A Forma-1 2019-es szezonjának utolsó futama kerül megrendezésre a Yas Marina versenypályán. Nézzük mire és kikre kell figyelnünk az év utolsó versenyén!
1. Ki nyeri az év utolsó versenyét?
A hibrid-éra óta a Mercedes verhetetlen Abu Dhabiban. Egy pályán sem domináltak annyira, mint a Yas Marina aszfaltcsíkon, s ha nem lenne Bottas rajtbüntetése, akkor zsinórban hatodik alkalommal kezdhetnék meg a futamot az első rajtsorból indulva.
A pole-ból így is Lewis Hamilton fog nekivágni a futamnak, karrierje során 88. alkalommal. A hatszoros világbajnok ötödik alkalommal kezdheti meg a naplementében induló futamot az élről, az eddigi négy ilyen alkalomból kétszer sikerült nyernie (2016, 2018), a másik két alkalommal műszaki hibák miatt nem fejezte be a versenyt.
Lenagyobb ellenfele a győzelemért vívott harcban a mellőle rajtoló Max Verstappen lesz, akinek a második rajthely jó ómen szokott jelenteni. Eddigi karrierje során hét alkalommal (ez lesz a nyolcadik) kezdett meg egy futamot a második helyről, ebből ötször győzelemre váltott, egyszer második lett (2018-as Szingapúri Nagydíj), a másik két alkalommal viszont balesetbe keveredett a Ferrarikkal a rajtot követően (2016-os Belga Nagydíj, 2017-es Szingapúri Nagydíj).
Egyébként a Red Bullnak is jó jel, hogy 2013 óta először kezdhetik meg az Abu Dhabi Nagydíjat az első rajtsorból, ugyanis a 2011-es versenyt leszámítva (amikor is Vettel kiesett egy defekt miatt a rajtot követően) mindig dobogón végeztek. 10 évvel ezelőtt pedig, azaz a legelső Abu Dhabi Nagydíjon eléggé hasonló volt a rajtfelállás a mostani futamhoz képest: Lewis Hamilton rajtolt az élről, a második helyről pedig a Red Bull ifjú tehetsége, akkor még Sebastian Vettel személyében. Azt a futamot végül Vettel nyerte meg Hamilton fékhibáját követően.
A futamgyőzelemre rajtuk kívül másoknak nem sok esély mutatkozik. A Ferrarik versenytempóban még azokon a pályákon is elmaradtak a riválisoktól, ahol nagyon erősek voltak, ezen a hétvégén pedig a pálya harmadik szektora végett pedig alapból van egy tekintélyes lemaradásuk. (Az időmérőn Leclerc és Vettel csak az utolsó szektorban kaptak hat-hét tizedet) Ezáltal a futamgyőzelem, ahogyan történt az Brazíliában most is Lewis Hamilton és Max Verstappen között fog vélhetően eldőlni, ha csak nem fog történni valami vártalan fordulat- ezt pedig sosem szabad kivenni a képletből.
2. Ki lesz az egyéni bajnokság harmadik helyezettje: Verstappen vagy Leclerc?
Most még a két ifjú versenyző nem a világbajnoki címért fog harcba szállni a magyar idő szerint 14:10-kor rajtoló futamon, de afelől senkinek ne legyen kétsége, hogy a következő 10 évben nem lesz több olyan év is, ahol a világbajnok kiléte közülük fog kikerülni.
Ennek a nagy párharcnak az előfutára lesz a mostani évzáró, ahol most az egyéni bajnokság harmadik helyezéséért szálnak ringbe. És ami ezt a párharcot még érdekesebbé teszi, hogy mind a ketten kijelentették, ha már világbajnokok nem lehetnek idén, szeretnék az évet a lehető legelőkelőbb pozícióban befejezni.
"Jobb harmadiknak lenni, mint negyediknek" - nyilatkozta Verstappen még csütörtökön.
"Harcolni fogok érte [a harmadik helyért]. Sokat fogok kockáztatni a rajtnál. Muszáj kockáztatnom, mert Max előtt akarok végezni a bajnokságban." - jelentette ki a Ferrari pilótája a szombati időmérőt követően.
A két pilóta közül minden téren Max Verstappen várja kedvezőbb feltételek mellett a futamot: jelenleg ő áll a bajnokság harmadik helyén, ráadásul a futamon is ő rajtol előrébb. De csak egy pozíció választja el a két pilótát egymástól, azonban a bajnokságban Leclerc lemaradása a brazíliai kiesése miatt 11 pont, ami viszonylag soknak mondható, de nem akkora, amekkorát ne lehetne ledolgozni.
A harmadik helyről rajtoló monacói helyzetét az nehezíti, hogy a hétvége eddigi alakulása szerint a Red Bull erősebbnek tűnik, mint a Ferrari. Viszont az már a monacói képességeit dicséri, hogy képes volt végül a közepes gumikon kvalifikálnia magát a futamra, így Verstappenhez képest nem került taktikai hátrányba.
