Miközben Charles Leclerc győzelemre vezette a Ferrarit hazai pályán, aközben Sebastian Vettel ismét a görcsös akarásának lett az áldozata, ami miatt még csak pontot sem tudott szerezni csapatának legfontosabb versenyén. A két pilóta közötti teljesítmény különbség a hétvégén végleg a felé billenthette a mérleg nyelvét, hogy a Ferrarinak most már nem Vettelre, hanem Charles Leclerc-re kell építenie a jövőben.
Mikor tavaly ősszel bejelentették, hogy a Ferrari leigazolja Sebastian Vettel mellé az első Forma-1-es szezonját teljesítő Charles Leclerc-et, már akkor voltak olyan vélemények, hogy ez akár a négyszeres világbajnok "nyugdíjazását" is jelentheti, főleg a 2018-as szezon második felében nyújtott sorozatos hibák miatt.
A Ferrari rajongóinak a hite Sebastian Vettelben ekkor kezdett megremegni, mivel a német világbajnok hiába kezdte kettő futamgyőzelemmel a szezont, a szezon közepétől fogva folyamatosan került bele olyan szituációkba, ahol hibázott. Mentálisan nem bírta a harcot Lewis Hamilton ellen, aki a Mercedesnél egy teljesen nyugodt környezetben tudott készülni hétvégéről hétvégére úgy, hogyha kimondva nem is, de ő volt az Ezüst Nyilak első számú pilótája.
Leclerc leigazolásával viszont senki nem gondolta úgy, hogy Vettel továbbra is kimondva első számú pilóta marad a maranellói alakulatnál. Ugyan a Ferrari frissen kinevezett csapatfőnöke, Mattia Binotto a 2019-es évad előtt még azt hangoztatta, hogy az első versenyeken még a négyszeres világbajnokuk fog elsőbséget élvezni érthető okokból, viszont ahhoz, hogy ez így is maradjon, ahhoz Vettelnek jobb teljesítményt kell nyújtania, mint fiatal csapattársának. Ez viszont ahogy mentünk bele egyre jobban a 2019-es szezonban, annál inkább nem ment, majd eljutottunk Monzába, ahol miközben a mentális erejéről híres Leclerc 2010 után újra futamgyőzelemre vezette a Ferrarit a tifosik előtt, aközben Vettel megint hibázott, majd egy 10 másodperces stop and go büntetést követően csak a tizenharmadik lett, ráadásul körhátránnyal.
Ezt követően nehéz már nem arról beszélni, hogy Maranellóban őrségváltás következett be, és a tifosik új vezére már nem Sebastian Vettel, hanem Charles Leclerc.
Hol ment félre Sebastian Vettel és a Ferrari gyümölcsözőnek induló házassága?
Noha a felek a nyilvánosság szeme láttára nagyon jóban vannak, mindenki mosolyog a másikra, mégis nehéz arról beszélni, hogy a Vettel-Ferrari házasság jól működik, mert nem. Egész egyszerűen azért, amit Vettel korábbi Red Bullos csapatfőnöke, Christian Horner is elmondott még a nyár elején a Kandai Nagydíjat követően, amikor is a német egy vezetői hiba miatt került olyan helyzetbe, amiért a versenybírók 5 másodperccel megbüntették, elvéve tőle a futamgyőzelmet:
"Sebastian velünk olyan volt, mint egy metronóm, mikor vezette a futamon. Ilyen helyezetekben mindig nagyon erős volt" - nyilatkozta Horner a Press Associaton Sportnak.
"Nyilvánvaló, hogy most nagyobb nyomás van alatta, mivel a vállán viseli a Ferrari reményeit.
"Ahhoz, hogy az emberőkből kihozzuk a maximumot, ahhoz egy megfelelő közeget kell kialakítanunk számukra- ez mindenél fontosabb" - utalt ezzel arra Horner, hogy a Ferrarinál feltehetően nincs meg az a közeg Sebastian Vettel számára, ami annak idején a Red Bullnál megvolt, mikor négy világbajnoki címet nyert.
