Forma-2 - Magyar Nagydíj sztorijai

Gumik, gumik, gumik - röviden-tömören így lehetne összefoglalni a Forma-2 magyarországi hétvégéjét, azonban nemcsak a gumikról szólt a hétvége.

 

Főszerepben a gumik

 

A Forma-2 magyarországi hétvégéjén a gumik, és azok gyors kopása játszotta a főszerepet. A csapatok dolgát ráadásul az is nehezítette, hogy a szombati  főfutamnak úgy kellett nekivágniuk, hogy előtte száraz körülmények között nem tudták tesztelni a hungaroringi pályán a Pirelli 18 colos abroncsait, így mindenkit meglepetten ért a lágy és a kemény keverékű gumik gyors elkopása. Hasonló volt a helyzet, mint a Forma-1-ben volt 2011-ben és 2013-as szezon elején, amikor is több futamon is Pirelli gumik gyors elhasználódása volt a jellemző.

A gumik gyors elkopása a sprintfutam taktikáját alakította alapjaiban át. Az F2-es sprintfutamokon nem kötelező a bokszkiállás, ennek ellenére most a futam során a mezőny nagy része kihajtott a bokszba, két pilótát - Luca Ghiottót és Giuliano Alesit- leszámítva, amire korábban, száraz körülmények között megrendezett futamon nem nagyon volt példa.

A főfutamon, akik a verseny végén váltottak keményről lágyakra (Shwartzman, Mazepin, Drugovich, Daruvala), azok a kemény gumis társaikkal szemben körönként 3-4, de akár 5 másodperccel is gyorsabbak voltak, ami azt az érzetet keltette, hogy a pályán nem egy, hanem több különböző kategória versenyez egymással.

A sprintfutamon ezért is merész húzás Luca Ghiottótól és csapatától, hogy nem állnak ki kerékcserére, de végül nekik lett igazuk, mert bár az utolsó kör, utolsó kanyarjaira teljesen beérte őt Callum Ilott, előzésre már nem volt lehetősége.

A kérdés az, hogy mi lesz majd Silverstone-ban? A Red Bull Ringen nem koptak ennyire a gumik, mint a Hungaroringen, igaz a magyar pálya jobban is igénybe vette a gumikat, mint az osztrák, azonban e téren a silverstone-i aszfaltcsík még nagyobb kihívást fog jelenteni... 

 

Shwartzman parádés futamgyőzelme a főfutamon

 

Oroszország leendő Forma-1-es versenyzője, Robert Shwartzman a főfutamon megint bebizonyította, miért is tartják a jelenlegi F2-es mezőny egyik legtehetségesebb versenyzőjének.

A 20 éves pilóta volt az egyik kárvallottja Daruvala kicsúszása miatt idő előtt véget érő időmérőnek, mivel így a főfutamot csak a tizenegyedik helyről kezdhette meg. Ez viszont arra a taktikára késztette csapatát, ami végül a futamgyőzelmét is meghozta.

Shwartzman a futamot a kemény keverékű gumikon kezdte meg, ráadásul rögtön egy nagyszerű rajttal. A tizenegyedik helyről a hatodik helyig jött fel, ezt követően pedig az volt a dolga, hogy a kemény gumikat megóvva, a lehető leggyorsabb legyen. 

A Prema versenyzője a 37 körös futam 28. körében váltott keményről lágy gumikra. Kiállását követően viszont majdnem elszúrta versenyét. A bokszból kijövet, rögtön az első féktávon füstölőset fékezett. Az volt a szerencséje, hogy nem blokkoltak a kerekei és nem kockásra fékezte az első abroncsokat, így Ghiotto mögé csúszva a negyedik helyről törhetett előre.

 

 

Nyolc körrel a verseny vége előtt három és fél másodperccel volt elmaradva csapattársától, Schumachertől, akit a következő körben könnyedén előzött meg, és végül a futamot 15,599 másodperccel nyerte meg Mazepin előtt, Schumacherre pedig 7 kör alatt 23 másodpercet vert rá, ami mutatja, hogy mennyit is jelentett a frissebb lágy gumi a használt kemény gumikkal szemben.

