Az Albon - Gasly csere

 

Augusztus 12-én, hétfőn ebéd szünetben robbant a bomba: a Red Bull úgy döntött, hogy Alexander Albon váltja az idényben eddig gyengén teljesítő Pierre Gasly-t, aki a thai versenyző helyét veszi majd át a Toro Rossónál az év hátra levő kilenc versenyére.

 

"Alexander Albon csatlakozik a Red Bullhoz Max Verstappen mellé, miközben Pierre [Gasly] visszatér a testvércsapathoz, a Toro Rossóhoz" - állt a Red Bull hivatalos közleményében.

"A Red Bull különleges helyzetben van, ugyanis négy tehetséges versenyzővel rendelkezik a Forma-1-ben, akiket az anyacsapat és a Toro Rosso között oszt el. A Red Bull a következő kilenc versenyen kiértékeli Alex [Albon] teljesítményét, hogy eldöntse ki legyen Max [Verstappen] csapattársa 2020-ban."

A Red Bull ezzel a közleményével sokkolta a Forma-1 világát augusztus 12-én. Pláne azután, hogy a Magyar Nagydíjat követően még úgy nyilatkoztak, hiába Gasly gyenge teljesítménye, az évad végéig megtarthatja ülését. 

A döntés a téren nem meglepő, hogy már áprilisban többen arról nyilatkoztak, hogyha Gasly teljesítménye nem javul rövid időn belül, akkor Danyiil Kvjathoz hasonlóan őt is visszaküldik a Toro Rossóhoz. 

Ugyan a Brit Nagydíjra Gasly-nak sikerült felszívnia magát, ahol az év során először, s mint utólag kiderült utoljára, képes volt úgy versenyezni, ahogyan azt a Red Bull vezetői elvárták volna. Csakhogy ez a tündöklés pünkösdi királyság volt a számára. Az utolsó szöget pedig a Magyar Nagydíjon való nagyon gyenge teljesítménye ütötte bele a koporsójába, ahol nem elég, hogy a pole pozíciót megszerző csapattárstól majd kilenc tizedet kapott, de még a másnapi futamon is 1 körös hátrányban ért célba hozzá képest, ami csapattársak között magyarázhatatlan különbség. 

A Red Bull ezt követően kénytelen volt elgondolkoznia, hogy akkor az utolsó kilenc futamon is adjanak neki esélyt, vagy kockáztatva helyet cseréltetnek az egyik Toro Rossós versenyzővel? 

A csapat az utóbbi mellett döntött.

 

Formula-E helyett végül Forma-1

A lehetőséget pedig végül nem Danyiil Kvjat kapta meg, hanem az az Alexander Albon, aki 1 évvel ezelőtt mégcsak nem is álmodhatott arról, hogy a következő években a Forma-1-ben versenyezhet. Nem azért, mert nem tehetséges, hanem azért, mert mögötte nem volt nagy anyagi támogatottság, emellett ekkor egyik nagy csapat junior akadémiájának sem volt a tagja. Mivel esélye nem sok volt arra, hogy 2019-re a Forma-1-ben üléshez jusson, a Nissan Formula-E-s csapatához írt alá.

Aztán ősszel beindult aztán Albon karrierije! 

Albon útja a Forma-1-ig

Albonra a Red Bull még a gokartos időszakban figyelt fel, akiben nagy potenciált láttak, így azonnal szerződteték a junior akadémiájukra. Csakhogy 2012-ben, mikor megkezdte formaautós karrierjét az nem úgy alakult, ahogyan azt elvárták tőle. Albon nagyon gyengén kezdte formaautós karrierjét, ahol egyszerre indult  a Formula Renault 2.0-ás ás a Formula Renault 2.0 Alps bajnokságban, azonban egyik szériában sem tudott maradandót alkotni. Olyannira nem, hogy rendre a mezőny hátsó felében szerepelt, a két bajnokságban üsszesen szerzett 26 pontot, ami miatt a Red Bullnál jobbnak látták felbontani vele a szerződésüket.

