33. Osztrák Nagydíj - Mire figyeljünk a futamon?

217 nap után ismét Forma-1-es futamot rendeznek, amivel végre kezdetét veszi a sportág 2020-as és egyben 71. szezonja. Nézzük meg, hogy mikre és kikre kell figyelni az év első futamán.

 

1. Képes lesz Valtteri Bottas a futamon is legyőznie Lewis Hamilton?

 

Utoljára 2013-ban fordult elő, hogy nem Lewis Hamilton nyerte meg az év legelső időmérő edzését, azonban 2014 óta, amikortól is 2019-ig mindig megszerezte a pole-t, csak 2015-ben tudott nyerni, így lehet Hamilton nem is bánja, hogy lemaradt a pole-ról, ha helyette megtudja nyerni az év első futamát.

Azonban ez nem lesz egyszerű, ugyanis Valtteri Bottas, aki karrierje tizenkettedik pole pozícióját szerezte meg, harmadikat itt a Red Bull Ringen, egyik legerősebb pályája az osztrák. 2017-ben a pole pozícióból indulva, minden idők egyik legjobb startját véve nyerte meg a futamot, 2018-ban műszaki hiba miatt nem tudta pole pozícióját győzelemre váltania, míg tavaly, mikor is a Mercedes a nagy hőségben szenvedett, csapaton belül ő tudott egyedül felállni a dobogóra. 

Hogyha Max Verstappen nem is tud majd beleszólni a győzelemért szóló csatába, akkor is egy izgalmas futam elé nézhetünk elébe a Mercedes házon belüli párharca végett, ugyanis Bottas is tudja, ha nem tudja az év elején legyőzni címvédő csapattársát, akkor aligha számíthat arra, hogy a Mercedes jövő évre is szerződést kínáljon neki, így őt mindenképpen hajtja a bizonyítási vágy.

Az első csatát az időmérőn megnyerte, a második lesz a nehezebb. Viszont az Hamilton mellett szól, hogy a ma már Red Bull Ring néven ismert pálya 1997 óta érvényben lévő vonalvezetése óta csak ötször tudtak pole pozícióból futamot nyerni tizennégy alkalomból. A pálya 2014-es visszatérése óta megrendezésre kerülő hat versenyéből is csak kétszer fordult elő, hogy a futamot a pole-ból induló pilóta nyerte (2016, 2017), és abból egyszer pont Bottas volt.

 

2. Max Verstappen zsinórban harmadik alkalommal is tud nyerni a Red Bull hazai pályáján?

 

 

Egy körön egyértelmű volt a Mercedes előnye a Red Bull-Hondával szemben, ám ez még nem jelenti azt, hogy a futamon is így lesz.

Ezzel a Red Bullnál is tisztában vannak, akik az elmúlt két évben annak ellenére is megnyerték a hazai futamukat Max Verstappennel, hogy egy körön nem ők voltak a leggyorsabbak. 

Az időmérő Q2-es szakaszában ők voltak az egyetlenek Verstappennel, akik közepes gumikon kvalifikálták magukat a futamra, szemben a Mercedesekkel, akik a lágy gumikon jutottak be a Q3-ba. Tavaly hasonló meglepettséget jelentet, hogy Charles Leclerc is a lágy gumikkal kvalifikálta magát a futamra annak ellenére, hogy a riválisok a közepeseken. A Mercedesekkel szemben ez a taktika bejött, azonban Vertsappen és a Red Bull ellen nem, akik pár körrel a verseny vége előtt halászták el előle a győzelmet.

Most is hasonlóban bíznak a vörös bikáknál, akik abban is bízhatnak, hogy a vasárnapi napra jósolják a hétvége legmelegebb napját, és a nagy hőségben a közepes gumik lehetnek az elsődleges abroncsok.

