Ezúttal nem hozott biztonsági autós fázist az Azeri Nagydíj, ám hozott egy új rekordot, és egy igen izgalmas házon belüli küzdelmet a Mercedes pilótái között.
Kellemes tavaszi időben került megrendezésre a 3. Azeri Nagydíj. A levegő hőmérséklete 20, a pályáé 42 Celsius-fok volt a rajt előtt. A gumiválasztásban nagy meglepetés nem volt, a mezőny nagy része a lágy keverékű gumikat választotta a rajtnál, csak Leclerc (8. hely), Grosjean (14. hely), Russell (16. hely), és a bokszból induló Kubica és Gasly rajtolt a közepeseken.
A rajt a két Mercedes párharcáról szólt. Hamilton egy leheletnyivel jobban kapta el a piros lámpák kialvását, mint a pole-ból induló csapattársa, de hiába támadta őt három kanyaron is keresztül, végül a finn visszaverte minden támadását, és megőrizte vezetést.
Baku menője, Sergio Perez nagyon jól kapta el az indulást, sikerült megelőznie a negyedik helyről induló Verstappent.
Szintén jól rajtoltak a McLarenek, Norris Kvjatot megelőzve a hatodik, Sainz pedig Leclerc lerajtolásával jött fel a nyolcadik helyre.
A rajt egyik mázlistája Alexander Albon volt, aki az 1-es kanyarban a jobb hátsó gumijával eltalálta a tecpro falat, ám szerencséjére autója nem sérült meg annyira, így tudta folytatni a futamot. Ha ott nem tecpro, hanem esetleg egy betonfal lett volna, akkor szinte biztos, hogy a fallal való érintkezése nagyobb árat követelt volna.
Leclerc-nek viszont nem volt annyira jó rajtja, igaz ebben szerepet játszott az eggyel keményebb keverékű gumikon, és a poros ívről való rajtolás, így a nyolcadik helyről visszacsúszott a tizedik helyre.
A monacói azonban hamar visszaszerezte az elvesztett pozícióit, a hatodik körben már Lando Norrist előzte a hatodik helyért, míg előttük nem sokkal Max Verstappen is visszaszerezte Sergio Pereztől elvesztett negyedik pozícióját. Perezre ezután alig fél kör alatt Leclerc is felért, aki a célegyenesben a DRS-t használva könnyedén megelőzte őt, így a monacói már az ötödik helyen haladt!
Leclerc következő ellenfele Max Verstappen volt, akit a 9. körben ért utol. A holland versenyző ekkor már jelezte rádión, hogy a motorfék nem működik rendesen. A Ferrari versenyzőjének, aki ekkor messze a leggyorsabb volt a pályán nem okozott nehézséget, hogy a célegyenesben megelőzze ellenfelét.
Ám nemcsak Leclerc jött előre nagy ütemben, hanem a bokszból rajtoló, a hétvégén egy szabadedzésről és időmérőről is kizárt Pierre Gasly is! A Red Bull franciája a 11. körben már a hetedik helyen autózott.
Leclerc olyan nagy tempóban haladt, hogy a 11. kör végén beérte a harmadik helyen autózó csapattársát, Sebastian Vettelt, akit aztán hoztak is a bokszba közepes keverékű gumikért, elsőként az élmezőnyből. Vettel cseréje nagyon jól sikerült, és a hatodik helyig előrejövő Sainz elé tért vissza a pályára.
A futamot vezető Bottas a 12. kör, csapattársa, Lewis Hamilton pedig a 13. kör végén hajtott be a bokszba közepes gumikért. Ez pedig azt jelentette, hogy a vezetést Charles Leclerc örökölte meg.
A 15. körben Max Verstappen is végrehajtotta kerékcseréjét utolsóként, akik lágy gumikon kezdték meg a rajtot. Ez egyben azt is jelentette, hogy ekkor a mezőnyben mindenki a közepes gumikon autózott. Verstappen egyébként csapattársa mögé tért vissza a pályára a hatodik helyre, azonban Gasly illedelmesen elengedte őt.
