Trónok Harca – Formula-E Rome ePrix beszámoló

Rómában sem hazudtolta meg magát a Formula-E új szezonja, amely újabb győzteseket, és újabb házakat vont be a trónért folyó küzdelembe.

Kiszámíthatatlanság. Legjobban így lehet összefoglalni a Formula-E 2018/19-es szezonját. A Római ePrix előtt 6 futamot rendeztek meg, ahol hat különböző pole pozíciós, futamgyőztes, de még győztes csapat is volt, amire eddig az autósportok bő 100 éves történelme során szerintem soha nem volt példa. Lehet, hogy volt ilyenre már példa, tévedés jogát fenntartom, de hogy az utóbbi években ilyen nem volt, az egészen biztos.

Az egész még 2018 decemberében megrendezett első rijádi futammal kezdődött. A sorozat belépett a második generációba az új, erősebb, gyorsabb autóival, amikkel már egy teljes versenytávot tudtak teljesíteni a pilóták anélkül, hogy ki kellene állniuk a bokszba autócserére.

 Az év első futamán, a pole pozícióból rajtoló Antonio Felix da Costa győzedelmeskedett, megszerezve ezzel a BMW első győzelmét az elektromos sorozatban, köszönhetően annak, hogy a második helyen befutó, a futamot sokáig vezető címvédő Jean-Eric Vergne-t megbüntették, mivel túllépte a megengedett energiaszintet.

A bajnokság 2019. január 12-én folytatódott az észak-afrikai Marrakeshben. A pole-t a Virgin Racing brit versenyzője, Sam Bird szerezte meg. A futam az évadnyitóhoz hasonlóan sok izgalmat tartogatott kezdve a második helyről induló, de a rajtnál Birddel koccanó, ezáltal a mezőny végére visszaeső Vergne felzárkózásával, majd a futamot sokáig vezető két BMW-s (da Costa és Alexander Sims) ütközésével. A bajori csapat pilótáinak koccanásából az évadnyitót még megnyerő da Costa jött ki rosszabbul, aki a falban fejezte be a futamot, míg csapattársa tovább tudott haladni, s végül negyedikként intették le. A futamot a BMW-k ütközésének köszönhetően Jerome d’Ambrosio nyerte meg, első győzelmét aratva új csapatával, a Mahindrával.

Két héttel később Chile fővárosában, Santiagóban feszültek egymásnak az elektromos széria legjobbjai. Az időmérőn, a sorozat 2015/16-os bajnoka, Sebastian Buemi volt a leggyorsabb, első edzés elsőségét szerezve meg a Renault-t váltó Nissannal. A futama már nem volt ennyire jó a svájci pilótának, ugyanis a falnak csapta autóját, és kiesett. A győzelmet, így az a Sam Bird (Virgin) szerezte meg, aki Marrakeshben nem tudta pole-ját győzelemre váltani.

Február 16-án, a sorozat újonca, Pascal Wehrlein (Mahindra) happolta el a pole-t, Formula-E-s karrierje során első ízben. A futamon is sokáig ő tűnt a legesélyesebbnek, de egy kanyarlevágással nyert előnyszerzés miatt a versenyfelügyelők 5 másodperces időbüntetéssel sújtották őt, amivel el is veszítette esélyét a győzelemre. Végül nem ez a büntetés döntött az első helyről, ugyanis Wehrlein Mahindrájából pont a kockás zászló előtt fogyott el az energia, így az őt üldöző 2016/17-es bajnok, Lucas di Grassi (Audi) az utolsó métereken szerezte meg a pályán idei első győzelmét. Wehrlein ugyan bejött másodiknak, de az időbüntetés miatt csak hatodiknak lett értékelve.

A sorozat ezután átköltözött Ázsiába, azon belül is Hongkong utcáiba, ahol az előző két szezon szezonnyitóját rendezték meg. A sorozat első esős időmérő edzésén, a sorozat újonca, Stoffel Vandoorne volt a leggyorsabb, a Mercedes előhírnökének számító HWA csapat színeiben. Vandoorne futama nagyon rosszul alakult, melyet végül be sem tudott fejezni. A győzelemért André Lotterer (Techeetah) és Sam Bird (Virgin) harcolt egészen az utolsó kör, utolsó szektoráig, amikor a hátulról jövő brit elmérte a féktávot, és hátulról nekiment Lotterernek. A német versenyző az ütközés miatt jobb hátsó defektet kapott, ezzel elveszítve a győzelmet. A kockás zászló Birdöt intette le elsőként, ám kétes manőverét azonnal elkezdték vizsgálni a versenyfelügyelők. Végül bűnösnek találták, s tettéért 5 másodperces időbüntetésben részesítették, amivel a hatodik helyre esett vissza. A győzelmet Edoardo Mortara örökölte meg. Mind ő, mind csapata, a Venturi számára ez volt az első futamgyőzelem, méghozzá a Formula-E 50. versenyén.