A Red Bull idén mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy Max Verstappennel világbajnokok legyenek, ahol már most megvan a csapaton belüli sorrend, aminek a legnagyobb jele a 2010-es Brit Nagydíjhoz kísértetiesen hasonló esemény. Történt ugyanis, hogy a csapat 1-1 új első vezetőszárnnyal készült el, egyet kapott Verstappen és egyet Albon. Azonban a holland versenyző ezt megsértette pénteken, így a csapat, hogy Verstappen ne kerüljön hátrányba a Mercedesekkel szemben, megkapta Albon új vezetőszárnyát. Ez a csapaton belüli sorrend arra is jó lehet, hogyha Albon képes lesz Verstappen mögé feljönni a rajtot követően, akkor vele akár tudnak úgy taktikázni, hogy azzal nehéz helyzetbe hozzák a Mercedest.

Ehhez persze kell az is, hogy a Red Bull a futamon képes legyen tartani a tempót a Fekete Nyilakkal.

 

3. Pályafutása legjobb időmérős eredményét követően Lando Norrisnak meg lehet az első Forma-1-es dobogós helyezése is?

 

Ha ez összejön, akkor Lando Norris a Forma-1 történelmének harmadik legfiatalabb dobogósa lehet.

Tegnap Norris elképesztően jó teljesítményt nyújtott, de az már tavaly is kiderült róla, hogy egy körön nagyon gyors versenyző, azonban a hosszabb etapokon nem mindig ugyanolyan jól teljesíteni, amit a a hosszúra nyúlt kényszerszünetben el is mondott. Ez az a terület, amiben tudja, hogy fejlődnie kell, és a mai futam remek lehetőség lesz arra, hogy kiderüljön, hogy sikerült-e ebben fejlődnie.

Normál esetben nem biztos, hogy odaérhet a dobogóra, azonban igen jó helyzetben van ahhoz, hogyha az előtte induló két Mercedes versenyzővel vagy jó barátjával, Max Verstappennel (akivel a tavaszi szimulátor szezonban több futamon is összeütköztek egymással, talán a valóságban ez nem fog megtörténni) valami történik, akkor ott lehet és le is csaphat a kínálkozó lehetőségre. Nem beszélve arról, hogy ő majd a lágy keverékű gumikon fogja megkezdeni a futamot, míg az előtte, a harmadik rajthelyről rajtoló Max Verstappen a közepeseken, ami a hollandnak hátrány, az a McLaren versenyzőjének előny lehet a rajtnál.

Ráadásul tavaly, amikor az 5. helyről kezdte meg a futamot, akkor egy nagyszerű rajttal (plusz azzal, hogy ő a lágy, a többiek, akik előtte indultak a közepes gumikon indultak) feljött a harmadik helyre, igaz ezt a pozíciót pár kanyarral később elveszítette, de egy jó rajttal most is meglepheti a győzelemért harcoló pilótákat. Tavaly az ötödik helyről rajtolva végül hatodik lett, ami eddigi legjobb F1-es eredménye jelenleg.

Egy kis érdekes statisztikai adat, ami Norris esetleges dobogós esélyeit "növelheti", hogy mióta 2014-ben visszatért a Red Bull Ring a versenynaptárba, azóta csak tavaly nem fordult elő, hogy aki innen rajtol, az nem lett dobogós (Lewis Hamilton, aki ötödik lett). 2014-ben Bottas harmadik (első dobogó), 2015-ben Massa harmadik, 2016-ban Räikkönen harmadik, 2017-ben Ricciardo harmadik, 2018-ban Verstappen pedig nyert ebből a rajtkockából indulva. Esélyek alapján Norrisnak összejöhet egy harmadik hely, de a valóság és a realitás majd a futamon fog kiderülni.

 

4. A gumimágus Perez dobogóra repítheti a Racing Pointot?

 

 

Noha a szabadedzések alapján lehet egy picit csalódáskeltően hat Sergio Perez hatodik rajthelye, ugyanis Lando Norris őt és még Alexander Albont is legyőzte, azonban Perez eddigi Forma-1-es karrierje során mindig a futamokon tudott nagyon erős teljesítményt nyújtani. Különösen annak köszönhetően, hogy a mezőnyben ő az egyik legjobb gumikezelő pilóta, és ez a futamon kulcsfontosságú lehet, főleg akkor, ha a nagy hőségben azok nagyon elkopnának.