Albon formaautós karrierje ezt követően nem is lendült fel egészen 2016-ig, mikor is a GP3-as bajnoksághoz csatlakozott az ART Grand Prix versenyzőjeként. A brit-thai versenyző csapattársával, Charles Leclerc-kel vívott az egész szezon során a bajnoki címért. Lett is volna sansza megnyerni, csakhogy Abu Dhabibana  fő futamon, a pole-ból indulva ütközött Jack Aitkennel, kiesett a versenyből, ezzel pedig elszálltak a bajnoki esélyei.

A remekül sikerült GP3-as szezont követően 2017-ben már a Forma-2-ben versenyzett, továbbra is az ART Grand Prix színeiben. Bemutatkozó szezonja nem sikerült annyira kiemelkedően. Csak kétszer állt dobogón (kétszer lett második, két sprint versenyen), s ugyan az azeri hétvégét sérülés miatt kihagyta, a bajnokságot 86 pontjával a tizedik helyen zárta.

2018-ban csapatot váltott a szériában, átigazolt a DAMS csapathoz, akiknél az évad második hétvégén, Bakuban megszerezte első Forma-2-es győzelmét. Ezt még további kettő fő futamon aratott győzelem (Brit Nagydíj, Orosz Nagydíj) és egy sprint győzelem (Magyar Nagydíj) követte, s végül 212 pontjával a harmadik helyen végzett George Russell és Lando Norris mögött. Ekkor már biztos volt, hogy két félig-meddig honfitársához hasonlóan 2019-ben ő is a Forma-1-ben folytatja pályafutását.

Miközben a Forma-2-ben egyre jobban versenyzett, rendre hozta a dobogós helyezéseket (az utolsó öt hétvégén tíz futamból ötöt a dobogón zárt), aközben a Forma-1-ben a Red Bullnál igencsak nehéz helyzetbe kerültek a pilótakérdésben. 

A lehetőséget Albonnak Daniel Ricciardo váratlan távozása hozta el. A csapat még úgy ment el 2018-ban nyári szünetre a Magyar Nagydíjat követően, hogy hamarpsan bejelenthetik, hogy 2019-ben is a szokásos Daniel Ricciardo-Max Verstappen párossal fognak rajthoz állni, azonban Ricciardo másként döntött és aláírt a Renault-hoz.

A Red Bull ezzel igen nehéz helyzetbe került. Mivel a hagyományaikon nem akartak változtatni, azaz a csapathohoz csak saját kinevelésű versenyző jöhet, így a Toro Rossótól fel kellett hozniuk azt a Pierre Gasly-t, aki még csak az első teljes szezonját töltötte a faenzai alakulatnál. Azzal már ekkor tisztában voltak Hornerék, hogy a francia versenyzőnek még korai lehet a csapatváltás, de jobb opció híján nem volt választásuk. 

Gasly átigazolásával egy hely megüresedett a Toro Rossónál is, míg a másik, Brendon Hartley ülése igencsak ingatag lábon mozgott, mivel az új-zélandi versenyzőnek nem sikerült huzamosabb ideig hozni azt a teljesítményt, amit vártak tőle, emiatt az évad végén nem is hosszabbítottak vele. 

A Red Bull eredetileg Dan Ticktumot akarta beültetni a Toro Rossóba, csakhogy a balhés brit versenyző hiába kezdte jól a Forma-3-as bajnokságot, a szezon második felére visszaesett, elbukva ezzel a bajnoki címet és a Forma-1-hez szükséges szuperlicensz pontokat. 

