Max Verstappen elképesztő diadala- Osztrák Nagydíj beszámoló

Lefulladás a rajtnál, visszaesés a csapattárs mögé a nyolcadik helyre, majd egy elképesztő versenyzéssel és taktikával végül Max Verstappen megnyerte egy epkus küzdelemben az Osztrák Nagydíjat! 

 

Maradt a kánikula a vasárnapi futamra is a Red Bull Ringen. A 71 körös futam 34 Celsius-fokos levegő és 50 Celsius-fok feleti pálya hőmérséklet mellett indult el, ám ekkor még nem tudtuk, hogy mit is tartogat ez a 71 kör.

A futam előtt a verseny egyik esélyesének kikiáltott Max Verstappen rajtja nagyon pocsékul alakult. Beragadt, és egészen csapattársa, Pierre Gasly mögé, a nyolcadik helyig. Ugyan az első kör végéig a két Red Bullos helyet cserélt egymással, ám Max ekkor is a hetedik helyen haladt, látszólag ezzel eldőlve annak kérdése, hogy képes lesz-e megnyerni a Red Bull hazai versenyét?

Karrierje második pole pozícióját ezúttal hiba nélkül használta ki Charles Leclerc, sikerült megtartania vezető pozícióját. 

Mivel Verstappen beragadt, visszacsúszva ezzel a középmezőnybe, így Leclerc mögé a két Mercedes lépett, Bottas-Hamilton sorrendben. Igaz az 1-es kanyart követően a harmadik helyen még a McLaren tehetsége, Lando Norris autózott, azonban Lewis Hamilton a 3-as fordulóban visszaelőzte, majd a 4-esben a szintén nagyszerű rajtot vevő Kimi Räikkönen is megelőzte őt, visszacsúzva ezzel a rajtpozíciójába, az ötödik helyre.

Műszaki hiba miatt, a futamot csak a kilencedik helyről megkezdő Sebastian Vettel is jó rajtot vett, az első kört a hatodik helyen fejezte be.

Míg az élen csapattársa, Charles Leclerc folyamatosan növelte előnyét a Mercedes versenyzőivel szemben, aközben Sebastian Vettel előbb a 4. körben Lando Norrist, a hatodikban pedig jó barátját, és volt Ferraris csapattársát, Kimi Räikkönent előzte meg, Így a négyszeres világbajnok hat kört követően már a negyedik helyen haladt, folyamatosan csökkentve lemaradását Hamiltonékkal szemben.

De nemcsak Vettel kezdett a verseny elején őrült felzárkózásba, Max Verstappen is követte a német példáját. Ő a hatodik körben gyűrte le Lando Norrist, míg Räikkönent a kilencedikben előzte meg.

Räikkönen még ezután sem nyugodhatott meg, ugyanis amint elment mellette Verstappen, megjelent mögötte Lando Norris. A mezőny legidősebb és legfiatalabb versenyzője pár körig harcolt egymással, míg nem a brit versenyző a 14. körben meg nem előzte, feljőve ezzel a hatodik helyre. 

Pierre Gasly is megpróbálta egyből megelőzni az Alfa Romeo világbajnokát, ő azonban nem járt sikerrel. A két versenyző ezt követően jó pár körig elversenyzett egymással, nagyszerű párharcot víva. Gasly végül, már a bokszkiállásukat követően, a 32. körben ment el Räikkönen mellett.

Az élbolyban a kerékcserék sorát Valtteri Bottas nyitotta a 22. körben. A Ferrari erre reagálva egyből berántotta Vettelt is kerékcserére, azonban erről a szerelőit picit későn értesítette, ugyanis a szerelők akkor hozták ki a kemény keverékű gumikat (amit Bottas is kapott kerékcseréjekor), mikor a német leparkolt a garázs előtt. Vettel ezzel rengeteg időt vesztett olyannyira, hogy mikor kijött a boskzból, a Räikkönen-Gasly páros mögé tért vissza, akiket egy nem túl gyors, de tiszta kerékcserével megelőzhetett volna. 

