Újonc győzelem született a Forma-2-es bajnokság sprintfutamán, amely nemcsak újonc győzelmet és dobogós helyezést, de rengeteg biztonsági autós fázist is hozott.
A fordított rajtrácsos sprintfutamot a főfutam nyolcadik helyezettje, a brazil újonc, Felipe Drugocvich kezdhette, aki az idénynyitó F2-es hétvége mindkét futamát az első rajtsorból kezdhette meg, ugyanis a főfutamon a második rajthelyről indulhatott. Mellőle a második helyről Louis Deletraz, a harmadik helyről pedig Giuliano Alesi várhatta a piros lámpák kialvását. Őket a harmadik sorból Dan Ticktum és Chrsitian Lundgaard követi, a negyedikből pedig a Ferrari Akadémia két versenyzője, Robert Shwartzman (hatodik hely) és Marcus Armstrong (hetedik hely) rajtolnak. A főfutamot megnyerő, szintén Ferrari Akadémia versenyzője, Callum Ilott a nyolcadik helyről várhatta a piros lámpák kialvását.
Az F2-es sprintfutam kellemes nyári időben került megrendezésre, a levegő hőmérséklete a rajt előtt 23, a pályáé pedig 40 Celsius-fok volt.
Drugovichnak ezúttal sikerült jó rajtot fognia, ahol megőrizte vezető helyezését Deletrazzal szemben. Mögöttük a negyedik helyről induló Ticktum rögtön a rajtot követően megelőzte Alesit, majd egyből megtámadta a második helyen haladó Deletrazt. A DAMS brit versenyzője a 3-as kanyarban a külső íven próbált meg támadást indítani svájci riválisa ellen, azonban a kanyarból kijövet picit lendületet vesztett, így Alesi és a hetedik helyről három kanyart követően már ötödikig helyig előretörő Marcus Armstrong is megtámadta őt. Alesi belülről, Armstrong kívülről támadta, aki olyan mély féktávot tudott venni, hogy Ticktum és az őt előző Alesi mellett is el tudott menni, ezzel pedig feljött a harmadig helyre!
Alesi sokáig nem tudott örülni Ticktum visszaelőzésének, ugyanis a kör végén autója lelassult, majd a 3-as kanyarban lángnyelvek és hatalmas füstfelhő kísérletében végleg kiadta a lelkét, ami miatt a be kellett küldeni a biztonsági autót.
Az állás ekkor: 1. Drugovich, 2. Deletraz, 3. Armstrong, 4. Ticktum, 5.Shwartzman, 6. Lundgaard, 7. Matsushita, 8. Ilott, 9. Schumacher, 10. Nissany, 11. Aitken, 12. Tsunoda, 13. Piquet, 14. Daruvala, 15. Gelael, 16. Mazepin, 17. Zhou, 18. Markelov, 19. Samaia, 20. Sato, 21. Ghiotto.
A biztonsági kört a 4. kör végén szerették volna kihozni a pályáról, azonban Sean Gelael alatt is megállt az autó, így további 1 kör erejéig a mezőny elején autózott.
A 6. körben ismét szabaddá vált a versenyzés, hogy aztán a 8. körben újra pályára kelljen küldeni a biztonsági autót. Történt ugyanis, hogy a középmezőnyben egymással harcoló Ghiotto és Daruvala összeütközött egymással. A Red Bull indiai versenyzője elmérte a 4-es kanyar féktávját, belehajtott Ghiotto autójába, aki megforgott. Az őket a külső íven követő Zhounak, hogy elkerülje Ghiottóval való ütközést, kénytelen volt a kavicságyon keresztül a menekülőútra hajtania, amivel visszaesett a mezőny végére. A biztonsági autóra azért is volt szükség, mivel Ghiotto alatt lefulladt az autó, és azt csak így lehetett biztonságosan eltávolítani a pályáról.
Daruvala Ghiotto megforgatása miatt a versenyfelügyelőktől egy 5 másodperces időbüntetést kapott.
A biztonsági autós fázisnak a 11. körben lett vége. Az új rajtot viszont nem úsztuk meg baleset nélkül. A középmezőnyben Artem Markelov az 1-es kanyarból kijövet hátulról nekiment Daruvalának, aminek következtében leszakadt autójáról az első vezetőszárny.
A verseny drámája a 14. körben történt, mikor is harmadik helyen haladó, addig nagyszerű versenyt futó Marcus Armstrongnak technikai gondjai akadtak, ami miatt lelassult, majd a 3-as kanyar előtt meg is állt alatta az autó.
Armstrong megállása pedig azt eredményezte, hogy harmadik alkalommal is pályára kellett küldeni a biztonsági autót.
Az újabb biztonsági autós fázist kihasználva Marino Sato bejött a bokszba lágy gumikért, hogy ezzel némi gumielőnybe legyen a többiekkel szemben. Azonban a japán versenyző egy 5 másodperces büntetést kapott, mivel nem tartotta be a szabályokat biztonsági autós fázis alatt. Rajta kívül még Artem Markelov is kapott büntetést, de ő rosszabbul járt, mivel őt 10 másodperccel sújtották.
Az utolsó biztonsági autós fázis a 17. körben ért véget.
Felipe Drugovich ezt az újraindítást is jól használta ki, ezt követően esélyt sem adott az üldözőinek, és pályafutása első F2-es hétvégéjén a pole pozícióból indulva megnyerte a sprintfutamot. A brazil versenyző ráadásul a verseny leggyorsabb körét is megfutotta, így a nap során sikerült begyűjtenie a maximális 17 pontot.
Louis Deletraz lett a második, aki ezzel beállította F2-es pályafutása legjobb helyezését.
A harmadik helyen az első teljes F2-es szezonját teljesítő Dan Ticktum ért célba, aki ezzel megszerezte első dobogós helyezését a szériában.
Robert Shwartzman az utolsó körökben megpróbálta megtámadni a DAMS versenyzőjét a dobogó legalsó fokáért, azonban előzni nem tudott, így be kellett érnie a 8 pontot érő negyedik helyezéssel, megelőzve Christian Lundgaardot, aki ötödik lett.
A hatodik helyért az egész verseny alatt nagy csata zajlott Nobuharu Matsushita és Mick Schumacher között. Schumacher hiába támadta több körön is keresztül japán pilótatársát, hiába tűnt több alkalommal is úgy, hogy sikerülhet őt megelőzni, Matsushita nagyszerűen, sőt egyenesen kiválóan védekezett, így megőrizte hatodik helyezését.
Az utolsó pontszerző, nyolcadik hely sorsa az utolsó körben dőlt el, amikor is a tizenötödik helyről rajtoló Jack Aitken a 4-es kanyarban megelőzte a főfutamot megnyerő Callum Ilottot.
A legjobb tízbe még Nikita Mazepin fért be, azonban a sprintfutamokon csak az első nyolc pilóta kap pontot.
Bajnokság állása
képek: Formula 2 (Twitter)