33. Osztrák Nagydíj - Mire figyeljünk a futamon?

A hétvége eddigi alakulása, és az eddigiektől szokatlan rajtrács egy nagyszerű futamot vezet fel nekünk. Nézzük is meg, hogy mik azok a dolgok, kik azok a pilóták, akikre a 71 körös Osztrák Nagydíj során figyelnünk kell.

 

1. Ezúttal összejön Charles Leclerc-nek és a Ferrarinak a futamgyőzelem?

 

Charles Leclerc karrierje és idei második pole pozícióját szerezte meg az időmérőn. Az első rajtkocka és a Ferrari egész hétvégén mutatott tempója alapján azt lehetne mondani, hogy a futam legnagyobb esélyese ő lesz, azonban nem olyan rég volt a Bahreini Nagydíj!

Akkor a monacói versenyző szintén a pole pozícióból startolva sokáig vezette a futamot, míg nem egy műszaki hiba el nem bukta azt, és csak a két Renault kiesése miatti biztonségi autó mentette meg attól, hogy a dobogóról is lecsússzon.

Azóta a Ferrari egyszer jár közel a győzelemhez, még pedig Kanadában, ahol ugyan Vettelt első helyen intették le, de egy öt másodperces időbüntetés miatt végül második lett. Emiatt Leclerc mellett a Ferrari is győzelem nélkül áll a bajnokságban, ám most szinte minden esély adva ahhoz, hogy a 2018-as USA Nagydíj után ismét nyerjenek. 

Leclerc a Red Bull Ringet a korábbi években is nagyon érezte, hiszen a GP3-ban, majd a Forma-2-ben is szerzett itt pole pozíciót, és akkor mind a két edzés elsőségét sikerült futamgyőzelemre váltania. Most is ez a cél számára, amit ha sikerülne teljesíteni, akkor az nemcsak a Ferrari idei első futamgyőzelmét jelentené, hanem önmaga Forma-1-es karrierjének az első sikerét is! Emiatt mindenképpen érdemes lesz követni Charles Leclerc teljesítményét a futamon.

 

2.  Összejön a Honda első futamgyőzelme a visszatérésük óta?

 

Mióta a Honda 2015-ben visszatért motorgyártóként a Forma-1-be, azóta egyszer sem, vagy legalábbis egy alkalommal nyílt esélyük arra, hogy megszerezzék első futamgyőzelmüket a hibrid-korszakban.

A Honda utoljára 2006-ban, a Magyar Nagydíjon ünnepelhetett futamgyőzelmet, még azokban az időkben, mikor gyári csapatként szerepeltek a Forma-1-ben. Akkor az a siker azért is volt emlékezetes, mert az őrült Magyar Nagydíjat az a Jenson Button nyerte meg, akinek az volt karrierje első király kategóriás sikere.

Verstappen az időmérőn nagyszerúen teljesített, harmadik helyezése is egyben a Red Bull legjobb itteni eredménye votl, ám azzal, hogy Hamiltont megbüntették, azzal pedig feljöttek az első rajtsorba, amire a Honda részéről utoljára a 2006-os San-Marinói Nagydíjon volt példa. Azt pedig mondani sem kell, hogy a Red Bull a hazai pályáján első ízben kezdheti meg a futamot az első rajt sorból indulva. Ez pedig igen jó esélyt nyújt nekik ahhoz, hogy Verstappennel megismételjék a tavalyi eredményüket, mikor is megnyerték a futamot. Akkor a holland versenyző a negyedik rajthelyről aratott győzelmet.

Verstappen utoljára a 2018-as Mexikói Nagydíjat kezdhette meg az első rajtkockából, akkor szintén sikerült nyernie, ami most is a holland versenyző legfőbb célja, pláne úgy, hogy majdhogynem hazai versenypályán versenyez, olyan sok holland szurkoló szorít neki a helyszínen.

Amire érdemes lesz figyelni, az Leclerc és Verstappen összecsapása, hogy végre összejön-e? A futamnak csak jót tenne, ha a jövő két nagy sztárja nyílt sisakos csatát tudna vívni egymással.