A 23. körben az élen egyedül, nagy nyugalomban autózó Charles Leclerc is jött a bokszba kemény keverékű gumikért, ezzel az ideiglenes vezetést Hamilton és Verstappen örökölte meg.

Hamilton egyből megfutotta Leclerc kerékcseréjét követően a leggyorsabb kört, majd jelezte rádión, hogy a gumik még mindig nagyon jó állapotban vannak. Az ötszörös világbajnok igyekezett minél jobban nyomni, hogy Bottas elé térjen vissza a kerékcserét kvöetően, azonban a nagy igyekezetének nyögés lett a vége. Az idén májusban elhunyt Niki Laudáról elnevezett 1-es kanyarban ugyanis több alkalommal is letért úgy a pályáról, hogy azzal eltalálta az ott elhelyezett nagy sárga kerékvetőt. Miután a sokadik alkalommal is érintette a sárga kerékvetőt, és a tempója is elkezdett csökkeni, jött a gyanú, hogy nem-e sérült meg a vezető szárnya. Csapata is erre gondolt, így mikor a 31. körben behozták kerékcserére, nemcsak kemény keverékű gumikat tetettek fel az autójára, de még egy új vezető szárnyat is adtak neki, bízva abban, hogy ezzel visszatér a tempó. 

 

 

A szárnycsere miatt elhúzódó kiállással a brit csak Sebastian Vettel mögé, az ötödik helyre tért vissza a pályára, s ezután hamar világossá vált, hogy nemcsak a szárny sérült meg a kerékvető sokszori használatával, hanem valószínűleg a padlólemez is. Így Hamilton kivonta magát a dobogóért küzdő pilóták sorából, s ezt kvöetően az lett a célja, hogy legalább az ötödik helyen behozza a Mercedesét.

Max Verstappen kerékcseréjével sem várt sokat a Red Bull. Egy körrel Hamilton cseréjét követően, ő is bejött kemény keverékű abroncsokért, amikkel sikerült Hamilton elé visszatérnie a pályára, a negyedik helyre.

Verstappen futama ezután indult be igazán!

A holland versenyző elképesztő tempóban haladt a fehér oldalfalú gumikon. Körről körre dolgozta le hátrányát a dobogós versenyzőkkel szemben. A harmadik helyen haladó Sebastian Vettelt a 48. körben érte utol. Ugyan Vettel ezután két körön keresztül is ügyesen levédekezte Verstappen támadásait, azonban az 50. körben már meg kellett adnia magát. A Red Bull versenyzője a 4-es kanyar féktávjánál ment el a négyszeres bajnok mellett, akit a külső íven autózott körbe. A két versenyző nagyszerű, élvezetes csatát vívott egymással.

A Ferrari abban bízva, hogy a velük egy időben kereket cserélő Bottas alatt a verseny utolsó köreire teljesen elkopnak majd a kemény keverékű gumik, behozták a kör végén Vettelt, akinek autójára feltették a lágy gumikat. A német versenyző egyébként a kiállása előtt 3 másodpercre megközelítette a Mercedes pilótáját, és a tempója is sokkal meggyőzőbb volt nála, így az olaszoknál joggal bíztak abban, hogy a verseny végére sikerül befogni őt.

Ám míg a kerékcserével az ötödik helyig visszacsúszó Vettel igyekezett előbb Lewis Hamiltonra felzárkózni, aközben Verstappen megérkezett Valtteri Bottasra. Igaz, az 55. körben aggodalomra adott okot azzal, hogy motorerő vesztésre panaszkodott a rádión, aminek orvoslására a csapata igyekezett tanácsokkal ellátni őt. Ez olyan jól sikerült, hogy az 56. körben nemcsak, hogy simán megelőzte ellenfelét a 3-as kanyarban, de még azt az üzenetet is megkapta, hogy a verseny végéig nagyobb motorerőt használhat Charles Leclerc utolérése érdekében.