A verseny 25. köréig mindenki hiba nélkül teljesítette a futamot, ekkor Daniel Ricciardo a 11. helyért üldözve az addig még kiállás nélkül álló Grosjeant, aki a 15-ös kanyarban elmérte a féktávot. A francia szerencséjére sikerült a bukótérbe kormányoznia Haas-Ferrariját, de mire visszatért a pályára, addigra visszacsúszott a 14. helyig, azonban a célegyenesben előbb Hülkenberg, majd Giovinazzi is megelőzte, hátraesve a 16. helyre. Ekkor Alexander Albon érkezett meg rá, aki pár kanyarral később szintén elment mellette.
Leclerc egészen a 29. körig vezette nyugodtan a futamot, ekkor ugyanis Valtteri Bottas beérte őt. A finn versenyző lemaradása ekkor 1.5 másodperc volt a monacóival szemben, így a DRS-t még nem használhatta. Azonban nemcsak Bottas, hanem a másik Mercedes, Lewis Hamilton is kezdett felzárkózni rá, de Vettel is igyekezett minél közelebb kerülni hozzájuk képest.
A 30. körben Bottasnak sikerült 1 másodpercre lecsökkentenie lemaradását, ami Hamiltonra is elmondható volt vele szemben. A finn nem várta meg, míg csapattársa indít ellene egy támadást, így előremenekülve a kör végén a célegyenesben ő kísérelt meg egy előzést Leclerc-kel szemben. Bottas az 1-es kanyarban, a külső íven autózta körbe ellenfelét visszaszerezve az első helyet.
Míg ők egymással csatáztak, aközben Daniel Ricciardo a tizedik helyért támadta volt Red Bullos csapattársát, Danyiil Kvjatot. Az ausztrál a 3-as kanyarban kísérelt meg egy bevetődős manővert, azonban elmérte a féktávot, a bukótérbe csúszva, Ezzel sikerült a Kvjat elől elzárni az utat, aki emiatt nem tudta rendesen bevenni a kanyart. Az esemény furcsa oldala az volt, mikor Ricciardo nem nézve a tükröt, beletolatott az orosz autójába. Végül ugyan mind a ketten kijöttek a 3-as kanyar bukóteréből, hogy aztán a bokszba hajtsanak és feladják a futamot.
Amíg Kvjat és Ricciardo próbáltak kikecmeregni a 3-as kanyar bukóteréből, aközben Hamilton is elkezdte támadni Leclerc-et, akit csapattársához hasonlóan, ő is a célegyenes végén előzte meg.
A monacói mellett még a 34. körben csapattársa, Sebastian Vettel is elment, miután a 35. körben ő is megejtette kerékcseréjét, ahol egy vadonatúj lágy keverékű gumit kapott. Leclerc Gasly mögé, a hatodik helyre tért vissza a pályára, ám az új gumikon egy körrel később könnyedén megelőzte őt.
Pierre Gasly végül nem tudta befejezni a futamot, a 39. körben műszaki hiba miatt le keleltt húzódnia a pályáról. Az eset miatt a versenyfelügyelők virtuális biztonsági autós fázist rendeltek el, ami arra is remek lehetőséget biztosított, hogy a pályabírók levigyék a pályáról a négy darabos lufi csomagot.
Gasly mellett a 39. körben Romain Grosjean is kiállt a versenyből, ő viszont nem az egyik bukótérben parkolt le, hanem sikerült a bokszba hajtania.
A virtuális biztonsági autós fázis a 41. körben ért véget, amit a Vettelre egyre jobban felzárkózó Verstappen ki akart használni, azonban a 7-es kanyarban picit megcsúszott, így hátránya a némettel szemben 3 másodperce nőtt.
A futam utolsó 10 köre már sokkal inkább a Mercedes házon belüli csatájáról szólt. A kérdés az volt, hogy vajon az időközben hátrányát 2 másodperc alá csökkentő Lewis Hamilton vajon meg tudja-e és meg is fogja-e támadni az első helyért csapattársát?
