65. Belga Nagydíj - Az időmérő győztesei - vesztesei

Miközben az időmérő fő témáját a Ferrarik szenvedése szolgáltatta, aközben Lewis Hamilton karrierje egyik legnagyszerűbb pole pozícióját szerezte meg, ahogyan Verstappen, a két Renault, de most még Alex Albon is kiváló időmérőn volt túl. De a Belga Nagydíj időmérő edzésén egy olyan dolog is történt, amire 2019-es Mexikói Nagydíj óta nem volt.

 

Győztesek

 

Lewis Hamilton (1. hely - 1:41.252)

 

"Ez Chadwické. Chadwick Boseman, nyugodj békében király." - mondta rádiójában Lewis Hamilton, újabb, számszerűsítve a 93. pole pozícióját követően. 

Lewis Hamilton a hétvégén elhunyt amerikai színésznek ajánlotta edzés elsőségét, amely során egy olyan tökéletes kört teljesített, amivel még csapattársának, Valtteri Bottasnak is bő fél másodpercet adott. Ez ismét egy olyan kör volt tőle, ami vélhetően Lewis Hamilton legjobb időmérős köreinek listáján fog szerepelni.

Ez volt egyébként a hatodik itteni edzéselsősége. Először 2008-ban, majd 2013-ba, 2015-ben, 2017-ben, 2018-ban szerezte meg az első rajtkockát. 

Eddigi öt pole pozíciójából csak kettőt sikerült győzelemre váltania (összesen három futamgyőzelemmel rendelkezik), így kérdés, hogy a hatodikkal sikerül-e ismét nyernie? Legutóbb 2017-ben nyert itt futamot.

 

 

Max Verstappen (3. hely - 1:41.778)

 

A Red Bull holland tehetsége újfent kihozta a maximumot magából. Most pedig olyannyira, hogy nem sokon múlott, hogy legyőzze az egyik Mercedest. Verstappen csak 15 ezreddel maradt alul Bottasszal szemben, azaz nagyon közel volt ahhoz, hogy beállítsa itteni legjobb időmérős eredményét, azaz a második helyet, amit 2016-ban szerzett meg.

Harmadik rajthelyezése, így is karrierje második legjobb itteni rajtpozíciója lesz. 

Hogy a futamon sikerül-e egy Mercedes legyőznie, az nagyban fog függeni attól, hogy a Mercedes és a Red Bull között mekkora lesz a tempókülönbség, ugyanis ő is hozzájuk hasonlóan a közepes gumikon fog rajtolni. Ha közel lesznek egymáshoz, akkor benne lehet a pakliban, hogy Verstappen legjobb belgiumi eredményét szerezze meg. (Eddigi legjobb helyezése a harmadik hely volt, amit még 2018-ban szerzett.) 

 

Renault (Daniel Ricciardo 4. hely - 1:42.061, Esteban Ocon 6. hely - 1:42.396)

 

 

A hétvége abszolút meglepetéscsapata a gyári Renault. Már a szabadedzéseken látszódott, hogy ez egy jó hétvége lehet számukra, és most sikerült is kihozni magukból a maximumot a kvalifikáción.

Daniel Ricciardo a negyedik helyezéssel ráadásul beállította a 2016-os visszatérésük óta elért legjobb időmérős eredményét, ami szintén az ő nevéhez fűződik, még a tavalyi Kanadai Nagydíjról. Akkor a futamon ezt a rajthelyet nem tudta megőrizni, és azt a futamot a hatodik helyen fejezte be. 

Ricciardo számára a cél a dobogó, amihez nagyszerű lehetőséget nyújt a negyedik rajtkocka, de a kérdés az, hogy a futamon mennyire tudja majd tartani a tempót korábbi csapattársával. A rajtnál a lágy gumik végett előnyben lesz vele szemben, ott okozhat majd meglepetéseket.

Mostani csapattársa, Esteban Ocon is nagyszerűen teljesített az időmérőn, ő egy hatodik rajthelyet szerzett, így a francia alakulat igazán boldogak lehettek a kvalifikációt követően.

 

Alexander Albon (5. hely - 1:42.264)

 

Ugyan végül ismét megvolt közte és Verstappen között a szokásos fél másodperc, azonban Albon mostani időmérő edzése sokkal jobb volt, mint a korábbi hetekben. 

Ötödik helyezésél pedig sikerült beállítania az évadnyitó Osztrák Nagydíjon elért eredményét. Eddig Albonnak jól alakul a belga hétvége, és most olyan pozícióban is van, ahonnan akár idei legjobb eredményét is elérheti.

 

Danyiil Kvjat (11. hely - 1:42.730)

 

 

Az AlphaTauri orosz versenyzőjének az elmúlt időszakban igencsak meginogott az ülése, amihez csak tetéz, hogy a Red Bull első számú juniorjává avanzsáló Yuki Tsunoda egyre jobb teljesítménye. 

Kvjat ennek okán is nagyon felszívta magát, és a tavalyi Mexikói Nagydíjat követően ismét sikerült legyőznie időmérőn csapattársát, Pierre Gaslyt. 

Tizenegyedik időmérős eredménye emellett pedig idei legjobb helyezése, amilyen előkekelő pozícióban szintén a tavalyi Mexikói Nagydíj óta nem volt.

