Kettős Red Bull siker a csonka második edzésen

 

Pierre Gasly volt a leggyorsabb a 34. Magyar Nagydíj pénteki második szabadedzésén, ahol a pilóták előbb Alexander Albon balesete, majd a megérkező eső miatt nem tudtak teljes körű programot végezni.

 

Maradt a felhős égbolt a Magyar Nagydíj második szabadedzésére is. A levegő hőmérséklete 23, a pályáé 32 Celsius-fok volt a 15 órakor kezdetét vevő tréning kezdetén.

Az eső borítékolható volt a gyakorlás során, emiatt a csapatok rögtön kiküldték a pályára pilótáikat, hogy az eső megérkezéséig minél több kört tudjanak megtenni. 

Elsőként az első edzést motorprobléma miatt kihagyó Valtteri Bottas hagyta el a bokszutcát, akinek különösen fontos volt, hogy minél több kört tudjon megtenni a Hungaroringen.

A Mercedes finn versenyzőjének azonban sok lehetősége nem volt, mert alig, hogy megkezdődött a tréning, meglengették a piros zászlót, miután a Toro Rosso thai versenyzője, Alexander Albon az utolsó kanyarban a gumifalba csapódott. Albon a kanyar bejáratánál rátette a fűre Toro Rossóját, emiatt csúszott ki a pályáról. A csúnya baleset ellenére a pilóta sértetlenül szállt ki az autóból, szerelőire viszont nagy munka vár a holnapi napig.

 

 

A magyar pályabírók gyors munkájának köszönhetően, alig 5 perc szünetet követően folytatódhatott az edzés, azonban a pilóták negyed órán át élvezehtték a száraz aszfaltcsíkot, ugyanis elkezdett esni az eső.

Ekkor még nem komoly intenzítással, pont annyira, hogy a száraz pályás gumikkal már ne lehessen érdemi köridőt autózni, de még az intermediate gumikkal sem lehetett körözni, ugyanis a pálya túlságosan száraz volt még a zöld olfalfalú gumikhoz. Így ha ezen keveréken ki is gurultak a pályára a versenyzők, azonban egyből jöttek is vissza a bokszba.

Az első óra végén Carlos Sainzék megpróbáltak ismét slick gumikon körbe menni a pályán, azonban az eső pont ekkor kezdett el rázendíteni. "Jobban esik, mint korábban" - jelezte Sainz a rádión, majd bejött a bokszba.

 

 

Valóban jobban esett az eső, ami inkább a nézőknek jött jól, mert így a csapatok felmerték rakni autóikra az intermediate gumikat, így az utolsó fél órában ismét ellepték a Forma-1-es autók a Hungaroring 4381 méter hosszú aszfaltcsíkját.

A piros zászló és eső miatti csonka edzést a Red Bull versenyzői nyerték meg, Pierre Gasly és Max Verstappen sorrendben. Az idén második edzését megnyerő Gasly a lágy gumikon autózott 1:17.854-es köridővel végzett az élen, 55 ezreddel megelőzve csapattársát, aki az 1:17.909-es idejét a közepes gumikon teljesítette.

A két Red Bull mögött a harmadik helyen Lewis Hamilton végzett 1:17.995-el, mely időt a legkeményebb keverékű gumikon értékesítette, közel két tizedet adva Bottasnak, aki a közepes gumikon futott egy 1:18,184-es időt.

Daniel Ricciardo 1:18.597-el az ötödik legjobb köridőt autózta meg, megelőzve az Alfa Romeós Kimi Räikkönent, és a Ferrari monacói tehetségét, Charles Leclerc-et.

A legjobb tízbe még Nico Hülkenberg, Antonio Giovinazzi és Danyiil Kvjat fért be, akik között csak 65 ezredmásodperc volt a különbség.

Az első edzést még a harmadik helyen záró Sebastian Vettel most csak a tizenharmadik időt (1.19.254) érte el a kemény keverékű gumikon. 

