Forma-2 - 2020-as Spanyol Nagydíj sztorijai

A Spanyol Nagydíj hétvégéje hozta az idei F2-es bajnokság egyik legőrültebb főfutamát, ahol Nobuharu Matsushita autóversenyzői karrierjének egyik legnagyobb diadalát hozta. Csapata az MP Motorsport 100%-os hétvégét zárt, de nemcsak róluk szólt a hétvége. 

 

MP Motorsport: Első csapat az évben, aki egy hétvége mindkét futamát megnyerték

 

A hétvége abszolút győztese az MP Motorsport volt. A holland csapat olyan tettet hajtott végre a Forma-2-es bajnokság spanyolországi fordulóján, amire utoljára 2018-ban volt képes az ART Grand Prix, ráadásul szintén itt, azaz megnyerték mind a két futamot.

Nagyobbat a Főfutamon aratott győzelmük szólt, ugyanis azt az a Nobuharu Matsushita nyerte meg, aki a 37 körös versenyt csak a tizennyolcadik helyről kezdhette meg! Ebben azért az is szerepet játszott, hogy a 25. körben, Alesi megpördülése és lefulladása miatt beküldött biztonsági autós fázisból ő jött ki a legjobban, ugyanis ő így a kötelező kiállását büntetlenül tölthette le. Viszont ekkor még csak a harmadik helyen állt Tsunoda és Ilott mögött, azaz győzelméhez kellett az is, hogy előbb Ilottot autózta körbe a 4-es kanyarban a külső íven, majd a 32. körben, honfitársát, Yuki Tsunodát előzte meg.

Matsushita ezzel élete eddigi legnagyobb győzelmét aratta. 

Csapattársa, a Főfutamot a negyedik helyről kezdő Felipe Drugovich sokáig jól állt, ám miközben a biztonsági autó Matsushitának jól, addig neki rosszul jött ki, ugyanis neki el kellett mennie plusz egy körre, hogy ő is kereket tudjon cserélni, így végül csak hetedik lett.

Ez a hetedik hely viszont azt jelentette számára, hogy a vasárnapi sprintfutamot a második helyről kezdhette meg, amit viszont hatalmas, 9,5 másodperccel nyert meg Luca Ghiotto előtt, akit rögtön a rajtnál megelőzött. 

Matsushita ezt a futamot a nyolcadik helyről kezdte meg, és végzett végül az ötödik helyen, ami révén messze ő szerezte a legtöbb pontot a hétvégén (33 pont). A sprintfutamot megnyerő Felipe Drugovich pedig a második legtöbb pontot (21) gyűjtötte, így a csapatuk, az MP Motorsport minden téren a legjobb volt a hétvégén. 

A hétvégén szerzett 54 pontjukkal, a csapatok bajnokságában a nyolcadik helyről egészen az ötödik helyig jöttek előre, s ha ez a lendület az év hátralevő részében is kitart, akkor lehet esélyük a harmadik helyezésre is, ugyanis a jelenleg harmadik ART Grand Pirxval szemben csak 19 pont a lemaradásuk.

 

Főfutam őrült utolsó köre

 

A főfutamot először Giuliano Alesi lefulladása miatt beküldött biztonsági autó kavarta fel, ahol többen is behajtottak kerékcserére, így az eredeti sorrend már ekkor alaposan átalakult.

Ezt csak tetézte Roy Nissany 32. körben történő falba csapódása, ami miatt újra beküldték a biztonsági autót, ami még egy körre engedte el a mezőnyt, akiknek a 35. kör volt az utolsó az 1 órás időkorlát miatt.

Az utolsó kör kezdetén a sorrend a pontszerző zónában a következő volt: 1. Matsushita, 2. Shwartzman, 3. Tsunoda, 4. Ilott, 5. Mazepin, 6. Zhou, 7. Drugovich, 8. Schumacher, 9. Ghiotto, 10. Deletraz.

A végeredmény viszont messze nem ez volt, elképesztően sok csata, előzés volt az egy körös sprintfutamon. Az őrült csatározások egyedül a futamot vezető Matsushita-Shwartzman párost nem érintették, ők "nyugodtan" jöttek be az első-két helyen, mögöttük viszont sokkal több akció volt, mint a Forma-1-es futamon. 