 

George Russell (15. hely - 1:43.468)

 

George Russell elképesztő teljesítményekre képes az időmérőkön. Ismét sikerült bejutnia a Q2-be, ami idén csak kétszer nem sikerült neki. 

Ugyan a Q2-ben egyik Ferrarit sem sikerült legyőznie (Q1-ben Leclerc-t megelőzte) és tizenötödik lett, de ennek ellenére Russell most is megérdemel minden dicséretet.

 

Vesztesek

 

Ferrari (Charles Leclerc 13. hely - 1:42.996, Sebastian Vettel 14. hely - 1:43.261)

 

Az időmérő legnagyobb vesztesei, egyben a hétvége abszolút csalódása a Scuderia Ferrari. Még annak ellenére is, hogy lehetett arra számítani, hogy az FIA motorszigorításai miatt a motorjuk teljesítménye visszaesett tavalyhoz képest. Viszont ennek ellenére az, hogy a Ferrari úgy esik ki mindkét autójával a Q2-ben, hogy esélyük sincs a Q3-ra az egy hatalmas csalódás. Még úgy is, hogy az időmérő előtt az is kérdéses volt, hogy a Q2-ig el tudnak-e jutni.

A mostani időmérő pedig azt is megmutatta, hogy a csapat mennyit is veszített a tavalyi "motortrükkjük" betiltásával. Charles Leclerc például úgy sem tudott jobb kört autóznia a tavalyi pole pozíciós körénél (1:42.519), hogy idén lágyabb gumikkal versenyez itt a mezőny...

 

Képek: formula1.com, Formula 1 (Twitter), Mercedes-AMG F1 (Twitter)

Autosport Racing

Friss topikok

Címkék

70. Évforduló Nagydíj (10) Abu Dhabi Nagydíj (4) Alexander Albon (59) Alfa Romeo (19) AlphaTauri (20) Amerikai Nagydíj (3) Antonio Giovinazzi (14) Artem Markelov (3) ART Grand Pirx (5) Aston Martin (1) Ausztrál Nagydíj (1) Azeri Nagydíj (5) Bahreini Nagydíj (2) Baku (4) Baumgartner Zsolt (1) Belga Nagydíj (11) Beszámoló (3) Brazil Nagydíj (6) Brit Nagydíj (13) Callum Ilott (31) Carlin (2) Carlos Sainz (46) Charles Leclerc (80) Christian Lundgaard (21) DAMS (4) Daniel Ricciardo (41) Danyiil Kvjat (14) Dan Ticktum (21) Eifel Nagydíj (3) Elemzés (1) Emilia Romagna Nagydíj (1) Értékelő (4) Esteban Ocon (24) Felipe Drugovich (10) Felipe Massa (2) Felvezetés (2) Fernando Alonso (3) Ferrari (23) Főfutam (7) Forma-1 (107) Forma-2 (37) Francia Nagydíj (4) Futam (16) George Russell (37) Gondolatok (1) Guanyu Zhou (16) Haas (21) Hamilton (1) Hitech Grand Pirx (6) Holland Nagydíj (1) Honda (3) Időmérő edzés (36) Jackes Hughes (1) Jack Aitken (6) Jakes Hughes (1) Japán Nagydíj (5) Jehan Daruvala (6) Jenson Button (1) Jüri Vips (9) Kanadai Nagydíj (4) Kevin Magnussen (13) Kibeszélő (1) Kimi Räikkönen (29) Kínai Nagydíj (1) koronavírus (1) Lance Stroll (37) Lando Norris (41) Leclerc (1) Lewis Hamilton (110) Liam Lawson (1) Louis Deletraz (8) Luca Ghiotto (11) Magyar Nagydíj (19) Marcus Armstrong (10) Marino Sato (2) Max Verstappen (99) McLaren (42) Mercedes (95) Mexikói Nagydíj (5) Michael Schuamcher (3) Mick Schumacher (31) Monaco (2) Monacói Nagydíj (2) MP Motorsport (4) Mugello (3) Német Nagydíj (2) Nicholas Latifi (12) Nico Hülkenberg (25) Nico Rosberg (2) Nikita Mazepin (15) Nobuharu Matsushita (4) Olasz Nagydíj (12) Orosz Nagydíj (8) Osztrák Nagydíj (6) Pierre Gasly (48) Pirelli (2) Portugál Nagydíj (1) Prema Racing (9) RaceCoffee (6) Racing Point (45) Red Bull (86) Renault (41) Robert Kubica (3) Robert Shwartzman (28) Romain Grosjean (19) Roy Nissany (8) Saját vélemény (4) Scuderia Ferrari (59) Sean Gelael (2) Sebastian Vettel (86) Sergio Perez (35) Spanyol Nagydíj (14) sprintfutam (7) Stájer Nagydíj (8) statisztikák (3) szabadedzés (19) Szingapúri Nagydíj (3) Teszt (5) The Next Generation (6) Toro Rosso (12) Toszkán Nagydíj (6) Uni-Virtuosi (5) Valtteri Bottas (93) Vettel (2) Vietnámi Nagydíj (1) What iF1 (2) Williams (21) Yuki Tsunoda (21) Címkefelhő
süti beállítások módosítása