47. Brazil Nagydíj - Mire figyeljünk a futamon?

 

A 47. Brazil Nagydíj annak ellenére is nagyon izgalmas futamnak ígérkezik, hogy a 2019-es világbajnokság legfontosabb kérdései már eldőltek. A következő öt pontban összeszedjük, mi miatt is érdemes megnézni a Brazil Nagydíjat.

 

1. Sikerül-e idén megnyerni a Brazil Nagydíjat Max Verstappennek?

 

Tavaly hiába vezette sokáig a futamot, és hiába tűnt úgy, hogy 2013 után először sikerül győzelemre vezetnie a Red Bullt Brazíliában, Esteban Ocon túlságosan bátor manőverrel akarta visszaszerezni tőle a körét, aminek végén nekiment Verstappennek, aki ezzel végül elveszítette a futamgyőzelmet, s sérült autóval végül második lett.

Idén minden esélye megvan a hollandnak arra, hogy az elveszített futamgyőzelmét visszszerezze. Időmérőn megszerezte a pole-t, ezzel karrierje során második alkalommal kezdhet meg egy futamot az első helyről indulva. 

A Hungaroringen a pole pozíció nem hozott végül futamgyőzelmet a számára, így a holland már csak azért is küzdhet, hogy karrierje első olyan futamgyőzelmét szerezze meg, amelyet a pole pozícióból kezdett meg.

 

 

2. Hogyan alakul Sebastian Vettel 100. Ferraris futama?

 

Sebastian Vettel a mostani Brazil Nagydíjon jubilálhat. Ha autója nem fog lerobbani a rajt előtt, mint történt az a 2016-os Bahreini Nagydíjon (ezért nem Austinban ünnepelte a 100. versenyét), akkor a mostani Brazil Nagydíj lesz számára a 100. Forma-1-es rajtja. 

A négyszeres világbajnok ez idő alatt nagyon sok szép, és kevésbé szép emléket élt át a Ferrarival, de ő maga biztosan azon van, hogy a lehető legszebb módon ünnepelje meg az a mérföldkövet. Azt a mérföldkövet, ami egyben egy nagyon különleges eseményhez is kapcsolódik, ugyanis a tegnapi időmérő edzés napján ünnepelte a Scuderia Ferrari fennállásuk 90. évfordulóját, így Vettelt az is hajthatja a futamon, hogy ezt a jeles eseményt akár egy futamgyőzelemmel, de mindneképpen egy dobogós helyezéssel tisztelje meg.

Vettel egyébként zsinórban harmadik éve kezdi meg a Brazil Nagydíjat a második rajthelyről: 2017-ben egy zseniális rajtnak is kösöznhetően futamgyőzelmet eredményezett számára, tavaly viszont kisebb gondokkal küszködve csak hatodik lett. Ha ebből a két eredmény közül kellene választania, egyértelműen az előbbire esne a választása, ám egyszerű dolga nem lesz, mert Max Verstappen mellett a Mercedes versenyzőivel is meg kell majd küzdenie a futamgyőzelemért. 

 

3. Felállhat-e a dobogóra Alexander Albon?

 

 

A brit-thai versenyző ugyan az időmérőn csak hatodik lett, ám Leclerc rajtbüntetésével az ötödik helyről kezdheti meg majd a Brazil Nagydíjat. 

Alapesetben azt mondhatnánk, hogy a dobogós helyezések sorsa Verstappen, Vettel és a két Mercedes pilótái közül dőlhet el, azonban Albon az utóbbi futamokon is bizonyította, hogy a futamon nyújtott teljesítménye sokkal erősebb, mint az időmérős, így vele is érdemes lehet számolni. Különösen akkor, ha a tavalyi évhez hasonlóan a gumikezelésnek hasonlóan fontos jelentősége lesz. A Red Bull e téren tavaly itt nagy erősnek tűnt, s noha a Mercedes e téren szintén idén nagyon erős, ám Albon így is képes lehet arra, hogy a 2020-as szerződéshosszabbítását egy dobogós helyezéssel koronázza meg.