A Racing Pointok nemcsak egy körön, de hosszabb etapokon is versenyképesnek tűntek pénteken, és ha a Force Indiás korszakukból indulunk ki, akkor a dobogós helyért vívott csatában is érdemes lesz elsősorban Perezzel számolni. A minél magasabb pályahőmérséklet növelheti majd Perez esélyeit, de Strollról sem lehet elfeledkezni, aki bár kilencedik lett, a futamokon ő is mindig rendre jobban szokott szerepelni, mint az időmérőkön. 

A Racing Pointok függetlenül attól, hogy a tavalyi Mercedesszel versenyeznek az év eddigi meglepetései, és már csak azért is érdemes lesz őket figyelni, mert mint Racing Point, a csapat első dobogós helyezéséét is megszerezhetik, rögtön a 2020-as bajnokság első versenyén.

 

5. Mire számíthatunk a Ferrariktól?

 

Miközben a Racing Point az év eddigi pozitív meglepetése, addig a Ferrari annak negatív meglepetése. Az olaszok bár próbáltak úgy tenni, hogy a tavalyi eredményük elérése nem a trükkös, a szabályok határain táncoló motormegoldásuknak köszönhették, itt Ausztriában teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy ez így volt. 

Miközben minden csapat javult tavalyhoz képest, aközben a Ferrari motoros autók elképesztően visszaestek. Az Alfa Romeók 1 másodperccel, a Haas "csak" hat tizeddel lett lassabb, addig a Ferrarik több, mint kilenc tizeddel! Leclerc 920 ezreddel ment lassabb időt a Q3-ban, mint tavaly, amivel most is a harmadik helyről rajtolhatott volna...

Vettel be sem jutott a Q3-ba, ő tizenegyedik lett, ráadásul 9 tized és 1 másodperc között van a Mercedesszel szembeni egy körös tempójuk lemaradása.

Vettel az időmérőt követően fogadkozott, hogy majd a futamon jobb lesz a tempójuk, amiben már csak azért is bízhatnak, ugyanis az a trükkös motormegoldás, olaj/üzemanyag-elégetés megoldás, amit használtak az egy körön jelentett nekik nagy előnyt. 

Viszont ettől még nem kell nagy ugrásra számítani, a Ferrarik a középmezőnnyel harcolnak, és a kérdés, hogy a középmezőnyben milyen helyezést tudnak elérni? 

 

Rajtrács- Frissített:

 

A tegnapi időmérőt követően az FIA két ok miatt is beidézte Lewis Hamiltont: nem lassított Bottas miatt kialakult sárga jelzésnél, és az első körében négy kerékkel elhagyta a 10-es kanyar pályahatárát. 

Utóbbinál vétkesnek ítélték, így az első mért körét, de mivel a második köre volt a leggyorsabb, amiben a sárga jelzés volt, így a sárga jelzéssel kapcsolatos pont volt az érdekesebb. Itt az FIA arra hivatkozva, hogy nem volt egyértelmű jelzés a pálya szélén elhelyezett panelekkel kapcsolatban (Hamilton arra hivatkozott, hogy ő egy zöld jelzésű panel mellett haladt el), így nem büntették meg a címvédőt.

A Red Bull ebbe nem nyugodott bele, és a DAS-rendszer után ismét óvott, amit már csak azért is megtett, mivel Verstappent tavaly Mexikóban hasonló vétség miatt szintén megbüntették. Az óvást olyannyira last-minute volt a csapat részéről, hogy 1 órával a rajt előtt jelentették be.

Az FIA a DAS-rendszerrel ellentétben elfogadta a Red Bull által nyújtott bizonyítékokat, így Hamilton alig fél órával a rajt előtt(!) 3 helyes rajtbüntetést kapott, melynek értelmében az ötödik helyről kezdheti meg majd a futamot. Verstappen így az első rajtsorba került, Lando Norris pedig a harmadik helyről fog rajtolni.

