Max Verstappen volt a leggyorsabb a 71. Brit Nagydíj nyitóedzésén, megelőzve Lewis Hamiltont és Lance Strollt. Nico Hülkenberg visszatérő edzésén a kilencedik lett, Sebastian Vettel pedig műszaki hiba miatt a teljes edzést kihagyni kényszerült.
A 71. Brit Nagydíj első történetét Sergio Perez pozitív koronavírustesztje szolgáltatta, majd azt követő pilótakeresés. Miután kiderült, hogy Perez a pozitív vírusteszt miatt kénytelen kihagyni a hétvégi Brit Nagydíjat (a jövő heti silverstone-i és majd az azt követő Spanyol Nagydíj is kérdéses lehet) egyből beindult a pilótakeringő, hogy vajon ki foglalhatja el a dobogóra esélyes Racing Pointját? A közösségi média felületeken az F2-es, vagy korábbi F1-es versenyzők jelezték a csapatnak, hogy szívesen beugranának. A csapat már csütörtökön jelezte, hogy majd péntek délelőtt fogják bejelenteni a pilótájukat, aki végül az a Nico Hülkenberg lett, akitől tavaly év végén elbúcsúztunk a Forma-1-ből.
Nico Hülkenberget hivatalosan pont az első szabadedzés kezdete előtt 5 perccel jelentették be, aki a hétvégén biztosan, de akár a jövő heti brit fordulóban is helyettesítheti korábbi Force Indiás csapattársát, Sergio Perezt.
Hülkenberg először az első szabadedzés 13. percében hajtott ki a silverstone-i pályára egy installációs körre.
Az edzés első húsz perce nagyon nyugodtan zajlott, már-már semmi említésre méltó momentum nem volt. Aztán a 24. percben, Kimi Räikkönen a Luffieldből kijövet csúszott ki a pályáról. A finn pilóta és csapata szerencséjére a C39-es autó nem ragadt bent a kavicságyban, így vissza tudott gurulni a garázsba.
A csapat ezután sem nyugodhatott meg, ugyanis a 26. percben a másik pilótájuk, Antonio Giovinazzi vesztette el uralmát autója felett a Maggotts-Becketts-Chapel kanyarkombináció végén, melynek során mind a négy kemény keverékű gumiját sikerült kockásra fékeznie. Ami aztán olyan vibrációt eredményezett, hogy a Hangar-egyenesben autójáról néhány alkatrész is leesett. Giovinazzinak sikerült visszatérnie a garázsba, viszont a rengeteg törmelék miatt az edzést egy jó tizenöt percre piros zászlóval megszakították.
Míg a mezőny várt arra, hogy újra pályára léphessen, aközben a Ferrari bejelentette, hogy Sebastian Vettel kihagyja az első szabadedzést, mivel problémát vettek észre autójának intercooler-rendszerével.
A nyitó edzést kisebb meglepetésre Max Verstappen nyerte meg 1:27.422-es idővel, melyet a Pirelli lágy abroncsain teljesítette. Mögötte Lewis Hamilton és Lance Stroll végzett, ám ők a legjobb idejüket a közepes gumikon érték el.
A világbajnokságot vezető Lewis Hamilton 1:27.896-os idővel végzett a második helyen, 474 ezreddel elmaradva Verstappentől. Stroll lemaradása viszont már közel hat tizedmásodperc volt.
A másik Red Bullal Alexander Albon 1:28.129-el a negyedik zárta az első edzést, ahol először dolgozott együtt új versenymérnökével, Simon Rennie-vel. A hazai pályán versenyző Albon az 1:28.1-es idejét a lágy gumikon futotta, azonban így is hét tizeddel elmaradt csapattársától.
Az első edzés egyik meglepetéseredménye Charles Leclerc nevéhez fűződik, aki 1:28.221-el az ötödik időt futotta a közepes gumikon, megelőzve Bottast, és Ocon vezetésével a két Renault-t.
Nico Hülkenberg lett a kilencedik, aki ezen az edzésen tette meg első lépéseit a Racing Pointtal.
A legjobb tízbe még Danyiil Kvjat fért be 1:28.868-al, 1,4 tizeddel elmaradva a győztes Verstappentől. AlphaTauris csapattársa, Pierre Gasly végzett közvetlenül mögötte a tizenegyedik helyen 41 ezreddel elmaradva tőle.
A két AlphaTauri mögött a két McLaren (Norris-Sainz) és a két Haas (Magnussen-Grosjean) végzett a tizenkettediktől a tizenhatodik pozícióig bezárólag.
Hazai versenyét teljesítő George Russell 1:29.899-el egy tizenhetedik helyezéssel kezdte meg a hétvégét. Russell nyolc tizeddel volt gyorsabb, mint csapattársa, Nicholas Latifi, aki a tizenkilencedik lett az edzésen.
Az edzés utolsó perceiben visszatértek a pályára az Alfa Romeók, akik végül a nyitó edzést a tizenhatodik és a tizennyolcadik helyen zárták. Csapaton belül Kimi Räikkönen futotta a gyorsabb köridőt 1:29.746-al, mely idő 179 ezreddel volt gyorsabb, mint Giovinazzié.
Képek: Formula 1 (Twitter), Aston Martin Red Bull Racing (Twitter)