A hétvégén már a 3. Azeri Nagydíj kerül megrendezésre, mely az elmúlt két évben igen izgalmas futammal kecsegtetett a nézőknek. Még mielőtt az idei hétvége elkezdődik, nézzük meg mit is érdemes tudni Kaszpi-tenger partján található versenyhelyszínről!
A hely ahol nem a leggyorsabb nyer
2016-ban, mikor még Európai Nagydíjként szerepelt a versenynaptárban még nem örvendett olyan nagy népszerűségnek a rajongók körében a bakui verseny, mint manapság. Nem is volt csoda, hiszen az első verseny nem kecsegtetett sok izgalommal, sőt kifejezetten unalmas futam volt.
Ezzel szemben az elmúlt két szezon az évad legizgalmasabb, legdrámaibb versenyeit hozta, már Azeri Nagydíj név alatt. Ennek köszönhetően a Forma-1-es rajongók egyik legjobban várt hétvégéje a bakui, ahol kis túlzással az is kijelenthető, hogy bárki futamot nyerhet, ha káosz van.
Káosz pedig az elmúlt két évben ki is alakult, és 2016-ot is beleszámítva, eddig egyszer sem azt a versenyzőt intették itt le elsőként, aki az egész hétvégét nézve a leggyorsabbnak tűnt, hanem az, aki a legokosabban versenyzett, és a legtöbb bajból kimaradt.
2016-ban a szabadedzéseken abszolút Lewis Hamilton dominált, még akkori csapattársánál, Nico Rosbergnél is sokkal gyorsabb volt az edzéseken, így a három tréninget követően mindenki joggal tehette fel a pénzét a brit versenyzőre. Igen ám, de Hamilton az időmérőre fejben teljesen szétesett, aminek első jelét az időmérő Q2-es szakaszában láthattuk, ahol egyszer sem tudott hibamentes kört összerakni. Ekkor még megúszta hibáit autótörés nélkül, a Q3-ban viszont már nem. Így pedig csak a tizedik helyről kezdhette meg a vasárnapi futamot, míg Rosberg könnyedén zsákolta be a pole-t egy olyan helyszínen, ahol a Mercedesnek bő 1 másodperces előnye volt a komplett mezőnnyel szemben. Ebben bízhatott Hamilton a vasárnapi futamon, csakhogy a futam során gondjai akadtak a hibrid rendszerrel, és mivel ekkoriban igen szigorú rádiósszabályok voltak, csapata nem segíthetett neki ennek megoldásában. Mire sikerült rálelnie a megoldásra, addigra olyan nagy volt a lemaradása az előtte levőkkel szemben, amit már nem tudott ledolgozni, így be kellett érnie egy ötödik helyezéssel, miközben Rosberg könnyedén húzta be a győzelmet- ez a hétvége, mint később kiderült komoly ráhatással volt kettőjük világbajnoki címéért folyó küzdelmében.
2017-ben szintúgy Hamilton volt az abszolút favorit Baku utcáin. Most nem hibázott az időmérőn, melyen könnyedén szerezte meg a pole pozíciót (1:40.593) majd fél másodpercet adva csapattársának, Valtteri Bottasnak. A futamot is dominálta, azonban ami 2016-ban elmaradt, az 2017-ben nem, hiszen többször is pályára kellett küldeni a biztonsági autót, sőt egy alkalommal a futamot is félbe kellett szakítani piros zászlóval. Ám Hamiltont sem ez, sem Vettel szándékos vagy nem szándékos ráhúzása a második biztonsági autós fázis végén nem zavarta, haladt előre a győzelem felé, míg nem a fejtámaszának rögzítése meg nem adta magát. A Mercedes versenyzője próbálta saját maga visszahelyezni a helyére az eszközt, de mivel nem sikerült be kellett mennie a bokszba. Szerelőinek sikerült a fejtámaszának rögzítését megoldaniuk, azonban ezzel olyan sok időt vesztett, hogy a vele koccanó Sebastian Vettel a 10 másodperces stop and go büntetésének letöltése ellenére is előtte tért vissza a pályára. Hamilton így csak ötödik lett, míg a futamot az a Daniel Ricciardo nyerte meg, aki az időmérőn falnak csapta autóját, így csak a 10. helyről kezdhette meg a futamot, amelyen már az első körökben egy kényszerű bokszkiállást hajtott végre, mivel a fékhűtőjébe ragadt egy törmelék.
