Charles Leclerc karrierje negyedik pole pozícióját szerezte meg Monzában, ahol az időmérő Q3-as szakasza kisebb botrányba torkollott azzal, hogy minden versenyző szélárnyékozásra játszott, így többen nem is tudtak elmenni újabb mért körre annak legvégén. Az eredmények nem hivatalosak, ugyanis a versenyigazgatóság az edzést követően jelezte, kivizsgálják a Q3-ban történteket...
Kellemes, napos időben vette kezdetét a 70. Olasz Nagydíj időmérő edzése. Három pilóta vágott úgy neki a 2019-es világbajnokság 14. kvalifikációjának, hogy bárhol is végeznének az edzésen, motorcsere miatt mindenképpen csak a mezőny végéről fognak rajtolni: Max Verstappen, Pierre Gasly és Lando Norris voltak azok, akiknek nem nagyon volt fontos, hogy az időmérőn jól szerepeljenek.
Nem úgy, mint a Ferrariknak!
Az olaszoknak ugyan még matematikailag van esélye a világbajnoki címre, gyakorlatilag már ez rég elúszott, így nekik a nyári szünetet követően csak az a céljuk, hogy minél több győzelmet szerezzenek azokon a pályákon, mely az idei SF90 autójuknak fekszik. Ez Belgiumban összejött, és most hazai közönség előtt nem más lebeg a szemük előtt, mint a duplázás. Ez azért is lenne különösen fontos számukra, mivel 2010 óta egyszer sem sikerült nyerniük a tifósik előtt.
A szabadedzések bizakodással tölthetik el őket, mivel mindhárom edzésen valamelyik versenyzőjük autózta a leggyorsabb köridőt: a pénteki esős-száraz edzéseken Charles Leclerc, a szombati harmadik, már teljesen száraz körülmények között lezajló gyakorláson Sebastian Vettel volt a leggyorsabb 1:20.294-el.
Viszont nem készülhettek túlságosan nyugodtan a kvalifikécióra, mivel a harmadik edzésen Max Verstappen 32 ezreddel (1:20.326), Valtteri Bottas pedig csak 109 ezreddel maradt el tőlük, mely egy igazán izgalmas csatát vetített előre.
Q1
Az időmérő első felvonásában a két Ferrarit leszámítva mindenki a lágy gumikon próbálkozott. Az olaszok a közepes gumikon vágtak neki a kvalifikáció első tizennyolc perces szakaszának.
A Q1-et egy alkalommal piros zászlóval is meg kellett szakítani, 4 és fél perccel annak vége előtt, mivel Sergio Perez Racing Pointja műszaki hiba miatt megállt a Curva Grandéban. Belgium után ismét műszaki hiba hátráltatta tehát a Racing Point mexikói versenyzőjét.
A piros zászló Sebastian Vettelnek jött rosszul, aki a középső szektort elhagyva 152 ezreddel állt jobb idővel, mint az élen álló csapattársa, azonban az edzés félbeszakítása miatt ezt a körét nem fejezhette be. A négyszeres világbajnok ekkor 1:20.378-al a hatodik helyen állt, 252 ezredes lemaradással, vagyis nem nagyon volt veszélyben a továbbjutása, ám a csapata a Q1 végén mégis kiküldte őt a lágy gumikon. Vettel viszont mért kört nem ment a lágyakon, a felvezető körét követően visszahajtott a bokszba.
Az első felvonást végül Charles Leclerc nyerte meg, aki az 1:20.126-os köridejét a közepes gumikon teljesítette, 29 ezreddel megelőzve Nico Hülkenberget (1:20.155) és 30-al Valtteri Bottast (1:20.156), akik már a lágyakon futották idejüket.
Nagyon jól szerepelt Daniel Ricciardo is a másik Renault-val. Az ausztrál versenyzó, Lewis Hamilton mögött az ötödik helyen jutott tovább.
Ugyan Max Verstappennek nem osztott, nem szorzott az, hogy résztvesz-e az időmérőn, mivel mindenképpen a mezőny végéről rajtolna erőforráscsere miatt, azonban a holland a Q1 végén kihajtott egy mért körre, de azt már erőhiány miatt nem fejezte be, s idő nélkül az utolsó helyen zárta a kvalifikációt. Csapattársa, Alexander Albon a hetedik helyen ment tovább, 1:20.382-vel.
Verstappen mellett a két Williams (Russel-Kubica sorrendben), Sergio Perez (tizenhetedik hely) és Romain Grosjean (tizenhatodik hely) esett ki a Q1-ben. Utóbbi versenyző úgy volt kénytelen búcsúzni a kvalifikációtól, hogy csak 168 ezreddel ment lassabb időt, mint dán csapattársa, Kevin Magnussen, aki pedig a tizedik helyen ment tovább.
Sergio Pereznek műszaki hiba miatt nem, de csapattársának, Lance Strollnak sikerült bejutnia a Q2-be a tizenkettedik helyen, ami egyben azt is jelentette, hogy a fiatal kanadai versenyző idén először végzett csapattársa előtt egy időmérő edzésen. Stroll utoljára a 2018-as Mexikói Nagydíj időmérő edzésén sikerült legyőznie aktuális csapattársát (Szergej Szirotkin).