 

Charles Leclerc és Max Verstappen a tegnapi időmérőt követően, és 7 évvel ezelőtt, mikor még mindketten gokartoztak

 

3. Lesz-e rekrodbeállítás a Mercedesnél?

 

Ha van rekord, amit eddig a Mercedesnek még beállítani sem sikerült, akkor az a zsinórban elért futamgyőzelmek száma. Ebben jelenleg a McLaren vezet 11 futamgyőzelemmel, melyet az 1988-as szezonban teljesítettek.

A Mercedes eddig kétszer is nagyon közel került a beállításához 2016-ban, azonban a tízről már nem sikerült tizenegyre lépniük. Előbb a Spanyol Nagydíjon ment bele Rosberg és Hamilton egy buta ütközésbe, mely mindkettőjük kiesését jelentette, majd a Malajziai Nagydíjon előbb Vettel forgatta meg Rosberget a rajtnál, míg a futamot sokáig vezető Hamiltont egy motorhiba akadályozta meg a történelmi győzelem megszerzésében. (Érdekesség, mindkét futamon végül egy Red Bullos pilóta aratta le a babérokat. Spanyolországban Verstappen, Malajziában pedig Ricciardo.) 

Most ismét ott állnak a rekord beállításának kapujában, azonban a futamot csak a második rajtsorból kezdheti meg a Bottas-Hamilton páros, miután utóbbi versenyzőt három helyes hátra sorolást kapott Kimi Räikkönen feltartásáért.  

Ám így sem esélytelen a helyzetük, de ha meg akarják szerezni a tizenegyedik futamgyőzelmet, akkor sokkal nehezebb dolguk lesz, mint volt a Francia Nagydíjon. Charles Leclerc egész hétvégén nagyon meggyőzően teljesít a Ferrarival, és még ott Max Verstappen is, akit nagyon hajtja, hogy végre megszerezze idei első futamgyőzelmét.

 

4. Meddig jöhet előre Sebastian Vettel?

 

 

Az Osztrák Nagydíj legnagyobb vesztese egyértelműen Sebastian Vettel volt, aki egy műszaki hiba (motor pneumatikus rendszere hibásodott meg) nem tudott rajhoz állni az időmérő Q3-as szakaszában. 

Vettel joggal lehetett csalódott, mivel a Ferrari tempója megvolt ahhoz, hogy legalább az első rajtsorba kvalifikálja magát. Leclerc-et lehet ő sem tudta volna legyőzni, ugyanis a monacói csapattársa egész hétvégén egy picivel meggyőzőbbnek tűnt nála, de a második rajthely mindenképpen meglehetett volna a számára.

Így viszont csak tizedik lett az időmérőn, és Magnussen váltócseréje miatt ugyan a kilencedik helyről startolhat, így sem lesz egyszerű dolga, ha legalább a dobogóra fel szeretne férni.

A Ferrari hétvégéi tempója alapján meg lenne rá aze sélye, azonban a kilencedik helyen kisebb gumi hátrányban is van, mivel Leclerc-kel hasonlóan, a Q2-ben ő is a lágy gumikon teljesítette a mért körét, aminek értelmében neki is ezeken a gumikon kell elrajtolnia. Az majd csak a futamon fog kiderülni, hogy ez mennyire is jelenthet neki hátrányt.

Egyébként Vettelnek nem új dolog, hogy a Ferrarival a középmezőnyből kell megkezdenie az Osztrák Nagydíjat. 2016-ban váltócsere miatt rajtolhatott csak a kilencedik helyről, 2018-ban pedig Sainz feltartása miatt kapott egy három helyes hátrasorolást, akkor a hatodik helyről jött fel a harmadikig.

Vajon most is sikerült feljönnie a dobogós helyezésig, vagy az ötödik-hatodik hely lehet a maximum számára?

 

5. Lando Norris beálíltja bahreini hatodik helyezését, vagy ezúttal meg is dönti?

 

Nem túlzás kijelenteni, hogy a McLaren 19 éves tehetsége idén szabályosan berobbant a Forma-1-be! Zsinórban második alkalommal kezdhet meg egy futamot az ötödik rajthelyről indulva (bár egy ideig úgy tűnt Hamilton büntetése miatt negyedik lesz, de aztán az FIA újra számolta magát).

Az egy héttel ezelőtti Francia Nagydíjon sokáig nagyon jól tartotta magát, és csak a hidraulikai meghibásodás miatt nem tudott beérni végül a hetedik helyen. Emiatt csapata és maga Norris is abban bízik, hogy egy nyugodt versenye lesz, ahol a cél a sok pont szerzése mellett az is lehet, hogy sikerüljön legalább beállítani a bahreini hatodik helyezését, vagy ha van rá lehetőség, akkor meg is dönteni azt.