Mivel Leclerc a lágy gumikon nem tudott olyan tempóban előrejönni, mint remélték, így a Ferrarinál a 48. körben úgy döntöttek, hogy kihozzák egy „ingyen” kerékcserére pilótájukat, hogy megpróbálják vele elvenni Valtteri Bottastól a leggyorsabb körért járó 1 pontot,
Azonban Bottast ekkor már sokkal inkább az érdekelte, hogy az 1:44.166-al a leggyorsabb kört is megfutó Lewis Hamiltont maga mögött tartsa. Még három kör volt hátra, és Hamilton 1 másodperc határán volt vele szemben.
Az 50. körben, Hamilton nagyon közel volt hozzá képest, amikor is a 16-os kijáratánál picit hibázott, míg Bottas a lekörözött Russellnek köszönhetően nyithatta a DRS-t, így ki tudott akkora előnyt autózni a csapattársával szemben, hogy azt már ne tudja ledolgozni az utolsó körben.
Valtteri Bottas ezzel karrierje ötödik futamgyőzelmét aratta, elsőt itt Bakuban! Visszakapta ezzel azt a „győzelmet”, amit tavaly egy defekt elvett tőle.
Lewis Hamilton második helyezése pedig azt is jelenti, hogy a Mercedes újabb kettős győzelmével történelmet írt, hiszen eddig egy csapat sem tudott egy szezont négy kettős győzelemmel kezdeni.
A dobogó legalsó fokára, Kínához hasonlóan most is Sebastian Vettel állhatott fel, aki 2016 után végzett ismét a legjobb három között Bakuban.
Max Verstappen zsinórban harmadik alkalommal fejezett be egy versenyt a negyedik helyen, megelőzve Charles Leclerc-et, aki az utolsó előtti körben megfutott 1:43.009-es körrel nemcsak körrekordot állított fel, de ezzel további 1 pontot is szerzett.
Most a dobogó ugyan nem jötte össze, de a hatodik helyezésével így is a középmezőny legjobbja lett Sergio Perez. Mögötte a két McLaren ért célba Carlos Sainz-Lando Norris sorrendben.
Az utolsó két pontszerző helyet Lance Stroll és a bokszutcából rajtoló Kimi Räikkönen szerezte meg.
A futam során a versenybírák egy pilótát büntettek meg, mégpedig Robert Kubicát. A lengyel azért kapott bokszutca áthajtásos büntetést, mivel csapata túl korán engedte ki a bokszutca végére a rajt előtt. Kvjat és Ricciardo esetében a versenybírák az ausztrál találták vétkesnek, aki 3 helyes rajtbüntetést kapott a Spanyol Nagydíjra, amiért beletolatott ellenfelébe.
Bottas futamgyőzelmével visszaszerezte Kínában elvesztett első helyét Lewis Hamiltonnal szemben, azonban az ő előnye is csak 1 pont.
Sebastian Vettel harmadik helyezésével pedig 1 ponttal megelőzte a világbajnokságban Max Verstappent, de hátránya az élen álló Bottasszal szemben már most 35 egység.
Aki nagyon sokat nyert még a mai futamon nyújtott teljesítményével, az Sergio Perez, aki az egyéni tabella hatodik helyéig ugrott előre, pontegyenlősséggel állva Gasly-val és Räikkönennel.
A csapatok összesítésében a Mercedes tovább növelte előnyét a Ferrarival szemben, már most 74 egységgel vezetnek.
A McLaren a kettős pontszerzésének köszönhetően a hetedik helyről a negyedikig jöttek előre, de a Racing Point is nagyon sokat nyert a mai futamon nyújtott teljesítményükkel.
Egyéni bajnokság állása:
1. Bottas 87 pont
2. Hamilton 86 pont
3. Vettel 52 pont
4. Verstappen 51 pont
5. Leclerc 47 pont
6. Perez 13 pont
7. Gasly 13 pont
8. Räikkönen 13 pont
9. Norris 12 pont
10. Magnussen 8 pont
Konstruktőri bajnokság állása:
1. Mercedes 173 pont
2. Ferrari 99 pont
3. Red Bull 64 pont
4. McLaren 18 pont
5. Racing Point 17 pont
6. Alfa Romeo 13 pont
7. Renault 12 pont
8. Haas 8 pont
9. Toro Rosso 4 pont
10. Williams 0 pont
Képek: Mercedes-AMG F1, Formula 1