Verstappen 15 körrel a verseny vége előtt még 5 másodperces lemaradásban volt Leclerc-kel szemben, azonban azzal, hogy körről körre futotta a gyorsabbnál gyorsabb köridőket (amelyek közül több is leggyorsabb kört volt) sikerült a monacói versenyzőt utoljérni a 66. körre. Ebben az is közrejátszott, hogy Verstappen a lekörözésekből is jobban jött ki, mint kortársa.

A két ifjú tehetség aztán a 67. körben csapott össze egymással. Leclerc ekkor ügyesen levédte Verstappen összes kísérletét, így nem változott közöttük a pozíció. 

Verstappen aztán a 68. fordulóban újra próbálkozott. A 3-as kanyarban vetődött be Leclerc mellé a belső íven, és egy pillanatra úgy is tűnt, hogy megvan neki a pozíció, azonban Leclerc a kigyorsításnál visszaelőzte ellenfelét! 

1 körrel később jött Verstappen újabb próbálkozása a 3-as kanyarban! Verstappen ugyanúgy próbálkozott, mint az előző fordulóban, azonban most a két versenyző össze is ért egymással. Leclerc pedig emiatt le is csúszott a pályáról. Így Verstappen, ezzel az agresszív manaőverrel átvette a vezetést, két és fél körrel a futam vége előtt!

 

 

Mivel Leclerc-nek nem volt már meg a tempója az esetleges visszatámadásra, így ez a manőver el is döntötte az első hely kérdését. Max Verstappen ezzel pedig megszakította a Mercedes tíz futamgyőzelmes sorozatát, megszerezve ezzel idei első és önmaga hatodik futamgyőzelmét! Ez a siker pedig egyben azt is jelentette, hogy Honda a 2006-os Magyar Nagydíj után ünnepelhetett ismét győzelmet, első ízben visszatérésük után, illetve a hibrid-korszakban! 

Verstappen a győzelem mellett a leggyorsabb kört is megfutotta, így a maximális 26 pontot szerezte meg.

Charles Leclerc ért be a második helyen, aki érthetően nagyon csalódott volt az esetet követően. Viszont második helyezése így is eddigi legjobb Forma-1-es eredménye.

A dobogó legalsó fokára végül Valtteri Bottas fért fel, akit az utolsó körben Sebastian Vettel támadott, ám a német versenyzőnek már esélye sem volt az előzésre.

Lewis Hamilton ért célba az ötödik helyen, aki az utolsó előtti körben veszítette el negyedik helyezését Sebastian Vettellel szemben.

A középmezőny legjobbja Lando Norris lett, akinek sikerült beállítania bahreini hatodik helyezését, amely eddigi Forma-1-es karrierje legjobb helyezése!

Nagyon nagy dicséret illeti csapattársát, Carlos Sainzot is, aki a 19. helyről rajtolva, nagyszerű versenyt futva a nyolcadik helyen ért célba Pierre Gasly mögött.

A legjobb tíz sorrendjét az Alfa Romeo versenyzői zárták, Kimi Räikkönen-Antonio Giovinazzi sorrendben, ami egyben Giovinazzi első Forma-1-es pontja mellett azt is jelentette, hogy a csapat először ünnepelhetett kettős pontszerzést az évben.

A futam legnagyobb csalódása egyértelműen a Haas-istálló volt. Versenyzőik hiába rajtoltak a tizedik és a tizenegyedik helyről, végül csak a tizenhatodik (Grosjean) és a tizenkilencedik helyen (Magnussen) értek célba. A szombaton még az ötödik leggyorsabb Kevin Magnussen ráadásul egy bokszutca áthajtásos büntetést is kapott a verseny folyamán, amiért a rajtnál nem megfelelően állt be a rajtkockájába. Ez nagyon kiábrándítő verseny volt az amerikaiaknak, akik egy körön ugyan nagyon jóknak tűnnek, a versenyre azonban kezdenek a Williams szintjére lesülyledni...