Vettel és a Ferrari kapcsolata 2015-ben nagyszerűen indult: rögtön az első futamán felállhatott a dobogóra, majd a második futamon, nem várt módon sikerült legyőznie a Mercedes versenyzőit, megszerezve első Ferraris győzelmét. Ezt abban az évben még további két győzelem követte egy nálunk, a Hungaroringen és egy egyik legerősebb pályáján, a villanyfényes Szingapúri Nagydíjon. Az évadot végül 13 dobogós helyezéssel és 278 ponttal a harmadik helyen zárta, melyet követően mindenki benne látta, hogy ő lesz a Ferrari következő világbajnoka.
Sajnálatos módon 2016-nak hiába vágott neki nagy reményekkel a Scuderia, abban az évben végül futamgyőzelem nélkül maradtak, ráadásul az évad végére visszaestek a Red Bullok mögé, így a konstruktőri bajnokságot is csak a harmadik helyen fejezték be.
Viszont 2017-ben, mikor is megjelentek a szélesebb, gyorsabb Forma-1-es autók a Ferrari előállt egy olyan autóval, ami ugyan összességében még elmaradt a Mercedestől, de a hibrid-éra során most először építettek egy olyan autót, amivel reálisan is esélyük volt a világbajnoki címre. Talán Vettel eddigi Ferraris pályafutása során a 2017-es SF70H-val érezte magát a legkomfortosabban, és hiába vezetett egész évben világbajnokhoz méltóan (leszámítva a bakui incidensét) végül két műszaki hiba a szezon végén megpecsételte sorsát.
Vettel ekkor került a legközelebb ahhoz, hogy gyerekkori álmát valóra váltva világbajnokságot nyerjen a Ferrarival. Végül az említett műszaki hibák (Malajziában időmérőn volt műszaki hibája, ami miatt az utolsó helyről kellett rajtolnia vasárnap, Japánban pedig a gyújtógyerta meghibásodása miatt esett ki a második helyről) és a szingapúri rajtbaleset miatt lecsúszott erről.
A 2018-as Ferrari az elődjénél is versenyképesebb volt, ekkor az olaszok több pályán számítottak első számú favoritnak, mint 2017-ben, így az év elején egyes pontokon nem is az volt a kérdés, hogy Vettel és a Ferrari világbajnok lesz-e, hanem hogy mikor? Azonban az évad közepén a Mercedes fejlesztésekkel nemcsak ledolgozta hátrányát, de az európai idényt követően ők váltak az abszolút favoritokká. Ezzel nem is lett volna semmi gond, mert Vettel 2017-ben úgy volt harcban a bajnoki címért, hogy az idény nagyobbik részében a Mercedes volt a jobb autó, azaz nem járt volna azonnali vereséggel a Vettel és a Ferrari számára 2018 őszén a pár futamnyi visszaesés, ha nem lettek volna azok a hibák.
2018-ban a világbajnoki cím nagy részt azért úszott el, mert Vettel belekerült egy olyan negatív spirálba, ahonnét nem tudott kijönni.
A gondok valamikor a Francia Nagydíjtól kezdődtek el, mikor rögtön a rajtot követően ütközött Bottasszal, ahol egy biztos dobogós helyezés helyett csak ötödik lett. Majd Ausztriában az időmérőn feltartotta Sainzot, amiért három helyes rajtbüntetést kapott, s ugyan a két Mercedes kiesésével harmadik lett, csakhogy ha nincs a büntetés, nagy eséllyel megnyerte volna a futamot.
Ám ebből még fel tudott állni, ugyanis a Brit Nagydíjon nagyszerű versenyzéssel futamgyőzelmet szerzett, csakhogy két hétre rá jött a Német Nagydíj, és ma már legendásnak mondható kicsúszása az élről. Ahelyett, hogy nyert volna megerősítve ezzel vezető helyét a tabellán, nullázott, és ezzel még nehezebb helyzetbe került.
A problémát tetézte, hogy a papíron az autójuknak fekvő Hungaroringen a szombati eső miatt nem tudták megszerezni a pole-t, Vettel is csak a negyedik helyről tudott indulni, miközben legfőbb riválisa, Hamilton az élről. A brit meg is nyerte a futamot, Vettel pedig csak a futam végén tudott feljönni a második helyre. A nyári szünetre pedig úgy mentek, hogy Hamilton vezetett 24 pontos előnnyel.