Ugyan Mazepin az utolsó körben az ötödik helyről a harmadik helyig jött fel, de utólag 5 másodperces időbüntetést kapott, mivel az 1-es kanyarban nem az előírtaknak megfelelően kerülte ki a bóját, ami miatt végül csak tizenharmadik lett.

A dobogó legalsó fokára ezzel az a Guanyu Zhou állhatott fel, aki az utolsó kört még a hatodik helyen kezdte meg.

 

efex9scxkaa7crr.jpg 

 

 

Formálódik a bajnoki harc Ilott és Shwartzman között, a harmadik helyre többen is esélyesek 

 

 A bajnokság felén túl pedig már kezd körvonalazódni, hogy az idei szezonban, kik lehetnek azok, akik a bajnoki címéért küzdhetnek. 

A hatodik hétvégét követően a Ferrari két tehetsége, Callum Ilott és Robert Shwartzman áll a bajnokság első-két helyén, ráadásul ők ketten azok, akik már 100 ponton felül vannak, így első sorban ők számítanak az idei F2-es kiírás fő esélyeseinek.

Kettőjük közül Callum Ilott az, aki az idei szezon meglepetése, ugyanis vele nem sokan számoltak, még én sem emeltem ki a szezon beharangozó cikkemben. 

A 21 éves brit versenyző a tavalyi Olasz Nagydíjon kapta össze magát, azóta pedig rendre az élmezőnyben autózik. Az azóta megrendezésre kerülő kilenc F2-es főfutamból, csak egyet nem a legjobb ötben fejezett be, az idei Magyar Nagydíj Főfutamát, ahol nyolcadik lett. 

Ilott különösen egy körön fejlődött rengeteget, és ma már a mezőny legjobb egy körös versenyzőjének. Az eddigi hat időmérőből hármat is megnyert, sőt egyszer sem került ki a legjobb három közül. Azonban ez a sorozata még a tavalyi Olasz Nagydíj hétvégéjén kezdődött, amikor is első F2-es pole pozícióját szerezte meg. A tavalyi Olasz Nagydíjtól számítva, így alakult az időmérős teljesítménye: P1, P3, P2, P3, P3, P1, P2, P1, P1. Kilenc időmérő, négy pole, kettő második hely, három harmadik hely. Roppant impresszív.

A mostani a hétvégéje viszont nem alakult annyira jól számára, igaz most is ő volt a leggyorsabb időmérőn, azonban a főfutamon Tsunodával való csatározásából annyira rosszul jött ki, hogy ahányszor meg akarta őt előzni, mindig veszített egy pozíciót, igaz így is ötödik lett. A sprintfutama, amit a negyedik helyről kezdhetett meg viszont nagyon nem alakult jól számára, pedig sokáig a harmadik helyen haladt, azonban annyira elkoptak alatta a kemény keverékű gumik, hogy végül csak Christian Lungaard öt másodperces időbüntetésével tudott egy pontot szerezni. (Amúgy Ilott elmondta a futamot követően, hogy nem érti, miért büntették meg pilótatársát, ugyanis szerinte rendbe volt a dán előzése, aki azt követően előzte meg, hogy a 13-as kanyarban kiszélesítette a pályát.)

Robert Shwartzman annak ellenére is több pontot szerzett a hétvégén Ilottnál, hogy ő csak a főfutamon szerzett pontot, ám a lemaradása még így is 18 pont. (Igaz egy hétvégén 48 pontot lehet szerezni.) Az orosz újonc nagyszerűen kezdte az évet, a Magyar Nagydíjat követően még ő vezetett 18 ponttal Ilott előtt, azonban a mostani tripla hétvégén, hat futamból csak kétszer tudott pontot szerezni, ezzel pedig visszaesett a második helyre. 

Shwartzman esélyei nagyban függnek attól, hogy képes lesz-e ismét konzisztensen teljesíteni, mint Ilott, aki csak kétszer nem szerzett eddig pontot az évben.

