Lewis Hamilton nyerte az év utolsó időmérőjét

Lewis Hamilton a júliusi Német Nagydíj után szerzett ismét pole pozíciót. Valtteri Bottas végzett ugyan a második helyen, de rajtbüntetése miatt a futamot majd csak az utolsó helyről kezdheti meg, így Hamilton mellől az első rajtsortból majd a harmadik helyen végző Max Verstappen fog rajtolni.

 

A 2019-es szezon utolsó időmérő edzése került megrendezésre Abu Dhabiban, a lemenő nap sugarai között. A 11. Abu Dhabi Nagydíj kvalifikációja kezdetén a levegő hőmérséklete 26, a pályáé 32 Celisus-fok volt.

A szabadedzések alapján az év utolsó időmérőjére a két Mercedes és Max Verstappen érkezett favoritként. A pénteki napon megrendezésre kerülő két másfél órás gyakorláson Valtteri Bottas volt a leggyorsabb, a szombati harmadikon pedig Max Verstappen autózta a legjobb köridőt 1:36.566-al, ami 310 ezreddel maradt el Bottas második edzésen teljesített legjobbjától (1:36.256).

A kpéletből viszont pont a pénteki nap legjobbját, Valtteri Bottást ki kellett venni, mivel a finn nemcsak a hétvége előtt kapott új erőforrást, de péntekről szombatra is új erőforrást kellett autójába szerelni pneumatikus szivárgás miatt, melynek értelmében a finn a vasárnapi futamot mindenképpen csak az utolsó helyről kezdheti meg. Ennek okán a második gyakorláson az előzéseket is gyakorolta, melynek során az edzés végén nagyon mélyről próbált bevetődni a 11-es kanyar féktávjánál Grosjean mellé, aminek következtében a két pilóta összeütközött egymással. Az esetet követően az FIA Bottast egy megrovással büntette. 

A Ferrarik a szabadedzéseken nem nagyon tűntek versenyképesnek, mindhárom gyakorláson megvolt a tekintélyes (három-négy tized) lemaradásuk, főleg az utolsó, kanyargós szektor miatt, ahol az SF90-es konstrukció a rivális autókhoz képest nagyon szenvedtek.

 

Q1

 

Az időmérő első felvonásában a Mercedes versenyzői domináltak. Sokáig úgy tűnt, hogy Hamilton-Bottas sorrendben fogják zárni a Q1-et, azonban az edzés végén a Red Bullos Alexander Albon tudott futni egy 1:36.102-es köridőt, amivel bejött a két Mercedes közé. Azonban a brit-thai versenyző lemaradása így is 251 ezred volt a Q1-et megnyerő Lewis Hamiltonhoz képest, aki 1:35.851-es köridővel végzett az élen.

A Red Bull másik versenyzője, Max Verstappen 1:36.390-el a negyedik helyen jutott tovább, 88 ezreddel megelőzve a Ferraris Charles Leclerc-et, akivel ezen a hétvégén az egyéni világbajnokság harmadik helyéért harcolnak. 

A középmezőny legjobbja Sergio Perez lett, aki 1:36.961-es idővel a hatodik helyen jutott tovább, 2 ezreddel megelőzve Sebastian Vettelt! A Ferrari négyszeres világbajnokának nem volt egy egyszerű első etapja, mivel az első mért köre megkezdésekor a célegyenesre rávezető kanyarból kijövet forgott meg. Vettel ezután nem hajtott be a bokszba egy új szett lágy keverékű gumikért, de így is sikerült 1:36.963-al bejutnia a hetedik helyen a Q2-be.

 

 

Mögötte Ricciardo, Gasly és Sainz végzett a legjobb tízben a Q1 során.

Hiába volt a szabadedzésekena  középmezőny egyik legjobbja Romain Grosjean, az időmérőn a Q1-ből sem sikerült továbbjutnia, csak a tizenhatodik lett. 