A nyári szünetet követően Vettel rögtön vissza tudott vágni egy futamgyőzelemmel, majd jött Monza, ahol tulajdonképpen végérvényesen eldőlt a 2018-as világbajnokság. Kezdve már azzal, hogy a Ferrari nem állt be mögé 100%-osan, miközben a Mercedes ekkor már rég Hamiltont támogatta.
Ennek jelét az időmérőn láthattuk igazán, ahol a pole pozíciót Kimi Räikkönen szerezte meg, amit nem neki kellett volna, hanem Vettelnek. Csakhogy a csapat nagyon az egyenlő bánásmódra törekedett egy olyan szituácóban, amikor már a világbajnoki címet kellett volna előtérbe helyezni. Így esett meg az, hogy a finn versenyző kapott az utolsó gyors körében szélárnyékot, amivel köszönte szépen és élt is vele. Vettel emiatt csak második lett, ez pedig végül ahhoz a hibájához vezetett, amit a másnapi futamon követett el, mikor is a Roggiában Hamiltonnal koccanva a mezőny végére esett. Ez a szituáció létre sem jöhetett volna, hogyha a Ferrari előbb bevállalta volna a csapatsorrend alkalmazását, amit a Mercedes már a Német Nagydíjon is alkalmazott.
Az Olasz Nagydíjat így végül Hamilton nyerte meg, Vettel pedig huszáros hajrával végül negyedik lett, csakhogy hátránya 30 pontra nőtt, ami több mint egy futamgyőzelmi volt. Ez nem lett volna még lehetetlenség ledolgozni, csakhogy a Ferrari innentől kezdve egészen az USA Nagydíjig önként kivonta magát a világbajnoki küzdelmekből azzal, hogy a fejlesztéseik nem váltak be. Teljesen félrementek velük, így a következő három futamon (Szingapúr, Oroszország, Japán) esélyük sem volt a futamgyőzelemre. Japánban ráadásul Vettel a csapat rossz taktikázása miatt (Q3 elején intermediate gumikkal mentek ki, mikor már nem szemerkélt az eső, majd mikor slick gumikra váltottak elkezdett esni az eső) csak a nyolcadik rajthelyet (Ocon büntetése révén) tudta megszerezni egy olyan pályán, ahol nehéz előzni.
Ekkor már 50 pont volt a hátránya, és míg ő a nyolcadik helyről várta a piros lámpák kialvását, addig Hamilton a pole pozícióból, azaz a világbajnoki remények életben tartása érdekében kockáztatnia kellett. Ez lett aztán a veszte, mert hiába jött fel hamar a negyedik helyre, az előtte 5 másodperces időbüntetést kapó Max Verstappen ellen egy olyan manővert próbált végre hajtani, amiben túlságosan is benne volt a koccanás veszélye, ami végül meg is történt. Vettel megint megforgott, visszaesett a mezőny végére, ahonnét csak a hatodik helyig tudott visszajönni, miközben Hamilton megint nyert.
Austinban is ennek a nagy akarásnak lett az áldozata, akkor Ricciardóval koccanva forgott meg.
Vettel 2018-as szezonjának második felét ezek a megforgások jellemezték, és mivel 2018-ban sem sikerült megnyernie a világbajnokságot egyre kevesebben kezdtek el abban hinni, hogy valaha is sikerülni fog.
A Ferrari vezetőségében is megtörhetett ez a bizalom, ugyanis ahelyett hogy a teljes harmóniában levő pilótapárosukat meghagyták volna 2019-re, Sergio Marchione halála előtti utolsó kívánságát teljesítve a csapat leszerződtete az első évét teljesítő Charles Leclerc-et, akinek teljesítményét a csapat már 2016 óta szorosan nyomon tudta követni, ugyanis a monacói az ő akadémiájuknak volt a tagja. Leclerc-kel nem titkoltan az volt a céljuk, hogy egy nap ő legyen majd a csapat vezére, aki világbajnoki címeket szállít Maranellóba.
Miért nem megy már Sebastian Vettelnek?
Erre a kérdésre csak maga Sebastian Vettel tudna rendes választ adni, de azért vannak olyan jelek a külvilág számára, ami mellett nem lehet elmenni.
A kérdésre két fajta válasz létezik: egyik az autó koncepciója, a másik pedig a háttér.