A harmadik helyen álló Christian Lundgaard lemaradása már 34 egység Ilott-tal szemben. Az ART Grand Prix dán versenyzőjének nem volt egy jó hétvégéje, az időmérőn csak a tizennegyedik lett, onnan rajtolva a főfutamot csak a tizenegyedik helyen tudta befejezni. A sprintverseny utolsó körében ugyan a nyolcadik helyért járó egy pontért megelőzte az UNI-Virtuosi versenyzőjét, azonban a versenyfelügyelők úgy ítélték meg a pályaelhagyással előnyt szerzett, emiatt öt másodperces időbüntetést kapott, ezáltal pedig az egész hétvégét pont nélkül zárta, csakúgy, mint a Magyar Nagydíjon.

Mivel még a bajnokság fele hátra van, így még van esélye, azonban a 34 pont már akkora hátrány, hogy több nullás hétvége már neki nem fér bele.

Az elmúlt három hétvégén egy újabb szereplő is reflektorfénybe került az F2-be a japán Yuki Tsunoda személyében. A Red Bull tehetsége most is egy kiváló hétvégét teljesített, ahol kettő negyedik helyezésével a hétvége harmadik legtöbb pontját szerezte, és ezzel pedig feljött a bajnokság negyedik helyére, 39 pontra elmaradva a listavezetőtől, és csak öt egységgel Lundgaardtól. 

Lundgaard mögött egyébként nagyon szoros a tabella. Egy főfutamnyi győzelmen, azaz 25 ponton belül van még hozzá képest a tizedik helyen álló Dan Ticktum is! Azaz hat hétvégét követően nemcsak azt nem lehet megjósolni, hogy ki lesz az idei F2-es kiírás bajnoka, de ahogyan azt sem, hogy ki az a három versenyző, aki az évet az első-háromban, vagy éppen a legjobb ötben zárja.

És hogy mennyire is kiélezett az idei bajnokság, azt az alábbi adatok remekül megmutatják: Hat hétvége, tizenkét futam, tizennégy dobogós helyezett, kilenc futamgyőztes, tizenkilenc pontszerző pilóta. Csapatok tekintetében: Tizenegy csapatból hét győzött már, kilenc pedig már legalább egy dobogós helyezést is szerzett.

Itt továbbra is az UNI-Virtuos és a Prema Racing áll a bajnokság első-két helyén. A Prema a mostani hétvégén 15 pontra csökkentette velük szemben a lemaradásukat.

A harmadik helyezett ART Grand Prix viszont azzal, hogy a Hungaroring után ismét nullás hétvégét zártak, már 76 pont a Virtuosival szemben a lemaradása, sőt nekik már nem is előre, hanem hátra kell figyelniük.

A Hitech Grand Prix három, a nagyszerű hétvégét záró MP Motorsport pedig 12 pontra van hozzájuk képest, de még a hatodik Carlinnak is csak 21 pont a hátrányuk.

 

Bajnokságok állása a Spanyol Nagydíjat követően:

 

2020-08-25_2.png

2020-08-25_3.png

 

Sean Gelael sérülése, újabb Red Bull-junior az F2-ben

 

A Spanyol Nagydíjnak volt egy nem túl vidám történése, aminek pontos körülményeit továbbra is homály fedi. Történt ugyanis, hogy a leintést követően, a közvetítés képe a Circuit de Barcelona-Catalunya pálya 13-as kanyarjának bukóterét mutató kamerára kapcsolt, ahol magányosan állt az #1-es rajtszámú DAMS, Sean Gealellel a volán mögött, aki az idő alatt, míg a kamerakép őt mutatta nem mozdult.

Mikor a közvetítésért felelősek is úgy érzeték, hogy lehet nem ok nélkül nem mozog a versenyző, azonnal elkapcsoltak. Ekkor még semmit nem lehetett tudni, csak reménykedni lehetett, hogy nincsen komoly baj.

A futamot követően pár órával jött a hír, hogy Gealelt kórházba szállították, mivel eltört a D4 csigolyája, mikor is az egyik kerékvetővel való találkozásakor 45G-s erőhatás érte őt. A balesetének pontos körülményeit nem lehet tudni, csak annyit, hogy az egyik kerékvetőre hajtott rá nagy sebességgel a főfutam utolsó körében.

