Sebastian Vettel és Lewis Hamilton között dőlt el a Kandai Nagydíj edzéselsőségének sorsa, amit végül a Ferrari négyszeres világbajnoka szerzett meg, idei év során első alkalommal. A két többszörös világbajnok küzdelme közepette Daniel Ricciardo a Renault 2016-os visszatérése legjobb időmérőjét zárva negyedik lett, míg a Red Bullos Verstappen a Q2 végi piros zászló miatt még a Q3-ba sem tudott bejutni.
Kellemes, kora nyári időben vette kezdetét az 50. Kanadai Nagydíj kvalifikációja, amelynek legfőbb kérdése az volt, hogy vajon a Bahreini Nagydíj után sikerülhet-e a Ferrarinak legyőzni a Mercedest?
A helyi idő szerint délelőtt megrendezésre kerülő harmadik szabadedzést követően a Ferrarisok picit bizakodhattak, ugyanis ott Vettel-Leclerc révén kettős, győzelmet arattak.
A kvalifikáció előtt hivatalossá vált, hogy Lance Stroll autójában motort kellett cserélni, ugyanis a hazai közönség előtt versenyző pilóta autójába szerelt legújabb Mercedes-erőforrás a harmadik edzésen lángra kapott, ami miatt ki kellett hagynia azt a tréninget. Köszönhetően csapata szerelőinek a gyors munkájának, az időmérőn való indulása nem forgott veszélyben.
Q1
Az időmérő első felvonásában igen nagy volt a forgalom a 4631 méter hosszú kanadai versenypályán. A nagy és egyben állandó forgalom a pálya folyamatos felgumizódása és ezáltal annak javítása miatt volt. Az időlista élén a pálya folyamatos javulása révén állandóan változott az éllovas neve, hol Leclerc, hol Bottas, hol megint Leclerc volt az első helyen.
Az élen végül a harmadik gyakorlást is megnyerő Sebastian Vettel zárt 1:11.200-as idővel, 14 ezreddel megelőzve csapattársát, Charles Leclerc-et és 29-el Valtteri Bottast. A pénteki második edzésen autóját a falnak csapó Lewis Hamilton a negyedik helyen jutott tovább megelőzve Max Verstappent és Nico Hülkenberget.
A Q1 vége nagyon nagy tűzijátékot hozott a továbbjutó pozíciókért. Ez nagyban betudható volt a pálya folyamatos javulásának, ami miatt állandóan változott a kiesők névsora. Végül Sergio Perez, Kimi Räikkönen, Lance Stroll és mint mindig, ezúttal is a két Williasm (Russell-Kubica) voltak azok, akinek nem sikerült bejutniuk a Q2-be.
Közülük nagyon elégedetlen a két Racing Point lehetett, hiszen mindkét versenyzőjük belehibázott az utolsó gyors körébe (Perez a Hajtűben, Stroll az utolsó kanyarban hibázott). Stroll kiesése azért is lehet számára fájó, mert a hazai pályán versenyző pilóta eddigi Forma-1-es karrierje során eddig egyszer sem tudta magát beverekedni a Q2-be itt Kanadában (két 17. hely után most 18. lett).
Elégedett lehetett viszont Antonio Giovinazzi, aki idén első ízben győzte le időmérőn csapattársát, Kimi Räikkönent. Az olasz versenyző az utolsó, tizenötödik helyen jutott tovább.
Q2
Ahogyan arra előzetesen számítani lehetett a nagy csapatok megpróbáltak az eggyel keményebb keverékű, azaz a közepes gumikon bejutni a Q3-ba. A Mercedes és a Ferrari versenyzőinek ez gond nélkül sikerült is, azonban a Red Bullnál nem játszhattak erre, ugyanis Verstappen a közepes gumikon a Q2 első felét csak a tizenegyedik helyen zárta. Ezen okok miatt kénytelenek voltak Gasly-hoz hasonlóan az ő autójára is feltetetni a piros oldalfalú lágy gumikat.
Vertsappennek ezen a keveréken hiába futott továbbjutáshoz tökéletes szektoridőket, az előtte autózó, gyors körét befejezni igyekvő Kevin Magnussen túl nagy lendülettel vette be az utolsó sikánt, ami miatt eltalálta a „Bajnokok Falát” és csúnyán összetörte Haas-Ferriarija elejét és hátulját egyaránt. A dán versenyző nemcsak a külső, de a pálya belső falának is nekicsapódott. A baleset miatt azonnal meglengették a piros zászlót, ami egyben Verstappen kiesését is jelentette.
Igazán csalódott lehetett a baleset miatt Romain Grosjean is, aki szintén a továbbjutásért autózott, amikor az orra előtt csapattársa a falban kötött ki. A francia azért is elégedetlen lehet, mivel ő annak okán, hogy nem rendelkezett normális mért körrel, csak a tizenötödik helyen zárta a kanadai kvalifikációt.