2018-ban a Ferrarinak, Sebastian Vettel (1:41.498) révén sikerült megtörnie a Mercedes egy körös uralmát, megszerezve ezzel a pole pozíciót. Most ő volt az, aki az egész futamot dominálta, és úgy nézett ki, könnyedén megszerezheti szezonbeli harmadik, egyben első azeri győzelmét, mígnem a két Red Bull ki nem ütötte egymást a versenyből. A vörös bikák ütközése miatt beküldték a biztonsági autót a pályára, ez pedig annak a Valtteri Bottasnak kedvezett, aki addig még nem volt kint kerékcserén, hiszen így vissza tudott térni az első helyre. A biztonsági autót követően Vettel megpróbálta visszaszerezni elvesztett első helyét, de a hideg fékek, gumik miatt nem tudta rendesen bevenni az első kanyart, ezzel több pozíciót is veszítve. Ekkor Bottasnak állt a zászló, ám amint áthaladt a célvonalon jobb hátsó kereke defektet kapott, mivel ráhajtott egy törmelékre, ami kivágta gumiját. A győzelem pedig ezzel annak a Lewis Hamilton ölébe hullott, aki 2016-ban önhibájából, 2017-ben pedig önhibáján kívül veszítette el a győzelmet.
Vajon 2019-ben sem a leggyorsabb versenyző lesz a futamgyőztes?
Pálya
Első verseny: 2016
Pálya hossza: 6.003 km
Verseny hossza: 306.049 km (51 kör)
Körrekord (időmérő): 1:40.593 (Lewis Hamilton, Mercedes, 2017)
Körrekord (verseny): 1:43.441 (Sebastian Vettel, Ferrari, 2017)
A bakui pálya a maga 6003 méterével a versenynaptár második leghosszabb versenypályája. Egyedül a belgiumi Spa-Francorchamps pálya hosszabb nála 1 kilométerrel.
Az utcai pályát szintén Helmann Tilke tervezte meg, akinek célja nem más volt, mint a Forma-1 leggyorsabb utcai versenypályáját alakítsa ki. Ez a három év tapasztalatai alapján sikerült. Már rögtön a legelső versenyen, 2016-ban sikerült megdönteni nem hivatalosan a Forma-1 sebességrekordját, mégpedig Valtteri Bottasnak, aki a nagyon hosszú célegyenes végén 378 km/h-s sebességgel száguldozott.
A bakui pálya eléggé különleges, több szempontból is. A vonalvezetés érinti az óvárost, ahol a versenyzők egy középkori vártorony mellett haladnak el, megelevenítve a múltat a modern technológia világában. Az óvárosi rész a pálya egyik legszűkebb és legveszélyesebb része, hiszen a pálya szélessége alig haladja meg a hét métert. A versenypálya másik különlegességét pedig pont ez adja, hogy a pálya hol nagyon szűk, hol pedig nagyon széles, mint például a célegyenesi rész, ahol az elmúlt években azt is láthattuk, hogy akár három autó is vígan elfér egymás mellett.
A vonalvezetés mindhárom szektora teljesen elkülönül egymástól. Az első szektor, ami az 5-ös kanyar féktávjáig tart, csak derékszögű kanyarokból áll. Itt van kialakítva mind a két DRS-zóna. Az első a célegyenesben, a második pedig a 2-es és a 3-as kanyar közti egyenes szakaszon, így az előzések jórészét itt láthatjuk. Nagyon fontos megjegyezni a célegyenes végi féktávot, mely itt a legkeményebb. A pilóták bőven 350 km/h-a felett érkeznek meg az 1-es kanyarhoz, amit könnyű elmérni. A versenyzők szerencséjére itt található a pálya legnagyobb bukótere, így ha valaki elmérné a féktávot, akkor hibáját megúszhatja autótörés nélkül.
A középső szakasz (16-os kanyar féktávjáig) foglalja magába az óvárost, egyben ez a pálya legkanyargósabb szektora, ahol több lassú forduló is található. Hiába a sok lassú kanyar, ennek ellenére ez a pálya legnehezebb szektora, ahol az eddigi három hétvége során a legtöbb balesetet is láttuk. Különösen veszélyes pont a 8-as kanyar, hiszen a pálya itt a legszűkebb, s ha itt valaki a falban köt ki, akkor könnyen elzárhatja az utat a többiek elől.
