Lezajlott a 2020-as Forma-1-es világbajnokság első előszezoni teszthete. Túl három tesztnapon egy dolog nagyon látszik mégpedig, idén is a Mercedes lehet az elsőszámú csapat.
Első nap- Mercedes dominancia :
2020-ra az előszezoni tesztnapok számát kétszer négyről kétszer három napra csökkentették költségcsökkentési okokból. Ennek révén egy-egy teszthéten csak három nap áll rendelkezésükre a csapatoknak ahhoz, hogy a lehető legjobb módon felkészüljenek a március közepén rajtoló új idényre.
A csapatok nem tétlenkedtek, már a legelső nap igyekeztek a lehető legtöbb időt eltölteni a Barcelona közelében található Circuit de Catalunya versenypályán. A nyitó nap ennek okán nagyon produktív volt mindenki részéről. Minden csapatnak sikerült 100 kör feletti körszámot elérnie, ami nem sűrűn szokott előfordulni a nyitótesztnapokon.
Az pedig pláne nem, hogy egy tesztnapon egy csapat két pilótája fussa meg a két leggyorsabb köridőt! A Mercedes viszont egyből egy kettős "győzelemmel" nyitotta az új esztendőt: Hamilton volt a leggyorsabb a C2-es gumikon teljesített 1:16.976-os köridővel, csapattársa Bottas pedig a C3-as abroncsokon elért 1:17.313-al a második. (A gumijelölés-magyarázó: C1 a legkeményebb keverékű gumi, a C5 a leglágyabb.)
A két Mercedes mögött is egy Mercedes, pontosabban a 2019-es Mercedes rózsaszín változata végzett Sergio Perez (1:17.375) révén. A riválisok nem voltak túlságosan elragadtatva, hogy a Racing Point kísértetiesen hasonlít a tavalyi világbajnok autóra, azonban a csapat technikai igazgatója, Andy Green elmondta, hogy a hasonlóság legfőbb oka az, hogy most már ők is a csillagosok szélcsatornáját használják, emellett motor, váltó és hidraulika mellett most már a felfüggesztést is tőlük vásárolják, így óhatatlanul is nehéz elkerülni azt, hogy hasonlítson egymáshoz a két autó. Ez természetesen nem szabálytalan, a szabályok bizonyos elemeket engednek megvásárolni csapatoktól, ahogyan a Haas is teszi a Ferrarival vagy most már AlphaTauri a Red Bullal.
Az első nap túl sok akciót nem láthattunk a pályán, csak pár vezetői hibáról lehetett beszámolni: a délelőtt folyamán Kevin Magnussen pördült meg a 9-es kanyarban, a délutáni etap során Max Verstappen hibázott kétszer a 13-as kanyarban, de az aszfaltozott bukótérnek köszönhetően egyik kicsúszása sem volt végzetes. Ezt leszámítva egyébként a Red Bullnál nagyon pozitív volt a hangulat, ugyanis Verstappen volt, aki a maga 168 körével a legtöbb kört teljesítette a pályán (csak a Mercedes pilótái, akik váltóműszakban dolgoztak teljesítettek több kört.), ráadásul C3-as gumikon teljesített 1:17.516-al a nap negyedik leggyorsabbja is volt.
Sok figyelem hárult a Scuderia Ferrarira is, ahol eredetileg Sebastian Vettel avatta volna fel az SF1000-re keresztelt autót, azonban rosszullét (lázas volt a négyszeres világbajnok) miatt nem tudta vállalni ezt, így a csapat másik versenyzője, Charles Leclerc tesztelt. A monacói versenyző köridő szempontjából csak az időlista végén (tizenegyedik hely) foglalt helyet, ám a monacói versenyző a nap végén elmondta, most az új autó megismerésével, az adatok összehasonlításával foglalkoztak. A paddockból is olyan hírek keltek szárnyra, hogy a Ferrari (beleértve a partnercsapataikat az Alfa Romeót és a Haast) szándékosan letekert motorral és megtankolt autóval tesztelt. Ennek is volt betudható, hogy az összes Ferrari-motoros pilóta az időlista végén végzett: tizenegyedik Leclerc (Ferrrari- 1:18.289), tizenharmadik Kubica (Alfa Romeo- 1:18.386), tizennegyedik Magnussen (Haas- 1:18.466), Giovinazzi (Alfa Romeo- 1:20.096).