Rajtuk kívül még a kiesett Danyiil Kvjat (12. hely), Antonio Giovinazzi (13. hely) és Alexander Albon (14. hely).
A piros zászlóval véget érő középső szakaszban végül a két Mercedes autózta a leggyorsabb kört, miután az első mért köröket követően Hamilton és Bottas behajtott a bokszba egy új szett közepes keverékű gumikért. Hamilton 1:11.010-es idővel végzett az élen. 85 ezreddel megelőzve csapattársát, Valtteri Bottast. A harmadik helyen Sebastian Vettel ment tovább 1:11.142-es idővel, 132 ezreddel elmaradva Hamiltontól. Mögötte a lágy gumikon Pierre Gasly zárt, míg Ferraris csapattársa, Charles Leclerc a közepeseken az ötödik leggyorsabb időt autózta.
Leclerc ellen az időmérőt követően vár egy kivizsgálás, ugyanis az első gyors körében hibázott a 8-9-es sikánban, amit aztán át is vágott, csakhogy nem az FIA által kijelölt útvonalon tért vissza a pályára.
Nagyon jól szerepelt a Q2-ben a két Renault és a két McLaren, akiknek versenyzői a hatodik-hetedik (Ricciardo-Hülkenberg) és a nyolcadik-kilencedik (Sainz-Norris) jutottak be az utolsó szakaszba.
A tizedik helyen pedig pont az a Kevin Magnussen zárt, aki autótörése miatt nem tud a Q3-ban pályára gurulni.
Q3
Magnussen balesete miatt a Q3 bő negyedórás csúszással folytatódott helyi idő szerint 15:05 perckor.
Ekkor már a Mercedes és a Ferrari pilótái is a lágy gumikon gurultak ki a pályára, hogy övűké legyen a leggyorsabb köridő a Kanadai Nagydíj időmérőjén.
Az utolsó 12 perces szakasz első fele a két többszörös világbajnokról szólt. Elsőként a Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel futott egy új körrekordot 1:10.681-el, azonban sokáig nem maradt az élen, mert a mögötte autózó Lewis Hamilton nála is egy jobb köridőt autózott, s 1:10.492-vel átvette az első helyet.
A két világbajnok annyira kiemelkedett a mezőnyből a Q3 első felében, hogy a harmadik helyen álló Charles Leclerc lemaradása Hamiltonhoz képest hat tizedmásodperc volt.
A nagy csapatok pilótái közül Valtteri Bottas volt az egyetlen, aki nem autózott mért időt, miután a gyors köre kezdetén, a 2-es kanyarból kijövet elveszítette uralmát autója felett, ahol ne sokon múlot,t hogy eltalálja a falat. Szerencséjére ezt megúszta, így vissza tudott térni a bokszba, hogy egy új szett lágy gumin a Q3 végén kihajtson a pályára.
Bottas utolsó köre nagyon rosszul sikerült, olyannyira, hogy az időközben egy időre a harmadik helyre felugró Daniel Ricciardótól is elmaradt, és mivel Pierre Gasly is jobb időt autózott nála, így végül csak a hatodik lett.
Leclerc-nek ezúttal sem sikerült beleszólnia a két világbajnok küzdelmében, s miközben 1:10.920-as köridővel 151 ezreddel megelőzve Ricciardót feljött a harmadik helyre, aközben mindenki arra figyelt, hogy az utolsó gyors körét teljesítő csapattársának, Sebastian Vettelnek sikerül-e Hamilton által időközben 1:10.446-ra módosított körrekordját megdönteni. Ugyan Vettel sem az első, sem a második szektoprban nem volt a leggyorsabb, azonban annyira közel volt Hamilton idejéhez, hogy az utolsó szektorban képes volt két tizedes előnyt kiautózni a vb-éllovassal szemben, s 1:10.240-vel megnyerte a Kanadai Nagydíj időmérőjét!
Vettel a tavalyi Német Nagydíj után szerzett pole pozíciót, ami egyben karrierje 56. edzéselsősége, és az ötödik itt Kanadában.
Ugyan Nico Hülkenberg majd három tizeddel elmaradt csapattársától, Daniel Ricciardótól, de így is sikerült a hetedik rajthelyet megszereznie, miután legyőzte a McLaren két versenyzőjét, akik közül a karrierje során először itt versenyző Lando Norris volt a gyorsabb.
Az FIA az időmérőt követően 3 helyes rajtbüntetésben részesítette Carlos Sainzot, mivel az időmérő során feltartotta Alexander Albont.
Képek: Scuderia Ferrari, Formula 1