Más néven ugyan, de az évad második futama is a Red Bull Ringen kerül megrendezésre, ahol a nyitóhétvégén egy igazán kaotikus versenyt láthattunk. Nézzük, hogy a második versenyen kikre, illetve mikre kell figyelnünk!
Hamilton vs Verstappen
Eredetileg a 2020-as Forma-1-es világbajnokságot is úgy harangozták be, hogy ez az év az ő csatájukról fog szólni. Az évad első futamán ez végül elmaradt, a tegnapi esős időmérőn viszont megtörtént az első lövés.
Az időmérő kettőjük csatájáról szólt, azt az ütközetet végül Lewis Hamilton nyerte meg egy elképesztően gyors körrel. Valószínűleg, ha nincs Verstappen hibája az utolsó gyors körének végén, akkor sem tudta volna legyőzni Hamiltont. Ezt az ütközetet így a címvédő nyerte, azonban a pontokat nem az időmérőkön, hanem a vasárnapi futamokon osztják, így ez számít fontosabbnak.
A futam, ahogyan az időmérő, róluk szólhat, ahol a Red Bull szeretné kijavítani a múlt heti kezdésüket, ahol mindkét autójukkal nulláztak. Verstappennek fontos is, hogy most javítson, mivel egy rövid, továbbra is bizonytalan kimenetelű bajnokságban minden egyes pontra szükség van.
Kettőjük párharcában érdekes lesz nézni, hogy vajon a Mercedesnek sikerült-e megtalálnia Lewis Hamilton pénteki problémáit, amikor is csak hatodik lett. Emellett a kerékvetők is kulcsszerepet játszhatnak majd, amiket még az Osztrák Nagydíjon mind a két Mercedesnek el kellett kerülnie, mert félő volt, hogy tönkreteszik vele a váltót. És még ott vannak a motorral kapcsolatos meghibásodások, amik például pénteken az első edzésen a Williams kanadai versenyzőjét, Nicholas Latifit hátráltatták...
Lesz-e Smooth Operator a dobogón?
A McLaren spanyol versenyzője nagyszerűen teljesített az esős kvalifikáción, ahol Forma-1-es karrierje legjobb időmérős és rajthelyezését érte el.
A McLaren egy héttel később ismét a harmadik helyről kezdheti meg a futamot. Akkor Lando Norris végül az élcsapatokat érintő problémáknak is köszönhetően megőrizte ezt a pozícióját.
Ahhoz, hogy a Brazil Nagydíj után Sainz pályafutása második F1-es dobogóját megszerezze, mindenképpen kelleni fog, hogy a Mercedes-Red Bull pilótái közül legalább kettőnek ne legyen jó futama. Normál esetben az ötödik hely lehet a maximum, azonban ha ezúttal is valamilyen probléma fogja a két élcsapatot hátráltatni, Sainz ott lehet, hogy ahogy Norris múlt héten, most ő is profitáljon ebből.
Esteban Ocon - Remek időmérő után, mire lehet képes a futamon?
Esteban Ocon is azok közé tartozik, akik nagyszerűen teljesítettek az időmérőn vizes körülmények között.
Ocon ezzel már rögtön a második hétvégéjén megmutatta, hogy miért is döntött jó a Renault azzal kapcsolatban, hogy az idei évre ülést biztosítottak számára. A fiatal francia révén a sárga-fekete alakulat a tavalyi Olasz Nagydíj után először kezdhet meg ilyen előkelő pozícióból egy futamot.
A kérdés viszont az, hogy ezt a remek rajthelyet sikerül-e kihasználniuk és egy sok pontot érő helyen célba érniük?
Oconról már a Force Indiás időkből lehet tudni, hogy a futamokon nagyon konzisztens tud lenni, kevés hibával, így benne lehet a pakliban, hogy a Mercedes-Red Bull pilóták esetleges balszerencséjéből ne a McLaren versenyzői, hanem ő jöjjön ki győztesen.
Oconra mindenképpen érdemes lesz figyelni nemcsak ezért, hanem azért is, hogy futamon mire lehet majd képes a csapattársához, Daniel Ricciardóhoz viszonyítva is, aki majd a nyolcadik helyről fogja megkezdeni a futamot.
(Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnök valószínűleg jobban örülne annak, ha Ocon az időmérőt követően a futamon is legyőzné az őket McLaren miatt elhagyó Ricciardót...)
Meg tudja-e szerezni első Forma-1-es pontját George Russell?
Lewis Hamilton után az időmérő másik nagy ásza George Russell volt a Williamsszel. A Mercedes brit tehetsége nem elég, hogy Forma-1-es karrierje során először bejutott a Q2-be, de 91 ezred híján a Q3-as szerepléshez is közel került.