Ami a Ferrariknak jó hír lehet, hogy a csapat az első edzésen elégedett volt az idehozott fejlesztésekkel, így azok mind Leclerc, mind Vettel autóján fentmaradnak a hétvége további szakaszában.

Alexander Albon mellett nem volt jó edzése Lando Norrisnak, aki hidraulikai hiba miatt tudott csak 5 kört tudott teljesíteni a második tréningen.

 

 

Képek: Aston Martin Red Bull Racing, Formula 1 

Autosport Racing

Friss topikok

Címkék

70. Évforduló Nagydíj (10) Abu Dhabi Nagydíj (4) Alexander Albon (59) Alfa Romeo (19) AlphaTauri (20) Amerikai Nagydíj (3) Antonio Giovinazzi (14) Artem Markelov (3) ART Grand Pirx (5) Aston Martin (1) Ausztrál Nagydíj (1) Azeri Nagydíj (5) Bahreini Nagydíj (2) Baku (4) Baumgartner Zsolt (1) Belga Nagydíj (11) Beszámoló (3) Brazil Nagydíj (6) Brit Nagydíj (13) Callum Ilott (31) Carlin (2) Carlos Sainz (46) Charles Leclerc (80) Christian Lundgaard (21) DAMS (4) Daniel Ricciardo (41) Danyiil Kvjat (14) Dan Ticktum (21) Eifel Nagydíj (3) Elemzés (1) Emilia Romagna Nagydíj (1) Értékelő (4) Esteban Ocon (24) Felipe Drugovich (10) Felipe Massa (2) Felvezetés (2) Fernando Alonso (3) Ferrari (23) Főfutam (7) Forma-1 (107) Forma-2 (37) Francia Nagydíj (4) Futam (16) George Russell (37) Gondolatok (1) Guanyu Zhou (16) Haas (21) Hamilton (1) Hitech Grand Pirx (6) Holland Nagydíj (1) Honda (3) Időmérő edzés (36) Jackes Hughes (1) Jack Aitken (6) Jakes Hughes (1) Japán Nagydíj (5) Jehan Daruvala (6) Jenson Button (1) Jüri Vips (9) Kanadai Nagydíj (4) Kevin Magnussen (13) Kibeszélő (1) Kimi Räikkönen (29) Kínai Nagydíj (1) koronavírus (1) Lance Stroll (37) Lando Norris (41) Leclerc (1) Lewis Hamilton (110) Liam Lawson (1) Louis Deletraz (8) Luca Ghiotto (11) Magyar Nagydíj (19) Marcus Armstrong (10) Marino Sato (2) Max Verstappen (99) McLaren (42) Mercedes (95) Mexikói Nagydíj (5) Michael Schuamcher (3) Mick Schumacher (31) Monaco (2) Monacói Nagydíj (2) MP Motorsport (4) Mugello (3) Német Nagydíj (2) Nicholas Latifi (12) Nico Hülkenberg (25) Nico Rosberg (2) Nikita Mazepin (15) Nobuharu Matsushita (4) Olasz Nagydíj (12) Orosz Nagydíj (8) Osztrák Nagydíj (6) Pierre Gasly (48) Pirelli (2) Portugál Nagydíj (1) Prema Racing (9) RaceCoffee (6) Racing Point (45) Red Bull (86) Renault (41) Robert Kubica (3) Robert Shwartzman (28) Romain Grosjean (19) Roy Nissany (8) Saját vélemény (4) Scuderia Ferrari (59) Sean Gelael (2) Sebastian Vettel (86) Sergio Perez (35) Spanyol Nagydíj (14) sprintfutam (7) Stájer Nagydíj (8) statisztikák (3) szabadedzés (19) Szingapúri Nagydíj (3) Teszt (5) The Next Generation (6) Toro Rosso (12) Toszkán Nagydíj (6) Uni-Virtuosi (5) Valtteri Bottas (93) Vettel (2) Vietnámi Nagydíj (1) What iF1 (2) Williams (21) Yuki Tsunoda (21) Címkefelhő
süti beállítások módosítása