Szintén csalódott időmérőt zárt az Alfa Romeo. Azt követően, hogy Brazíliában az idei legjobb hétvégéjüket teljesítették, itt még a Q1-ből sem sikerült továbbjutniuk: Giovinazzi a tizenhetedik, Räikkönen pedig a tizennyolcadik helyen zárta az időmérőt, egyedül a két Williamset megelőzve, ahol 21. alkalommal sem történt meglepetés, Russell újfent legyőzte Robert Kubicát.

A Q1 leglátványosabb jelenete a bokszutcában történt meg, mikor Danyiil Kvjatot ráengedték a már gyors sávban közlekedő Romain Grosjeanra, aki emiatt kénytelen volt egy elkerülő manővert alkalmazni. Az esetet a kvalifikációt követően fogják kivizsgálni.

 

 

Q2

 

Sokáig úgy tűnt, hogy a Q2-ben már kettős Mercedes-siker fog születni, azonban Charles Leclerc a Q2 végén, a közepes gumikon képes volt legyőzni Lewis Hamiltont, akinek az 1:35.634-es idejét 1:35.543-ra javította. 

Ez azért is volt érdekes, mert a két Ferrari a Q2 első felében még a lágy gumikon voltak kint a pályán. Papíron hiába volt ez a gyorsabb keverék, a két versenyző a két Mercedes mögött, a harmadik és a negyedik helyen álltak.

A Q2 végén viszont csak a monacói versenyző tetette fel a sárga oldalfalú gumikat, Vettel maradt a lágyakon, amiken nem is volt képes javítani korábbi idején.

A két Red Bull a közepes gumikon jutott tovább a Q3-ba: Verstappen az ötödik (1:36.275), Alexander Albon pedig a hetedik (1:36.718) ment tovább. A két pilóta közé a Brazíliában első Forma-1-es dobogós helyezését megszerző Carlos Sainz férkőzött be 1:36.308-as köridővel, mellyel a középmezőny legjobbja volt.

Csapattársa, Lando Norris is bejutott a Q3-ba, a húsz éves brit a nyolcadik helyen jutott tovább megelőzve a két Renault (Ricciardo-Hülkenberg sorrendben).

Sergio Perez sokáig továbbjutó helyen állt, azonban az utolsó gyors körében nem tudott javítani, így az utolsó pillanatban volt Force Indiás csapattársa, Nico Hülkenberg elütötte őt a továbbjutástól.

A mexikó versenyzőhöz hasonlóan a Q2-ben ért véget az időmérő Pierre Gasly-nak, Lance Strollnak, Danyiil Kvjatnak és Kevin Magnussennek, aki a Q2 első felében tett egy kísérletett a közepes gumikon.

 

 

Q3

 

Az időmérő utolsó fázisában, a döntő szakaszban már összejött a Mercedesnek a kettős győzelem, amivel zsinórban hatodik alkalommal arattak kettős győzelmet az Abu Dhabi Nagydíj kvalifikációján.

A pole pozíciót Lewis Hamilton szerezte meg, aki hatodik pole pozícióját szerezte meg a Yas Marina versenypályán, egyben ez volt idei ötödik edzés elsősége, egyenlítve csapattársával, Valtteri Bottasszal e tekintetben.

Hamilton 1:34.779-es idővel szerezte meg júliusi Német Nagydíj óta első pole pozícióját, ami egyben azt is jelenti, hogy tavaly felállított körrekordját (1:34.794) 15 ezreddel döntötte meg.

 

 

Valtteri Bottas végzett a második helyen 1:34.973-al, azonban motorcserék miatt a futamot majd csak az utolsó helyről kezdheti meg.

Így a vasárnapi futamot az első rajtsorból majd az időmérőt 1:35.139-el a harmadik helyen végző Max Verstappen fog rajtolni, aki nyolc századdal győzte le Charles Leclerc-et, aki a Q3 végén már nem tudott mért kört autózni, mert nem sikerült azt időben megkezdenie.

Sebastian Vettel 1:35.339-el az ötödik helyen végzett, megelőzve Alexander Albont.