 

Hivatalos: A futamot követően az FIA vizsgálatot indított Max Verstappen manővere ellen. A több órás vizsgálat során végül azt a döntést hozták, hogy Verstappen megtarthatja az első helyét!

 

 Képek: Aston Martin Red Bull Racing, Formula 1

 

Autosport Racing

Friss topikok

Címkék

70. Évforduló Nagydíj (10) Abu Dhabi Nagydíj (4) Alexander Albon (59) Alfa Romeo (19) AlphaTauri (20) Amerikai Nagydíj (3) Antonio Giovinazzi (14) Artem Markelov (3) ART Grand Pirx (5) Aston Martin (1) Ausztrál Nagydíj (1) Azeri Nagydíj (5) Bahreini Nagydíj (2) Baku (4) Baumgartner Zsolt (1) Belga Nagydíj (11) Beszámoló (3) Brazil Nagydíj (6) Brit Nagydíj (13) Callum Ilott (31) Carlin (2) Carlos Sainz (46) Charles Leclerc (80) Christian Lundgaard (21) DAMS (4) Daniel Ricciardo (41) Danyiil Kvjat (14) Dan Ticktum (21) Eifel Nagydíj (3) Elemzés (1) Emilia Romagna Nagydíj (1) Értékelő (4) Esteban Ocon (24) Felipe Drugovich (10) Felipe Massa (2) Felvezetés (2) Fernando Alonso (3) Ferrari (23) Főfutam (7) Forma-1 (107) Forma-2 (37) Francia Nagydíj (4) Futam (16) George Russell (37) Gondolatok (1) Guanyu Zhou (16) Haas (21) Hamilton (1) Hitech Grand Pirx (6) Holland Nagydíj (1) Honda (3) Időmérő edzés (36) Jackes Hughes (1) Jack Aitken (6) Jakes Hughes (1) Japán Nagydíj (5) Jehan Daruvala (6) Jenson Button (1) Jüri Vips (9) Kanadai Nagydíj (4) Kevin Magnussen (13) Kibeszélő (1) Kimi Räikkönen (29) Kínai Nagydíj (1) koronavírus (1) Lance Stroll (37) Lando Norris (41) Leclerc (1) Lewis Hamilton (110) Liam Lawson (1) Louis Deletraz (8) Luca Ghiotto (11) Magyar Nagydíj (19) Marcus Armstrong (10) Marino Sato (2) Max Verstappen (99) McLaren (42) Mercedes (95) Mexikói Nagydíj (5) Michael Schuamcher (3) Mick Schumacher (31) Monaco (2) Monacói Nagydíj (2) MP Motorsport (4) Mugello (3) Német Nagydíj (2) Nicholas Latifi (12) Nico Hülkenberg (25) Nico Rosberg (2) Nikita Mazepin (15) Nobuharu Matsushita (4) Olasz Nagydíj (12) Orosz Nagydíj (8) Osztrák Nagydíj (6) Pierre Gasly (48) Pirelli (2) Portugál Nagydíj (1) Prema Racing (9) RaceCoffee (6) Racing Point (45) Red Bull (86) Renault (41) Robert Kubica (3) Robert Shwartzman (28) Romain Grosjean (19) Roy Nissany (8) Saját vélemény (4) Scuderia Ferrari (59) Sean Gelael (2) Sebastian Vettel (86) Sergio Perez (35) Spanyol Nagydíj (14) sprintfutam (7) Stájer Nagydíj (8) statisztikák (3) szabadedzés (19) Szingapúri Nagydíj (3) Teszt (5) The Next Generation (6) Toro Rosso (12) Toszkán Nagydíj (6) Uni-Virtuosi (5) Valtteri Bottas (93) Vettel (2) Vietnámi Nagydíj (1) What iF1 (2) Williams (21) Yuki Tsunoda (21) Címkefelhő
süti beállítások módosítása