Shwartzman nagyon profin, éretten versenyzett, ami második főfutamos F2-es győzelmét jelentette számára. A vasárnapi sprintfutamon elért negyedik helyezésének köszönhetően 18 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot, ráadásul mindezt újoncként.

 

Schumacher feltámadása

 

 

A hétvégét követően nyugodtan kijelenthetjük, hogy ahogyan édesapjának, úgy neki is az egyik legerősebb pályája a magyar. Mick Schumacher tavaly itt szerezte meg első F2-es győzelmét a sprintfutamon, most pedig szintén nálunk szerezte meg első főfutamos dobogós helyezését (harmadik hely), majd a vasárnapi sprintfutamon elért újabb harmadik helyezésével először sikerült egy hétvégén kétszer is dobogóra állnia. Ráadásul ebben az évben ő az első, akinek ez a bravúr sikerült.

Mick Schumacher szárnyalt ezen a hétvégén, különösen a futamokon nyújtott nagy erős teljesítményt. Az, hogy a főfutamot nem sikerült a harmadik helynél előkelőbb pozícióban végeznie, abban az is szerepet játszott, hogy a kemény keverékű gumik a lágyakhoz hasonlóan  nagyon gyorsan koptak el, így a futam végén keményről lágyakra váltó Shwartzman és Mazepin könnyedén előzték meg őt. Bár azt hozzá kell tenni, hogy Shwartzman a főfutamon annyira jó tempót diktált, hogyha nincs a két keverék között 3-4 másodpercnyi különbség, akkor is lehet megnyerte volna a futamon, viszont Schumacher a második helyre mindenképpen pályázhatott volna .

A sprintversenyen Mick bebizonyította azt, hogy tavaly óta rengeteget fejlődött. A hatodik helyről rajtolva 10 kör alatt feljött a harmadik helyig. Nagyon jó tempót diktált, azonban a kerékcseréjekor a jobb első kereke rögzítésekor több másodpercnyi időt is elveszített. Ám ez sem zökkentette ki őt, a lágy gumikon, hamar átvágta magát az ellenfelein, a 24. körben pedig a hétvége legszebb manőverét mutatta be, mikor is az utolsó kanyarban bevetődött Deletraz mellé, akit ezzel megelőzött, majd azzal a lendülettel, a célegyenes végén Alesi mellett is elment, megszerezve a harmadik helyet.

Schumacher a tavalyi szezonjáért jogosan kapta a kritikákat, viszont látszik, hogy az idei szezonra nagyon összekapta magát. Magyar Nagydíjon nyújtott teljesítményével máris a bajnokság negyedik helyén van, igaz hátránya csapattársával, Shwartzmannal szemben 42 pont, amiben azért szerepet játszik, hogy Ausztriában vagy ő hibázott, vagy csak szimplán peches volt. Viszont ez már az a teljesítmény, amivel 2018-ban megnyerte az F3-as Európa-bajnokságot, így ha ezt a teljesítményt az évad végéig fent tudja tartani, akkor nyugodtan beszélhetünk Schumacher személyében a 2020-as F2-es bajnokság egyik bajnokaspiránsaként.

 

Hitech nagy hétvégéje

 

 

A hétvége legnagyobb győztese egyértelműen a Hitech Grand Pirx volt. A magyar hétvége előtt a bajnokság utolsó előtti helyén álló istálló, mindösszesen csak 1 ponttal szerénykedett. A Magyar Nagydíj viszont olyan jól alakult számukra, hogy kétszer is dobogóra állhattak (melyből egy futamgyőzelem), amivel 53 pontot gyűjtöttek, így a csapatok bajnokságában már a negyedik helyen állnak.

A pontszerzéshez már a pénteki időmérőn közel kerültek, ám akkor Luca Ghiotto három tizeddel alulmaradt Callum Ilott-tal szemben a 4 pontot érő pole pozíciós küzdelemben. A vasárnapi sprintfutamon viszont már az olasz diadalmaskodott köszönhetően annak, hogy bevállalta a bokszkiállás nélküli futamot. Ghiotto ezzel megszerezte az F2-es bajnokságban idén debütáló csapatnak az első F2-es futamgyőzelmét.