Március 23-án Sanyában került lebonyolításra a sorozat első kínai futama, ami hű volt az előző futamokon látottakhoz. Új edzés elsőt avattunk Oliver Rowland (Nissan) személyében, aki a futam fél távjáig vezetett is, ám akkor a címvédő Vergne bevetődött mellé, átvéve ezzel az első helyet, melyet egy piros zászlós fázist követően meg is tartott a leintésig. Ezzel Vergne lett a 2018/19-es szezon hatodik futamgyőztese, ami szintén elmondható csapatáról, a Techeetahról is. Ez a győzelem főleg a csapata számára volt nagyon fontos, mivel hazai pályán sikerült diadalmaskodniuk.

Ilyen előzmények után érkeztünk meg a szezon hetedik állomására, Rómába. Game of Romes, ahogyan a sorozat reklámozta a futamot. Őszintén megmondva, ez a futam is hasonlóan izgalmas, váratlan volt, mint maga a Trónok Harca című sorozat.

Az első hat forduló után már mindenkinek világossá vált, hogy az idei szezonban mindenki igényt tart Jean-Eric Vergne tavaly megszerzett trónjára. Nemcsak a korábbi bajnokok (Buemi, di Grassi), és kihívók (Bird), hanem olyanok is, akiknek ez idáig csak rész sikerek adatott meg a sorozatban, mint például da Costa, d’Ambrosio, Mortara.

A bajnokság annyira szoros volt, hogy az első tizenegy versenyző a 29 pontot (ennyi pontot lehet megszerezni egy hétvége során) belül volt egymáshoz képest. A trónra eddig a leginkább igénytartó da Costa állt az élen 62 ponttal, 1 egységgel megelőzve d’Ambrosiót (61 pont), nyolccal Vergne-t és Birdöt (54-54), tízzel di Grassit és Mortarát (52-52), tizennyolccal Abtot (44), de még a nyolcadik helyezett Robin Frijns (43 pont) is húsz egységen belül volt hozzá képest.

Ezek után, lehet erre a sorozatra azt mondani, hogy kiszámítható?

De a házak, azaz a csapatokon belül is ilyen szoros volt a küzdelem. A Virgin és a Mahindra ház érkezett éllovasként Olaszország fővárosába. A két csapat 97-97 ponttal állt az élen (Virgin a több harmadik helyének köszönhetően vezetett), de csak 1 ponttal előzték meg az Audit, és kettővel a Techeetahot.

Az eleredő esőben, de végül felszáradó pályán került megrendezésre a Római ePrix kvalifikációja. A superpole szakaszban Mitch Evans (Jaguar) és André Lotterer (Techeetah) voltak az utolsók, akik a pályára gurultak. Evans egy szinte hibátlan körrel, 423 ezreddel megelőzte az ideiglenes pole-ban lévő José Maria Lópezt (Dragon), s a leggyorsabb kört 1:32.483-ra javította. Visszafogott öröm a Jaguárnál, mert ugyan Evans volt a pole-ban, Lotterer ekkor még hátravolt.

Az már biztos volt, hogy a sorozat új edzés elsőt fog avatni, hiszen korábban sem Evans, sem Lotterer nem rajtolhatott még az első rajtkockából. Ráadásul már az is biztos volt, hogy a hetedik hétvégén is egy új pilóta nevével fog kezdődni a rajtrács.

Mivel a pálya állapota folyamatosan javult, így a német versenyző volt helyzeti előnyben azzal, hogy a lehető legjobb körülmények között kezdhette meg a mért körét. Az első két szektorban 328 ezredes előnyt gyűjtött össze, mikor már úgy tűnt, hogy simán övé lesz a pole, akkor érkezett el a pálya még nem egészen felszáradt féktávjához, ahol meg is csúszott. Hatalmas hiba, Jaguar bokszában pedig már örültek, mert ekkora hiba után nem létezik, hogy elveszítsék a pole-t!

Vagy mégis?

De mégis!

Lotterer a hiba ellenére tovább tudta növelni előnyét (360 ezred), s 1:32.123-al megszerezte Formula-E-s karrierje első pole pozícióját. Óriás öröm a Techeetah házban, döbbent arcok a Jaguárnál.