 

1. Valtteri Bottas (Mercedes)

2. Max Verstappen (Red Bull)

3. Lando Norris (McLaren)

4. Alexander Albon (Red Bull)

5. Lewis Hamilton (Mercedes)

6. Sergio Perez (Racing Point)

7. Charles Leclerc (Ferrari)

8. Carlos Sainz (McLaren)

9. Lance Stroll (Racing Point)

10. Daniel Ricciardo (Renault)

11. Sebastian Vettel (Ferrari)

12. Pierre Gasly (AlphaTauri)

13. Danyiil Kvjat (AlphaTauri)

14. Esteban Ocon (Renault)

15. Romain Grosjean (Haas)

16. Kevin Magnussen (Haas)

17. George Russell (Williams)

18. Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo)

19. Kimi Räikkönen (Alfa Romeo)

20. Nicholas Latifi (Williams)

 

Képek: Mercedes-AMG F1 (Twitter), formula1.com

Autosport Racing

Friss topikok

Címkék

70. Évforduló Nagydíj (10) Abu Dhabi Nagydíj (4) Alexander Albon (59) Alfa Romeo (19) AlphaTauri (20) Amerikai Nagydíj (3) Antonio Giovinazzi (14) Artem Markelov (3) ART Grand Pirx (5) Aston Martin (1) Ausztrál Nagydíj (1) Azeri Nagydíj (5) Bahreini Nagydíj (2) Baku (4) Baumgartner Zsolt (1) Belga Nagydíj (11) Beszámoló (3) Brazil Nagydíj (6) Brit Nagydíj (13) Callum Ilott (31) Carlin (2) Carlos Sainz (46) Charles Leclerc (80) Christian Lundgaard (21) DAMS (4) Daniel Ricciardo (41) Danyiil Kvjat (14) Dan Ticktum (21) Eifel Nagydíj (3) Elemzés (1) Emilia Romagna Nagydíj (1) Értékelő (4) Esteban Ocon (24) Felipe Drugovich (10) Felipe Massa (2) Felvezetés (2) Fernando Alonso (3) Ferrari (23) Főfutam (7) Forma-1 (107) Forma-2 (37) Francia Nagydíj (4) Futam (16) George Russell (37) Gondolatok (1) Guanyu Zhou (16) Haas (21) Hamilton (1) Hitech Grand Pirx (6) Holland Nagydíj (1) Honda (3) Időmérő edzés (36) Jackes Hughes (1) Jack Aitken (6) Jakes Hughes (1) Japán Nagydíj (5) Jehan Daruvala (6) Jenson Button (1) Jüri Vips (9) Kanadai Nagydíj (4) Kevin Magnussen (13) Kibeszélő (1) Kimi Räikkönen (29) Kínai Nagydíj (1) koronavírus (1) Lance Stroll (37) Lando Norris (41) Leclerc (1) Lewis Hamilton (110) Liam Lawson (1) Louis Deletraz (8) Luca Ghiotto (11) Magyar Nagydíj (19) Marcus Armstrong (10) Marino Sato (2) Max Verstappen (99) McLaren (42) Mercedes (95) Mexikói Nagydíj (5) Michael Schuamcher (3) Mick Schumacher (31) Monaco (2) Monacói Nagydíj (2) MP Motorsport (4) Mugello (3) Német Nagydíj (2) Nicholas Latifi (12) Nico Hülkenberg (25) Nico Rosberg (2) Nikita Mazepin (15) Nobuharu Matsushita (4) Olasz Nagydíj (12) Orosz Nagydíj (8) Osztrák Nagydíj (6) Pierre Gasly (48) Pirelli (2) Portugál Nagydíj (1) Prema Racing (9) RaceCoffee (6) Racing Point (45) Red Bull (86) Renault (41) Robert Kubica (3) Robert Shwartzman (28) Romain Grosjean (19) Roy Nissany (8) Saját vélemény (4) Scuderia Ferrari (59) Sean Gelael (2) Sebastian Vettel (86) Sergio Perez (35) Spanyol Nagydíj (14) sprintfutam (7) Stájer Nagydíj (8) statisztikák (3) szabadedzés (19) Szingapúri Nagydíj (3) Teszt (5) The Next Generation (6) Toro Rosso (12) Toszkán Nagydíj (6) Uni-Virtuosi (5) Valtteri Bottas (93) Vettel (2) Vietnámi Nagydíj (1) What iF1 (2) Williams (21) Yuki Tsunoda (21) Címkefelhő
süti beállítások módosítása