Hiába vezette a Prema két versenyzője a sprintfutamot, három körrel a vége előtt Shwartzman és Schumacher ütközött egymással, így a futamgyőztes végül az a Yuki Tsunoda lett, aki ezzel karrierje első F2-es futamgyőzelmét szerezte meg. Schumacher be tudott jönni másodiknak, a futamot sokáig vezető Shwartzman azonban sérült szárnya miatt pontot sem tudott szerezni.
Ködös, borult, hűvös idő fogadta a Forma-2 mezőnyét a második silverstone-i hétvége sprintfutamán. A levegő hőmérséklete 17, a pályáé pedig csak 23 Celsius-fok volt a futam kezdetekor.
Az idei F2-es kiírásban először fordult elő, hogy a Prema mindkét versenyzője indult az első rajtsorból. Miután Mick Schumacher és Robert Shwartzman a főfutamot a hetedik-nyolcadik helyen fejezték be, így a fordított rajtrácsos sprintfutamra ők kerültek az első rajtsorba Shwartzman-Schumacher sorrendben.
A futamon való jó szereplés különösen az első helyről induló Shwartzmannak volt fontos, aki a főfutamon azzal, hogy Ilott és Lundgaard az első-két helyen végeztek nemcsak elvesztette vezető helyét a bajnokságban, de egészen a harmadik helyig esett vissza, 17 pontos hátránnyal Ilott-tal szemben.
A két Prema mögött a harmadik-negyedik helyről a Red Bull japán juniorja, Yuki Tsunoda és a Haas tartalékpilótája, Louis Deletraz rajtolt, míg mögöttük Nikita Mazepin és Jack Aitken várta a piros lámpák kialvását az ötödik és a hatodik helyen.
Az F2-es bajnokság két éllovasa fordított sorrendben (Lungaard - Ilott) rajtoltak a hetedik-nyolcadik helyről.
A két Prema minden gond nélkül kapta el a rajtot, megőrizték a vezető pozíciójukat Tsunodával szemben, aki mögé egy nagyszerű rajttal Jack Aitken jött fel az ötödik helyre. Szintén jó rajtot vett a hetedik helyről induló Christian Lundgaard. Aitkenhez hasonlóan ő is kettő pozíciót nyert a rajtnál, így a rajtot követően már az ötödik volt. Aitken és Lundgaard jó rajtjának Louis Deletraz nem örülhetett, aki a negyedik helyről a hatodik helyig esett hátra.
De mégsem Aitken és Lundgaard volt a rajt nagy sztárja, hanem a tegnapi futamon a gumijaival nagyon szenvedő, ezért csak a tizenötödik helyről rajtoló Dan Ticktum, aki a tizenötödik helyről a kilencedik helyig jött előre, megelőzve a főfutamot megnyerő Callum Ilottot.
Nem volt jó startja Niikita Mazepinnek, aki csak nehezen tudott eljönni a rajtnál, így visszaesett a nyolcadik helyre.
Schumacher a rajtot követően sokkal gyorsabban tudott haladni, mint Shwartzman, akinek a Maggott-Becketts kombinációba kellett védekezni csapattársával szemben.
A futam eleje a két Prema házon belüli csatájáról szólt, ugyanis Schumacher nem szakadt le Shwartzmanról, akit a 3. körben, a DRS segítségével a Hangar-egyenes végén próbált megelőzni, de az orosz állta a sarat.
A 3. kör elején a mezőny végén harcoló Pedro Piquet mutatott be egy piruettet a 4-es kanyarból kijövet.
Kettőjük csatáját az szakította meg, hogy az 5. körben, Mick Schumacher alatt a 6-os kanyarban megúszott az autója, aminek korrigálására lecsúszott pályáról, amivel egyből 2 másodpercre nőtt a lemaradása Shwartzmannal szemben. Szerencséjére akkora előnye volt a harmadik Yuki Tsunodával szemben, hogy ezzel a hibával is maradt a második helyen.
