Ugyan a hétvége eddig viszonylag a megszokott mederben zajlott, azonban így sem úgy vágunk neki az 50. Spanyol Nagydíjnak, hogy az ne tartogasson izgalmas témákat.
Lehet-e esélye Max Verstappennek, vagy ez a futam már a Mercedes házon belüli csatájáról fog szólni?
Az 50. Spanyol Nagydíj fő kérdése egyértelműen az, hogy megismétlődhet-e a a silverstone-i forgatókönyv, azaz a Red Bull pusztán a jobb gumikezelésének köszönhetően legyőzheti-e megint a Mercedeseket?
Az időmérőt követően Verstappenék elmondták, hogy most nehezebb dolguk lesz, ugyanis nincs olyan extrém gumikopás, mint volt az előző hétvégén, ráadásul itt nem a gumik nem hólyagosodnak, csak szimplán kopnak, így egy faktorral kevesebb áll a Red Bull rendelkezésre, mint múlt héten.
Ráadásul most taktikai különbség sincsen a két Mercedes és Verstappen között, mindannyian a lágy gumikon fogják megkezdeni a 70 körös futamot. Ami viszont befolyásolhatja a nagydíj alakulását, az a gumikopás mértéke. Ha ugyanis nagyon fognak kopni, akkor most is előfordulhat egy két kiállásos verseny, ahol a Red Bull Verstappennel megkockáztathat egy kevesebb kiállást.
A Red Bull ha sok tekintetben nem is jobb, mint a Mercedes, egy területen, a gumik kezelésében mindenképpen a csillagos márka előtt vannak, így ők egy több kiállásos futammal, talán ki tudják taktikázni ellenfelüket.
A kérdés az is, hogy a kemény keverékű gumikat fogjuk-e látni, mivel a pénteki napot követően több versenyző is elmondta, hogy "használhatatlanok" ezen a pályán. Ha pedig csak a lágy és a közepes gumikat fogják használni a versenyen, akkor az növelheti a két kiállásos verseny esélyét.
A Mercedest viszont nehéz lesz itt legyőzni: 2013 óta, minden időmérőt ők nyertek meg, és csak 2017-ben nem foglalták el teljesen az első rajtsort. 2013 óta pedig csak két futamot nem nyertek meg, a 2013-ast és a 2016-ost. Utóbbi az emlékezetesebb, ugyanis ez volt a verseny, ahol a csapat akkori két versenyzője, Nico Rosberg és Lewis Hamilton a 4-es kanyarban kiütötték egymást a versenyből.
A 2013-as versenyt mind a ketten befejezték, viszont akkor pont a gumik miatt nem tudtak, még csak a dobogóra sem felállni. Az akkori W04-es Mercedes annyira gyorsan elkoptatta a Pirelli abroncsokat, hogy a pole-ból rajtoló Rosberg a hatodik, a második helyről induló Hamilton pedig körhátránnyal a tizenkettedik.
Akkoriban a Pirelli abroncsai extrém módon koptak, most erre nem is kell számítani, azonban lehetséges, hogy most is szerepet fog játszani a Mercedes versenyében, aminek leginkább a Red Bullnál örülnének.
A jelek alapján most nehezebb dolguk lesz legyőzni a Mercedeseket, azonban bármi megtörténhet, ha pedig mégis a gumik kerülnek főszerepben, akkor az inkább segíthet majd. Ebben a párharcnak az első fő momentuma mindenképpen a rajt lesz, így érdekes lesz nézni, hogy az azonos gumikon rajtoló Hamilton, Bottas és Verstappen közül ki fog győztesen kijönni.
Azt pedig halkan jegyezzük meg, hogyha a rajtsorrendnek megfelelően érnek célba, akkor 2018 és 2019 után 2020-ban is ugyanaz a dobogó lenne itt, ugyanabban a sorrendben ráadásul!
Beleszólhatnak-e a dobogós helyezésekbe a Racing Point versenyzői?
A Magyar Nagydíj után a második legjobb időmérő eredményén van a Racing Point összességében, ugyanis mindkét versenyzőjük a legjobb öt között kezdi meg majd az 50. Spanyol Nagydíjat.
Sergio Perez visszatérése után egy nagyszerű időmérőt teljesített, rögtön hozott egy negyedik rajthelyezést, míg Stroll szorosan követve őt az ötödik lett, mind a ketten megelőzték Alexander Albont.