Nos, azzal minden szakértő egyetért, hogy a 2019-es Ferrari, az SF90 nem az az autó, ami leginkább passzol Vettel vezetési stílusához. A szakértők elmondása szerint a gondot az jelenti, hogy az idei autó hátulja nem elég stabil, amit a négyszeres világbajnok nem szeret, viszont ezzel szemben ez a stílus pont csapattársának, Charles Leclerc-nek kedvez. Emiatt Vettelnek úgy kell felvennie a kesztyűt csapattársával szemben, hogy az autó sokkal inkább az ő vezetési stílusának felel meg, nem pedig neki.
Különösen azóta nem fekszik neki az idei autó, amióta a csapat elkezdett rá fejlesztéseket hozni, abban bízva, hogy ezzel az autó hiányosságait orvosolni tudják. Olyannyira nem fekszik Vettelnek a Francia Nagydíj óta, hogy azóta megrendezett mind a hat (Németországban műszaki hiba miatt nem tudott indulni az időmérőn) kvalifikáción alulmaradt Leclerc-kel szemben. Arra pedig eddigi Forma-1-es karrierje során nem is volt példa, hogy egymást követő hét hétvégén is alulmaradt csapattársával szemben kvalifikáción. Ráadásul gyakran nem is kis különbséggel kapott ki, hanem tetemes négy, öt, vagy mint Spában hét tizeddel.
Az év során már többször esett szó Verstappen és Gasly összehasonlításánál is, hogy ekkora különbség egy körön nem lehet két pilóta között, és mindez történik a Ferrarinál úgy, hogy Sebastian Vettel a mezőny egyik legjobb pilótája egy körön. Vagyis úgy néz ki, hogy volt, vagy legalábbis az idei autóval közel sem tud a határai közelében autózni.
Pontosan ez az, ami miatt gyakran látunk tőle hibát. Mivel azzal önmaga is tudatában van, hogy Leclerc nemcsak tanulni van ott másik garázsban, hanem azért, hogy átvegye tőle a stafétabotot. Annak érdekében, hogy a monacói dolgát megnehezítse, kénytelen egy olyan autóval a határokon táncolva versenyezni, ami az ő stílusának egyáltalán nem fekszik. Ez pedig gyakran ahhoz vezet, hogy túlvezeti az autót, melynek révén olyan hibákat vét, mint történt az most Monzában.
Az év során már pár alkalommal szóba került, hogy Vettel az év végén, vagy legalábbis a Ferraris szerződését követően vissza fog vonulni, mivel már nem képes elviselni a folyamatosan növekedő nyomást. És itt kapcsolódunk rá a feljebb fel tett kérdés válaszának második felére: a háttérre.
A Red Bull vezetői, Chistian Horner és dr Helmut Marko a nyár során nem egyszer elmondták, hogy Vettel mostani problémáját az jelenti, hogy nem kapja meg azt a fajta támogatottságot csapaton belül, amit tőlük megkapott a világbajnoki éveiben. Ha összehasonlítjuk a Red Bullos időszakos és a mostani Vettelt, akkor elég nagy különbséget kapunk.
Ugyan a német akkor is hibázott, de azokat a hibákat rendre az első Red Bullos szezonjaiban követte el, és ami különösen fontos, hogy ezekből mindig rendre fel tudott állni. Tény, hogy voltak Vettelnek vezetői hibái, de azok jó részt 2009-ben és 2010-ben történtek, többségük pedig rendre olyan hibák voltak, amiket a fiatal versenyzők, mint amilyen volt ő maga is követett el.
Első világbajnoki címét követően viszont ezek a hibák kezdtek eltűnni. 2010 után egy komolyabb hibája volt, mikor 2011-ben a Kanadai Nagydíj utolsó körében kockázatot vállalva megpróbált egy picit agresszívebben menni, hogy a nála sokkal gyorsabban közlekedő Jenson Button ne érje utol, csakhogy ennek lett aztán az a vége, hogy rément egy vizes foltra, ami következtében megcsúszott, és Button előzés nélkül megelőzte őt. Ám ez sem volt olyan nagy hiba, csak éppen egy futamgyőzelmébe került.
Abban az évben még egy vezetői hibáról lehetne a nevében beszámolni, mikor a Német Nagydíjon rátette a vizes kerékvetőre az autóját, és kicsúszott a pályáról, de ezt leszámítva sem abban az évben, sem 2012-ben, 2013-ban és még 2014-ben (egyet leszámítva, a Hungaroringen) sem követett el komolyabb vezetői hibát időmérőn vagy akár versenyen. Nem úgy, mint teszi 2018-tól.
