Valtteri Bottas nagy fölénnyel nyerte meg a Spanyol Nagydíj időmérőjét

Bomba formában versenyez a Mercedes finn versenyzője, aki zsinórban harmadik alkalommal szerezte meg 2019-ben a pole pozíciót, ráadásul most nem kevesebb, mint hat tizeddel verte meg csapattársát, Lewis Hamiltont.

Kellemes tavaszi napsütésben került megrendezésre a 46. Spanyol Nagydíj kvalifikációja a Circuit de Catalunya versenypályán.

Az már pénteken kiderült, hogy a pole pozícióért a Mercedes két versenyzője pályázik a legnagyobb eséllyel, köszönhetően az utolsó szektorban levő fölényüknek, ahol az időmére az előnyük hat tizedre (!) nőtt a Ferrarikkal szemben. A szabadedzéseken látott tempók alapján a pole-ra  annak ellenére Bottas volt az esélyesebb, hogy az időmérőt megelőzően még Lewis Hamilton rendelkezett a hétvége legjobb köridejével (1:16.658), melyet még a harmadik gyakorláson érétkesített.

Bottas nagyon jól kezdte az időmérőt, már a Q1-ben is ő futotta a leggyorsabb kört 1:16.979-el, megelőzve Max Verstappent (1:17.244), Lewis Hamiltont (1:17.292) és a két Ferrarit (Leclerc-Vettel sorrendben).

A finn versenyző ezt a lendületét sikeresen átvitte a Q2-re is, ahol első körben ugyan alulmaradt csapattársával, Hamiltonnal szemben, aki 1:16.038-as idővel állt az élen, két tizeddel megelőzve őt. Azonban míg Hamilton nem gurult ki a Q2 végén a pályára újabb mért körre, addig Bottas igen, és a Circuit de Cataéunya versenypálya történetének első 1:16 alatti idejét futotta meg, 1:15.924-el. Ezzel pedig az időmérő első számú esélyesévé lépett elő.

Hamilton pont ezért a Q3 elején igyekezett minél inkább a határon autózni, azonban előbb a 8-as, majd a 13-as kanyarban is elvétett egy-egy hibát, ám ennek ellenére is sikerült 1:16.040-es időt autózni. Bottas viszont nem hibázott, és egy szinte hibátlan kört összerakva 1:15.406-al, hat tizedet verve Hamiltonra átvette a vezetést.

Bottas olyannyira összerakta az első körét, hogy azt már a kvalifikáció végén nem is tudta megjavítani, de mivel Hamilton se tudott javítani korábbi idején, így ez azt jelentette, hogy a finn karrierje kilencedik pole pozícióját szerezte meg, zsinórban a harmadikat 2019-ben.

A két Mercedes mögött a harmadik helyet Sebastian Vettel szerezte meg, ami a maximum volt ő és csapata számára. Az kevésbé jó hír, hogy az 1:16.272-es ideje, 866 ezreddel maradt el a pole pozíciós időtől.

Csapattársának, Charles Leclerc-nek nem alakult a legjobban az időmérő, ugyanis a Q2-ben elrontotta az első mért körét, amivel egy ideig még a továbbjutása is kérdésessé vált. Mivel a középső szakasz második felében is pályára kellett gurulni, így a Q3-at neki egy szett lágy gumival kellett teljesítenie. A monacói versenyző végül 1:16.588-al a két Red Bull között az ötödik rajthelyet szerezte meg.

A negyedik helyen végző Verstappen (1:16.357) és a hatodik rajthelyet megszerző Pierre Gasly (1:16.708) elégedettek lehettek a kvalifikációt követően, hiszen ennél több nem volt ma a Red Bullban.

Nagyon jól szerepeltek az időmérőn a Haas-Ferrarik! Pilótapárosuk, Grosjean-Magnussen sorrendben a negyedik rajtsort szerezték meg, megelőzve Danyiil Kvjatot és a Kína után ismét a Q3-ba bejutó Daniel Ricciardót.

Ricciardo tizedik rajthelye abszolút meglepetés kategóriába tartozik, mivel a Renault-ok nem muzsikáltak jól a hétvége korábbi szakaszában. Ráadásul az ausztrál a Q2-es továbbjutása csak 19 ezreden múlott, ennyivel előzte meg a tizenhatodik helyen már kieső csapattársát, Nico Hülkenberget, akinek a kvalifikációja igencsak rosszra sikeredett. A német versenyző a 4-es kanyar féktávjánál fékezte el magát, majd csúszott a kavicságyba eltalálva a gumifalat, aminek következtében első vezetőszárnya megsérült, és beszorult a bal első kerék alá. Szerencséjére sikerült visszakecmeregnie a bokszutcába, azonban csak egy lövése volt ahhoz, hogy továbbjusson. Ez végül nem sikerült, és Stroll, Giovinazzi, Russell és Kubica társaságában már a Q1-ben feladni kényszerült az időmérőt.