Azt se felejtsük el, hogyha Albon a hétvége korábbi szakaszában összetöri autóját, akkor vasárnap rendre valamilyen emlékezetes produktumot szokott teljesíteni- ha a rajtja tiszta lesz, és nem keveredik balesetbe, akkor talán eljön az ideje annak, hogy a Red Bull ne csak Verstappennel szerezzen dobogós helyezést 2019-ben.

 

4. Középmezőny harcosai

 

A középmezőnyben nagyon izgalmas harc várható a 71 körös futam során. Szinte kivétel nélkül minden versenyzőre érdemes lesz odafigyelni valamilyen okból kifolyólag.

Elsődlegesen talán Pierre Gasly-ra, aki az időmérőn már nem első alkalommal mutatta meg, hogy a Red Bull az ő karrierje szempontjából a legjobb döntést hozta meg, mikor visszaültette a Toro Rossóba. A francia versenyző zsinórban negyedik alkalommal jutott be a Q3-ba, Leclerc büntetése miatt pedig a hatodik rajthelyről fogja megkezdeni a futamot, amilyen előkelő pozícióból utoljára a Magyar Nagydíjon indulhatott. Gasly így nagyon jó esélyekkel indul harcba, hogy a Brazil Nagydíjon ő legyen a középmezőny legjobbja.

Érdemes lesz odafigyelni a Haas versenyzőire is, akik a Spanyol Nagydíj (!) óta először jutottak be egyszerre a Q3-ba. Most Grosjean a hetedik, Magnussen a kilencedik helyről fog rajtolni, így ha képesek a gumikkal jól bánni, akkor minden esélyük megvan arra, hogy az Orosz Nagydíjon ismét pontot szerezzenek.

 

 

Az időmérő után csalódott lehetett Lando Norris, aki 1 századdal csúszott le a Q3-ről, ám vasárnapra fordulva lehet ez lehet mégsem akkora csapás számára, ugyanis így úgy rajtolhat Leclerc büntetése révén a tiezdik helyről, hogy szabadon választhat gumit. Noha a McLarenek a futamokon már nem szerepelnek annyira erősen, mint a kvalifikáción szoktak, most Norrisnak mégis nagy esélye mutatkozhat arra, hogy első Brazil Nagydíján pontot szerezzen.

Ha már McLaren, akkor érdemes lesz Carlos Sainzra is odafigyelni, aki a tegnapi időmérőn műszaki hiba miatt mért kört sem tudott teljesíteni, így csak az utolsó helyről kezdheti meg a futamot. Csapata emiatt úgy döntött, hogyha már így jártak, akkor egy teljesen új Renault-erőforrást raknak be az autójába, ami mindenképpen segítségre lehet a futamon való felzárkózásban. Hogy meddig juthat előre, azt jó kérdés, de a spanyol idén már Ausztriában is megmutatta, hogy képes az utolsó rajtsorból indulva pontszerző helyre feljönni (nyocladik lett akkor).

 

5. Meddig tud feljönni a tizennegyedik helyről rajtolva Charles Leclerc?

 

A Ferrari monacói versenyzője motorcsere miatt a futamot csak a tizennegyedik helyről kezdheti meg, azonban pont a motorcseréből adódóan ő nyugodtan versenyezhet picit magasabb motorfokozaton, mint ellenfelei, mivel az ő motorjának csak két versenyhétvégét kell kibírnia. Ez pedig nagy előny számára.

Az jó kérdés, hogy így mire lehet képes a futamon. Az nem kérdés, hogy a hatodik helyig biztosan fel fog tudni zárkózni ám, hogy ez jelenti-e a maximumot az nem biztos. Egy számára jól alakuló futammal akár még a dobogós helyezés sem tekinthető kizártnak, így rá tényleg különösen érdemes lesz figyelni a futam során. Már csak Max Verstappennel és Sebastian Vettellel való összevetés miatt, ugyanis az egyéni bajnokság harmadik helyére ők hárman pályáznak, közülük is a legjobban Leclerc áll jelenleg. Azonban előnye Verstappennel szemben csak 4 pont, míg Vettel lemaradása 19 pont. 