Az a helyzet, hogy mentálisan a Red Bullos éveiben levő Sebastian Vettel sokkal, de sokkal erősebb volt, mint a mostani, akiben valami megtörhetett 2018-ban. Azt csak maga a német versenyző tudja, hogy mi, de látványosan alulteljesít ahhoz képest, mint amit tudna hozni. A nagyobbik gondot pedig nem az okozza, hogy néha hibázik, mert mindenki hibázik, hanem az, hogy Vettel már több, mint egy éve benne van egy olyan negatív spirálban, amiből képtelen kijönni. Hiába tűnik úgy, hogy most végre sikerült onnan kijönnie, a következő hétvégén máris jön egy újabb hiba, ami azt jelzi, hogy mégsem.
És itt jön képbe a Ferrari hibája, mivel a hibák valóban a pilóta hibája, de az, hogy abból a negatív spirálból, amiben Vettel jelenleg benne van nem tud kijönni, az már inkább a csapaté. Ugyan Mattia Binotto rendre elmondja, hogy ők Vettel mellett állnak, és ha hibázik, akkor is mindig megvédik, csakhogy valamiért ez is kevésnek bizonyul.
Úgy tűnik nincsen meg az a stabil háttér, ami megvan Lewis Hamiltonnak a Mercedesnél, vagy pedig Max Verstappennek a Red Bullnál. És, hogy tetézzük a bajt: az elmúlt két nagydíjat követően a Ferrari rajongói egy másik versenyzőben látták meg az új vezérüket...
Charles Leclerc lett az új vezér
A nyári szünetet követően a Ferrarinak különösen fontos volt, hogy az autójuknak különösen fekvő belga és olasz pályán győzedelmeskedjenek, mert ha ezt a lehetőséget is elmulasztották volna, akkor minden valószínűséggel győzelem nélkül zárhatták volna a 2019-es szezont.
Ezek a futamok így sorsdöntőek voltak az olaszoknak, akiknek 2019 eddig csak a kudarcokról szólt.
Charles Leclerc révén pedig előbb Belgiumban (Vettel hathatós segítségével), majd a Ferrari legeslegfontosabb versenyén, Monazában is futamgyőzelmet szereztek. Utóbbi helyszínen ráadásul utoljára még 2010-ben ünnepelhettek futamgyőzelmet, így Leclerc monzai sikerét ez még inkább felértékeli. Ezek után pedig nem kérdés, hogy a tifosik kit tekintenek a Ferrari első számú versenyzőjének.
És mi történt Vettellel?
Nos, miközben a csapattárs élete győzelmét aratta, aközben ő megint a görcsös vezetésének esett áldozatául, mikor is próbált felzárkózni Bottasra elveszítette autója felett a kontrollt az Ascariban. Már ez hatalmas hiba volt a részéről, majd mikor visszatérve a pályára nekiment Strollnak azzal még nagyobb hibát követett el. Megsérült orrkúppal kellett a bokszba hajtania, majd a Strollal való koccanás miatt egy 10 másodperces stop and go büntetést is el kellett viselnie, ez pedig valamelyest reprezentálta az elmúlt másfél évét.
Ráadásul most még arra is figyelnie kell, hogy sem Szingapúrban, sem Szocsiban, sem pedig Szuzukában ne kövessen el vezetői hibát, mert akkor összegyűlik a 12 büntetőpont, melynek értelmében egy futamos eltiltást fog kapni. Egy szóval Vettel minden téren mélyponton van jelenleg.
És, hogy mikor lett Leclerc a Ferrari vezére?
Tulajdonképpen a mostani két futamgyőzelmét követően tekinthetünk rá úgy, mint az első számú versenyző, ugyanis most már pontokban is jobban áll, mint világbajnok társa (182-169). Viszont az, hogy idáig kellett erre várni az jócskán betudható volt annak, hogy az első futamokon még a csapat is inkább Vettel szekerét igyekezte nyomni, illetve akkoriban a monacói versenyző többször is hibázott, nem beszélve arról, hogy Bahreinben a technika ördöge egy futamgyőzelemtől fosztotta meg őt.