Hiába szerepelt nagyon jól a szabadedzéseken Carlos Sainz, végül csak a tizenharmadik lett hazai közönség előtt, miután az utolsó gyors körében a 12-es kanyarból kijövet túl szélesen kanyarodott, ezzel rengeteg időt vesztve. A spanyol versenyző még újonc csapattársától, Lando Norristól is kikapott, aki 39 ezreddel maradt alul Daniel Ricciardóval szemben a Q3-ba jutásért.

Képek: Formula 1, Mercedes-AMG F1

Autosport Racing

Friss topikok

Címkék

70. Évforduló Nagydíj (10) Abu Dhabi Nagydíj (4) Alexander Albon (59) Alfa Romeo (19) AlphaTauri (20) Amerikai Nagydíj (3) Antonio Giovinazzi (14) Artem Markelov (3) ART Grand Pirx (5) Aston Martin (1) Ausztrál Nagydíj (1) Azeri Nagydíj (5) Bahreini Nagydíj (2) Baku (4) Baumgartner Zsolt (1) Belga Nagydíj (11) Beszámoló (3) Brazil Nagydíj (6) Brit Nagydíj (13) Callum Ilott (31) Carlin (2) Carlos Sainz (46) Charles Leclerc (80) Christian Lundgaard (21) DAMS (4) Daniel Ricciardo (41) Danyiil Kvjat (14) Dan Ticktum (21) Eifel Nagydíj (3) Elemzés (1) Emilia Romagna Nagydíj (1) Értékelő (4) Esteban Ocon (24) Felipe Drugovich (10) Felipe Massa (2) Felvezetés (2) Fernando Alonso (3) Ferrari (23) Főfutam (7) Forma-1 (107) Forma-2 (37) Francia Nagydíj (4) Futam (16) George Russell (37) Gondolatok (1) Guanyu Zhou (16) Haas (21) Hamilton (1) Hitech Grand Pirx (6) Holland Nagydíj (1) Honda (3) Időmérő edzés (36) Jackes Hughes (1) Jack Aitken (6) Jakes Hughes (1) Japán Nagydíj (5) Jehan Daruvala (6) Jenson Button (1) Jüri Vips (9) Kanadai Nagydíj (4) Kevin Magnussen (13) Kibeszélő (1) Kimi Räikkönen (29) Kínai Nagydíj (1) koronavírus (1) Lance Stroll (37) Lando Norris (41) Leclerc (1) Lewis Hamilton (110) Liam Lawson (1) Louis Deletraz (8) Luca Ghiotto (11) Magyar Nagydíj (19) Marcus Armstrong (10) Marino Sato (2) Max Verstappen (99) McLaren (42) Mercedes (95) Mexikói Nagydíj (5) Michael Schuamcher (3) Mick Schumacher (31) Monaco (2) Monacói Nagydíj (2) MP Motorsport (4) Mugello (3) Német Nagydíj (2) Nicholas Latifi (12) Nico Hülkenberg (25) Nico Rosberg (2) Nikita Mazepin (15) Nobuharu Matsushita (4) Olasz Nagydíj (12) Orosz Nagydíj (8) Osztrák Nagydíj (6) Pierre Gasly (48) Pirelli (2) Portugál Nagydíj (1) Prema Racing (9) RaceCoffee (6) Racing Point (45) Red Bull (86) Renault (41) Robert Kubica (3) Robert Shwartzman (28) Romain Grosjean (19) Roy Nissany (8) Saját vélemény (4) Scuderia Ferrari (59) Sean Gelael (2) Sebastian Vettel (86) Sergio Perez (35) Spanyol Nagydíj (14) sprintfutam (7) Stájer Nagydíj (8) statisztikák (3) szabadedzés (19) Szingapúri Nagydíj (3) Teszt (5) The Next Generation (6) Toro Rosso (12) Toszkán Nagydíj (6) Uni-Virtuosi (5) Valtteri Bottas (93) Vettel (2) Vietnámi Nagydíj (1) What iF1 (2) Williams (21) Yuki Tsunoda (21) Címkefelhő
süti beállítások módosítása