A Red Bull elsőszámú jelöltje, akit a Toro Rossóba akart ültetni, elbukott. (Ticktumot eredetileg Hartley helyére akarták hozni, akár már a 2018-as szezon közben olyannyira, hogy először teszteltetni is akarták őt, csakhogy a teszteléshez sem volt elegendő szuperlicensz pontja köszönhetően annak, hogy 2015-ös F4-es incidense miatt több évre eltiltották- melyből végül egy évet kellett letöltenie.) Így viszont ott maradtak majdhogynem hoppon. 

Ekkor viszont elszánták magukat arra a váratlan döntésre, amire senki sem gondolt volna előzetesen: elsőként azt a Danyiil Kvjatot igazolták le, akit 2017-ben az USA Nagydíjat követően végleg menesztettek a Red Bull kötelékéből. Rá nem sokkal később pedig Alexander Albon érkezését jelentették be, akit 2012-ben szintén menesztett egyszer a Red Bull gyenge teljesítményére hivatkozva.

Albon szerződtetése nem volt fáklyásmenet, mivel addigra már szerződésben állt a Nissan Formula-E-s csapatával, így a Red Bullnak első körben innen kellett őt kivásárolnia. A Nissan nem akart a 1996-os születésű versenyző nagy lehetősége útjában állni, így készségesen átengedte őt a Red Bullnak, ezzel pedig eldőlt, hogy a Toro Rosso második ülését ő kapja meg.

 

Nulla tapasztalattal a Forma-1-ben

 

Albon Forma-1-es debütálása már csak azért is volt érdekes, mert a többi újonc versenyzővel ellentétben, ő a 2019-es téli tesztekig még egyetlen egy métert sem teljesített Forma-1-es autóval. 

Pontosan emiatt nem is volt meglepő, hogy az első tesztnapján a barcelonai Circuit de Catalunya pályán egyből kicsúszott a kavicságyba. Ezen hibáján azonban hamar túllendült, és a téli tesztek végéig már egyszer sem vétett olyan komoly vezetői hibát, ami miatt kénytelen volt autón kívül maradnia. Tempójával viszont nem volt gond, mindenki nagyon dicsérte a munkáját.

Ausztráliában, az első Forma-1-es versenyhétvégéje viszont nem indult zökkenőmentesen. Az első edzésen a 2-es kanyarban elvesztette uralmát autója felett és autója elejével, majd hátuljával koccant a gumifallal. Ahogyan az történt a téli teszteken, úgy most is ezután a hibáját követően összeszedte magát, a hétvége hátralevő részében pedig inkább tempójával hívta fel magára a figyelmet. 

Az időmérőn egyből sikerült legyőznie a rutinosabb Kvjatot, megszerezve ezzel a tizenharmadik rajthelyet. Ugyan a futamon végül tizennegyedik lett csak, a következő, Bahreini Nagydíjon viszont már első Forma-1-es pontjait ünnepelhette kilencedik helyezésének köszönhetően.

Kínában megmutatta, hogy milyen felzárkózásokra képes, amivel Helmut Marko figyelmét is felkeltethette: a harmadik edzésen egy vezetői hiba miatt olyannyira összetörte autóját, hogy a kvalifikációt kénytelen volt kihagyni, így a Forma-1 1000, versenyét csak a bokszutcából indulva kezdhette meg. Ezután Albon egy mesteri versenyzéssel, több szép előzést bemutatva végül feljött a tiezdik helyre, megmutatva azt, hogy valóban tehetésges pilótáról beszélünk az ő nevében.

Monacóban először sikerült bekerülnie az időmérő Q3-as szakaszába, ahol a tizedik rajthelyről indulva végül nyolcadik lett, addigi legjobb eredményét megszerezve ezzel.

Albon ezt követően a Német Nagydíjon hívta fel magára a figyelmet, azon a versenyen, ahol végül mindenki csapattársa, Danyiil Kvjat dobogós helyezéséről beszélt. 