Az első dobogós helyezést már a főfutamon megszerezték. A főfutamot a tizenhatodik helyről kezdő Nikita Mazepinnel a kemény-lágy gumis taktikát választották, ami újfent a legjobb taktikai húzás volt, így az orosz versenyző a 7 kör alatt a kilencedik helyről egészen a második helyig jött előre. Ez nemcsak a Hitech első F2-es dobogós eredménye volt, hanem Mazepinnek is.

A Hitech Grand Prix a nem túl jól sikerült osztrák hétvégéket követően egy elképesztően jó magyar hétvégét teljesített, amiben a pilóták remek teljesítménye mellett, a kiválóan meghozott taktikai döntések is szerepet játszottak.

 

ART Grand Prix totál KO

 

 

Miközben a Hitech Grand Prix az év eddigi legjobb hétvégéjén van túl, addig az ART Grand Pirxnál a legrosszabbon. Pedig az időmérőt követően minden esély megvolt arra, hogy egy sok pontos hétvégéjük legyen, ugyanis Lundgaard a hatodik, Armstrong pedig a hetedik rajthelyet szerezte meg.

A főfutam dán versenyzőjüknek indult jól, aki a hatodik helyről rajtolva a negyedik helyig jött előre. Armstrong főfutamos startja nem volt túl sikeres: az új-zélandi versenyző a hetedik helyről a tizedik helyig esett hátra.

Az első biztonsági autós fázis követően, a második helyről az ötödikig visszaeső Luca Ghiotto megtámadta Lundgaardot, akit sikerült is megelőznie. Lundgaard viszont nem hagyta ennyiben a dolgot, és a 3-as kanyarból sokkal jobban jött ki, mint ellenfele, így minden esélye megvolt arra, hogy a 4-es kanyar előtt visszaszerezze a negyedik helyezését, csakhogy ezt észlelve, Ghiotto egyből becsukta előtte a kaput, így a két versenyző összeütközött egymással. Az ütközésben Lundgaard bal első defektet kapott, amivel már a 4-es kanyarba is csak úgy tudott befordulni, hogy a bukótérbe hajtott. 

Ekkor még a csapatnál sem tudták, de végül Ghiotto és Lundgaard balesete a másik autójukra is hatással, mivel Lundgaard a defektes autójával a lehető legrosszabb ütemben jött a 4-es kanyarból, pont az 5-ös kanyar féktávjánál, ahol szintén csak erős fékezéssel tudta elkerülni azt, hogy az 5-ös kanyar bukóterébe csússzon. Ezzel viszont mögötte nagyon feltorlódott a mezőny, és miközben a saját csapattársa, Marcus Armstrong igyekezte őt kikerülni, összeütközött a kettőjüket előző Artem Markelóvval, akit ezzel a kanyar kijáratánál levő gumifalba csapódott. Armstrong a balesetben, csapattársához hasonlóan bal első defektet kapott.

Ugyan mind a két autó visszatért a bokszba, pár körrel később végleg feladták a futamot, így a vasárnapi sprintfutamot csak a tizennyolcadik és a tizenkilencedik helyről kezdhették meg, Lundgaard-Armstrong sorrendben.

Mivel itt csak az első nyolc kap pontot, így Marcus Armstrong hiába teljesített nagyszerűen, és jött fel a 28 körös futamon a tizenkilencedik helyről a kilencedik pozícióig, pontot így nem sikerült szereznie. Ennek ellenére Armstrong ezen futamon nyújtott teljesítményével megérdemli a dicséretet. 

Azzal, hogy az ART Grand Prix nulla ponttal zárta a magyar hétvégét, elveszítették vezető helyüket a csapatok bajnokságában, ahol egészen a harmadik helyig estek vissza, 43 ponttal elmaradva attól a Premától, mely csapat előtt a hétvégét megelőzően 15 ponttal vezettek.

