Lewis Hamilton 86 ezreddel győzte le Valtteri Bottast a monacói pole-ért

Lewis Hamilton karrierje második monacói pole pozícióját szerezte meg, ám mégsem ez volt az időmérő legnagyobb témája, hanem a Ferrari újabb stratégiai baklövése, ami miatt Charles Leclerc már a Q1-ben búcsúzni kényszerült.

Kellemes napos időben került megrendezésre a 66. Monacói Nagydíj időmérő edzése, ahol a legfőbb kérdés az volt, hogy a két Mercedesen kívül lesz-e másoknak is némi esélye a pole pozícióra.

Q1

Az időmérő első felvonása a Ferrari szólt, bár nem úgy, ahogyan azt ők szerették volna. Ugyan Sebastian Vettel révén, 1:11.434-es idővel megnyerték a kvalifikáció első 18 perces szakaszát, azonban ehhez egy vezéráldozás is szükséges volt. Vettel a második Q1-es etapjánál az Uszoda kijáratánál a bal hátsó kerekével eltalálta a szalagkorlátot. Tartva a defekttől és egy esetleges sérüléstől a négyszeres világbajnok bement a bokszba. Igen ám, de a német ekkor sem állt túl rózsásan (tizennegyedik hely), és mikor már alig két perc volt hátra, akkor a kieső, tizenhetedik helyen jelent meg a neve. A Ferrari gyors kerékcseréjének köszönhetően másfél perccel a Q1 vége előtt újra a pályán volt.

Az utolsó gyors körében Vettel nem hibázott, és 1:11.434-el nemcsak kijött a kieső-zónából, de az időlista élére is ugrott. Azonban a Ferrari öröme nem lehetett felhőtlen, ugyanis Vettel pont saját csapattársát, Charles Leclerc-et ejtette ki, aki nagyon dühös és csalódott volt. A monacói el is mondta a riportereknek, hogy ő kérte a csapatát arra, hogy engedjék ki még egy körre, de annyira biztosnak érezték a továbbjutásukat, hogy végül nem küldték ki őt is a pályára.

Leclerc volt a Q1 legnagyobb vesztese, a többi kieső viszont nem okozott meglepetést, ugyanis mellette a két Racing Point (Perez-Stroll sorrendben) és a két Williams (Russell-Kubica) volt kánytelen búcsúzni az időmérőtől.

A Q1-nek még a kvalifikációt követően lehet egy utózöngéje, mivel Nico Hülkenberget egy alkalommal igen csúnyán feltartotta Antonio Giovinazzi. Noha végül mindketten továbbjutottak, a versenyfelügyelők már jelezték, hogy az időmérő után alaposan ki fogják vizsgálni az esetet.

Q2

Az időmérő második szakasza rögtön egy körrekorddal indult. Valtteri Bottas 1:10.701-re javította a monacói pálya körrekordját, ám ennek ellenére mégsem ő volt a leggyorabb az időmérő középső szakaszában.

Max Verstappen a Q2 második felében elment egy újabb gyors körre, ahol képes volt 83 ezreddel megdönteni Bottas idejét, 1:11.618-ra javítva a körrekordot. A holland versenyző ezzel a két Mercedest megelőzve végzett a Q2 élén.

Mögöttük a negyedik helyen Sebastian Vettel jutott tovább, azonban az ő lemaradása már hat tizedmásodperc volt Verstappenhez képest.

Kevin Magnussen egy igen erős 1:11.363-as köridővel az ötödik helyen jutott tovább, megelőzve a Red Bull egykori, vagy még mostani versenyzőit. Csapattársának, Romain Grosjeannak nem jött össze a továbbjutás, csak a tizenharmadik helyen zárta a kvalifikációt. A francia versenyző mentségére legyen szólva, az utolsó mért körében Pierre Gasly feltartotta őt, emiatt eléggé ideges volt.

Kvjat-Albon révén mindkét Toro Rosso bejutott a legjobb tízbe a hatodik-hetedik helyen.

Miközben Verstappen a Q2-öt az első helyen zárta, aközben Gasly most nyolc tizedes lemaradásban csak a nyolcadik lett, de legalább továbbjutott, megelőzve Ricciardót és Carlos Sainzt.

Akiknek nem sikerült a továbbjutás: Nico Hülkenberg (Renault), Lando Norris (McLaren), Romain Grosjean (Haas), Kimi Räikkönen (Alfa Romeo), Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo).

Q3

Az időmérő utolsó felvonása előtt még lehetett némiképpen bízni abban, hogy a pole pozíció sorsa nemcsak a két Mercedes pilóta között fog eldőlni, és némi esélye a Q2-öt az élen záró Max Verstappennek is lehet.

Azonban hamar kiderült, hogy ez nem így lesz.

Bottas rögtön futott egy elképesztően gyors 1:10.252-es köridőt, amit úgy tűnt, hogy senki sem fog tudni megjavítani. Még csapattársa, Lewis Hamilton is 231 ezreddel volt ennél a körnél lassabb.

Hamiltont ismerve nem lett volna okos döntés a Q3 leintése előtt kijelenteni, hogy nem lesz képes futni egy gyorsabb kört.