A thai versenyző életében először vezetett esős körülmények között Forma-1-es autóval, ám ez abszolút nem látszott meg a pályán nyújtott teljesítményén. Nagyon profin vezetett, és a verseny egy pontján a negyedik helyen haladva támadta a dobogós helyért Lewis Hamiltont! Azonban a támadási kísérlete olyannyira nem volt sikeres, hogy ezzel végül több pozíciót nyert, mint vesztett, de akkor és ott ő is úgy érezte meg kell próbálkoznia az előzéssel. Ez abban a körben volt, mikor csapattársa, az akkor még kilencedik helyen álló Danyiil Kvjat a bokszba hajtott slick gumikért, ami végül a dobogós eredményét is meghozta számára. Albon  a futamot végül a hatodik helyen zárta, eddigi Forma-1-es pályafutása legjobb eredményét szállítva ezzel. Ez az eredmény más miatt is fontos volt, ugyanis az itt nyújtott parádés teljesítménye volt az, ami miatt Helmut Markóék egyáltalán elgondolkozhattak arról, hogy őt kellene megpróbálni a Red Bullnál.

A Magyar Nagydíjon (ahol a második edzés ki kellett hagynia, mivel egy vezetői hiba miatt öszsetörte autóját) ismét bizonyított, mikor is Danyiil Kvjattal az év egyik legszebb párharcát mutatták be, mikor is több kanyaron keresztül egymás mellett haladtak, végig tisztelve a másikat. Ezt a párharcot ugyan elbukta, de végül így is ő ért célba előrébb, a tizedik helyen.

 

Miért pont Albon?

 

 

Az nem volt meglepő, hogy a Red Bull végül visszafokozta Gasly-t a Toro Rossóba, erre lehetett számítani korábban is, az viszont sokkal inkább volt az, hogy azzal az Alexander Albonnal cseréltek helyet, aki 2019-ig még nem is vezetett Forma-1-es autót!

Pontosan ezért a Red Bull most nagy rizikót vállal, mert mióta a Toro Rossótól kerülnek fel a Red Bullhoz versenyzők, soha senki nem kapta meg a Red Bull ülését olyan kevés tapasztalattal, mint most Albon. Vettel 27, Ricciardo 51, Kvjat 19, Verstappen 23, Pierre Gasly pedig 26 futammal a háta mögött kapta meg a Red Bulltól az esélyt, addig Albon 12 verseny után..

Pontosan emiatt óriási rizikó Albon előléptetése. Kvjatot és Gasly-t bevallottan is túl korainak találták ahhoz, hogy a Red Bullhoz szerződteték, emiatt pedig picit érthetetlen is Albon ilyen korai előléptetése.

Ugyan a szerződése jelenleg csak az év utolsó kilenc futamára szól, így ha nem válna be, akkor legfeljebb visszaültetnék a Toro Rossóba, ami egy másik érdekes témát vett fel, de először is, nézzük mik voltak azok a tényezők, amik Albon mellett szóltak.

Az első ok mindenképpen a gyors alkalmazkodó készsége. Albon annak ellenére, hogy idén vezetett először Forma-1-es autót nagyon profin versenyez. Újonc hibája ugyanúgy megvannak, mint mindenkinek, azonban a hibáit rendre helyrehozza egy-egy erős versenyzéssel, mint tette azt Kínában és Magyarországon, ahol egyaránt pontot szerzettt azt követően, hogy az egyik edzésen összetörte autóját.

A másik ok az egy körös tempója. Albon hamar ráérzett a Forma-1-es autók vezetésére, erre pedig nagyon jó példa az időmérőn nyújtott tempója. Az eddigi tizenegy kvalifikáció, ahol mind a ketten résztvettek Kvjattal (Kínában az autótörés miatt nem tudott) az alapján 6:5-re nyert úgy, hogy Kanadában még 4:2-re Kvjat vezetett. A nyári szünet előtti utolsó öt hétvégén négyszer Albon bizonyult a gyorsabbnak, egyedül Németországban kapott ki, akkor is csak 183 ezreddel. Egy szóval, Albon egy körön igencsak gyorsnak tűnik.