Hogy történt? – tette fel valószínűleg mindenki a kérdést.

Miközben az élről Lotterer és Evans rajtolhatott, aközben a bajnokság éllovasai, csak a mezőny második feléből. Da Costa tizenharmadik, Bird tizennegyedik, di Grassi tizenötödik, Verge tizenhetedik, míg d’Ambrosio csak a huszadik helyről kezdhette meg a 45 perc + 1 körös futamot. Ez nem a pilóták kvalitásai miatt, és nem azért alakult így, mert nehezen alkalmazkodtak a római pályához, hanem a bajnokság szabályai lehetetlenítette el őket. Ők nagyon rosszul jöttek ki abból, hogy az időmérő első felvonásában, a lehető legrosszabb körülmények között kellett mértkört autózniuk. Di Grassi és Sam Bird panaszkodott is emiatt a kvalifikációt követően.

Ami rossz a versenyzőknek, az jó a shownak, a nézőknek, ugyanis így egy egészen összekavart rajtrácsot kaptunk, ami már garantálta, hogy a Római ePrix izgalmát. Olyannyira érdekes rajtrács alakult ki, hogy a harmadik helyről López (Dragon), a negyedik helyről Vandoorne (HWA), az ötödikről pedig az a Maximilian Günther (Dragon) rajtolhatott, aki utoljára Marrakeshben versenyzett,

A feje tetejére állított rajtrács aztán hozta is magával azt, amire azért lehetett számítani. Alig tett meg a mezőny a rajtot követően pár kört, már lengett is a piros zászló. López csúszott az egyik sikánban a falnak úgy, hogy a mögötte jövő Paffett nem tudta kikerülni, így ők ketten szó szerint közlekedési dugót alakítottak ki a pályán. Ebből a szituációból legrosszabbul Gary Paffett (HWA) jött ki, mivel ő volt az egyetlen, aki a piros zászlót követően nem tudott visszatérni a versenybe. 

A Dragonosoknak kész rémálom volt a rajt. Hiába az előkelő harmadik-ötödik rajthely, mind a két versenyzőjük beragadt a rajtnál. Günther már rögtön az első körben falnak csúszott, és elvesztette első szárnyát. A német tudta folytatni a versenyt, ám az később sem hozott szerencsét, mert előbb 5 másodperces időbüntetést, majd bokszutca áthajtásos büntetést kapott, mert egész pályás sárgánál gyorsabban haladt, mint kellett volna. López is kapott a futam során áthajtásos büntetést, mégpedig azért, mert a verseny elején nekiment Birdnek, akinek autója olyannyira megsérült, hogyha nincs a közel 1 órás szünet, akkor biztosan kiesett volna a versenyből.

A piros zászlót követően a futamot Lotterer vezette Evans, és Vandoorne előtt, azaz első három helyen három olyan versenyző állt, akik korábban egyszer sem nyertek Formula-E futamot. Így nemcsak arra volt hatalmas esély, hogy új futamgyőztest aratunk, de arra is, hogy a győztesek sorozata is folytatódik tovább.

Ők hárman el is lógtak az üldözőiktől, így hamar világossá vált, hogy a futamgyőztes közülük fog kikerülni. Egy ideig Vandoorne szorosan ott loholt a Lotterer-Evans páros mögött, ám végül a győzelemért folyó harc kétfőssé vált.

Evans körökön keresztül kereste a fogást Lottererrel szemben, aki sokáig nagyon jól állta a sarat. Kettőjük csatája élményszámba ment. Látszott, hogy nagyon tisztelik egymást, és mikor két versenyző így versenyez egymással, akkor azt mindig öröm nézni. És ők pont így harcoltak egymással körökön keresztül.

Úgy tűnt, hogy a németnek sikerül kivédekeznie Evans összes támadásait, ám nem sokkal az után, hogy az új-zélandi aktiválta az attack mode-ot, a pálya egyik legszűkebb kanyarjában bevetődött mellé.

Ott volt a rés, és a lehetőséget nem is ekkor, hanem egy kanyarral korábban dolgozta ki, mikor is sikerült úgy alávágnia Lotterernek, hogy egy késői féktávval be tudott melléje férkőzni. Mivel a pálya legszűkebb részén kísérte meg az előzést, így elkerülhetetlen volt az, hogy egy picit ne érjenek össze.