 

 

Az előtte rajtoló pilótákkal szemben papíron nincs sok esélye, ám a rajtnál mindenképpen gumi előnyben lesz az előle induló két Mercedesekkel és Verstappennel szemben, így akár meg is lepheti őket a rajtot követően.

Norrisra mindenképpen érdemes lesz odafigyelni, ahogyan csapattársára, Carlos Sainzra is, aki ugyan csak a 19. helyről indulhat erőforrás elemek cseréje miatt, azonban a McLaren tempója megvan ahhoz, hogy onnan is feljöjjön a legjobb tízbe, pláne egy olyan pályán, mint a Red Bull Ring, ahol a pálya önmagában is sok előzési lehetőséget ad, nem beszélve a három DRS-zónáról!

 

6. Az Alfa Romeók nagy hétvégéje lehet a mostani?

 

Az Osztrák Nagydíj talán egyik meglepetése az Alfa Romeók nagyszerű teljesítménye, különösen ha a teljesítményüket a Spanyol Nagydíjtól nézzük. 

Már a múlt hétvégi Francia Nagydíjon lehetet érzékelni, hogy a csapatnak sikerült a helyes irányba elindulniuk az idei autójukkal. Akkor előbb Antonio Giovinazzi kvalifikálta magát a tizedik helyre, ám sajnálatos módon a futama már nem alakult ennyire jól, és csak tizenhatodik lett. A csapat viszont így sem távozott üres kézzel, ugyanis Kimi Räikkönen révén sikerült megszerzeniük a hetedik helyet, beállítva ezzel idénybeli léegjobb helyezésüket.

Most is egy hasonlóan jó verseny elé néznek, sőt! Idénybeli legjobb rajtpozícióiból, azaz a hatodik-hetedik rajthelyről várhajták majd a piros lámpák kialvását, így minden adva nekik ahhoz, hogy az év során első ízben szerezzenek mindkét versenyzőjükkel pontokat. 

A pontszerzés különösen Antonio Giovinazzinak jelentene sokat, aki idén a két Williams mellett egyedüliként nem szerzett pontot. A hétvégén eddig mutatott tempó és eredmények alapján a pontszerzésre minden lehetőség adva van. 

Givonazzi egyébként a 2010-es Dél-Koreai Nagydíj után szerezne először pontot Olaszország számára. Akkor Vitantonio Liuzzi ért céba a hatodik heyen az esős versenyen, a Force Indiával.

 

 

+1 Okoznak-e további gondokat a sárga kerékvetők?

 

A pénteki nap egyik fő témáját a sárga kerékvetők adták. Többen is panaszkodtak miatta, mivel ha egy pilóta rossz szögben találta el, akkor azzal megsértette a vezetőszárnyát.

Chrisitan Horner még úgy fogalmazott a pénteki napot követően, hogy a kerékvetők csak nekik 250 ezer eurós kárt okozott.

De nemcsak az ő autójukat sértette meg a magas kerékvetők, szinte az összes csapatnál kellett legalább egyszer vezetőszárnyat cserélni.

A tegnapi iődmérőt sem úsztuk meg szárnycsere nélkül: előbb Stroll autóján kellett cserélni a Q1 során, majd a Q2-ben ROmain Grosjean vezetőszárnya is megsérült az utolsó kanyarban. 

Ha egy versenyző egy picit is letér a pályáról és eltalálja a sárga kerékvetőt, akkor a szárnsérülés szinte garantált. Emiatt különösen oda kell figyelniük a versneyzőknek, hogy a pálya határin belül legyenek, ha nem, akkor a futam során során is láthatunk pár szárnycserét.