 

Albon és Gasly a Német Nagydíjon már összecsapott egymással, abból a párharcból végül Gasly jött ki vesztesen, ráadásul egy előzési kísérlet során nekiment ellenfelének

 

A harmadik ok, és egyben talán a legfőbb indok, ami végül Albon mellett szólt Gasly-val szemben, az a versenyen nyújtott teljesítménye. Ha azt mondjuk, hogy Albon jól tud menni egy körön, akkor ez elmondható a versenyen mutatott teljesítményére is. Az év eddigi tizenkét versenyén azt is megmutatta, hogy mennyire jól tud forgalomban autózni, ha kell képes előzni is, ami Helmut Marko szerint Gasly legnagyobb gyengesége.

"Gasly-nak problémái vannak a forgalomban való autózással, mivel veszíti a helyezéseket, és előzni sem szeret, erre pedig reagálnunk kellett, ezért adjuk meg az esélyt Albonnak még a szezon vége előtt" - nyilatkozta Marko az Auto Bildnek,

Amit Marko nagyon hiányolt Gasly-ban az viszont úgy tűnik megvan Albonban, aki az év során nem egyszer bizonyította, hogy forgalomban mennyire jól tud helyezkedni. Egyedül Lewis Hamilton elleni csatából nem jött ki jól, de azt leszámítva Albon nagyon ügyes az egymás elleni párharcokban. 

 

Mire megy Albon Verstappen ellen?

 

 

A kérdés viszont, hogy Albon ennek ellenére mennyire tudja majd megállni a helyét a Red Bullnál, amellett a Max Verstappen mellett, aki idén világbajnoki formában vezet. 

Gasly-nak idén nagyon nem ment a Red Bullnál, nem tudott alkalmazkodni az RB15-ös autóhoz, így elsődlegesen Albonnak az fogja az első nehézséget jelenti, hogy ő mennyire tud kezesen bánni az idei autóval. Ha képes a Toro Rosso idei autóhoz hasonlóan magabiztosan elvezetni az autót, akkor már jó helyzetben van, mert így sokkal inkább ki fogja tudni magából autózni a maximumot, ami elődjének nem ment.

A Red Bullnál nem várják el tőle, hogy Verstappen szintjét egyből hozza, neki sokkal inkább azt a szintet kell hoznia, amit Gasly-tól vártak, de neki nem sikerült. Ha ezt sikerül hoznia, akkor azzal a 2020-as ülését is elintézheti.

A Red Bullnál bíznak ebben, mivel az autójuk már van most olyan erős, hogy a konstruktőri második helyet megszerezzék vele, de ehhez az is kell, hogy Verstappen mellett a másik pilótájuk is sok pontot szerezzen. Gasly e téren csúnyán elmaradt a várakozásoktól, hiszen Verstappen 181 egységével szemben csak 63-at szerzett, öt ponttal megelőzve azt a Carlos Sainzot, aki lényegesen gyengébb autóval versenyez. Ennek okán, autójuk hiába tűnik már összességében jobbnak, mint a Ferrari, a konstruktőri bajnokságban mégis 44 pontos lemaradással vannak hozzájuk képest.

A csapatnál pedig ezért is kellett meglépniük a cserét, mert Gasly a Brit Nagydíjat leszámítva egyszer sem mutatott olyan teljesítményt, amire építkezhetnek. Ezt csak tetézte, hogy Ausztriában majd nálunk is kört kapott Verstappentől. 

A Red Bullnál most abban bíznak, hogy Albon ennél sokkal jobb teljesítményre lesz képes, aki azután, hogy 1 évvel ezelőtt még a Forma-1-ről is letett, most egy olyan autóban fog versenyezni, amivel reálisan a dobogóra is esélyes lesz. Igen nagy mélyvízbe dobják most úgy, hogy úszni is csak most tanult meg, de ha ezt képes lesz túlélni, akkor igen szép jövő várhat rá a Forma-1-ben.