Az utolsó szektor a 16-os kanyarral veszi kezdetét, és az egész 2.2 km hosszú szektor nem más, mint egy nagy padlógáz. Ugyan négy kanyar található ezen a pályaszakaszon, de azok mind olyan gyors kanyarok, hogy a pilótáknak tényleg nincs semmi dolguk, mint csak a gázt nyomniuk. Ezért is fontos különösen, hogy a 16-os kanyarból a lehető legjobb tempóval jöjjenek ki, mert ha itt hibáznak, akkor dobhatják a kukába az addig jól felépített körüket.
Ezt a leckét tavaly Kimi Räikkönen különösen megtanulhatta, aki a pálya első két szektorában jobban állt a pole pozícióért való küzdelemben csapattárával, Sebastian Vettellel szemben, azonban a 16-os kanyart elrontotta, amivel elúszott a pole, és a futamot csak a hatodik helyről kezdhette meg. Ennyit jelent egy hiba a 16-osban.
Statisztikák, érdekességek
Eddig három versenyt rendeztek Baku városában, de még eddig senkinek sem sikerült dupláznia, sem pole pozíció, sem futamgyőzelem tekintetében. 2016-ban Nico Rosberg, 2017-ben Lewis Hamilton, 2018-ban Sebastian Vettel szerezte meg az első rajtkockát. Közülük csak Rosberg volt képes arra, hogy első rajthelyét győzelemre is váltsa.
2017-ben Ricciardo (Red Bull) a tizedik helyről, 2018-ban Hamilton (Mercedes) a második helyről indulva nyerte meg a futamot, ami azt jelenti, hogy jelenleg ugyanakkora esély van vasárnap nyerni az első, a második és a tizedik helyről rajtolva. (Az már más kérdés, hogy a gyakorlatban a tizedikről csak egy káoszfutam esetén lehetséges a „tiszta” győzelem.)
Itt a legváltozatosabb a dobogósok felhozatala, mivel az eddigi három verseny alatt nyolc különböző versenyző is felállhatott a pódiumra. A legmeglepőbb ennél is talán az, hogy egyedül a Racing Point mexikói versenyzője, Sergio Perez volt az egyetlen, aki két alkalommal is a legjobb háromban fejezett be egy futamot. Mind 2016-ban, mind 2017-ben harmadikként intették le, a Force India utolsó dobogós helyezéseit megszerezve ezzel.
Muszáj említést tenni Perez csapattársáról, Lance Strollról is, aki 2017-ben itt szerezte meg Forma-1-es pályafutása első dobogós helyezését, még a Williamsszel. Szomorú leírni, de a grove-i istállónak jelenleg ez az utolsó dobogós helyezése, mely jó darabig biztosan így is lesz.
A legutóbbi két évben csak itt fordult elő az, hogy a Mercedes-Ferrari-Red Bull trió pilótáin kívül más csapatok versenyzői is fel tudtak állni a dobogóra: 2017-ben Stroll (Williams), 2018 Perez (Force India).
Előzések szempontjából az egyik legjobb versenyhelyszín Baku, hiszen az elmúlt három évben összesen 154 előzést láthattunk (2016: 62 előzés, 2017: 42 előzés, 2018: 50 előzés).
Míg a 2016-os futam biztonsági autós fázis nélkül zajlott le, addig 2017-ben háromszor (egy alkalommal piros zászlóval félbe is kellett szakítani a futamot), 2018-ban kétszer is a pályára kellett küldeni, így igen nagy sansz mutatkozik arra, hogy vasárnap is felbukkan majd a biztonsági autó.
Ha eltekintünk az F1-es futamoktól, akkor a mezőnyben öt olyan versenyző is van, akik képesek voltak meghódítani Baku utcáit. Ricciardón és Hamiltonon kívül a Forma-2-ben nyert már itt Charles Leclerc (2017), Alexander Albon (2018) és George Russell (2018) is. Itteni győzelmük mindhármuknak különleges emlékként marad meg, míg Leclerc azt követően nyerte meg a főfutamot, hogy pár nappal korábban elveszítette édesapját, addig Albon és Russell tavaly itt szerezték meg első győzelmüket az F2-es bajnokságban.
Gumikiosztás
Kire, és mire tegyük a tétjeinket?
A bakui verseny az elmúlt két évben nem éppen az eseménytelenségről volt híres, mint tette azt 2016-ban, így talán joggal bizakodhatunk abban, hogy vasárnap is egy, az elmúlt évekhez hasonló izgalmas futamban lehet részünk. Persze attól, hogy az elmúlt két évben volt két káoszfutam, még semmi garancia nincs arra, hogy most is az lesz, de a falak közelsége, az egyes helyeken szűk pálya, a nagy tempó, azért mindenképpen jó előjelnek számítanak.