Gelael azóta jelezte, hogy jól van, viszont a felépülése minimum hat hetet fog igénybe venni. 

Helyét a következő három fordulóra (Belga Nagydíj, Olasz Nagydíj, Toszkán Nagydíj) a Red Bull észt származású junior pilótája, Jüri Vips veszi át, aki eredetileg idén a japán Super Formula bajnokságban versenyzett volna.

Vipsre mindenképpen oda kell majd figyelni, ugyanis egy nagyon tehetséges versenyző, aki tavaly, az F3-as bajnokságban a legjobb nem Premás versenyző lett.

 

 

Képek: Formula-2 (Twitter), Fiaformula2.com

Autosport Racing

Friss topikok

Címkék

70. Évforduló Nagydíj (10) Abu Dhabi Nagydíj (4) Alexander Albon (59) Alfa Romeo (19) AlphaTauri (20) Amerikai Nagydíj (3) Antonio Giovinazzi (14) Artem Markelov (3) ART Grand Pirx (5) Aston Martin (1) Ausztrál Nagydíj (1) Azeri Nagydíj (5) Bahreini Nagydíj (2) Baku (4) Baumgartner Zsolt (1) Belga Nagydíj (11) Beszámoló (3) Brazil Nagydíj (6) Brit Nagydíj (13) Callum Ilott (31) Carlin (2) Carlos Sainz (46) Charles Leclerc (80) Christian Lundgaard (21) DAMS (4) Daniel Ricciardo (41) Danyiil Kvjat (14) Dan Ticktum (21) Eifel Nagydíj (3) Elemzés (1) Emilia Romagna Nagydíj (1) Értékelő (4) Esteban Ocon (24) Felipe Drugovich (10) Felipe Massa (2) Felvezetés (2) Fernando Alonso (3) Ferrari (23) Főfutam (7) Forma-1 (107) Forma-2 (37) Francia Nagydíj (4) Futam (16) George Russell (37) Gondolatok (1) Guanyu Zhou (16) Haas (21) Hamilton (1) Hitech Grand Pirx (6) Holland Nagydíj (1) Honda (3) Időmérő edzés (36) Jackes Hughes (1) Jack Aitken (6) Jakes Hughes (1) Japán Nagydíj (5) Jehan Daruvala (6) Jenson Button (1) Jüri Vips (9) Kanadai Nagydíj (4) Kevin Magnussen (13) Kibeszélő (1) Kimi Räikkönen (29) Kínai Nagydíj (1) koronavírus (1) Lance Stroll (37) Lando Norris (41) Leclerc (1) Lewis Hamilton (110) Liam Lawson (1) Louis Deletraz (8) Luca Ghiotto (11) Magyar Nagydíj (19) Marcus Armstrong (10) Marino Sato (2) Max Verstappen (99) McLaren (42) Mercedes (95) Mexikói Nagydíj (5) Michael Schuamcher (3) Mick Schumacher (31) Monaco (2) Monacói Nagydíj (2) MP Motorsport (4) Mugello (3) Német Nagydíj (2) Nicholas Latifi (12) Nico Hülkenberg (25) Nico Rosberg (2) Nikita Mazepin (15) Nobuharu Matsushita (4) Olasz Nagydíj (12) Orosz Nagydíj (8) Osztrák Nagydíj (6) Pierre Gasly (48) Pirelli (2) Portugál Nagydíj (1) Prema Racing (9) RaceCoffee (6) Racing Point (45) Red Bull (86) Renault (41) Robert Kubica (3) Robert Shwartzman (28) Romain Grosjean (19) Roy Nissany (8) Saját vélemény (4) Scuderia Ferrari (59) Sean Gelael (2) Sebastian Vettel (86) Sergio Perez (35) Spanyol Nagydíj (14) sprintfutam (7) Stájer Nagydíj (8) statisztikák (3) szabadedzés (19) Szingapúri Nagydíj (3) Teszt (5) The Next Generation (6) Toro Rosso (12) Toszkán Nagydíj (6) Uni-Virtuosi (5) Valtteri Bottas (93) Vettel (2) Vietnámi Nagydíj (1) What iF1 (2) Williams (21) Yuki Tsunoda (21) Címkefelhő
süti beállítások módosítása