Csak nehogy túl mély legyen számára  a víz...

 

Forrás: planetf1.com, redbullracing.redbull.com

Képek: f1.com, redbullracing.redbull.com

Autosport Racing

Friss topikok

Címkék

70. Évforduló Nagydíj (10) Abu Dhabi Nagydíj (4) Alexander Albon (59) Alfa Romeo (19) AlphaTauri (20) Amerikai Nagydíj (3) Antonio Giovinazzi (14) Artem Markelov (3) ART Grand Pirx (5) Aston Martin (1) Ausztrál Nagydíj (1) Azeri Nagydíj (5) Bahreini Nagydíj (2) Baku (4) Baumgartner Zsolt (1) Belga Nagydíj (11) Beszámoló (3) Brazil Nagydíj (6) Brit Nagydíj (13) Callum Ilott (31) Carlin (2) Carlos Sainz (46) Charles Leclerc (80) Christian Lundgaard (21) DAMS (4) Daniel Ricciardo (41) Danyiil Kvjat (14) Dan Ticktum (21) Eifel Nagydíj (3) Elemzés (1) Emilia Romagna Nagydíj (1) Értékelő (4) Esteban Ocon (24) Felipe Drugovich (10) Felipe Massa (2) Felvezetés (2) Fernando Alonso (3) Ferrari (23) Főfutam (7) Forma-1 (107) Forma-2 (37) Francia Nagydíj (4) Futam (16) George Russell (37) Gondolatok (1) Guanyu Zhou (16) Haas (21) Hamilton (1) Hitech Grand Pirx (6) Holland Nagydíj (1) Honda (3) Időmérő edzés (36) Jackes Hughes (1) Jack Aitken (6) Jakes Hughes (1) Japán Nagydíj (5) Jehan Daruvala (6) Jenson Button (1) Jüri Vips (9) Kanadai Nagydíj (4) Kevin Magnussen (13) Kibeszélő (1) Kimi Räikkönen (29) Kínai Nagydíj (1) koronavírus (1) Lance Stroll (37) Lando Norris (41) Leclerc (1) Lewis Hamilton (110) Liam Lawson (1) Louis Deletraz (8) Luca Ghiotto (11) Magyar Nagydíj (19) Marcus Armstrong (10) Marino Sato (2) Max Verstappen (99) McLaren (42) Mercedes (95) Mexikói Nagydíj (5) Michael Schuamcher (3) Mick Schumacher (31) Monaco (2) Monacói Nagydíj (2) MP Motorsport (4) Mugello (3) Német Nagydíj (2) Nicholas Latifi (12) Nico Hülkenberg (25) Nico Rosberg (2) Nikita Mazepin (15) Nobuharu Matsushita (4) Olasz Nagydíj (12) Orosz Nagydíj (8) Osztrák Nagydíj (6) Pierre Gasly (48) Pirelli (2) Portugál Nagydíj (1) Prema Racing (9) RaceCoffee (6) Racing Point (45) Red Bull (86) Renault (41) Robert Kubica (3) Robert Shwartzman (28) Romain Grosjean (19) Roy Nissany (8) Saját vélemény (4) Scuderia Ferrari (59) Sean Gelael (2) Sebastian Vettel (86) Sergio Perez (35) Spanyol Nagydíj (14) sprintfutam (7) Stájer Nagydíj (8) statisztikák (3) szabadedzés (19) Szingapúri Nagydíj (3) Teszt (5) The Next Generation (6) Toro Rosso (12) Toszkán Nagydíj (6) Uni-Virtuosi (5) Valtteri Bottas (93) Vettel (2) Vietnámi Nagydíj (1) What iF1 (2) Williams (21) Yuki Tsunoda (21) Címkefelhő
süti beállítások módosítása