A hétvége főfavoritjai továbbra is a Mercedes és a Ferrari, a kérdés viszont sokkal inkább az, hogy a két csapat párharcából most melyikük fog felülkerekedni? A Mercedes a téli teszteken tűnt botladozásuk ellenére is elképesztően kezdték a szezont, három kettős győzelmük pedig azt is jelenti, hogyha vasárnap is 1-2-ben érnek célba, akkor történelmet írnak. A Forma-1-ben ezidáig soha nem fordult elő, hogy egy csapat négy kettős győzelemmel kezdjen meg egy szezont.
Persze a Ferrarinak lesz ehhez egy-két szava, feltéve ha most sikerül az autójukkal metalálni a helyes irányt. Ausztráliában és Kínában igencsak szenvedtek, utóbbi helyszínen volt ez különösen meglepő, ahol az előzetes jóslatok szerint sokkal inkább dominálniuk kellett volna. Eredetileg Bakura is ez a jóslat szólna, de az elmúlt hétvégéből kiindulva jobb semmit sem elkiabálni. A hosszú egyenesek, a nagy tempó abszolút a Ferrarinak kedvezhet, azonban nem szabad szó nélkül elmenni a középső szektorról sem, ahol több lassú kanyar is található, ami pedig az SF90 Achilles-sarka jelenleg. De ha a pálya nagy egészét nézzük, többségében a Ferrarinak kedvező részek vannak, a kérdés az, hogy ezeken a részeken ki tudnak-e akkora előnyt autózni a Mercedesekkel szemben, amit ők nem tudnak visszahozni a lassú részeken?
Azt még tegyük hozzá zárójelesen, hogy az olaszok a hétvégére az év során először érkeznek fejlesztési csomaggal, amivel talán sikerül az eddigi gyengeségeiken javítaniuk.
Ha már Ferrari, akkor nem lehet nem megkerülni a házon belüli helyzetüket sem. A hétvége egyik nagyon színes témája lesz a Vettel-Leclerc házon belüli összecsapása, amibe talán most a csapat vezetői nem fognak beleszólni. Leclerc eddigi Ferraris bemutatkozása valami elképesztő, és most az a helyszín jön, mely talán az egyik legerősebb számára. 2017-ben, itt úgy nyerte meg az F2-es fő futamot, hogy napokkal korábban elveszítette édesapját, ezzel jelét adva igen erős mentális erejének. Tavaly pedig itt szerezte meg első Forma-1-es világbajnoki pontjait a Sauberrel, mikor is a hatodik helyen ért célba. Leclerc nagyon erős ezen a pályán, így Sebastian Vettelnek roppant nehéz dolga lesz, ha a hétvégén le szeretné győzni őt. Mindazonáltal nem lenne bölcs dolog a négyszeres világbajnokot leírni, aki karrierje során több alkalommal is bizonyította tehetségét. Pontosan ezért is várható, hogy a Ferrari házonbelüli csatája a hétvégén az eddigieknél is izgalmasabb lesz.
A hétvége fő favoritjai előzetesen a Ferrari és a Mercedes versenyzői, azonban fel kell készülni arra, hogyha elindul egy dominóhatás, mint történt 2017-ben és 2018-ban, akkor többen is odaérhetnek majd az élre. Itt elsősorban most a Red Bullokra (közülük is inkább Max Verstappenre) gondolok, akik 2017-ben Ricciardo révén úrrá tudtak lenni a káoszon, megnyerve ezzel a futamot. Normál körülmények között erre nem sok esélyük lehet, de egy kis kavaródás, jó ütemben pályára guruló biztonsági autó sokat segíthet nekik abban, hogy idénybeli első győzelmüket szerezzék meg a Hondával.
Ugyanebben bízhatnak a középmezőny csapatai is, hiszen a nagy kiszámíthatatlansági faktor miatt, nekik ezen a helyszínen nyílik a legnagyobb lehetőségük arra, hogy felérjeneka dobogóra.
Pontosan emiatt nem érdemes kihagyni a 3. Azeri Nagydíjat, hiszen ez az a nagydíj, ahol bármi megtörténhet.
Hétvége menetrendje
Péntek
11:00-12:30 Első szabadedzés
15:00-16:30 Második szabadedzés
Szombat
12:00-13:00 Harmadik szabadedzés
15:00 Időmérő
Vasárnap
14:10 Futam
Forrás: f1.com
Fotók: fia.com, f1.com, Pirelli