De a látványos helycsere csapaton belül a Francia Nagydíj hétvégéjétől kezdődött meg, mikor is a Ferrari új fejlesztéseket hozott az autójára. Onnantól fogva Leclerc vette át a kezdeményezést. Addig minden tényezőben Sebastian Vettel volt a jobb csapaton belül, és két hétvégét leszámítva (Bahrein, Baku) csapaton belül, ha nüanszokkal is, de ő volt a jobb.
A Francia Nagydíjig Sebastian Vettel volt a Ferrari első számú versenyzője
Vettel különösen Kanadában volt gyorsabb Leclerc-nél, aki eddigi közös karrierjuk során a legnagyobb vereséget szenvedte el a Q3-ban: a német világbajnok 680 ezreddel volt akkor nála gyorsabb, és meglepő módon nemcsak hogy ez volt máig az utolsó pole pozíciója, de ezen a kvalifikáción tudta utoljára legyőzni a monacóit.
Azt tudjuk, hogy a Ferrari a Francia Nagydíjtól több új fejlesztést is hozott az autójára, melyek Leclerc vezetési stílusának feküdtek jobban, de arra senki sem számíthatott, hogy ezektől a fejlesztésektől egy csapásra teljesen átalakul a Ferrari házonbelüli sorrendje.
Francia Nagyíjtól kezdve Vettel közelében sincs Leclerc-nek
Olyannyira felcserélődtek a szerepek, hogy Vettel azóta meg sem tudja közelíteni csapattársát egy körön, pedig ha van valami, amiben Vettel mindig is kiemelkedett a mezőnyből az akkor az egy körös sebessége. Francia Nagydíjtól kezdve viszont az teljesen eltűnt.
Míg a Francia Nagydíjig Vettel átlagosan 281 ezreddel volt gyorsabb Leclerc-nél, addig a Francia Nagydíjtól kezdve átlagosan majd fél másodperccel lassabb nála, ami rengeteg. Ekkora változás pedig nem a pilótákban van, hanem az autóban. Ami Vettelre nézve szomorú, hogy az utolsó hét időmérőn csak kétszer sikerült két tizeden belül lennie csapattársához képest. Ha az év első hét hétvégéje nem lett volna, akkor azt mondhatnánk, hogy Vettelnek nincs már maradása a Ferrarinál.
Vettel és Leclerc közötti differencia az időmérőkön
A különbségekből és az elért eredményekből is látszik, hogy most már egyáltalán nem beszélhetünk arról, hogy a Ferrari vezére Sebastian Vettel, még akkor sem, ha ez a drámai változás nagy részt az autót érő változtatások miatt történt. Viszont azt mindenképpen muszáj hozzá tenni, hogy ugyan a német egy körön látványosan elmarad mostanában Leclerc-től, azonban a nyári szünet előtti hétvégéken a versenyen mutatott tempója többször is jobbnak bizonyult nála. Legemlékezetesebb példája ennek a Magyar Nagydíjon vívott külön párharcuk, melyet a tapasztaltabb Vettel nyert meg köszönhetően annak, hogy a gumikkal képes volt nagyon jól bánni.
Pont ez hiányzott tőle Belgiumban, ami végett hátvédet volt kénytelen játszani, ezzel hozzá segítve társát első Forma-1-es győzelméhez. Monzában pedig ki sem derülhetett, hogy versenyben melyikük is a jobb, mert a német hibázott. Újabb hibáját pedig pont Leclerc futamgyőzelme nagyította fel, tette annyira drámaivá.
Mert ugyan Leclerc is megingott a futamon, de összességében elmondható, hogy ő jobban bírta a ránehezedő nyomást. A Ferrari rajongói, a tifosik is pontosan ezért bízhatnak most jobban a lassan 22. születésnapját ünneplő monacóiban, aki nem elég, hogy karrierje elején jár, de jelenleg sokkal összeszedettebben is képes versenyezni, ami abban az esetben, ha a Ferrari jövőre is előáll egy világbajnoki címre esélyes autóval, akkor kulcsfontosságú lesz. Az elmondható, hogy jelenleg mindenki benne látja a Ferrari jövőjét, de mi lesz így Sebastian Vettellel?
