Charles Leclerc kivédekezve Lewis Hamilton támadásait megszerezte első Forma-1-es győzelmét

Ami nem jött össze Bahreinben majd Ausztriában, az most összejött Belgiumban, azaz Charles Leclerc megnyerte élete első Forma-1-es futamát.

Borult ég fogadta a Forma-1 mezőnyét a 64. Belga Nagydíj vasárnapi napján, ahol mindenki csak egy emberre gondolt, Anthoine Hubertre. A 22 éves francia versenyző tegnap a Forma-2-es futamon szenvedett egy szerencsétlen balesetet, amely során életét vesztette. A Forma-1-es közeg ma egy emberként gyászolta őt.

Emiatt nem is volt igazán hangulat, mindenki Hubertre gondolt, ő rá emlékezett. A reggeli órákban az orvosi csapat és a mentősök tettek meg a tiszteletére egy tisztelet kört, a Forma-2-es sprintfutamot a főfutamhoz hasonlóan nem teljesítették, az F3-as és a Forma-1-es futam előtt pedig 1 perces néma gyászszünetet tartottak.

Ma mindenki egy emberként gondolt és versenyzett Hubertért.

A rajtrács második fele alaposan átrendeződött a rajtbüntetések miatt az időmérőt követően. Egyedül az első öt helyezett versenyző (Leclerc, Vettel, Hamilton, Bottas és Verstappen) rajtolhatott onnan, ahol az időmérőn is végzetek, a többiek mind-mind más helyről. 

Rajtrács:

1. Charles Leclerc (Ferrari)

2. Sebastian Vettel (Ferrari)

3. Lewis Hamilton (Mercedes)

4. Valtteri Bottas (Mercedes)

5. Max Verstappen (Red Bull)

6. Kimi Räikkönen (Alfa Romeo)

7. Sergio Perez (Racing Point)

8. Kevin Magnussen (Haas)

9. Romain Grosjean (Haas)

10. Daniel Ricciardo (Renault)

11. Lando Norris (McLaren)

12. Nico Hülkenberg (Renault)

13. Pierre Gasly (Toro Rosso)

14. George Russell (Williams)

15. Carlos Sainz (McLaren)

16. Lance Stroll (Racing Point)

17. Alexander Albon (Toro Rosso)

18. Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo)

19. Danyiil Kvjat (Toro Rosso)

Bokszrajt: Robert Kubica (Williams)

A rajtnál a mezőny nagy része a piros oldalfalú lágy gumikra szavazott, csak Russell, Giovinazzi, Kvjat és a bokszból rajtoló Kubica választotta a közepes keverékű gumikat.

 

 

Charles Leclerc nagyon jól kapta el a rajtot, megőrizte a vezetést, míg csapattársa, Sebastian Vettel szélesen fordult a La Source-ban, amivel Lewis Hamilton elment mellett. Ám hiába jött fel az ötszörös világbajnok a második helyre, Vettel a Kemmel-egyenesben visszaelőzte riválisát.

A holland határ közelsége miatt rengetegen érekztek Hollandiából Max Verstappen bíztatására, azonban sokáig nem tudtak szurkolni kedvencüknek. Verstappan a La Source kanyarban ütközött Kimi Räikkönennel, amelynek következtében eltört a bal első felfüggesztése, így nem tudott bekanyarodni az Eau Rouge kanyarba, s a falban kötött ki. A holland versenyzői a 2018-as Magyar Nagydíjat követően most először nem látta meg a kockás zászlót.

A baleset miatt biztonségi autós fázist rendeltek el.

Räikkönen autója is kapott az ütéstől, C38 Alfa Romeója ráadásul egy pillantra fel is emelkedett a levegőbe. A finn versenyző vissza tudott térni a bokszba, és egy orrkúpcserét követően a mezőny végéről folytathatta a futamot.

 

 

A rajt legnagyobb győztese Lando Norris volt, aki a tizenegyedik helyről egészen az ötödik helyig jött előre. Csapattársának, a 25. születésnapját ünneplő Carlos Sainznak nem alakult jól a futam, aki végül műszaki hiba miatt a 3. kör végén a Buszmegálló sikánban lehúzódott a pályáról. Emiatt a biztonsági autó plusz kört volt kénytelen megtenni a 7 km hosszú versenypályán.

A versenyzők az 5. kör kezdetén kapták meg a zöld jelzést. Leclerc nagyon jól kapta el az újraindítást, Vettel azonban a La Source-ban elfékezte magát, ezzel Hamiltonnak megadva az esélyt arra, hogy a Kemmel-egyenesben megtámadja őt, azonban a Ferrari motorja annyival erősebb volt, hogy a britnek esélye sem volt az előzésre DRS nélkül.