 

Rajtrács

 

1. Charles Leclerc (Ferrari)

2. Max Verstappen (Red Bull)

3. Valtteri Bottas (Mercedes)

4. Lewis Hamilton (Mercedes) *1

5. Lando Norris (McLaren)

6. Kimi Räikkönen (Alfa Romeo)

7. Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo)

8. Pierre Gasly (Red Bull)

9. Sebastian Vettel (Ferrari)

10. Kevin Magnussen (Haas) *2

11. Romain Grosjean (Haas)

12. Daniel Ricciardo (Renault)

13. Sergio Perez (Racing Point)

14. Lance Stroll (Racing Point)

15. Nico Hülkenberg (Renault) *3

16. Danyiil Kvjat (Toro Rosso)

17. Robert Kubica (Williams)

18. Alexander Albon (Toro Rosso) *4

19. Carlos Sainz (MClaren) *4

Bokszrajt

George Russell

*1 = 3 helyes rajtbüntetés feltartás miatt

*2 = 5 helyes rajtbüntetés váltócsere miatt

*3 = 5 helyes rajtbüntetés motorcsere miatt

*4 = erőforrás elemek cseréje miatt mezőny végéről kell indulniuk

 

Képek: f1.com, Formula 1 

Autosport Racing

Friss topikok

Címkék

70. Évforduló Nagydíj (10) Abu Dhabi Nagydíj (4) Alexander Albon (59) Alfa Romeo (19) AlphaTauri (20) Amerikai Nagydíj (3) Antonio Giovinazzi (14) Artem Markelov (3) ART Grand Pirx (5) Aston Martin (1) Ausztrál Nagydíj (1) Azeri Nagydíj (5) Bahreini Nagydíj (2) Baku (4) Baumgartner Zsolt (1) Belga Nagydíj (11) Beszámoló (3) Brazil Nagydíj (6) Brit Nagydíj (13) Callum Ilott (31) Carlin (2) Carlos Sainz (46) Charles Leclerc (80) Christian Lundgaard (21) DAMS (4) Daniel Ricciardo (41) Danyiil Kvjat (14) Dan Ticktum (21) Eifel Nagydíj (3) Elemzés (1) Emilia Romagna Nagydíj (1) Értékelő (4) Esteban Ocon (24) Felipe Drugovich (10) Felipe Massa (2) Felvezetés (2) Fernando Alonso (3) Ferrari (23) Főfutam (7) Forma-1 (107) Forma-2 (37) Francia Nagydíj (4) Futam (16) George Russell (37) Gondolatok (1) Guanyu Zhou (16) Haas (21) Hamilton (1) Hitech Grand Pirx (6) Holland Nagydíj (1) Honda (3) Időmérő edzés (36) Jackes Hughes (1) Jack Aitken (6) Jakes Hughes (1) Japán Nagydíj (5) Jehan Daruvala (6) Jenson Button (1) Jüri Vips (9) Kanadai Nagydíj (4) Kevin Magnussen (13) Kibeszélő (1) Kimi Räikkönen (29) Kínai Nagydíj (1) koronavírus (1) Lance Stroll (37) Lando Norris (41) Leclerc (1) Lewis Hamilton (110) Liam Lawson (1) Louis Deletraz (8) Luca Ghiotto (11) Magyar Nagydíj (19) Marcus Armstrong (10) Marino Sato (2) Max Verstappen (99) McLaren (42) Mercedes (95) Mexikói Nagydíj (5) Michael Schuamcher (3) Mick Schumacher (31) Monaco (2) Monacói Nagydíj (2) MP Motorsport (4) Mugello (3) Német Nagydíj (2) Nicholas Latifi (12) Nico Hülkenberg (25) Nico Rosberg (2) Nikita Mazepin (15) Nobuharu Matsushita (4) Olasz Nagydíj (12) Orosz Nagydíj (8) Osztrák Nagydíj (6) Pierre Gasly (48) Pirelli (2) Portugál Nagydíj (1) Prema Racing (9) RaceCoffee (6) Racing Point (45) Red Bull (86) Renault (41) Robert Kubica (3) Robert Shwartzman (28) Romain Grosjean (19) Roy Nissany (8) Saját vélemény (4) Scuderia Ferrari (59) Sean Gelael (2) Sebastian Vettel (86) Sergio Perez (35) Spanyol Nagydíj (14) sprintfutam (7) Stájer Nagydíj (8) statisztikák (3) szabadedzés (19) Szingapúri Nagydíj (3) Teszt (5) The Next Generation (6) Toro Rosso (12) Toszkán Nagydíj (6) Uni-Virtuosi (5) Valtteri Bottas (93) Vettel (2) Vietnámi Nagydíj (1) What iF1 (2) Williams (21) Yuki Tsunoda (21) Címkefelhő
süti beállítások módosítása