Kegyetlen manőver volt ez Evanstől, hiszen ezzel Lotterer lendületet vesztett azzal, hogy elkerülje a falat, és ez pont akkora időveszteségbe került, hogy a következő fél körben Vandoorne-ra kellett figyelnie, hogy a belga ne előzze meg. Eközben Evans egy kisebb előnyt ki tudott autózni. A versenybírák vizsgálták is az esetet, de végül úgy döntöttek, hogy csak figyelmeztetésben részesítik a Jaguar versenyzőjét.

Ez végül kulcsfontosságúnak is bizonyult, mert Lotterernek egy támadó módos lehetőségét arra kellett elhasználnia, hogy visszazárkózzon az ellenfelére. A következő, s egyben utolsó támadó módos lehetőségénél viszont hiába volt sokkal gyorsabb, mint Evans, egész egyszerűen nem tudott fogást találni rajta, még annak ellenére sem, hogy mikor a jaguáros fel akarta venni a plusz energiát, elmérte a zónát, ezáltal nagyon magára húzta őt.

Miután Lotterernek elfogyott a plusz energiája, Evans megnyugodhatott. Az utolsó körökben a biztonság kedvéért ő is elhasználta utolsó támadó módos lehetőségét, hogy német ellenfelének véletlenül se legyen esélye a győzelemre. Evans ezzel nemcsak saját Formula-E-s, de csapata, a Jaguar első sikerét is aratta, mellyel hivatalosan ő is bejelentkezett, a második helyen végző Lottererrel egyetemben a bajnoki trónért folyó küzdelembe. A dobogó legalsó fokára pedig a Forma-1-ből dicstelenül távozó Stoffel Vandoorne állhatott fel, aki nemcsak első dobogós helyezését, de egyben első pontjait szerezte meg a sorozatban.

Frijns (Virgin) végzett a negyedik helyen, megelőzve a két Nissanos versenyzőt (Buemi-Rowland). Az Audisos di Grassit intették le a hetedik helyen, aki mögött d’Ambrosio (Mahindra) lett a nyolcadik, da Costa a kilencedik, míg az utolsó pontszerző helyet Pascal Wehrlein szerezte meg.

Győzelmével, Evans feljött a bajnokság negyedik helyére (61 pont), négy pontra megközelítve az új éllovast, Jerome d’Ambrosiót, aki da Costát megelőzve ért célba a nyolcadik helyen, ezzel egy ponttal átvéve tőle a vezetést.

Lotterer idénybeli első (!) dobogós helyezésével a harmadik helyig jött előre, és hátránya is csak három pont, ami kb semennyi.

Sőt! Az első hat helyezett, Robin Frijsnsig (55 pont) bezárólag 10 pontot belül van, de még a címvédő Vergne-nek a lemaradása is csak 11 pont, Birddel együtt, aki hozzá hasonlóan, szintén pont nélkül távozik Rómából. Mondjuk Vergne a nyolcadik helyen érhetett volna célba, de egy buta hibát követett el, mikor is a Felipe Massa megálló autója miatt életbe lépő egész pályás sárgánál megelőzte da Costát. Ezért a manőveréért utólagosan egy áthajtásos büntetésben részesítették, így csak a tizennegyedikként értékelték. Az ilyenekkel jobban kell majd vigyáznia a franciának, mert a mezőny nagyon szoros, a bajnoki címhez pedig minden egyes pontra szükség van, ez egyre jobban kezd kirajzolódni. Főleg azért is lehet ez bosszantó a francia számára, mert a leggyorsabb kör is az ő nevéhez fűződött volna, ami 1 pontot ér, de mivel nem végzett a legjobb tízben, így ez a pluszpont az ötödik helyezett Buemihez landolt.

A csapatok értékelésében a Techeetah sokat nyert a pole pozícióval, és a második helyezéssel, hiszen 116 pontra növelték pontjaik számát, 7 egységgel megelőzve a Virgint (109) és 14-el az Audi-Mahindra (102-102 pont) párosát.

A bajnokság két hét múlva, április 27-én Párizsban folytatódik, Vergne hazai pályáján, akit minden bizonnyal hajt a vágy, hogy hazai közönség előtt vágjon vissza a mostani nullázásáért. Azt azonban nehéz előre megmondani, hogy tényleg így lesz, az is lehet, hogy folyatódik a sorozat, és a bajnokság a nyolcadik futamán a nyolcadik időmérő győztest, futamgyőztest és futamgyőztes csapatot fogja avatni.

Kiszámíthatatlanság, ez a Formula-E 2018-19-es szezonja.

