez-e pontot hazai közönség előtt Antonio Giovinazzi?
Nem áll jól Antonio Giovinazzi szénája azt követően, hogy a Belga Nagydíj utolsó körében, a 9. helyen haladva egy buta hibát elkövetve összetörte Alfa Romeóját. A paddockban már felmerültek olyan pletykák, hogy a hétvégi Olasz Nagydíj lesz számára az utolsó, hogyha nem virít valamit.
A hazai pályán versenyző olasz ezt a nyomást is érzékelve eddig nagyon jól versenyzett, s ugyan a Q3-ról végül 2 ezreddel lemaradt, pont csapattársával, Kimi Räikkönennel szemben, de így is a finn időmérőn elért tizedik rajthelyéről fog rajtolni, miután ő váltó- és motorcsere miatt majd csak a bokszutcából fog rajtolni.
Giovinazzinak különösen fontos lesz, hogy most jól szerepeljen, s legalább a legjobb tízbe behozza autóját, különben valóban elkezdhet aggódni ülésének megőrzésével kapcsolatban.
5. Meddig jön előre az utolsó helyről Max Verstappen? És vajon kell-e számolni a Red Bullokkal?
Max Verstappen már a hétvégét megelőzően tisztában volt azzal, hogy a vasárnapi futamot majd csak a mezőny végéről kezdheti meg. Mivel az időmérőn kisebb műszaki hiba hátráltatta, így azon mért kört nem tudott teljesíteni, melynek értelmében az utolsó rajtkocka lett az övé (Räikkönen bokszutcai rajtjának értelmében a 19. hely), így onnan kell most előre verekednie magát.
Pusztán ez a tény azt jelenti, hogy a futam nem fog eseménytelenül lezajlani, hiszen Verstappen már tavaly is többször bizonyította, hogy hiába a mezőny végéről való rajtolás, mindig képes volt olyan teljesítmény elérésére, hogy végül mégis az élemzőnyben fejezze be a futamot. Tavaly előbb az Orosz Nagydíjon szerzett egy ötödik helyezést a tizenkilencedik helyről indulva, majd Austinban ért fel a dobogó ezüst érmes fokára a tizennyolcadik helyről, 1.3 másodperccel Kimi Räikkönen mögött célba érve. Úgyhogy Verstappennel még úgy is számolni kell, hogy most nem az első rajtsorok valamelyikéről fog indulni.
De a kérdés, hogy meddig jöhet innen előre?
Alapesetben azt mondhatnánk, hogy Monza nem a Red Bull felségterülete a motor miatt, csakhogy a harmadik edzésen Verstappen meg tudta mutatni a Honda 4-es specifikációjával, hogy a korábbi évekkel ellentétben, ezúttal nem vaktölténnyel állnak rajthoz. A harmadik gyakorláson csak 32 ezreddel maradt el az edzés legjobbjától, Sebastian Vetteltől.
Ez a korábbi évekhez viszonyítva is minimális különbség, pláne ha csapattársa, Alexander Albon teljesítményét nézzük, aki ugyan a Q3-ban nem tudott mért kört futni, viszont a Q2-ben csak 557 ezreddel kapott ki Hamiltontól, ez pedig a legkisebb különbség, ami volt a hibrid-érában a Red Bull és a leggyorsabb csapat között itt, Monzában.
A Red Bull emellett a korábbi versenyeken megmutatta, hogy ők versenytempóban erősek különösen, így emiatt Verstappennek minden esélye megvan arra, hogy legalább a hatodik helyig előre jöjjön, míg a nyolcadik helyről induló csapattársának, hogy az élmezőnnyel harcoljon a jobbnál jobb pozíciókért.
Összefoglalva: hiába rajtol Verstappen a mezőny végéről, és Albon a nyolcadik helyről, a Red Bull az elmúlt évekkel ellentétben most várhatja versenyképesen a piros lámpák kialvását. Kérdés, hogy ebből vajon mit tudnak kihozni?
+ 1 Lesz-e eső?
A hétvégét megelőzően minden időjárás előrejelzéssel foglalkozó oldal azt jósolta, hogy a vasárnapi futamra eső várható. A legfrisebb előrejelzések viszont száraz futamot jósolnak, de a futam időpontja során azért lehet várni záporokat.
Utoljára 2008-ban rendeztek esős körülmények között Olasz Nagydíjat, azóta az eső rendre elkerülte a monzai versenypályát vasárnap.
Az esőnek talán legkevésbé a Ferrari rajongói nem örülnének, mivel esőben a Mercedes még inkább erősebb, mint ők, ez pedig igencsak az ő malmukra hajtaná a vizet. Viszont esőben a Mercedesnél is jobban bíznak a Red Bullnál, akiknek az autója, főleg Verstappen alatt a Német Nagydíjon különösen jól muzsikált, így egy esetleges csapadékos verseny igencsak segítené őt abban, hogy előre verekedje magát a mezőnyben.
Ha pedig mégsem lenne eső, akkor is egy izgalmas futamra van kilátás, de tény, egy kis csapadék még jobban meg tudná bolondítani az amúgy is izgalmasnak tűnő futamot.
Rajtrács
1. Charles Leclerc (Ferrari)
2. Lewis Hamilton (Mercedes)
3. Valtteri Bottas (Mercedes)
4. Sebastian Vettel (Ferrari)
5. Daniel Ricciardo (Renault)
6. Nico Hülkenberg (Renault)
7. Carlos Sainz (McLaren)
8. Alexander Albon (Red Bull)
9. Lance Stroll (Racing Point)
10. Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo)
11. Kevin Magnussen (Haas)
12. Danyiil Kvjat (Toro Rosso)
13. Romain Grosjean (Haas)
14. George Russell (Williams)
15. Robert Kubica (Williams)
16. Lando Norris (McLaren)
17. Pierre Gasly (Toro Rosso)
18. Sergio Perez (Racing Point)
19. Max Verstappen (Red Bull)
Bokszutcai rajt: Kimi Räikkönen (Alfa Romeo)
Képek: f1.com