Valtteri Bottas nyerte a Mercedes házon belüli küzdelmét, méghozzá elég minimális, 6 ezredes különbséggel. Hiába nyerte meg a harmadik edzést, a Q1-et és a Q2-öt Charles Leclerc, végül 79 ezreddel ő is lemaradt a pole pozícióról, miközbven csapattársa, Sebastian Vettel csak a hatodik lett.
Felhős, hűvös időben zajlódott le a 70. Brit Nagydíj kvalifikációja, ahol a legfőbb kérdés az volt, hogy a Ferrariknak és Valtteri Bottasnak sikerül-e legyőznie kvalifikáción 2015 óta verhetetlen Lewis Hamiltont hazai közönség előtt? Emellett szintén nagy figyelem hárult a Red Bull versenyzőire, különösen Pierre Gasly-ra, aki a szabadedzéseken különösen jól teljesített: az első edzést megnyerte, az időmérő előtti edzésen pedig Max Verstappent megelőzve végzett a negyedik helyen.
Q1
Az időmérő első felvonásában egy az egyben ugyanazt láttuk, mint két héttel korábban az Osztrák Nagydíj helyszínén. A Mercedes és a Red Bull versenyzői a lágy, addig a Ferrari versenyzői a közepes keverékű gumikon köröztek.
Az időmérő Q1-es szakaszát Lewis Hamilton nyerte meg, akinek 1:25.513-as körideje új körrekord is egyben. Hamilton két századdal előzte meg, a közepes gumikon továbbjutó Charles Leclerc-et.
Max Verstappen a harmadik helyen jutott tovább, öt századdal megelőzve Valtteri Bottast és két ezred híján két tizeddel a közepes gumikon autózó Sebastian Vettelt.
Pierre Gasly Q1-es felvonása nem alakult annyira jól, így 1:26.273-al a nyolcadik helyen ment tovább, a két McLaren (Norris-Sainz) mögött.
Érdekes helyzet állt elő a Haasnál, ugyanis a két versenyzőjük két eltérő specifikájú autóval vesz részt a Brit Nagydíjon. Romain Grosjean az Ausztrál Nagydíjon használt autójával, Kevin Magnussen pedig a továbbfejlesztett autóval versenyez, ám ennek ellenére Kevin Magnussen volt az, akinek nem sikerült továbbjutnia. Grosjean 1:26.347-el a kilencedik helyen zárta a Q1-et, addig Magnussen 1:26.662-es körideje csak a tizenhatodik helyre volt elegendő. A dán versenyző a Q1 végén nem is fejezte be a mért körét, mivel a Luffieldből kijövet letért a pályáról.
Magnussent a Racing Point mexikói versenyzője, Sergio Perez ejtette ki, aki 15 ezreddel ment jobb időt, mint a Haas versenyzője, továbbjutva ezzel a tizenötödik helyen.
Igen csalódott lehetett a Q1-et követően Danyiil Kvjat. A Toro Rosso orosz versenyzője 72 ezreddel maradt le a továbbjutástól, s végzett a tizenhetedik helyen, miközben csapattára, Alexander Albon a tizenkettedik helyen jutott tovább.
Lance Strollnak az idei év tizedik időmérőjén sem sikerült továbbjutnia a Q1-ből. A kanadai pilóta a tizennyolcadik rajthelyet szerezte meg, egyedül a két Williamset (Russel-Kubica) megelőzve.
Q2
A középső szakaszban a Mercedes és a Red Bull versenyzői a közepes gumikra, addig a Ferrarinál megosztva a stratégiát, Sebastian Vettellel a lágy keverékű gumikra váltottak, miközben Leclerc-kel maradtak a közepes gumikon.
Vettel első lágy gumikon keverékűs próbálkozása viszont nagyon rosszul sikerült olyannyira, hogy 1:26.529-es ideje nemcsak, hogy 883 ezreddel elmaradt Leclerc által felállított új körrekordtól (1:25.646), de az idő csak a nyolcadik helyre volt elegendő, amivel a továbbjutása is kérdésessé vált.
Kellett is jönnie a Q2 végén a négyszeres világbajnoknak, ugyanis a második mért köre befejezése előtt visszaesett a tizenegyedik, kieső helyre. Vettel végül javított a lágy gumikon, de 1:26.023-as ideje így is csak az ötödik helyre volt elegendő, a két Red Bull (Verstappen-Gasly) közé, akik viszont a közepes keverékű gumikon jutottak tovább. Ez a hatodik helyen továbbjutó Pierre Gasly-nak is nagyon jó hír, mivel csapata az idei évben először merte vele is meghúzni ezt a taktikai lépést, ami egy jel lehet arra, hogy Gasly végre kezd beérni.