Sebastian Vettel jövője
A Forma-1 talán jelenleg legérdekesebb kérdése Sebastian Vettel jövőjével kapcsolatos, hogy az vajon hogyan fog alakulni 2020-tól? Marad a Forma-1-ben a Ferrarinál, vagy távozik esetleg a Red Bullhoz, vagy egy harmadik opció, amit nyár elején sokan repeskedtek vele kapcsolatban, azaz visszavonul.
Erre most válaszolni majdhogynem lehetetlen, de az tény, hogyha Vettel maradni is fog a Forma-1-ben, akkor azt egy olyan csapatnál szeretné tenni, ahol eséllyel pályázhat a világbajnoki címre. Erre pedig a Ferrarinál jelenleg úgy lehet esélye, ha az olaszok egy olyan autóval állnak elő, mint 2017-ben, mely autó teljesen passzolt az ő vezetési stílusához.
Az tisztán látszik, hogy a jelenlegi Ferrarival elmarad Leclerc-től, aki a dupla győzelmével még magabiztosabbá vált.
Vettelnek most leginkább pont azt kellene tennie, amit a közös karrierjük során tett Kimi Räikkönen is, aki mikor olyan autóval versenyzett a Ferrarinál, ami az ő stílusának nem volt megfelelő, mindig csak arra törekedett, hogy az adott hétvégéből kihozza a maximumot. Ha az egy negyedik hely volt, akkor negyedik helyet próbálta elérni, nem próbált meg többet elérni annál, amit tudott, így nem is vezetett egyszer sem görcsösen, nem is hibázott ezáltal sokat. Szemben a némettel, aki többször is próbált többet kihozni autójából, ami több alkalommal is hibához vezetett.
Az azért érződik, hogy a Ferrarinak fontos az ő személye, mert azért a hibái ellenére is a jelenlegi mezőny egyik legjobbja, csakhogy az kérdés, hogy az olaszok milyen szerepkörben képzelik el őt 2020-tól?
Vettel másodszámú pilótaként nem biztos, hogy maradna, viszont ennek változtatása érdekében muszáj lesz összekapnia magát, és legyőznie Leclerc-et. Ha ez nem sikerül, akkor a csapatváltás lehet az egyik opció számára, ott is elsődlegesen a Red Bullhoz való visszatérés, ahol szívesen látnák őt újra. Ráadásul a bikásoknál pontosan tudják, hogy hogyan lehetne egy olyan közeget kialakítani és egy olyan autót építeni számára, amivel ismét esélye lenne ötödik világbajnoki címének megszerzésére. Bár tény, hogy a Red Bullnál legfeljebb akkor lehet első számú versenyző, ha Max Verstappen onnan távozna, ami nagyban fog függeni attól, hogy jövőre a Red Bull-Honda párosa mennyire lesz versenyképes.
A visszavonulás is egy opció lehet, de ahogy Vettel is fogalmazott korábban, ez nagyban fog függeni attól, hogy a sportág milyen irányban indul el a 2021-es szabályváltozásokkal. Ha azok túlságosan a showt helyezik majd előtérbe, akkor a négyszeres világbajnok abban az esetben is visszavonulhat, ha egyébként magában érezne további öt évet is.
Vettel visszavonulása nagy veszteség lenne a sportágnak, ugyanúgy egy erős, a világbajnoki éveit idéző Sebastian Vettelre nagyon nagy szüksége lenne, ahogyan a Ferrarinak is, akiknél talán most azon vannak, hogy ezt Vettelt valahogy visszahozzák. Mert az a Vettel, akit a nyári szünetet követően láttunk, az nem az, akit látni szeretnénk.
A négyszeres világbajnok pályafutása korábbi szakaszaiban már többször bizonyította, hogy egy-egy nagyobb pofont követően fel tudott állni. Most is ezt kell tennie, és valahogy lezárnia azt a hullámvölgyet, melyben 2018 óta benne van.
Az utolsó hét verseny 2019-ben ezért is lesz különösen érdekes a Ferrarin belül, ahol nemcsak az dőlhet el, hogy ki lehet majd 2020-ban a Ferrari első számú versenyzője , de Sebastian Vettel Forma-1-en belüli jövője is eldőlhet. Abban viszont lehet bízni, hogy Vettel vissza fog vágni, és ehhez pont a legjobbkor jön Szingapúr, ahol mindig is nagyon erősen szokott teljesíteni
.
Képek: F1.com, Scuderia Ferrari