Az első nap legnagyobb pozitív meglepetése mindenki számára a Williams volt. Egy évvel azután, hogy az első teszthétre nemcsak két nap késéssel érkeztek meg, de az akkori FW42-es autó még csak el sem készült teljesen, most ők voltak az elsők akik kihajtottak a pályára, ráadásul a nap ötödik legtöbb körét is teljesítette a Russell-Latifi páros.
Második nap- DAS:
Az első nap a tempó, a második nap egy új, innovatív rendszerükkel hívták fel magukra a figyelmet. Olyannyira, hogy az egész nap során a paddock sokkal inkább a DAS-ra keresztelt (Dual-Axist Steering - kéttengelyű kormányzás) rendszerükkel (ha a pilóta maga felé húzza a kormányt, akkor ezzel egy időben az első kerekek egymás irányába közelednek, mikor a pilóta visszatolja a kormányát az eredeti pozíciójába, a kerekek is visszaállnak) volt elfoglalva, mint sem a pályán történtekkel. Mindenkit az alábbi dolgok érdekelték: szabályos-e a rendszer, biztonságos, és ami a legfontossabb, mit tud?
A csapatok továbbra is igyekeznek kitalálni, mire is jó pontosan a DAS, miközben az is nyilvánvalóvá vált, a csapat nagyon ügyesen kihasznált egy kiskaput a technikai szabálykönyvbe. A szabályzat ugyanis nem tiltja, hogy a kerekeket milyen irányba mozgatják, csak annyit, hogy a versenyző kettőnél többet mozgasson, és a kormány mozgatására sem voltak külön szabályok, hogy azt előre/hátra nem lehet mozgatni. Amire oda kellett a csapatnak figyelni, hogy a rendszer ne hidraulikusan működjön, hanem mechanikusan, és a DAS az utóbbi kategóriába sorolandó, mivel maga a pilóta változtatja meg a kerekek mozgását a kormány előre/hátra mozgatásával.
Míg mindenki a Mercedes megoldásaival foglalkozott, aközben a pályán folytatódott a tesztelés.
A második napon az Alfa Romeo világbajnoka, Kimi Räikkönen futotta meg a leggyorsabb kört 1:17.091-el, aminél az az igazán érdekes, hogy a finn versenyző ezt az időt a leglágyabb keverékű gumikon (C5) érte el. Egyébként Räikkönen neve mellé írandó a teszt első piros zászlója is, ugyanis negyedórával a tesztnap vége előtt autójával megállt a pályán.
Nap során megvolt az első komolyabb kicsúszás is Romain Grosjean személyében, aki a 4-es kanyarban veszítette el irányítását autója felett, és háttal egy picit el is találta a gumifalat. Szerencséjére csak a hátsó szárnya sérült meg némiképp, így saját lábon vissza tudott térni a bokszutcába. Ezt leszámítva egyébként a franciának nagyon jó napja volt, mivel 158 megtett körével ő teljesítette a legtöbbet. Nála csak a Mercedes pilótapárosa teljesített többet, akik összesen 183 kört teljesítettek úgy, hogy a délutáni programjuk Valtteri Bottas elektronikai hibája miatt rövidebbre sikeredett a tervezettnél.
Nem a Mercedes volt az egyetlen csapat, ahol műszaki hibák léptek fel. A Renault-nál a délután során voltak gondok, ami miatt sokáig ki sem tudtak hajtani a pályára, s ezzel ők lettek a nap során az egyetlen csapat, amelyik nem tudta elérni a 100 körös határt.
A Red Bullnál is volt némi gond, igaz Albon autójában elővigyázatosságból kellett motort cserélni. A Honda japán központjából, Szakurából jelezték, hogy lehet némigond a motorral, így azt a délután során kicserélték. Ezt leszámítva semmi gond nem volt egyik Honda-erőforrást használó csapatnál: Albon 134 körrel és a C2-es gumin elért 1:17.912-es köridővel a nap negyedik leggyorsabbja volt, Gasly pedig 147 megtett körrel és szintén C2-es gumin teljesített 1:18.121-el az ötödik helyen zárta a napot.
A betegség miatt a szerdai napot kihagyó Sebastian Vettel a délután során beülhetett a Ferrariba, ám a maranellóiak, most sem hívták fel magukra a figyelmet.