Q2
A középső etapban már mindenki a lágy gumikon volt kint a pályán.
Az első szakaszhoz hasonlóan úgy tűnt, hogy most is Charles Leclerc nevéhez fog fűződni a leggyorsabb köridő 1:19.553-al, azonban a Q2 végén Lewis Hamilton Valtteri Bottas szélárnyékát is kihasználva, 89 ezreddel megelőzte őt, s 1:19.464-el megnyerte a középső szakaszt.
Leclerc így a második helyen jutott be a Q3-ba, míg csapattársa, Sebastian Vettel 1:19.715-ös köridővel a harmadik helyen ment tovább.
A Renault lendülete a Q2-ben is kitartott, aminek ékes jele Daniel Ricciardo negyedik helye volt, aki Bottast és Albont is megelőzte. Csapattársa, Nico Hülkenberg is bejutott a Q3-ba, ő a nyolcadik helyen ment tovább, volt csapattársa, Carlos Sainz mögött.
Lance Stroll nagyon érzi a monzai versenypályát, ugyanis a tavalyi itteni időmérőt követően sikerült ismét bejutnia a Q3-ba. 1:20.498-as köridejével a kilencedik helyen ment tovább, megelőzve Kimi Räikkönent, aki az első gyors körében még a Lesmo 1-ben letért a pályáról. A másodikban már nem hibázott, így a tizedik helyet szerezte meg, csapattársa, Antonio Giovinazzi bánatára, aki két ezreddel maradt el tőle, s így csak tizenegyedik helyen zárta első hazai időmérőjét.
Kevin Magnussennek sem sikerült a bejutnia a Q3-ba, ő kerek egy tizeddel maradt el az utolsó továbbjutó helytől.
Danyiil Kvjat tizenharmadik helyen zárta az időmérőt, aminek nem örült. Főleg azért nem volt elégedett, mivel újdonsült csapattársa, Pierre Gasly egy alkalommal sem tudott neki jó szélárnyékot biztosítani.
A tizennegyedik és a tizenötödik helyen az a Lando Norris és Pierre Gasly végzett, aki a vasárnapi futamot mindenképpen majd a mezőny végéről fogja megkezdeni.
Q3
Ahogyan arra lehetett számítani, a Q3 elején mindenki elkezdett arra taktikázni, hogy valaki mögött szélárnyékot fogjon. Emiatt a felvezető körben folyamatosan mentek a helyezkedések, egyedül Sebastian Vettel volt az, aki ezzel nem törődve inkább ment előre.
Vettel így szélárnyék nélkül 1:19.457-es idővel nyitott, azonban idejét annak ellenére nem vették el, hogys a Parabolica kanyarban négy kerékkel is lecsúszott a pályáról. Ezzel az idővel amúgy sem maradt volna az élen, mivel csapattársa, Charles Leclerc és a két Mercedes is jobbat ment ennél, miközben a pályabírók meglengették a piros zászlót Kimi Räikkönen kicsúszása miatt. Az Alfa Romeo világbajnok versenyzője a Parabolica kanyarban vesztette el uralmát autója felett, ahogy az történt az első szabadedzésen, s háttal a gumifalba csapódott.
Az első mért köröket követően az élen Charles Leclerc állt 1:19.307-es köridővel, de csak 39 ezreddel előzte meg Lewis Hamiltont (1:19.346) és 47-el Valtteri Bottast (1:19.354).
A Q3 végén újra előállt az a helyzet, ami a szakaz elején. Senki sem akart az üres pályán mért kört autózni, mindenki be akart állni valakineka szélárnyéka mögé. Ennek viszont az lett a következménye, hogy csak Carlos Sainz és Charles Leclerc ért fel egy mért körre.. Ez pedig egyben azt is jelentette, hogy a monacói versenyző Bahrein, Ausztria és Belgium után karrierje negyedik pole pozícióját szerezte meg, elsőt a Ferrari hazai pályáján, Monzában.
Mivel a Mercedes versenyzői, Sebastian Vettel és a két Renault sem ért fel mért körre, ez azt jelentette, hogy maradt a korábbi sorrend, így Hamilton-Bottas végzett a második-harmadik helyen, Sebastian Vettel egy véleményes körrel lett a negyedik megelőzve a Renault párosát (Ricciardo-Hülkenberg), akik igazán elégedettek lehetnek a teljesítményükkel.
Ugyan Sainz elment egy mért körre, de így is csak hetedik lett, megelőzve Albont és Strollt, akik viszont mért kör nélkül zárták a Q3-at.
A versenyigazgatóság viszont nem volt megelégedve a látottakkal, különösen azután nem, hogy már tegnap este, a F3-as kvalifikációt követően figyelmeztették a csapatokat, hogyha sokan rámennek a szélárnyékozásra, akkor utólag büntetéseket fognak kiosztani. Az F3-ban emiatt 19 (!) versenyzőt büntettek utólag.
Leclerc pole pozíciója biztosnak mondható, azonban mögötte még változhat a sorrend, ha a versenyigazgatóság úgy véli, hogy tobben a kelleténél lassabban haladtak a felvezető körükben...
Nem hivatalos végeredmény:
Képek: Scuderia Ferrari, Formula-1