 

Rajtrács

 

1. Max Verstappen 

2. Sebastian Vettel

3. Lewis Hamilton

4. Valtteri Bottas

5. Alexander Albon

6. Pierre Gasly

7. Romain Grosjean

8. Kimi Räikkönen

9. Kevin Magnussen

10. Lando Norris

11. Daniel Ricciardo

12. Antonio Giovinazzi

13. Nico Hülkenberg

14. Charles Leclerc

15. Sergio Perez

16. Danyiil Kvjat

17. Lance Stroll

18. George Russell

19. Robert Kubica

20. Carlos Sainz

 

Képek: Aston Martin Red Bull Racing, F1.com

Autosport Racing

Friss topikok

Címkék

70. Évforduló Nagydíj (10) Abu Dhabi Nagydíj (4) Alexander Albon (59) Alfa Romeo (19) AlphaTauri (20) Amerikai Nagydíj (3) Antonio Giovinazzi (14) Artem Markelov (3) ART Grand Pirx (5) Aston Martin (1) Ausztrál Nagydíj (1) Azeri Nagydíj (5) Bahreini Nagydíj (2) Baku (4) Baumgartner Zsolt (1) Belga Nagydíj (11) Beszámoló (3) Brazil Nagydíj (6) Brit Nagydíj (13) Callum Ilott (31) Carlin (2) Carlos Sainz (46) Charles Leclerc (80) Christian Lundgaard (21) DAMS (4) Daniel Ricciardo (41) Danyiil Kvjat (14) Dan Ticktum (21) Eifel Nagydíj (3) Elemzés (1) Emilia Romagna Nagydíj (1) Értékelő (4) Esteban Ocon (24) Felipe Drugovich (10) Felipe Massa (2) Felvezetés (2) Fernando Alonso (3) Ferrari (23) Főfutam (7) Forma-1 (107) Forma-2 (37) Francia Nagydíj (4) Futam (16) George Russell (37) Gondolatok (1) Guanyu Zhou (16) Haas (21) Hamilton (1) Hitech Grand Pirx (6) Holland Nagydíj (1) Honda (3) Időmérő edzés (36) Jackes Hughes (1) Jack Aitken (6) Jakes Hughes (1) Japán Nagydíj (5) Jehan Daruvala (6) Jenson Button (1) Jüri Vips (9) Kanadai Nagydíj (4) Kevin Magnussen (13) Kibeszélő (1) Kimi Räikkönen (29) Kínai Nagydíj (1) koronavírus (1) Lance Stroll (37) Lando Norris (41) Leclerc (1) Lewis Hamilton (110) Liam Lawson (1) Louis Deletraz (8) Luca Ghiotto (11) Magyar Nagydíj (19) Marcus Armstrong (10) Marino Sato (2) Max Verstappen (99) McLaren (42) Mercedes (95) Mexikói Nagydíj (5) Michael Schuamcher (3) Mick Schumacher (31) Monaco (2) Monacói Nagydíj (2) MP Motorsport (4) Mugello (3) Német Nagydíj (2) Nicholas Latifi (12) Nico Hülkenberg (25) Nico Rosberg (2) Nikita Mazepin (15) Nobuharu Matsushita (4) Olasz Nagydíj (12) Orosz Nagydíj (8) Osztrák Nagydíj (6) Pierre Gasly (48) Pirelli (2) Portugál Nagydíj (1) Prema Racing (9) RaceCoffee (6) Racing Point (45) Red Bull (86) Renault (41) Robert Kubica (3) Robert Shwartzman (28) Romain Grosjean (19) Roy Nissany (8) Saját vélemény (4) Scuderia Ferrari (59) Sean Gelael (2) Sebastian Vettel (86) Sergio Perez (35) Spanyol Nagydíj (14) sprintfutam (7) Stájer Nagydíj (8) statisztikák (3) szabadedzés (19) Szingapúri Nagydíj (3) Teszt (5) The Next Generation (6) Toro Rosso (12) Toszkán Nagydíj (6) Uni-Virtuosi (5) Valtteri Bottas (93) Vettel (2) Vietnámi Nagydíj (1) What iF1 (2) Williams (21) Yuki Tsunoda (21) Címkefelhő
süti beállítások módosítása