Volt egy érdekes csavar a Ferrrari taktikáján. Charles Leclerc a közepes gumikon teljesített 1:25.646-al is megnyerte volna a középső szakaszt, ennek ellenére kiküldték pilótájukat a piros oldalfalú gumikon, aki javított korábbi idején, 1:25.546-ra, ami egyben azt is jelenti, hogy a vasárnapi futamot majd a lágy keverékű gumikon kell megkezdenie.
A két Mercedes (Bottas-Hamilton sorrendben) a második-harmadik helyen zárta a Q3-at.
A középmezőny legjobbja Daniel Ricciardo volt a Q2-ben, aki 1:26.283-as köridővel jutott be a hetedik helyen a Q3-ba, 102 ezreddel megelőzve Lando Norrist, 114 ezreddel csapattársát, Nico Hülkenebrget, és csak 120 ezreddel az utolsó továbbjutó helyet megszerező Alexander Albont.
A Q2 nagy vesztese Carlos Sainz volt, aki 175 ezreddel csúszott le a továbbjutástól, és végzett csak a két Alfa mögött (Giovinazzi-Räikkönen) a tizenharmadik helyen. Rajtuk kívül még Romain Grosjean és Sergio Perez számára ért véget az időmérő.
Q3
Az időmérő végső fázisában már mindenki a piros oldalfalú, lágy gumikon volt kint az 5891 méter hosszú pályán.
A Q3 első felvonása már óriási meglepetést okozott azzal, hogy miközben a Ferrarik beragadtak, aközben a Mercedesek a lágyakkal feléledtek. Ugyan elsőként Lewis Hamilton haladt át a célvonalon, azonban a hazai közönség előtt zsinórban az ötödik pole pozíciójára hajtó brit a Brooklands kanyarban csúnyán megcsúszott, némi időt bent hagyva az 1:25.345-ös köridejében, amivel egészen addig állt az élen, míg nem jött csapattársa.
Bottas Hamilton körrekordját 1:25.093-ra javította, amit már az utána következő Red Bull és Ferrari versenyzői meg sem tudtak közelíteni.
Ez különösen a Ferrariknak volt fájó, akik Leclerc-kel teljesített 1:25.616-al Verstappen mögött a negyedik, Vettel révén pedig csak a hatodik helyen álltak.
A Q3 véghajrában így az olaszokra terelődött a figyelem egy része, ugyanis a szombati napon egészen a Q2-ig ők jelentették a mércét, különösen Charles Leclerc.
Elsőként azonban a Mercedes pilótái fejezték be a mért körüket. Bottasnak az utolsó próbálkozása során nem sikerült javítani, miközben a mögötte haladó Lewis Hamiltonnak igen. Ám Hamilton hiába javított, végül 6 (!) ezreddel lemaradt a pole pozícióról!
Charles Leclerc-nek sikerült összekapnia magát az utolsó mért körre, s ugyan a középső szektorból még úgy jött ki, hogy 21 ezreddel előrébb jár, mint a finn, végül 79 ezreddel kikapott tőle, ami "csak" a harmadik helyre volt elegendő.
Max Verstappennek is sikerült az utolsó körében javítania, de Bottast ő sem tudta legyőzni, így 183 ezredes lemaradással a negyedik rajthelyet szerezte meg.
Ez azt jelentette, hogy Valtteri Bottas idei negyedik, összességében pedig a tizedik rajtelsőségét szerezte meg, Barcelona óta most sikerült először legyőznie csapattársát időmérőn.
Pierre Gasly idei legjobb kvalifikációján van túl, 1:25.590-el az ötödik rajthelyet szerezte meg, megelőzve az utolsó mért körében javítani nem tudó Sebastian Vettelt.
Daniel Ricciardo a Q2-höz hasonlóan, most is a középmezőny legjobbja lett 1:26.182-vel, 42 ezreddel megelőzve a hazai közönség előtt versenyző Lando Norrist!
Nagyot ment a Q3-ban Alexander Albon is, aki 41 ezreddel legyőzve Nico Hülkenberget a kilencedik helyen végzett, ami eddigi Forma-1-es karrierje legjobb időmérős eredménye.
Képek: Mercedes-AMG F1, Formula 1