Itt egyébként a csapattársak is képbe jöhetnek majd, mivel Vettel a negyedik helyen, a lágyakon fog rajtolni, egy korai kiállással pedig Verstappenéket hozhatják olyan helyzetbe, hogy idő előtt álljanak ki kerékcserére.
Mindenesetre az év utolsó futama már csak a két ifjú tehetség összecsapása miatt is izgalmasnak ígérkezik. Leclerc ígéretére pedig Verstappennek kell odafigyelnie- Silverstone-ban kettőjük összecsapása az év eddigi legjobb párharcát hozta, vajon ez most is megismétlődik?
3. Ami elmaradt Brazíliában, az most itt összejön Albonnak?
Alexander Albonra is érdemes lehet odafigyelni az 55 körös futam során, ugyanis ha a Ferrarik nem lesznek képesek a Red Bullokkal sem harcolni, akkor azzal komoly esély mutatkozhat a brit-thai versenyzőnek ahhoz, hogy élete első, nagyon kalandosra sikeredett Forma-1-es szezonját egy dobogós helyezéssel zárja.
Persze ez sok mindentől is függ majd, de ha képes lesz jó tempót diktálni, és a taktiaki oldalról is minden jól fog működni, akkor benne lehet a pakliban a dobogós helyezés. Egyébként neki ez amiatt is fontos lenne, mert jelenleg Pierre Gasly-val és Carlos Sainzzal van harcban az egyéni bajnokság hatodik helyezéséért. Albon lemaradása a Brazilíában friss dobogósokká avanzsáló párossal szemben 11 pont. Ekkora pontlemaradás ledolgozáshoz pedig mindenképpen egy dobogós helyezés lenne szükséges- talán ez extra motivációt ad számára a futamon.
4. Meddig jöhet előre Valtteri Bottas az utolsó helyről indulva?
Nincs egyszerű hétvégéje Valtteri Bottasnak. Nemcsak magánéleti szempontból, de még rajtbüntetése miatt az év utolsó futamát az utolsó helyről kell megkezdenie.
Noha a Yas Marina versenypálya nem tartozik azon pályák közé, ahol könnyű előzni, a múltban nem egyszer láthattunk arra példát, hogy a mezőny végéről igenis lehet jó eredményeket elérni: 2012-ben Vettel a 24 fős mezőnyben a bokszutcából rajtolva ért fel a dobogó legalsó fokára, majd 2015-ben a tizenötödik pozícióból csinált egy negyediket.
A Mercedes kalkulációja szerint az ötödik és a hatodik helyig várják versneyzőjüket, azonban Bottas az időmérőt követően a dobogós helyezést sem tartja elérhetetlennek. Az biztos, hogy a finn eddigi Forma-1-es karrierje legjobb szezonját igyekszik minél jobban befejezni, de vajon ez milyen pozíciót eredményez számára?
5. Nico Hülkenberg utolsó Forma-1-es versenye
Azt nem érdemes kijelenteni, hogy Hülkenberg legutolsó Forma-1-es futamát fogja vasárnap teljesíteni. Bár ugyan már 32 esztendős, azonban benne van a pakliban, hogy mint 2011-ben, most is csak egy év kényszerpihenőn lesz, s 2021-ben újra a rajtrácson láthatjuk őt.
Annak ellenére, hogy eddigi 176 nagydíjon, amin rajthoz állt még nem tudott dobogóra sem felállni (legjobb helyezése három negyedik hely: 2012. Belga Nagydíj, 2013. Dél-Koreai Nagydíj, 2016. Belga Nagydíj), mégis a Forma-1 egyik tehetséges alakja kerül parkolópályára.
Utolsó Forma-1-es futamát a kilencedik helyről fogja megkezdeni, s fog megtenni mindent annak érdekében, hogy a lehető legjobb pozícióban fejezze azt be. Abu Dhabiban a legjobb eredménye egyébként a hatodik helyezés, amit előbb 2014-ben a Force Indiával, majd 2017-ben a Renault-val is elért.
Rajtrács:
1. Lewis Hamilton (Mercedes)
2. Max Verstappen (Red Bull)
3. Charles Leclerc (Ferrari)
4. Sebastian Vettel (Ferrari)
5. Alexander Albon (Red Bull)
6. Lando Norris (McLaren)
7. Daniel Ricciardo (Renault)
8. Carlos Sainz (McLaren)
9. Nico Hülkenberg (Renault)
10. Sergio Perez (Racing Point)
11. Pierre Gasly (Toro Rosso)
12. Lance Stroll (Racing Point)
13. Danyiil Kvjat (Toro Rosso)
14. Kevin Magnussen (Haas)
15. Romain Grosjean (Haas)
16. Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo)
17. Kimi Räikkönen (Alfa Romeo)
18. George Russell (Williams)
19. Robert Kubica (Williams)
20. Valtteri Bottas (Mercedes)
Képek: Formula 1, F1.com