Pilóták sem jártak ezzel a kettős nullázással jól: Lundgaard az egyéni bajnokság második helyéről ugyan csak a harmadik helyig esett vissza, de lemaradása Shwartzmannal szemben 38 pontra nőtt. Armstrong is csak egy helyet esett hátra (ötödikről a hatodikra), viszont az ő hátránya akadémista társával szemben már 47 pont, ami majdnem akkor, amennyi pontot egy hétvégén maximálisan lehet szerezni (48 pont).

A silverstone-i dupla hétvégén ennél mindenképpen jobb hétvégében bíznak a csapatnál.

 

Képek: fiaformula2.com, Formula 2 (Twitter) 

Autosport Racing

Friss topikok

Címkék

70. Évforduló Nagydíj (10) Abu Dhabi Nagydíj (4) Alexander Albon (59) Alfa Romeo (19) AlphaTauri (20) Amerikai Nagydíj (3) Antonio Giovinazzi (14) Artem Markelov (3) ART Grand Pirx (5) Aston Martin (1) Ausztrál Nagydíj (1) Azeri Nagydíj (5) Bahreini Nagydíj (2) Baku (4) Baumgartner Zsolt (1) Belga Nagydíj (11) Beszámoló (3) Brazil Nagydíj (6) Brit Nagydíj (13) Callum Ilott (31) Carlin (2) Carlos Sainz (46) Charles Leclerc (80) Christian Lundgaard (21) DAMS (4) Daniel Ricciardo (41) Danyiil Kvjat (14) Dan Ticktum (21) Eifel Nagydíj (3) Elemzés (1) Emilia Romagna Nagydíj (1) Értékelő (4) Esteban Ocon (24) Felipe Drugovich (10) Felipe Massa (2) Felvezetés (2) Fernando Alonso (3) Ferrari (23) Főfutam (7) Forma-1 (107) Forma-2 (37) Francia Nagydíj (4) Futam (16) George Russell (37) Gondolatok (1) Guanyu Zhou (16) Haas (21) Hamilton (1) Hitech Grand Pirx (6) Holland Nagydíj (1) Honda (3) Időmérő edzés (36) Jackes Hughes (1) Jack Aitken (6) Jakes Hughes (1) Japán Nagydíj (5) Jehan Daruvala (6) Jenson Button (1) Jüri Vips (9) Kanadai Nagydíj (4) Kevin Magnussen (13) Kibeszélő (1) Kimi Räikkönen (29) Kínai Nagydíj (1) koronavírus (1) Lance Stroll (37) Lando Norris (41) Leclerc (1) Lewis Hamilton (110) Liam Lawson (1) Louis Deletraz (8) Luca Ghiotto (11) Magyar Nagydíj (19) Marcus Armstrong (10) Marino Sato (2) Max Verstappen (99) McLaren (42) Mercedes (95) Mexikói Nagydíj (5) Michael Schuamcher (3) Mick Schumacher (31) Monaco (2) Monacói Nagydíj (2) MP Motorsport (4) Mugello (3) Német Nagydíj (2) Nicholas Latifi (12) Nico Hülkenberg (25) Nico Rosberg (2) Nikita Mazepin (15) Nobuharu Matsushita (4) Olasz Nagydíj (12) Orosz Nagydíj (8) Osztrák Nagydíj (6) Pierre Gasly (48) Pirelli (2) Portugál Nagydíj (1) Prema Racing (9) RaceCoffee (6) Racing Point (45) Red Bull (86) Renault (41) Robert Kubica (3) Robert Shwartzman (28) Romain Grosjean (19) Roy Nissany (8) Saját vélemény (4) Scuderia Ferrari (59) Sean Gelael (2) Sebastian Vettel (86) Sergio Perez (35) Spanyol Nagydíj (14) sprintfutam (7) Stájer Nagydíj (8) statisztikák (3) szabadedzés (19) Szingapúri Nagydíj (3) Teszt (5) The Next Generation (6) Toro Rosso (12) Toszkán Nagydíj (6) Uni-Virtuosi (5) Valtteri Bottas (93) Vettel (2) Vietnámi Nagydíj (1) What iF1 (2) Williams (21) Yuki Tsunoda (21) Címkefelhő
süti beállítások módosítása