A Racing Point ezen a hétvégén eddig nagyon teljesít, így akár az is benne, hogy egy dobogós szerezzenek. Persze ehhez lehet mindenképpen szükséges lesz az is, hogy az előttük rajtoló két Mercedesszel és Max Verstappennel történjen valami a futamon.
Ha viszont minden a normál mederben fog zajlani, és ha nem is sikerül a dobogó, akkor is érdemes lesz őket figyelni, ugyanis ha abban a pozícióban érnek célba, ahonnan elindulnak, akkor is a csapat 2019 óta íródó történelmének legjobb futamát teljesítenék.
Mire lehet képes Carlos Sainz az eddig jól alakuló hazai nagydíján?
Carlos Sainz élete első hazai Forma-1-es hétvégéje óta nem végzett ennyire jó pozícióban az időmérőn. Akkor még ennél is jobb volt, ugyanis 2015-ben az ötödik lett az időmérőn, igaz akkori futama nem alakult annyira jól, és csak a kilencedik lett.
Ennél most jobb eredményben bízik Sainz, aki a kasztni és motorcsere után új lendületet kapott, így a Stájer Nagydíj után ismét legyőzte csapattársát, Lando Norrist az időmérőn.
Sainz eddig az összes hazai Forma-1-es futamán pontot szerzett, így a kérdés leginkább az, hogy ez a sorozat folytatódni fog-e, és ha igen, akkor sikerül-e 2016-os hatodik helyezését beállítani, ami legjobb hazai eredménye.
Kikre lesz érdemes figyelni a középmezőnyben?
Több versenyző is van a középmezőnyben, akire érdemes lehet odafigyelni majd a 70 körös futam során.
Érdemes lesz nyomon követni a két Ferrari, különösen Sebastian Vettel versenyét, aki bár az időmérőn 2 ezreddel lemaradt a Q3-ról, azonban a tizenegyedik rajthelye azt jelenti számára, hogy a rajtra szabadon választhat gumikeveréket. Vettelt különösen csapattársához, Charles Leclerc-hez képest lesz érdemes figyelni, ugyanis a monacói bár bejutott a Q3-ba, de ő mindenképpen a lágy gumikon kezdheti majd meg a 70 körös futamot.
Vettel versenyét már csak a csapatához való viszonya miatt is érdemes lesz nézni, ugyanis az időmérő során egyetlen egy szót sem szólt a versenymérnökéhez, ami tovább növeli azon feltételezéseket, hogy Vettel és a csapat között annak feszült a viszony, hogy Binotto rendre ennek ellenkezőjét nyilatkozza.
A Ferrarik mellett a két AlphaTaurira és a két Reanult-ra is érdemes lesz figyelni majd.
Az AlphaTaurinál főleg Gaslyt lesz érdemes figyelni, aki idén negyedik alkalommal jutott be a Q3-ba, és a tizedik helyről indulva, akár egy jó pontszerzési esélyei is lehetnek.
A Renault-kra azért is lesz érdemes figyelni, mert nagyon rosszul alakult számukra az időmérő, csak a tizenharmadik (Ricciardo) és a tizenötödik (Ocon) helyről indulhatnak majd, és érdekes lesz nézni, hogy a futamuk mennyivel alakulhat jobban vagy akár rosszabbul számukra. A franciák idén eddig minden futamot képesek voltak a pontszerzésre, így nekik az a céljuk, hogy ez a sorozat ne most szakadjon meg.
Van még egy versenyző, Kimi Räikkönen személyében, aki a tegnapi időmérő edzés egyik győztese volt azzal, hogy idén először bejutott az Alfa Romeóval a Q2-be, ahol aztán a közepes gumikon megelőzte Esteban Ocont.
Ugyan normál esetben nem elvárható tőle és csapatától az, hogy pontot szerezzenek, viszont az alsóház küzdelmében ő indul a legjobb rajthelyről, és minden esélye megvan arra, hogy ott ő legyen a legjobb. Ha pedig egy is káosz is színesítené a futamot, akkor ezzel ő kerülhet a legjobb pozícióba ahhoz, hogy egy pontot elhalásszon.
Azt se felejtsük el, hogy múlt héten azon kevés pilóták közé tartozott, aki egy kiállással teljesítette a futamot...
Képek: Aston Martin Red Bull Racing (Twitter), Formula1.con