Lewis Hamilton már szombaton beállította Michael Schumacher Magyar Nagydíjakon elért pole pozíciós rekordját. Lance Stroll karrierje legjobb időmérős teljesítményét elérve harmadik lett, a Red Bullok pedig csak szenvedtek.
Ahogyan a harmadik szabadedzésen, úgy a 35. Magyar Nagydíj időmérő edzésen is felhős ég fogadta a Forma-1 mezőnyét, azonban a mezőny nem lehetett nyugodt, mert a Forma-1 időjárás előrejelzése szerint 90% esélyt jósolnak az esőnek.
A levegő hőmérséklete 19, a pályáé pedig 29 Celsius-fok az időmérő kezdetén.
Q1
Az időmérő kezdetén a versenyzők egyből a pályára gurultak lágy gumikon, mert a nagyon borult égboltból bármelyik pillanatban elkezdhet esni az eső. Egyedül a két Renault nem gurult egyből a pályára, ők egy picit vártak a többiekkel szemben.
Ugyan a Q1 egy szakaszában a pilóták jeleztek némi csepergést, azonban ez nem volt tartós, így az időmérő első tizennyolc perces szakasza száraz körülmények között ment le.
Az első szakaszban a két Racing Point volt a leggyorsabb Sergio Perez-Lance Stroll sorrendben. A mexikói versenyző 1:14.681-el nyerte meg a Q1-et, amely köridő csak 109 ezreddel maradt el Max Verstappen tavaly felállított 1:14.572-es körrekordjától.
Az időmérő első felvonásának mégsem a Racing Pointok, hanem a Williamsek voltak a legnagyobb meglepetései: a 2018-as Olasz Nagydíjat óta most jutottak be először mind a két autójukkal a Q2-be! Latifi 1:16.105-ös köridővel a tizenötödik, George Russel 1:15.585-el a kilencedik(!) helyen jutott tovább. Latifi egyébként 47 ezreddel előzte meg a már kieső Kevin Magnussent, ezzel pedig rövid F1-es karrierje első Q2-es szereplését érte el.
A Williamsek voltak a Q1 pozitív, a Red Bullok pedig a negatív meglepetései. A vörös bikáknak mindkét versenyzője közel került a Q1 egy szakaszában a kieséshez, de végül Verstappen a nyolcadik, Albon pedig a tizenegyedik helyen mentek tovább.
A harmadik edzésen első-két helyen végző Mercedesek Hamiltonnal a harmadik, Bottasszal pedig a hetedik helyen jutottak tovább.
Nem lehetett elégedett Danyiil Kvjat, ugyanis míg csapattársa, Pierre Gasly 1:15.767-el a tizenkettedik helyen bejutott a Q2-be, addig ő 1:16.204-el csak a tizenhetedik lett.
Akik kiestek a Q1-ben: Kevin Magnussen (Haas), Danyiil Kvjat (AlphaTauri), Romain Grosjean (Haas), Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo), Kimi Räikkönen (Alfa Romeo).
Q2
Az időmérő középső szakaszának első fázisában a két Mercedes mellett a két Racing Point és a két Renault is a közepes keverékű gumikon hajtott ki a pályára, a többiek maradtak a lágyakon.
A fekete Mercedesek már ekkor felfedték lapjaikat, Lewis Hamilton a közepes gumikon 1:14.261-el nemcsak a leggyorsabb kört futotta meg, hanem a Hungaroring körrekordját is megdöntötte. Csapattársa, Valtteri Bottasnak is sikerült 1:14.530-al 1:15 alá bemennie, ami viszont a harmadik időt megfutó Sebastian Vettelnek, a lágyakon nem sikerült (1:15.131).
A Q2 második felében a Renault-k visszaváltottak a lágy gumikra, addig a Racing Pointok maradtak a közepeseken. Érdekesség, hogy a sárga-fekete autók ennek ellenére nem nagyon tudtak javítani a köridejükön (csak Ocon javított), így Ricciardo a tizedik helyen nagy veszélyben volt a továbbjutás szempontjából.