Harmadik nap - Piros zászlókkal tarkított utolsó nap:
Ha az első két nap valaki hiányolta a piros zászlókat, akkor az pénteken kárpotólva lett: a nap során összesen négyszer is meg kellett lengetni az edzést megszakító jelzést.
Legelőször Sebastian Vettel motorhiba miatti megállásakor kellett meglengetni. A négyszeres világbajnok még a délelőtt során parkolt le a 12-es kanyarban, majd miután az autót visszavitték a garázsba, a csapat egyből nekilátott a motorcserének. A hibás egységet pedig visszaküldték Maranellóban, ahol kivizsgálják, mi okozta a meghibásodást. A nap további részében az új egységgel nem voltak gondok, azonban köridő szempontjából ezúttal sem tették oda magukat. Vettel a napot a C3-as keveréken elért 1:18.384-es idővel csak a tizenharmadik helyen zárta,
Szintén motorcserére kényszerült a Williams is, miután újonc pilótájuk, Nicholas Latifi alatt megállt a célegyenesben az autó, ami végett második alkalommal is meg kellett szakítani a gyakorlást.
A harmadik megszakítás nem sokkal a délutáni etap megkezdése után történt. Ekkor Kevin Magnussen csúszott ki egy defekt miatt a 7-es kanyar kijáratánál a pályáról, és csapódott neki a gumifalba. Neki nem volt akkora szerencséje, mint előtte nap csapattársának, Romain Grosjeannak, mert autója annyira megsérült, hogy azzal nemcsak hogy nem tudott visszatérni a bokszutcába, de a csapat is jelezte, nem tudják időben megjavítani, így a nap ideje korán véget ért számukra. Ez azért is volt nagy csapás az amerikai istállónak, mely előtte nap a második legtöbb kört teljesítette, mivel így csak 52 körig tudtak tesztelni- ez pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a tesztidény első hetében ők teljesítsék a legkevesebb kört.
A negyedik leállás a délután autója ülő Daniel Ricciardo nevéhez fűződik. Az ausztrál pilóta alatt is műszaki hiba miatt állt meg az autó, de ezt a csapata képes volt gyorsan orvosolni, így a tréning végén ismét a pályán volt, hogy aztán az időmérős körének végén a 13-as kanyarban kicsússzon. Ahogyan szerdán Verstappen, úgy ő is az aszfaltozott bukótérbe csúszott, így azt leszámítva, hogy a 1:17.574-es idejénél nem tudott jobbat menni, nem történt nagyobb baj.
Ahogy az történt a nyitónapon, úgy a zárónapon is kettős Mercedes győzelem született, miután az Ezüst Nyilak a korábbi trendjeikkel ellentétben időmérős szimulációt is teljesítettek a leglágyabb, C5-ös gumikon. A napot most Valtteri Bottas nyerte meg 1:15.732-es köridővel, ami közel fél másodperccel volt gyorsabb idő, mint amivel tavaly Sebastian Vettel megnyerte téli tesztet (1:16.221), illetve csak 326 ezreddel maradt el a tavalyi körrekordjától (1:15.406), amit még az időmérőn autózott. Lewis Hamilton, szintén a C5-ös gumikon elért 1:16.516-os körrel végzett a második helyen.
A két Mercedes mögött a harmadik helyen a Renault francia versenyzője, Esteban Ocon végzett, aki az 1:17.102-es idejét a C4-es gumikon érte el, megelőzve a szintén C4-es gumikon legjobbukat elérő Strollt (1:17.338) és Kvjatot (1:17.427).
A nap legszorgalmasabb versenyzője Antonio Giovinazzi volt a maga 152 körével, míg a legtöbb kört ezúttal nem a Mercedes párosa, hanem a Red Bull és a Renault pilótái teljesítették. Alexander Albon és Max Verstappen ugyanúgy 169 kört tettek meg a 4655 méter hosszú pályán, mint Esteban Ocon és Daniel Ricciardo. A Mercedes összességében a napot a negyedik helyen zárta e tekintetben, mert Giovinazzi 152 körével az Alfa Romeo is megelőzte őket.
A pénteki nappal zárult az előszezoni teszt első hete, mely majd jövő hét szerdán, február 26-án fog folytatódni.
Képek: Formula 1 (Twitter), formula1.com