Bajnokság állása:

  1. Jerome d’Ambrosio 65 pont
  2. Antonio Felix da Costa 64 pont
  3. André Lotterer 62 pont
  4. Mitch Evans 61 pont
  5. Lucas di Grassi 58 pont
  6. Robin Frijns 55 pont
  7. Jean-Eric Vergne 54 pont
  8. Sam Bird 54 pont
  9. Edoardo Mortara 52 pont
  10. Daniel Abt 44 pont

Csapatbajnokság állása:

  1. DS Techeetah 116 pont
  2. Envision Virgin Racing 109 pont
  3. Audi Sport 102 pont
  4. Mahindra Racing 102 pont
  5. BMW i Andretti Motorsport 82 pont
  6. Venturi Formula E Team 67 pont
  7. Nissan e.dams 65 pont
  8. Panasonic Jaguar 62 pont
  9. HWA Racelab 22 pont
  10. NIO Formula E Team 6 pont
  11. Geox Dragon 2 pont

 

A Római ePrix videós összefoglalója:

 

Fotók: Jaguar Racing, ABB Formula E

Autosport Racing

Friss topikok

Címkék

70. Évforduló Nagydíj (10) Abu Dhabi Nagydíj (4) Alexander Albon (59) Alfa Romeo (19) AlphaTauri (20) Amerikai Nagydíj (3) Antonio Giovinazzi (14) Artem Markelov (3) ART Grand Pirx (5) Aston Martin (1) Ausztrál Nagydíj (1) Azeri Nagydíj (5) Bahreini Nagydíj (2) Baku (4) Baumgartner Zsolt (1) Belga Nagydíj (11) Beszámoló (3) Brazil Nagydíj (6) Brit Nagydíj (13) Callum Ilott (31) Carlin (2) Carlos Sainz (46) Charles Leclerc (80) Christian Lundgaard (21) DAMS (4) Daniel Ricciardo (41) Danyiil Kvjat (14) Dan Ticktum (21) Eifel Nagydíj (3) Elemzés (1) Emilia Romagna Nagydíj (1) Értékelő (4) Esteban Ocon (24) Felipe Drugovich (10) Felipe Massa (2) Felvezetés (2) Fernando Alonso (3) Ferrari (23) Főfutam (7) Forma-1 (107) Forma-2 (37) Francia Nagydíj (4) Futam (16) George Russell (37) Gondolatok (1) Guanyu Zhou (16) Haas (21) Hamilton (1) Hitech Grand Pirx (6) Holland Nagydíj (1) Honda (3) Időmérő edzés (36) Jackes Hughes (1) Jack Aitken (6) Jakes Hughes (1) Japán Nagydíj (5) Jehan Daruvala (6) Jenson Button (1) Jüri Vips (9) Kanadai Nagydíj (4) Kevin Magnussen (13) Kibeszélő (1) Kimi Räikkönen (29) Kínai Nagydíj (1) koronavírus (1) Lance Stroll (37) Lando Norris (41) Leclerc (1) Lewis Hamilton (110) Liam Lawson (1) Louis Deletraz (8) Luca Ghiotto (11) Magyar Nagydíj (19) Marcus Armstrong (10) Marino Sato (2) Max Verstappen (99) McLaren (42) Mercedes (95) Mexikói Nagydíj (5) Michael Schuamcher (3) Mick Schumacher (31) Monaco (2) Monacói Nagydíj (2) MP Motorsport (4) Mugello (3) Német Nagydíj (2) Nicholas Latifi (12) Nico Hülkenberg (25) Nico Rosberg (2) Nikita Mazepin (15) Nobuharu Matsushita (4) Olasz Nagydíj (12) Orosz Nagydíj (8) Osztrák Nagydíj (6) Pierre Gasly (48) Pirelli (2) Portugál Nagydíj (1) Prema Racing (9) RaceCoffee (6) Racing Point (45) Red Bull (86) Renault (41) Robert Kubica (3) Robert Shwartzman (28) Romain Grosjean (19) Roy Nissany (8) Saját vélemény (4) Scuderia Ferrari (59) Sean Gelael (2) Sebastian Vettel (86) Sergio Perez (35) Spanyol Nagydíj (14) sprintfutam (7) Stájer Nagydíj (8) statisztikák (3) szabadedzés (19) Szingapúri Nagydíj (3) Teszt (5) The Next Generation (6) Toro Rosso (12) Toszkán Nagydíj (6) Uni-Virtuosi (5) Valtteri Bottas (93) Vettel (2) Vietnámi Nagydíj (1) What iF1 (2) Williams (21) Yuki Tsunoda (21) Címkefelhő
süti beállítások módosítása