A négyszeres világbajnok az utolsó körét rögtön egy lila szektorral kezdte, 74 ezredet adva csapattársának. A középső szektora ugyan egyéni legjobb volt, de virtuális előnye ekkor 4 ezredre csökkent, majd jött a legendás Rascasse kanyar, ahol bele is hibázott a mért körébe. Ekkor már tényleg úgy tűnt, hogy elszállt az esélye, de a kanyar előtt és után sikerült akkora előnyt kiautóznia, hogy végül 86 ezreddel megverte csapattársát, ezzel 1:10.166-ra javítva a monacói pályacsúcsot!

Hamilton Forma-1-es karrierje második monacói pole-ját szerezte meg, összességben pedig a nyolcvanötödiket.

Bottas megpróbált az utolsó körében javítani, azonban a Portier kanyarban hibázott, így zsinórban három rajtelsőséget követően most be kell érnie a második hellyel.

Max Verstappennek ugyan nem volt esélye velük harcba kelni a pole pozícióért, de harmadik helyet így is megcsípte, három tizedet adva Sebastian Vettelnek, aki utolsó gyors körében még a szalagkorlátot is érintette a Tabac kanyarban.

Pierre Gasly-nak nem sikerült legyőznie Ferraris ellenfelét, 94 ezreddel maradt alul Vettellel szemben, s végzett az ötödik helyen.

A középmezőny legjobbja Kevin Magnussen lett, akinek 1:11.109-es ideje, csak 68 ezreddel maradt el Gasly-étől.

Mögötte Daniel Ricciardo végzett a hetedik helyen, megelőzve Danyiil Kvjatot, Carlos Sainzt és Alexander Albont.

 

___________________________________________________________________________________________

Az FIA 3 helyes rajtbüntetésben részesítette az időmérőt követően Pierre Gasly-t és Antonio Giovinazzit feltartásért. Ennek értelmében Gasly az ötödik rajthely helyett a nyolcadik, Giovinazzi a tizenötödik helyett a tizennyolcadik helyrőől fogja megkezdeni a vasárnapi 78 körös futamot.

Képek: Mercedes-AMG F1, Formula 1

 

Autosport Racing

Friss topikok

Címkék

70. Évforduló Nagydíj (10) Abu Dhabi Nagydíj (4) Alexander Albon (59) Alfa Romeo (19) AlphaTauri (20) Amerikai Nagydíj (3) Antonio Giovinazzi (14) Artem Markelov (3) ART Grand Pirx (5) Aston Martin (1) Ausztrál Nagydíj (1) Azeri Nagydíj (5) Bahreini Nagydíj (2) Baku (4) Baumgartner Zsolt (1) Belga Nagydíj (11) Beszámoló (3) Brazil Nagydíj (6) Brit Nagydíj (13) Callum Ilott (31) Carlin (2) Carlos Sainz (46) Charles Leclerc (80) Christian Lundgaard (21) DAMS (4) Daniel Ricciardo (41) Danyiil Kvjat (14) Dan Ticktum (21) Eifel Nagydíj (3) Elemzés (1) Emilia Romagna Nagydíj (1) Értékelő (4) Esteban Ocon (24) Felipe Drugovich (10) Felipe Massa (2) Felvezetés (2) Fernando Alonso (3) Ferrari (23) Főfutam (7) Forma-1 (107) Forma-2 (37) Francia Nagydíj (4) Futam (16) George Russell (37) Gondolatok (1) Guanyu Zhou (16) Haas (21) Hamilton (1) Hitech Grand Pirx (6) Holland Nagydíj (1) Honda (3) Időmérő edzés (36) Jackes Hughes (1) Jack Aitken (6) Jakes Hughes (1) Japán Nagydíj (5) Jehan Daruvala (6) Jenson Button (1) Jüri Vips (9) Kanadai Nagydíj (4) Kevin Magnussen (13) Kibeszélő (1) Kimi Räikkönen (29) Kínai Nagydíj (1) koronavírus (1) Lance Stroll (37) Lando Norris (41) Leclerc (1) Lewis Hamilton (110) Liam Lawson (1) Louis Deletraz (8) Luca Ghiotto (11) Magyar Nagydíj (19) Marcus Armstrong (10) Marino Sato (2) Max Verstappen (99) McLaren (42) Mercedes (95) Mexikói Nagydíj (5) Michael Schuamcher (3) Mick Schumacher (31) Monaco (2) Monacói Nagydíj (2) MP Motorsport (4) Mugello (3) Német Nagydíj (2) Nicholas Latifi (12) Nico Hülkenberg (25) Nico Rosberg (2) Nikita Mazepin (15) Nobuharu Matsushita (4) Olasz Nagydíj (12) Orosz Nagydíj (8) Osztrák Nagydíj (6) Pierre Gasly (48) Pirelli (2) Portugál Nagydíj (1) Prema Racing (9) RaceCoffee (6) Racing Point (45) Red Bull (86) Renault (41) Robert Kubica (3) Robert Shwartzman (28) Romain Grosjean (19) Roy Nissany (8) Saját vélemény (4) Scuderia Ferrari (59) Sean Gelael (2) Sebastian Vettel (86) Sergio Perez (35) Spanyol Nagydíj (14) sprintfutam (7) Stájer Nagydíj (8) statisztikák (3) szabadedzés (19) Szingapúri Nagydíj (3) Teszt (5) The Next Generation (6) Toro Rosso (12) Toszkán Nagydíj (6) Uni-Virtuosi (5) Valtteri Bottas (93) Vettel (2) Vietnámi Nagydíj (1) What iF1 (2) Williams (21) Yuki Tsunoda (21) Címkefelhő
süti beállítások módosítása