Miközben az élen Leclerc zavartalanul körözgethetett, aköüzben Hamilton végig 1 másodperc közeli távolságban volt Vettelhez képest, ám támadni egy alkalommal sem tudta őt.

Az élen a kerékcserét sorát a Ferrari kezdte meg a nyomás alá helyezett Sebastian Vettellel, akit a 16. körben hoztak a közepes keverékű gumikért. Ugyan a négyszeres világbajnok Lando Norris mögét tért vissza a pályára, azonban a McLaren fiatalján hamar túljutott a frisebb közepes gumikon.

A többiek viszont nem jöttek Vettellel együtt a következő körökben. Elsőként csapattársa, Charles Leclerc is csak a 22. körben váltott közepes gumikra, míg a Mercedes versenyzői a 23. (Hamilton) és a 24. fordulóban (Bottas) váltottak a sárga oldalfalú gumikra.

Ugyan a korábbi kiállásával Vettel vezette a versenyt, azonban a frisebb gumikon a mögötte autózó riválisai sokkal gyorsabban haladtak nála.

A 26. körben csapattársa, Charles Leclerc 1 másodpercen belülre keveredett hozzá képest, így a Ferrarinak nem volt választása, megkérték Vettelt, hogy a taktikailag jobb pozícióban lévő csapattársát engedje maga elé. Vettel ennek a következő kör elején eleget is tett, így Leclerc visszaszerezte a vezetést.

 

 

Vettelnek ezután hátra fele kellett figyelnie, mivel mögötte igen nagy tempóval közeledett feléje Lewis Hamilton, aki a 29. körben 3 másodperccel (!) volt nála gyorsabb. A mezőny két többszörös világbajnoka elsőként a 30. körben kerültek 1 másodpercen belüli távolságba. Hamilton ekkor még a Kemmel-egyenesben nem tudott előzni.

A nagy sietségben a Mercedes versenyzője a Buszmegállóban elmérte a féktávot, így ekkor támadni nem tudta a DRS-zónákban a Ferrari versenyzőjét.

A kör végén viszont annyira közel került hozzá képest, hogy a Buszmegálló-sikánban a külső íven próbált meg egy előzési manővert bemutatni, azonban ezt Vettel még le tudta védeni, azonban a következő kör elején, a Kemmel-egyenesben a DRS-zónában esélye sem volt ellene. Hamilton ezzel feljött a második helyre.

 

 

Vettel, aki már az előző körökben is jelezte, hogy a közepes gumikkal nem tudja teljesíteni a versenyt a 34. körben bejött a bokszba lágy gumikért.

A német a lágy gumikon igyekezett visszazárkózni a dobogós versenyzőkre, ám ennek egy alkalommal egy elfékezés lett a vége, amit csapattársa, Charles Leclerc is elkövetett a futam első szakaszában a Les Combes kanyarban, amit emiatt kénytelen volt ő is átvágni.

Az élen Leclerc-en is nőtt a nyomás a verseny vége felé közeledve, ugyanis három körrel a vége előtt Lewis Hamilton 2 másodpercre csökkentette korábbi 6 másodperces lemaradását hozzá képest. Az utolsó kör kezdetére ez pedig már másfél másodpercre csökkent.

Hamilton végig nyomás alatt tartotta a Ferrar monacói versenyzőjét, akire a középső szektorban 1 másodpercen belülre esett, miközben a a Pouhon kanyarban az addig nagyszerűen teljesítő, 9. helyen haladó Antonio Giovinazzi csúszott a gumifalba. Ez sem zavarta meg Leclerc-et, aki behozta az első helyre a Ferrarit, megszerezve ezzel nemcsak az olaszok első idei győzelmét, de önmagáét is! Leclerc a győzelmét az elhunyt barátjának, Anthoine Hubertnek ajánlotta, akiért ma a Forma-1 mezőnye is versenyzett.

 

 

Lewis Hamiltonnak ugyan most be kellett érnie a második hellyel, de Verstappen kiesésével és Bottas harmadik helyével tovább növelte előnyét a világbajnoki tabellán, ahol már így is tetemesnek mondható 65 pont az előnye.

Sebastian Vettel ért célba a negyedik helyen, aki a leggyorsabb kört megfutva plusz egy ponttal gazdagodhatott.