Végül az ausztrálnak nem is sikerült bejutnia a Q3-ba, ugyanis a mért körök előtt még tizenegyedik helyen álló Charles Leclerc 1:15.006-al feljött a negyedik helyre, ezzel kiejtve őt.
Végül nemcsak a Mercedesek tudtak 1:15 alatti köridőt autózni, a Q2 végén Max Verstappennek is sikerült ez, 1:14.976-al, azonban ezt a holland a lágy gumikon teljesítette, és így is 715 ezreddel elmaradt Hamilton legjobbjától.
A másik Red Bullal Alexander Albonnak viszont a Q3-as szereplés sem jött össze, miután az utolsó körében hibázott az 1-es kanyarban. A brit-thai versenyző az időmérőt csak a tizenharmadik helyen zárta, még jó barátjától, George Russelltől is kikapott 17 ezreddel.
Russell a Stájer Nagydíj után, itt a Hungaroringen is tizenkettedik lett az időmérőn, de ezúttal száraz körülmények között érte el ezt az eredményt. Csapattársa, Nicholas Latifi Esteban Ocon mögött a tizenötödik helyen zárta a kvalifikációt.
Pierre Gasly az időmérő egyik pozitív meglepetéseként a tizedik helyen jutott tovább úgy, hogy a francia versenyző végig motorgondokkal küzdött, amire mérnöke elmondta, hogy ezt az időmérőn nem tudják megoldani.
Akik kiestek: Daniel Ricciardo (Renault), George Russell (Williams), Alexander Albon (Red Bull), Esteban Ocon (Renault), Nicholas Latifi (Williams).
Q3
Az már a Q2-es időkből látszódott, hogy a 35. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a pole pozíció sorsa a két Mercedes között fog eldőlni. Az pedig rögtön az első körökben kiderült, hogy itt senkinek nincs esélye velük szemben.
Lewis Hamilton már a lágy keverékű gumikon rögtön 1:13.613-as körrekordot autózott, amit egyedül csapattársa, Valtteri Bottas tudta megközelíteni, de még az 1:13.924-es ideje is három tizeddel elmaradt Hamilton körrekordjától.
Ám ekkor még Bottasnak még volt lehetősége a javításra, azonban Lewis Hamilton az utolsó mért körében tovább tudott javítani, és 1:13.447-es körrekorddal megszerezte karrierje 90. pole pozícióját! Hamilton emellett hetedik edzés elsőségét érte el a Hungaroringen, amivel a Magyar Nagydíjak történelmében beérte Michael Schumacher hét pole pozíciós rekordját.
Ugyan második körében Bottasnak is sikerült javítania, de 1:13.554-es ideje 107 ezreddel elmaradt Hamiltonétól, de így is könnyedén szerezte meg a második helyet.
A fekete Mercedesek olyannyira dominálták az időmérőt, hogy a Forma-1-es karrierje legjobb időmérő edzését teljesítő Lance Stroll 930 ezreddel elmaradt Hamiltontól, s ráadásul ő már nem is tudott 1:14 alatti időt autózni (1:14.377).
Sergio Perez 1:14.545-ös ideje azt is jelentette, hogy a Racing Point kibérelte a második rajtsort, ráadásul a Mercedesekhez hasonlóan, ők is a közepeseken fognak rajtolni.
A két osztrák hétvégét követően a Ferrari nagy meglepetésre nemcsak mind a két autójával bejutott a Q3-ba, de Vettel-Leclerc sorrendben megszerezték a harmadik rajtsort.
Ennek a legnagyobb kárvallottja Max Verstappen lett, aki 1:14.849-el, csak a hetedik rajthelyet tudta megszerezni, ami nagy csalódás azt követően, hogy a hétvége előtt mindenki őt és a Red Bull nevezte meg a Mercedes fő kihívójának.
A két McLaren Lando Norris - Carlos Sainz sorrendben a nyolcadik-kilencedik helyen végeztek, míg a motorgondokkal küzdő Pierre Gasly ki sem hajtott a Q3-ban.
Képek: Mercedes-AMG F1 (Twitter), Formula 1 (Twitter)