Ugyan az időmérőt a tizenkettedik helyen zárta, azonban Charles Leclerc Danyiil Kvjat feltartása miatt kapott háromhelyes rajtbüntetésével Russell a tizenegyedik helyről várhatja majd a 71 körös futam piros lámpáinak kialvását. Ez természetesen Russell legjobb rajtpozíciója rövid Forma-1-es karrierje során.
De vajon folytatódik-e a csoda, és megszerezheti-e első Forma-1-es pontját a futamon?
Mivel a futamon nem várható eső, így ez sokkal nehezebb lesz elérni, azonban Russell múlt héten a kieséséig bezárólag nagyon jó versenyt futott, így ha a középmezőnyben megint sok kieső lesz, akkor ebből profitálhat ő.
Azonban muszáj azt is hozzátenni, hogy Russellnek most nem árt odafigyelnie a rajtra, mivel továbbra is ez számít az ő gyenge pontjának. Ha most sem sikerül jól rajtolnia, akkor hiába a remek rajthely, a középmezőny sűrűjéből már sokkal nehezebb lesz a pontszerzésért harcolni, mint mondjuk ha sikerülne legalább megőriznie a rajtpozícióját.
Ki tudja-e javítani a Racing Point a tegnapi fiaskót?
Ha volt csapat, mely a leginkább reménykedett az időmérő eltörlésében, az a Racing Point volt. A pénteki második szabadedzésen még Perez-Stroll sorrendben a harmadik-negyedik helyen végzetek, most Stroll a tizenkettedik, Perez pedig csak a tizenhetedik helyről kezdheti meg a futamot. Ez hatalmas csalódás volt a csapat számára, így nem meglepően ők lettek az esős kvalifikáció legnagyobb vesztesei is.
Az a pénteki két szabadedzésen látszódott, hogy tempóban a középmezőny legjobbjai. Nyugodtan lehetett azt mondani, hogy a Mercedes és a Red Bull mögött ők számítanak a harmadik erőnek.
Az esős kvalifikáció során ezt nem sikerült bebizonyítaniuk, azonban a száraz körülmények között látott tempójukból kiindulva nem elképzelhetetlen, hogy a futamot végül kettős pontszerzéssel fogják zárni. Ezért is lesz érdemes őket követni a futam során, hogy vajon meddig tudnak előrejönni a mezőnyben?
Okoznak-e ismét problémát a kerékvetők?
A múlt heti Osztrák Nagydíj során kulcsszerepet játszottak a magasított kerékvetők, amik valamelyest szerepet játszottak abban, hogy a futamot végül csak tizenegyen fejezzék be.
Hasonló kiesésre talán most nem kell számítani, de így is befolyásolhatják majd a futam alakulását. Elég csak a Mercedesekre gondolni, akik a verseny egy részében kerülniük kellett a kerékvetőket. Ha Versteppen szorosan ott lesz Hamiltonék nyomában, akkor ez természetesen nem lesz kivitelezhető, így érdekes lehet azt nézni, hogyha nem sikerül a Red Bull hollandját lerázniuk, akkor az mennyire befolyásolja majd az autójukat.
De a középmezőnyben is okozhat ez problémát, ami akár olyan pontszerzésekhez is vezethet, amikre előzetesen nem számítanánk. Múlt héten ilyen volt Antonio Giovinazzi pontszerzése, most pedig George Russell lehet, ha képes lesz befejezni a futamot.
A futam egyik fő témája mindenképpen a kerékvetők lehetnek, de vajon most is hasonlóan fogják befolyásolni a futamot, mint múlt héten?
Rajtrács
1. Lewis Hamilton (Mercedes)
2. Max Verstappen (Red Bull)
3. Carlos Sainz (McLaren)
4. Valtteri Bottas (Mercedes)
5. Esteban Ocon (Renault)
6. Alexander Albon (Red Bull)
7. Pierre Gasly (AlphaTauri)
8. Daniel Ricciardo (Renault)
9. Lando Norris (McLaren)
10. Sebastian Vettel (Ferrari)
11. George Russell (Williams)
12. Lance Stroll (Racing Point)
13. Danyiil Kvjat (AlphaTauri)
14. Charles Leclerc (Ferrari)
15. Kevin Magnussen (Haas)
16. Kimi Räikkönen (Alfa Romeo)
17. Sergio Perez (Racing Point)
18. Nicholas Latifi (Williams)
19. Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo)
20. Romain Grosjean (Haas)
Képek: Formula1.com