Az ötödik helyet végül az első Red Bullos versenyét teljesítő, a 17. helyről rajtoló Alexander Albon szerezte meg, aki az utolsó körben előzte meg Sergio Perezt a Kemmel-egyenesben úgy, hogy még a fűre is ráment az RB15-el. Albon egész versenyen nagyszerűen versenyzett, több szép manővert is bemutatott a nap során. 

Az utolsó kör legnagyobb vesztese Lando Norris volt, aki hiába versenyzett az egész versenyen az ötödik helyen, az utolsó kör kezdetére egész egyszerűen megállt alatta a McLaren.

Danyiil Kvjat hetedik helyen hozta be a Toro Rossót, megelőzve Nico Hülkenberget és Pierre Gasly-t, aki visszatérő Toro Rossós versenyén két pontot is szerzett.

Az utolsó pontszerző helyet Lance Stroll szerezte meg, ezzel kettős pontszerzést szerezve a Racing Pointnak.

A futam legmeghatóbb, legsportszerűbb momentuma a 19. körben történt, mikor a nézők felállva tisztelegtek Anthoine Hubert előtt.

 

Képek: Formula-1

Autosport Racing

Friss topikok

Címkék

70. Évforduló Nagydíj (10) Abu Dhabi Nagydíj (4) Alexander Albon (59) Alfa Romeo (19) AlphaTauri (20) Amerikai Nagydíj (3) Antonio Giovinazzi (14) Artem Markelov (3) ART Grand Pirx (5) Aston Martin (1) Ausztrál Nagydíj (1) Azeri Nagydíj (5) Bahreini Nagydíj (2) Baku (4) Baumgartner Zsolt (1) Belga Nagydíj (11) Beszámoló (3) Brazil Nagydíj (6) Brit Nagydíj (13) Callum Ilott (31) Carlin (2) Carlos Sainz (46) Charles Leclerc (80) Christian Lundgaard (21) DAMS (4) Daniel Ricciardo (41) Danyiil Kvjat (14) Dan Ticktum (21) Eifel Nagydíj (3) Elemzés (1) Emilia Romagna Nagydíj (1) Értékelő (4) Esteban Ocon (24) Felipe Drugovich (10) Felipe Massa (2) Felvezetés (2) Fernando Alonso (3) Ferrari (23) Főfutam (7) Forma-1 (107) Forma-2 (37) Francia Nagydíj (4) Futam (16) George Russell (37) Gondolatok (1) Guanyu Zhou (16) Haas (21) Hamilton (1) Hitech Grand Pirx (6) Holland Nagydíj (1) Honda (3) Időmérő edzés (36) Jackes Hughes (1) Jack Aitken (6) Jakes Hughes (1) Japán Nagydíj (5) Jehan Daruvala (6) Jenson Button (1) Jüri Vips (9) Kanadai Nagydíj (4) Kevin Magnussen (13) Kibeszélő (1) Kimi Räikkönen (29) Kínai Nagydíj (1) koronavírus (1) Lance Stroll (37) Lando Norris (41) Leclerc (1) Lewis Hamilton (110) Liam Lawson (1) Louis Deletraz (8) Luca Ghiotto (11) Magyar Nagydíj (19) Marcus Armstrong (10) Marino Sato (2) Max Verstappen (99) McLaren (42) Mercedes (95) Mexikói Nagydíj (5) Michael Schuamcher (3) Mick Schumacher (31) Monaco (2) Monacói Nagydíj (2) MP Motorsport (4) Mugello (3) Német Nagydíj (2) Nicholas Latifi (12) Nico Hülkenberg (25) Nico Rosberg (2) Nikita Mazepin (15) Nobuharu Matsushita (4) Olasz Nagydíj (12) Orosz Nagydíj (8) Osztrák Nagydíj (6) Pierre Gasly (48) Pirelli (2) Portugál Nagydíj (1) Prema Racing (9) RaceCoffee (6) Racing Point (45) Red Bull (86) Renault (41) Robert Kubica (3) Robert Shwartzman (28) Romain Grosjean (19) Roy Nissany (8) Saját vélemény (4) Scuderia Ferrari (59) Sean Gelael (2) Sebastian Vettel (86) Sergio Perez (35) Spanyol Nagydíj (14) sprintfutam (7) Stájer Nagydíj (8) statisztikák (3) szabadedzés (19) Szingapúri Nagydíj (3) Teszt (5) The Next Generation (6) Toro Rosso (12) Toszkán Nagydíj (6) Uni-Virtuosi (5) Valtteri Bottas (93) Vettel (2) Vietnámi Nagydíj (1) What iF1 (2) Williams (21) Yuki Tsunoda (21) Címkefelhő
süti beállítások módosítása