A középmezőny legjobbja az év utolsó időmérőjén Lando Norris lett 1:36.436-os köridővel, két századdal megelőzve Daniel Ricciardót és 23 ezreddel McLarenes csapattársát, Carlos Sainzot. 

A tizedik helyen egy ideig biztosan utolsó Forma-1-es hétvégéjét teljesítő Nico Hülkenberg végzett.

 

 

Képek: Mercedes-AMG F1, Formula 1

 

 

 

Autosport Racing

Friss topikok

Címkék

70. Évforduló Nagydíj (10) Abu Dhabi Nagydíj (4) Alexander Albon (59) Alfa Romeo (19) AlphaTauri (20) Amerikai Nagydíj (3) Antonio Giovinazzi (14) Artem Markelov (3) ART Grand Pirx (5) Aston Martin (1) Ausztrál Nagydíj (1) Azeri Nagydíj (5) Bahreini Nagydíj (2) Baku (4) Baumgartner Zsolt (1) Belga Nagydíj (11) Beszámoló (3) Brazil Nagydíj (6) Brit Nagydíj (13) Callum Ilott (31) Carlin (2) Carlos Sainz (46) Charles Leclerc (80) Christian Lundgaard (21) DAMS (4) Daniel Ricciardo (41) Danyiil Kvjat (14) Dan Ticktum (21) Eifel Nagydíj (3) Elemzés (1) Emilia Romagna Nagydíj (1) Értékelő (4) Esteban Ocon (24) Felipe Drugovich (10) Felipe Massa (2) Felvezetés (2) Fernando Alonso (3) Ferrari (23) Főfutam (7) Forma-1 (107) Forma-2 (37) Francia Nagydíj (4) Futam (16) George Russell (37) Gondolatok (1) Guanyu Zhou (16) Haas (21) Hamilton (1) Hitech Grand Pirx (6) Holland Nagydíj (1) Honda (3) Időmérő edzés (36) Jackes Hughes (1) Jack Aitken (6) Jakes Hughes (1) Japán Nagydíj (5) Jehan Daruvala (6) Jenson Button (1) Jüri Vips (9) Kanadai Nagydíj (4) Kevin Magnussen (13) Kibeszélő (1) Kimi Räikkönen (29) Kínai Nagydíj (1) koronavírus (1) Lance Stroll (37) Lando Norris (41) Leclerc (1) Lewis Hamilton (110) Liam Lawson (1) Louis Deletraz (8) Luca Ghiotto (11) Magyar Nagydíj (19) Marcus Armstrong (10) Marino Sato (2) Max Verstappen (99) McLaren (42) Mercedes (95) Mexikói Nagydíj (5) Michael Schuamcher (3) Mick Schumacher (31) Monaco (2) Monacói Nagydíj (2) MP Motorsport (4) Mugello (3) Német Nagydíj (2) Nicholas Latifi (12) Nico Hülkenberg (25) Nico Rosberg (2) Nikita Mazepin (15) Nobuharu Matsushita (4) Olasz Nagydíj (12) Orosz Nagydíj (8) Osztrák Nagydíj (6) Pierre Gasly (48) Pirelli (2) Portugál Nagydíj (1) Prema Racing (9) RaceCoffee (6) Racing Point (45) Red Bull (86) Renault (41) Robert Kubica (3) Robert Shwartzman (28) Romain Grosjean (19) Roy Nissany (8) Saját vélemény (4) Scuderia Ferrari (59) Sean Gelael (2) Sebastian Vettel (86) Sergio Perez (35) Spanyol Nagydíj (14) sprintfutam (7) Stájer Nagydíj (8) statisztikák (3) szabadedzés (19) Szingapúri Nagydíj (3) Teszt (5) The Next Generation (6) Toro Rosso (12) Toszkán Nagydíj (6) Uni-Virtuosi (5) Valtteri Bottas (93) Vettel (2) Vietnámi Nagydíj (1) What iF1 (2) Williams (21) Yuki Tsunoda (21) Címkefelhő
süti beállítások módosítása