Christian Lundgaard bár jól kezdte a futamot, azonban a kemény keverékű gumijaival már pár kört követően elkezdett szenvedni, így a 7. körtől kezdve Louis Deletraz kezdte el támadni, aki végül a 8. körben, a Copse-ban előzte őt meg.
Az ART Grand Prix dán versenyzőjének ezután is hátra kellett figyelnie, mert egyből ráesett Zhou vezetésével a Mazepin-Ilott-Ticktum trió.
Miközben a 9. körben, a 6-os kanyarban Zhou próbálkozott ellene, aközben mögöttük Callum Ilott vetődött be Mazepin mellé, azonban a féktávon picit megcsúszott, ami miatt picit koccant az orosszal, aki ezzel a bukótérbe csúszott, és így nem csak Ilott, de Dan Ticktum is megelőzte.
Zhou végül a Maggotsban ment el Lundgaard mellett, aki a 10. körrel visszaesett a hetedik helyre.
Az élen is kezdett újra éledezni a verseny. Shwartzman egyre jobban szenvedett a gumikkal, így a 11. körre Schumacher és az őt üldöző Yuki Tsunoda is megérkezett rá. Ám hiába estek rá ketten, előzési közelségbe egyikük sem került.
A 16. kör kezdetén Christian Lundgaard az 1-es kanyarban lesodródott a pályáról, így Callum Ilott átvette tőle a hetedik helyezést. Lundgaard számára ez a kör nagyon rosszul alakult, ugyanis a kör közepén bal első defektet kapott, amivel az utolsó körökre a figyelem a gumikra is szegeződött.
Ahogyan az élen autózó Shwartzman-Schumacher párosra is, ugyanis négy körrel a sprintfutam vége előtt Mick Schumacher elkezdte megtámadni a futamot vezető csapattársát.
Három körrel a verseny vége előtt a Wellington-egyenes végén a külső ívről Schumacher megtámadta Shwartzmant, és úgy tűnt el is tud menni mellette, azonban a féktávon a két autó összeért egymással, és ezt kihasználva Tsunoda nevető harmadikként mind a két Prema mellett elment, átvéve ezzel a vezetést.
A baleset nagy áldozata Shwartzman volt, akinek a szárnya meg is sérült a balesetben, így az utolsó két és fél kört sérült szárnnyal kellett teljesítenie.
A 21 körös sprintfutamot végül a végig kivárásra játszó japán Yuki Tsunoda nyerte meg, aki ezzel karrierje első F2-es győzelmét szerezte meg.
Mick Schumacher végül megúszta csapattársával való balesetet defekt nélkül, így ő lett a második (a leggyorsabb kör megfutásával 14 pontot szerzett), míg a csapattársa, Robert Shwartzman a sérült szárnnyal esélye sem volt arra, hogy jó tempót diktáljon, így végül csak a tizenkettedik lett.
Schumacher a leintést követően bocsánatot kért a csapatától a baleset miatt. A versenybírák egyébként nem szankcionálták egyik pilótát sem.
A két Prema balesetéből még Jack Aitken jött ki jól, aki a főfutam után a sprintfutamon is harmadik lett. Mögötte Louis Deletraz és Guanyu Zhou ért célba a negyedik-ötödik helyen, akik az utolsó kör, utolsó kanyarjáig vívtak egymással.
A főfutamot megnyerő Callum Ilott a hatodik helyezésért tovább növelte előnyét a bajnokságban, míg az utolsó két pontszerző helyet a rajtpozíciójához képest nyolc helyet javító Dan Ticktum és Nikita Mazepin szerezte meg.
Az utolsó körben volt még egy említésre méltó pillanat: Tsunoda honfitársa a nagy igyekezetben, a Chapelből kijövet pördült meg, és esett ezzel vissza a tizennyolcadik helyre.
Bajnokság állása a sprintfutamot követően:
Képek: Formula 2 (Twitter)